A haszidizmus recepciója a magyar irodalomban a rendszerváltás után

Terepfelmérés.

Ha a haszidizmust vizsgáljuk a magyar irodalomban, világos, hogy nem beszélhetünk valamiféle alternatív irodalomtörténetről, mégis érvényesíthető egyfajta diakrón személet. Ebben a korszakhatárt a vészkorszak képviseli, hiszen az is világos, hogy a haszid hatást a zsidó magyar irodalmon belüli jelenségként kell elképzelnünk. Igaz, akadnak ritka kivételek, például a Kelemen Zoltán (2004: 86) által említett Kruzslyó királya című Szabó László-regény, amely a Nyugatban jelent meg folytatásokban 1929-ben.[1] A magyar zsidó irodalom – Kőbányai János szóhasználatát követve – gyors kivirágzása és még gyorsabb „kiszántása” a haszidizmus irodalmi nyomainak vizsgálatára nézve is sorszszerű. A soában megsemmisült közösségekkel a haszidizmus természetes „élőhelye” tűnt el, s ezzel együtt az a néhány mű is, amely 1945 után ezekről a közösségekről tudósított, az emlékezet fikcióképző erejét használva egy végleg letűnt világot idéz vissza – például Elie Wiesel művei és Láng György Hanele című regénye, esetleg Kaczér Illés regényfolyama.

Az irodalmi haszidizmus azonban mégsem volt kihalásra ítélve. Talán felesleges kiemelni, hogy a kommunizmus időszaka nem kedvezett a jelenségnek, a zsidóüldözés a Kádár-rendszerben tabutéma volt, így ebben az időszakban nem mutatható ki számottevőbb hatása az irodalomra.[2] A haszidizmus irodalmi újjáéledése csak a rendszerváltás után kezdődik. Nem kizárólag a zsidó kulturális újjáéledés miatt, hiszen a magyar(országi) haszidizmus egyszer s mindenkorra a múlté volt. Annak ellenére, hogy a soát túlélő udvarok New Yorkban megmaradt híveikkel újraalapították közösségeiket, vagy hogy a lubavicsi chábád mozgalom, amely a rendszerváltás után Magyarországon is megtelepedett, egy olyan modern haszid irányzatot hívott életre, amelynek nem voltak helyi történelmi-kulturális gyökerei. Mindennek természetes folyománya, hogy a rendszerváltás utáni haszid (szép)irodalom függetlenedett az őt kitermelő (s megszűnt vagy átalakult) szociokulturális közegtől, és kizárólag textuális jelenségként öröklődik az irodalmi emlékezetben. A rendszerváltás előtt írott alkotásokban, az általános vonatkozású zsidó motívumoktól is ritkábban, mondhatni csupán elvétve találkozunk a jellegzetes haszid vonatkozásokkal.

[…]

A rendszerváltást követően: a Buber-recepció és a haszid reneszánsz

A rendszerváltás után írt haszid ihletettségű magyar irodalmi alkotások forrását nagyrészt a haszid történetgyűjtemények korabeli fordításaiban és kiadásaiban azonosíthatjuk. Martin Buber antológiája, a Haszid történetek 1995-ben jelent meg magyarul Rácz Péter fordításában. Buber Die Erzählungen der Chassidim (1949) című kései antológiaként az első gyűjteményekhez képest józanabb adaptációs eljárást alkalmazott, az eredeti szöveget hűbben követő fordítást kínált és alapos bevezetővel látott el. Ezen kívül még két haszid témájú Buber-könyv jelent meg fordításban: 1999-ben a Góg és Magóg című, máshol is felhasznált haszid történetekből szőtt regény, valamint 2002-ben a keleti zsidó meséket felvonultató vékony Angyal-, szellem- és démontörténetek című gyűjtemény. Mégis csupán a Haszid történetek váltott ki – igaz, annál nagyobb – recepciós hatást.

[…]

Az ezredforduló: a Langer-recepció és hatása a szépirodalomra

A kilencvenes évek Buber-reneszánszát követve a haszidizmus irodalmi recepciója az évtized végén s fordulóján két fontos szerző művével gazdagodik: Röhrig Gézáról és Jiří Langerről van szó. Az évtized utolsó évében jelenik meg Röhrig Géza A rebbe tollatépett papagája című, ahogy azt az alcím is közli, „képzelt haszid történetek” gyűjteménye. Nemcsak a költő pályáján foglal el sajátos pozíciót a kötet, hanem az irodalmi haszidizmus szempontjából is egyedülálló teljesítmény, hiszen a korban divatos imitációs „posztmodern” tendencia egy sajátos változataként is értelmezhető teljesítménnyel állunk szemben. Röhrig Géza a haszid történetek formakincsét felhasználva beszéli el egy képzeletbeli lengyel rebbe életét és közösségét a század megpróbáltatásain keresztül a fiktív Grujavicból Bergen-Belsenen át Brooklynba követve. A zsidó (haszid) kultúra alkotóelemeinek, az Írások helyének sajátos átértelmezése mellett a lezáruló század tudományos gondolkodást átformáló felismeréseit, a századvég popkultúrájának közhelyeit éppúgy megtaláljuk, mint a történelmi traumák személyes lecsapódását, amelyek a holokauszt, a migráció, a kulturális otthontalanság exemplumaivá avatják az adott, a huszadik század zsidó sorsairól mintázott (ál)haszid történeteket. A kötet a fikcionalizáló aktusok eljárásai tekintetében igazán érdekes: a valóságreferenciák hátterében az imaginárius látványos elmozdulásai jellemzik a bizarr, az abszurd, a fantasztikum irányába, ami a kötetet egyszerre olvastatja a haszid hagyomány mellett a holokausztelbeszélések és a mágikus realizmus esztétikája felől. Behatóbb elemzésére a III/1. fejezet tesz kísérletet.

Röhrig kötete ajánlását Jiří Langernek címezte, tömören ismertetve életútját – hogy honnét ismerhette, nem derül ki. Langer legendáriuma egy évvel később, 2000-ben jelenik meg magyarul könyvheti könyvként, és a magyar irodalom haszid ihletésű műveinek legfontosabb forrása lesz Buber gyűjteménye mellett. A cseh irodalom remekeinek fordítója, Zádor András egyik utolsó munkájáról van szó. A fordítás Langer ízes nyelvét és kenetteljes mesélői vénáját maradéktalanul közvetíti. Zádor néhány évvel a könyv megjelenése előtt részleteket is közölt, amelyek elé Egy letűnt világ üzenete címen részletes, Langert és némileg a haszidizmust bemutató bevezetőt írt (Kalligram, 1997/5) Ebben találóan jellemzi Martin Buberrel összevetve a két gyűjtemény különbségeit:

„Buber könyve egy néprajztudós műve, Langeré egy elhivatott szépíróé. És még valami: Buber – ahogy tudóshoz illik – kívülállóként közli, amit óriási szorgalommal végzett munkája eredményeképpen megtudott, Langer belülről, időleges, de mégis valóságos chaszidként mondja el mindazt, amit e szinte valószerűtlenül sajátos világban megélt, élményei közben látott, hallott, megtudott, és az olvasóközönség legszélesebb, de elsősorban nem-zsidó rétegei számára följegyzett. Tehát a Kilenc kapu ízig-vérig szépirodalmi mű […]” (Zádor 1997: 41)

Zádor – ugyan még nem tudhatta, de – imént idézett soraiban talán éppen azt okolja meg, hogy miért válhatott a magyar irodalom számára teljesen ismeretlen cseh gyűjtemény a világklasszisként ismert német mester vaskos antológiája mellett legalábbis egyenrangú, ha nem azt is felülmúló hatással a magyar irodalomra a haszidizmus recepciója tekintetében. Különös ugyanakkor a kötet befogadásában, hogy míg ha tásával szépirodalmi művekben szembesülünk, recenziókat – a híresebb pályatárssal ellentétben – csak elvétve találunk róla.

[…] A haszidizmus recepciójának, ami a szépirodalmi műveket illeti, Röhrig könyvének megjelenésével kezdődően, s elsősorban Jiří Langer gyűjteményének hatására az ezredforduló után érett be a hatása. A haszidok a színpadra is utat találtak: Kárpáti Péter egyik legsikeresebb drámája, a Negyedik kapu a Langer-féle gyűjtemény izgalmas színpadi adaptációja. A szerző életpályája szempontjából a haszidizmussal való találkozás legalább olyan értékes volt, mint amennyire a haszidizmus irodalmi recepciója szempontjából a Langer által közvetített történetek Kárpáti drámavilágában való újjászületése. Langer lelkes mesélőkedvének nemcsak eleven színpadi nyelvezetet talált, hanem olyan dramaturgiát alkotott a kacskaringós langeri történetszövés helyébe, amely a szerzőre jellemző szabadsággal kezeli a tér és idő áttételeit egyedül a belső, tudati valóság törvényeinek rendelve alá.

Kárpáti tanítványa, Boross Martin Harminchatok (vagy: 36ok) című színpadi formációjában Langer mellett André Schwarz-Bart ismert haszid legendát alapul vevő regényét is adaptálja. Darabjában a messiási témát a hit és a kétely ambivalenciáit felhasználva teremt autentikus drámai szituációt, amely az egyén vagy a közösség tragédiájának dilemmájába torkollik. A kállói Taub Eizik alakját felhasználva pedig Borbély Szilárd 2013-ban publikált, a Szól a kakas már című darabjában a purim ünnepének karneváli szellemisége a zsidó-keresztény együttélést szituálja újra több síkon is. A zsidóvicceket is felhasználó darabban a haszid történetek humora az alakoskodás felszabadult örömével párosul, s a kállóihoz kapcsolódó csodálatos történet is az ünnep profanizáló mimikrijében nyer új értelmet. E három haszid történet adaptációjára épülő drámát az III/2. fejezet vizsgálja közelebbről.

Az ezredforduló után

A haszidizmus ezredforduló utáni irodalmi recepciójában éppen Borbély Szilárd játszik főszerepet, mivel ezek az inspirációk nemcsak hogy az életmű több darabjában is visszatérnek, de egy autentikus költői grammatika elemeivé válva sokértelmű struktúrákat hoznak létre az átvétel során, túllépve ezzel a jelentésképzés adaptációra vagy az imitációra épülő hagyományos eljárásain. A zsidó és haszid motívumok keresztény és egyéb elemekkel való hibridizálódása során e művek nemcsak egy vallásközi dialógus replikáivá válnak, hanem mint hibrid struktúra felülírják a kontextusukat szolgáltató hagyományokat is, azok normatív rendszere számára heretikus és reverzív jelentéseket produkálnak. Borbély Szilárd költői életművében – bár felbukkannak zsidó motívumok korábban is – ez a recepciós folyamat az után a magánéleti tragédia után indul, amelynek feldolgozása a Halotti Pompa című kötetben egyben az életmű radikális paradigmaváltását eredményezte. Éppen ez után a váltás után válnak központi jelentőségűvé a zsidó s immár specifikusan haszid elemek: konkrétan pedig a Halotti Pompa 2004-es kiadását követő 2006-os, a Haszid Szekvenciák teljes „Harmadik Könyv”-ével bővített kiadásával. Valamint a két kiadás között, 2005-ben megjelent Míg alszik szívünk Jézuskája című drámával, amely nemcsak azonos referenciákat és kontextusokat mozgat, hanem a Haszid Szekvenciákkal közös szövegeket is tartalmaz. Majd több éves késéssel e mű – ahogy a szerző fogalmazott – ellendarabjaként írta meg az említett Szól a kakas márt.

A Haszid Szekvenciák néhány darabja e két dráma által is megalkotott stetl-világot képezi meg, s azokhoz hasonlóan az újszülött Messiás/megváltó alakját helyezi a középpontba. Ez (fiktív helységnévvel: lugobicsi) Jesua ben Jószif/Jésua ben József – a Borbély más műveiben is megjelenő Messiás motívumának esete – az evangélium történetére kopírozza a haszid történetek elemeit, kulturálisan hibrid fiktív világot teremtve. A Míg alszik szívünk Jézuskájában a haszid miliőbe helyezett betlehemes születéstörténet a középkori misztériumjátékok Halál(ka) alakját felhasználva eklektikus drámai struktúrát teremt, amelyben a Jézuska vesztét kereső Heródes és Pilátus a holokauszt metaforáivá válnak. A Haszid Szekvenciák ciklusában található holokausztversek kontextusában Jesua ben Jósef/Jószif alakjában a referencia, a jézusi áldozat a soá jelölőjévé válik és viszont. A ciklusban a haszidizmus által közvetített, a teremtés dolgaira vonatkozó kabbalisztikus értelmezések imitációit is megtaláljuk, amelyek a narrátorként használt három rebbe kommentárjaiban variálódnak. A hagyomány elemeinek önkényes és szubverzív újrarendezésében valamiféle pszeudokabbalisztikus költői nyelvet teremt e verscsoport.

Borbély esetében a haszidizmus magyarországi képviselőire való emlékezet is fontos szerepet játszik, hiszen a ciklusban szerepeltetett három rabbi Eizik Taub a kállói, Móse Teitelbaum az újhelyi és Friedman Hersele a liszkai cádik. Az emlékezet és a regionalitás összefonódásaképpen a haszid inspirációk a leginkább Az Olaszliszkai című drámában játszanak szerepet. Ebben a cádik emlékezete a lokalitás hieroglifájává válik, a felejtés eltörölte jelentés jelévé. A társadalmi kor- és kórtünet allegóriájaként olvasható olaszliszkai lincselés így a múlt felejtésrétegeire íródik. A III/3. rész nemcsak a Borbély-művekbe beépülő haszid motívumokat vizsgálja közelebbről, hanem a szerző diskurzív szövegeiben olvasható ide vonatkozó reflexiókat is, amelyek a haszidizmus kultúrtörténeti kontextualizálása mellett a kereszténység és zsidóság dialógusára, a holokauszt feldolgoz(hat)atlanságára, vagy a vidéki zsidóság felejtésére vonatkozó gondolatati miatt fontosak. Témánk szempontjából ezen írások közül elsősorban a szerzőnek a Langer-féle gyűjteményről írott cikke érdemel figyelmet, amelynek magyar eredetije csak nemrégiben jelent meg. (Száz 2020: [329–330])

(Részlet Száz Pál: A tizedik kapu. A haszidizmus hatása a magyar irodalomra című könyvéből, mely a Kalligram Kiadónál jelent meg)

 

Jegyzetek, hivatkozások

Kelemen Zoltán 2004. Mitikus átváltozások. Multikulturalizmus a közép-európai irodalmakban. Szeged: Lazi.

Száz Pál 2020. „Haszid vérző Kisjézuska” Kultúraköziség és szövegköziség Borbély Szilárd

műveiben. (Melhardt Gergő szerk.) Budapest: Kijárat Kiadó.

Zádor András 1997. Egy letűnt világ üzenete. Kalligram 4/5, 38–42.

[1] A lokalitásából adódóan (Kruzslyó [ma Kružlov] az Északkeleti-Kárpátokban van a lengyel határ mellett), bár a regény nem a zsidó világot ábrázolja, egyik epizódjában a cádikkal való találkozás is szerepel. A regény egyik főszereplője, Komorovszkyné, a keresztény, bűnös asszony látogat tanácsért a belzi rebbéhez.

[2] A letűnt közösségek emlékezete is a hivatalos magyar irodalom kurzusán kívül esett: az emigráns és/vagy izraeli magyar irodalom részeként (Kaczér), vagy nem is magyar nyelven íródott (Wiesel), esetleg hagyatékból került elő, s posztumusz jelent meg (Láng), s magyarországi recepciójuk csak a rendszerváltást követően indult meg.