Törölték a kurucinfo.hirportált a Facebook-ról, de visszatért

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az antiszemitizmus ellen nemrég életre hívott Tett és Védelem Alapítvány, valamint az Anti-Defamation League közös fellépésének első eredménye a kurucinfo 70.000 követővel rendelkező Facebook-oldalának törlése.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Mazsihisz és több más zsidó szervezet és civilek által életre hívott Tett és Védelem Alapítvány (TEV), valamint az amerikai illetőségű Rágalmazásellenes Liga (ADL) hetekkel ezelőtt közös beadvánnyal fordult a Facebook közösségi portálhoz.

Beadványukban több tucat, egyértelműen uszító és gyűlöletkeltő bejegyzésre hívták fel a figyelmet, olyan írásokra, amelyek nem csak az európai emberi normák, hanem kifejezetten a Facebook által meghirdetett gyűlöletmentes közösségi médiai szabályzással is szembe mentek, ezzel súlyosan megsértették a közösségi portál felhasználói feltételeit és semmibe vették a szolgáltató működési elvét és küldetését.

Bodnár Dániel, a Tett és Védelem elnöke

“A magyarországi közbeszéd minősége napról-napra romlik. Az antiszemita megnyilatkozásoknak már a Parlamentben is vannak büszke hangadói és képviselői, s az ott elhangzó rasszista, antiszemita beszédek mételyezik a közgondolkodást, rombolják a közbeszéd színvonalát. Ennek legfőbb képviselője a kurucinfo hírportál volt, mely évek óta terjesztette és gerjesztette ennek az egész társadalmat a gyűlölködés irányába taszító nézeteit. A portálon például külön Cigánybűnözés és Zsidóbűnözés rovat is található.” – fogalmaz nyilatkozatukban Bodnár Dániel a TEV elnöke, aki nagy reményeket fűz küldetésükhöz: „A mai győzelem csak a kezdet. Nem állhatunk meg, amíg meg nem tisztítjuk az internetet a gyűlöletkeltéstől.”

A náci hírportál, melyen folyamatosan jelennek meg a zsidóság, a romák ellen uszító írások – s amely ellen eddig semmilyen jogi lépés nem hozott eredményt -, közben újra szervezte oldalát a Facebookon.

*

A Tett és Védelem Alapítványt Dr. Köves Slomó EMIH vezető rabbi kezdeményezésére 2012 novemberében jött létre. A romló minőségű közbeszéd, a kirekesztés, az antiszemitizmus táptalaját adó ismerethiány, valamint az atrocitások és törvényszegések elleni erélytelen jogi fellépéssel szemben kíván új alternatívát nyújtani, a pozitív zsidó identitás és a közösségi szerveződés stratégiája mentén.

A TEV bejegyzett civil szervezet, melynek kurátorai a teológiai és világnézeti önmeghatározásuktól függetlenül, a legfontosabb Magyarországon működő zsidó vallási és kulturális irányultságokat kívánják megjeleníteni, ezzel is szimbolikusan kifejezve, hogy az antiszemitizmus elleni fellépés mindannyiunk közös ügye. Az Alapítvány kurátorai között vannak a neológiát és ortodoxiát képviselő Mazsihisz, a status quo/Chábád EMIH, a reform irányzatú Szim Salom vezető személyiségei és az irányzatoktól független, de a társadalom elismert tagjaiként számon tartott emblematikus személyiségek egyaránt.

Facebook oldalukon megadott forródrótjuk száma, mely antiszemita támadások és inzultusok esetén hívható:  (+36 1) 51 00 000

[popup][/popup]