Terrorról beszélnek a Páva utcában

Írta: Czene Gábor/Népszabadság - Rovat: Hírek - lapszemle

Jogszabályba ütköző, a szakmai és etikai normákkal ellentétes intézkedéseivel folyamatosan veszélyezteti a Páva utcai emlékközpont működését – állítja Haraszti György kuratóriumi elnökről Szécsényi András, az intézmény gyűjteményének tíz év után elbocsátott vezetője.

Szerinte a kuratóriumi elnök minősíthetetlen stílusban beszél a munkatársakkal, az épületben egyenesen a „terror légköre” uralkodik.

 A Páva utcai központ gyűjteménye olyan iratokat, fényképeket, személyes tárgyakat, film- és hanganyagokat őriz a vészkorszak idejéből, amelyeket elsősorban a holokauszt túlélői vagy hozzátartozóik bocsátottak az intézmény rendelkezésére. „Ehhez a munkához nagy szakértelem és tapintat, rendkívüli bizalmi viszony szükséges” – hangsúlyozza Szécsényi András történész-muzeológus.
Haraszti szerint a  fluktuáció mértéke nem nagyobb, mint a korábbi évek átlagában volt

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

Elmondása szerint Haraszti György a közelmúltban indoklás nélkül olyan történészt nevezett ki a gyűjtemény élére, aki korábban sosem dolgozott hasonló területen, és hozott egy másik munkatársat is, akinek semmilyen szakirányú végzettsége nincs. „Utóbbinak ráadásul szabad bejárása volt a gyűjteménybe, előfordult, hogy tudtom és jóváhagyásom nélkül vitt ki dokumentumokat. Így semmilyen garancia nem vállalható az őrzött kulturális javak biztonságáért” – állapította meg Szécsényi András.Határozottan visszautasította a vádat, hogy bárkivel is megengedhetetlen stílusban beszélne, vagy a félelem légkörét teremtette volna meg. „Ennyi erővel azt is terjeszthetnék rólam, hogy kecskékkel élek nemi életet” – mondta.

Szerinte nem felel meg a valóságnak, hogy a Páva utcát sorra hagyják el a munkatársak. A fluktuáció mértéke nem nagyobb, mint a korábbi évek átlagában volt. Szécsényi András – állította – nem megfelelően látta el feladatát, nem tartotta be a munkafegyelmet, gátolta az intézmény munkáját, megtagadta az együttműködést (például állományrevízió).

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]