A tóraolvasó pulpitustól a világ színpadára

Interjú Netanel Hershtik New York-i kántorral

A budapesti Kempinski szálló halljába beszéltük meg az interjút szeptember 2-ára, a Dohány utcai Zsinagógában tartott esti koncert napján.

Óriási energia áradt belőle, ahogy az interjúra Netanel Hershtik, a 48 éves világhírű kántor megérkezett.

„Welcome to Budapest!” – üdvözöltem Netanelt, a Hershtik kántor-dinasztia legfiatalabb tagját. Nyomban hozzátéve: „Engedje meg, hogy úgy is, mint ’földimet’ köszöntsem, mivel mindkettőnknek salgótarjáni a származásunk. (Nem titok, hogy Salgótarján nekem a szülővárosom!)

Netanel két éve Jeruzsálemben elhunyt édesapja, Naftali Hershtik, a kántorcsalád egyik legtehetségesebb tagja Salgótarjánban, a 2. világháború után, 1947-ben született, és 3 éves koráig ott élt, majd 1950-ben, az akkor utolsó, legális alijával, a szüleivel Izraelbe távozott.

Nem először van Ön most Budapesten, ha jól tudom, 2002-ben Édesapjával együtt jöttek Budapestre, egy közös koncertjükre.

Igen, most másodszor vagyok Budapesten. 24 éves voltam, amikor a Dohány Zsinagógában volt az Édesapámmal közös fellépésünk, ha jól emlékszem, akkor is, a mostanihoz hasonló Zsidó Kulturális Fesztiválon.

Ön az Édesapjával többször együtt lépett fel, csodagyerekként, már tízévesen az egyik amerikai körútjukon, Floridában a Palm Beach Zsinagógában.

Egy videó is készült az akkori floridai közös szereplésünkről, amelyet a mostani budapesti koncert rendezőinek kérésére el is hoztam ide, azért, hogy a videót a közönségnek bemutassák. Évente mentünk Apámmal külföldi utakra, vendég-szereplésekre: Ausztráliába, Amerikába, Európába is.

Amikor Ön Londonban 1978 márciusában megszületett, Édesapja, Naftali 7 éven át (1971-1978 között) a londoni Finchley zsinagóga főkántora volt.

Igen, de 4 hónappal a születésem után szüleimmel visszatértünk Izraelbe, ahol Apámat a jeruzsálemi Nagy Zsinagóga főkántorává nevezték ki. Édesapám 30 éven át (1978-tól 2008-ig) töltötte be ezt a számára igen megtisztelő megbízatást.

Az Ön Édesanyja családja honnan származik?

Édesanyám szülei eredetileg az oroszországi Mihajlovkából, és a szlovákiai Losoncról származtak. A második világháború után Izraelbe jöttek, pontosabban Izrael Északi részén, Akkóban telepedtek le, ahol az Anyám édesapja közel 17 éven át – egy vallásos, zsidó hitközség megteremtőjeként – a város alpolgármestere volt.

És Ön is velük együtt élt Izraelben?…

Igen, Izraelben nőttem fel, ott jártam jesivába, Jeruzsálemben középiskolába, az izraeli hadseregben szolgáltam, mint „combat paramedic”, vagyis felcser. Izraelben kezdtem el jogot tanulni, és a floridai Miami Egyetemen fejeztem be a jogi tanulmányaimat. A hivatalos kántori képesítésemet pedig az édesapám által 1984-ben alapított Tel Aviv-i Kántori Intézetben szereztem meg. 2004-ben megnősültem , amerikai feleségemmel, Tamira-val Amerikában telepedtem le. 2005-ben neveztek ki a New York-i, Long Island-i Hampton Zsinagóga főkántorává. 22 éve vagyok ennek a zsinagógának a főkántora.

Ez elég hosszú idő…

Valóban, de éreztem és megértettem, hogy feleségem a szülei, a családja közelében akar maradni, s ezért az saját karrieremet én itt építettem föl. Egész héten ingatlan ügyvédként dolgozom, az egyik legnagyobb amerikai biztosító társaságnál.

És a kántori meghívásoknak is eleget tud tenni? Sokszor utazik?

Nem igazán, mivel, az utazások miatt nem tudnám az ügyvédi munkámat végezni.

Így a mostani budapesti útjára is lényegében a magyarországi zsidó származása miatt jött el?

Kántorként csak bizonyos utazásokra vállalkozom, vagyis főleg csak a számomra fontos programokra megyek el. Amszterdamba például, majd Hanukakor az ottani zsidó közösség meghívására utazom. Bécsben is többször fellépek, és Európába már régóta vannak meghívásaim, ahogy most már Budapestre is vélhetően lesznek.

Milyen volt Édesapjával a kapcsolata? Szigorú volt Önnel?

Elég szigorú volt, de megértő is. Kedves, igazán meleg szívű, nagyszerű Apa volt. Egy nagyon elegáns férfi, Salgótarjánból! A „Nagy Naftali Hershtik” így hívták őt, és úgy is, hogy a „Sztár Kántor”! Rengeteget tanultam tőle, amit tudok, azt neki köszönhetem.

Erőltette, hogy Ön kántor legyen?

Nem, sohasem erőltetett, nem kényszerített engem gyerekként semmire. Gyerekkoromban nekem mindig jó érzés volt, hogy a ’Jeruzsálemi Nagy Zsinagógában’ szólistaként énekelhettem. Utazhattam vele kántori koncertekre. Világot láttam már gyerekkoromban, sok országban jártunk együtt. Nem voltam csodagyerek, barátaim voltak az iskolában, egyszer vagy kétszer utaztunk el évente külföldre vendégszerepelni. Sábeszkor gyerekként nem volt nekem terhes, vagy fárasztó a kántori szóló-éneklés. Később azután, azért mentem el jogot tanulni, mert tudtam, hogy a kántorságot ajándékba kaptam, és nem tudom elveszíteni. A kántorság művészet. És nincs abban semmi kivetnivaló, ha valaki jó kántor akkor jutalmul a közössége megfizeti.

Öten vannak testvérek, három leány és két fiú, Önnel együtt. Az Ön bátyja szintén kántor…

Shraga, a bátyám is kántor, New York Queens negyedében. Shragától kántorként sokat tanultam. Apánk sokat foglalkozott vele, és én akkor is nagyon odafigyeltem. Noha én voltam a legfiatalabb gyerek, Apánk nem tett velem különbséget. Sohasem voltam a kedvenc gyereke, „csak” a kicsi fia.

Vajon beszélt Édesapjuk Önöknek a Hershtik családról, a híres kántor dinasztiáról? Arról, hogy Önök már a sokadik, a 14. generációja ennek a híres, salgótarjáni családnak?

Igen, jelenleg is Izraelben, az ortodox, vallásos Bné Brak-ban él a nagybácsink, Chaim Eliezer Hershtik, aki csodagyerek volt. Mind a mai napig ő az egyik legnagyobb kántor. Ugyanakkor a Hershtik család lényegében teljesen eltűnt Salgótarjánból. A Holocaust szörnyű tragédiája, a családunk elpusztítása miatt, a Holokausztot túlélt második generáció az életét már Izraelben akarta folytatni. Ahogyan Mojse Hershtik nagypapámra és Ella nagymamámra máig emlékeznek, ahogyan tőlem megkérdik, hogy a legszebb salgótarjáni lány, Ella hogy van? – ennek én mindig igazán örülök. A salgótarjáni zsidókat 1944-ben Auschwitzban elpusztították, a zsidó élet Salgótarjánban megszűnt, már csak az emlékek maradtak…

Önről azt mondják, hogy Ön a „Kántorok Pavarottija”! Az Ön hangja olyan gyönyörű tenor hang, mondják, „akár egy operaénekesé”! Szíve szerint mit szeret jobban a kántori, vagy inkább az operaéneklést?

Én kántor, és nem operaénekes vagyok. Operát is tudok énekelni, és ahogy az Apám gondolta, én is ugyanúgy vélekedem: a kántor énekest is klasszikus énekesként kell vokálisan képezni. A hagyományos ’Bel Canto’ technikát kell alkalmazni a kántor képzésekor is. Apámhoz hasonlóan én is ezt gondolom. Apámnak, mint kántornak a ’Bel Canto’, a klasszikus énektudás a legnagyobb kincse volt. Ugyanakkor ez nem jelentheti a kántorság autentikusságának az elvesztését.

Miben különbözik egymástól a kántori és az operai éneklés?

Az operaénekes előtt ott van a kotta, a hangjegyek rendje. A kántornak nem kottából kell énekelnie. A kántor, éneklés közben többször improvizál, az operaénekes soha. Amikor én kántorként énekelek, sokat improvizálok. A koncert szerepléseimen azonban nincs improvizálás, nincs szabad, kötöttség nélküli éneklés. A koncerten az énekes a zenekarral együtt szigorúan kötött partitúrából, lejegyzett kottából énekel. A kántori technika, a kántori éneklés mellett elsajátítottam a klasszikus operai éneklés technikáját is, amelyet a koncertjeimen alkalmazok. Neil Schikoff, a Bécsi Állami Operaház híres tenorja és más operaénekesek voltak a tanáraim és közülük néhányan ma is még engem tanítanak.

Annak idején a legnagyobb elismerést kapta Ön a zenekritikusoktól a londoni Királyi Operaházban egy 2018-ban bemutatott új opera egyik főszerepének elénekléséért. Az Opera címe: „Mamzer” volt, vagyis „fattyú”, törvénytelen, házasságon kívül született gyerek. Az angol lapok szerint először történt, hogy egy operába kántor-zenét vezettek be. Önt, például a ’The Guardian’ úgy dicsérte, hogy „a legkiemelkedőbb Netanel Hershtik, a New York-i Hampton Zsinagóga kántora volt”.

Igen, de ebben a lényegében kortárs, mai operában, – amelyet Naama Zisser, női zeneszerző komponált és a librettót is ő írta, – nem operaénekesként, hanem kántorként szerepeltem. Az én szerepem szerint kizárólag kántori zenét kellett énekelnem. Nagyon szerettem ezt előadni, szép feladat volt a számomra és a brit újságokban a kritikák valóban dicsértek. A fattyút, a főszerepet nem én énekeltem, a szerepem szerint annak a haszid családnak a kántor barátja voltam, akiknek a titkos történetéről szól ez az opera.

A zsidó történetek, a zsidó zene musicalban is, például a ’Hegedűs a háztetőn’-ben is megjelenik. De néhány operában is előfordul a zsidó téma, például Verdi Nabuccó-jában, és egy másik olasz opera szerzőjének, a milánói Lodovico Roccanak az 1934-es operájában, egy héber legendában, a Dibuk-ban, vagy Rossini 1818-ban írt, és 1820-ban a pesti Német színházban bemutatott ’Mózes’ című operájában…

Amiről kérdezett engem, hogy mi a különbség az operaénekes és a kántor között, azt tudom mondani, hogy egy operaénekesnek nagyon nehéz az a feladat, amivel a kántor megbirkózik. Az operaénekes, vagy egy Broadway musical énekes egy másik ember történetét, annak szerepébe bújva adja elő. A kántor azonban nem valaki másnak a szerepét játssza. A kántor saját magát alakítja, azaz én, mint kántor önmagam vagyok, és azt éneklem, ahogyan én érzek. Becsukom a szemem és Istenhez imádkozva megengedhetem magamnak, hogy igazán átszellemülten énekeljek.
Ma este Bizet Carmen című operájából Don José Virágáriáját adom elő, úgy, ahogy azt egy operaénekes énekli. David Grossman, régi jó barátom, – aki szintén magyar származású Münchenben élő kiváló karmester, – vezényli most itt a MÁV Szimfónikus Zenekart.

Van Önnek kedvenc kántor dala?

Nincs kedvenc dalom, sem kiválasztott zeném vagy zeneszerzőm. Minden attól függ, milyen napom van, milyen a hangulatom…

A programon szerepel végül a ’Yiddishe Momme’ című, igen népszerű dal. Édesanyám, aki 98 évesen idén április 12-én húnyt el, Salgótarjánban élt és ismerte a Hershtik családot. Ha itt lenne, velem együtt könnyes szemekkel hallgatná a ’Jiddishe Mame’ dalát az Ön előadásában.

Sajnálom én is Édesanyját nagyon! Az Édesapám két évvel ezelőtti halálának éppen ittlétem alatt, most volt a Jahrzeitje.
A ’Yiddishe Momme’, új hangszerelésben hangzik el: ma este a különleges kvalitású, kiváló hegedűművész, Kelemen Barbabás hegedű-kíséretében éneklem el. Nem túlzás, de számomra különleges privilégium volt az önök Kelemen Barnabásával együtt itt fellépni. Vele, a rendkívüli hegedű művésszel szeretnék a jövőben egy közös estét csinálni, és a Kelemen család összes tagjával együtt fellépni.

Így várjuk Önt Budapesten legközelebb is, természetesen.