Trump megköti Izrael kezét

Száz nappal azután, hogy az Egyesült Államok és Izrael közösen indított hadjáratot Irán nukleáris programjának megfékezésére, a ballisztikus rakétagyártás visszaszorítására, valamint a Hezbollah és a Hamász támogatásának megtörésére, az amerikai–izraeli együttműködés mélypontra jutott – írja David Horovitz a Times of Israel-en közölt véleménycikkében.

A két ország egykor közös stratégiai célokat követett: megakadályozni, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság atomfegyverhez jusson, gyengíteni a katonai képességeit és elősegíteni a rezsim meggyengülését vagy akár bukását. Úgy tűnik, hogy Washington és Jeruzsálem már nem ugyanabba az irányba halad.

Az észak-izraeli térséget az elmúlt hetekben ismét intenzív Hezbollah-támadások érték, válaszul Izrael csapást mért a Hezbollah bejrúti fellegvárának számító Dahiyeh negyedre. A beszámolók szerint ezt az akciót az izraeli vezetés nem egyeztette előre a Trump-adminisztrációval, amely ellenezte volna a lépést.

Irán a korábbi fenyegetőzéseinek megfelelően mintegy tíz rakétát lőtt ki Észak-Izraelre. Bár személyi sérülés nem történt és jelentősebb kár sem esett, Izrael válaszcsapásra készült. Egy magas rangú izraeli tisztviselő szerint a terv „erőteljes válasz” lett volna Irán ellen. Ekkor avatkozott közbe Donald Trump.

Mielőtt még beszélt volna Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, az amerikai elnök nyilvánosan jelezte, hogy nem támogatja az izraeli megtorlást: „Azonnal felhívom Bibit, és megmondom neki, hogy ne válaszoljon. Mindkét fél kiélhette magát. Izrael végrehajtotta a csapását, Irán végrehajtotta a csapását. Nincs szükség újabbra.”

Trump világossá tette, hogy mindenáron le akarja zárni a konfliktust, még akkor is, ha az eredetileg kitűzött amerikai és izraeli célok közül több nem teljesült. Bár továbbra is azt állítja, hogy olyan megállapodásra törekszik Teheránnal, amely végleg kizárja az iráni atomfegyver megszerzésének lehetőségét, a kiszivárgott tárgyalási dokumentumok nem adnak erre egyértelmű garanciát.

*

A véleménycikk szerzője úgy véli, hogy Trump számára jelenleg sokkal fontosabb a globális energiapiac stabilizálása, a Hormuzi-szoros működésének biztosítása és az olajárak körüli bizonytalanság csökkentése, hiszen Irán képes jelentős zavart okozni a világ energiakereskedelmében.

Miközben Irán rakétákat lőtt ki Izraelre, Trump továbbra is azt hangoztatta, hogy nagyon közel van egy megállapodás Teheránnal: „Azt mondanám, hogy hétfőn, kedden vagy szerdán megszülethet a megállapodás. És erre most ez történik” – panaszkodott.

Trump rendkívül nehéz helyzetbe hozta Netanjahut. Ha Izrael engedelmeskedik Washingtonnak, és nem válaszol az iráni támadásra, akkor ezt az iráni vezetés győzelemként értelmezheti. Ez gyengítheti Izrael elrettentő erejét, és azt a benyomást keltheti a térségben, hogy Jeruzsálem már nem képes önállóan fellépni a saját biztonsága védelmében.

Ha viszont Netanjahu figyelmen kívül hagyja Trump kérését, és mégis megtámadja Iránt, fennáll a veszélye annak, hogy egy újabb, kiszélesedő háború kezdődik, amelyben Izrael jóval kisebb amerikai támogatásra számíthat.

Netanjahu a telefonbeszélgetésük során megpróbálta meggyőzni Trumpot egy válaszcsapás szükségességéről, de nem járt sikerrel. A korábbi washingtoni izraeli nagykövet, Michael Oren szerint Netanjahu akár kompromisszumos megoldásokat is felvethetett. Lehetséges, hogy olyan korlátozott akcióra kért amerikai támogatást, amelyet Izrael hivatalosan nem vállalna magára. Az is felmerülhetett, hogy cserébe amerikai katonai támogatást kérjen, például a B–2 lopakodó bombázók jövőbeni bevetésének lehetőségét; ezek a repülőgépek rendelkeznek azokkal a képességekkel, amelyekkel Irán mélyen föld alá épített nukleáris létesítményeit is el lehetne érni. De Trump jelenlegi hozzáállása mellett ezeknek a forgatókönyveknek kevés az esélyük. Az azonban biztos, hogy a Trump és Netanjahu közötti kapcsolat az utóbbi időben látványosan romlott. Trump nem cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint Netanjahut „őrültnek” nevezte, és azt mondta róla, hogy „mindenki gyűlöli őt, és mindenki gyűlöli Izraelt”.

Emellett az amerikai elnök belpolitikai helyzete sem kedvez egy újabb katonai konfliktusnak. Trumpnak jelenleg inkább a stabilitás és a gyors diplomáciai siker áll érdekében.

Kérdés, hogy Teherán most annyira magabiztosnak érzi-e magát, hogy végül túl messzire megy, és ezzel maga kényszeríti rá Trumpot egy keményebb fellépésre? Vagy az iráni vezetés túl tapasztalt és óvatos ehhez?

Ennek eredményeként – véli a szerző – különös helyzet alakult ki: egy frusztrált amerikai elnök próbál megállapodást kötni Iránnal, miközben Izrael úgy érzi, hogy mozgástere beszűkült, és nem reagálhat szabadon a biztonságát érő fenyegetésekre. Trump kijelentette, hogy amennyiben nem sikerül megállapodást kötni Iránnal, két lehetőség marad: vagy újabb katonai lépéseket tesz, vagy fenntartja a jelenlegi nyomásgyakorlást és korlátozásokat.

Egy dolgot azonban teljes bizonyossággal állított: „Netanjahunak el kell fogadnia azt a megállapodást, amelyet én kötök. Nem lesz más választása. Én hozom a döntéseket. Én hozom az összes döntést.”

Csakhogy Iránban nem ő hozza meg a döntéseket.

TOI