Schiffer János: Lázár személyes felelősséget visel az antiszemitizmus újraélesztésében

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Dr. Schiffer János, a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete elnöke közleményt juttatott el a médiához.

Ebben, szervezete nevében leszögezi, hogy “történelmi és politikai tekintetben tragikusnak, kegyeleti szempontból pedig gyalázatosnak” tartja, hogy a Fidesz egyik vezető politikusa, Lázár János volt kancelláriaminiszter a hétvégén nyilvánosan méltatta Horthy Miklóst, és virágot vitt az országot mély humanitárius és gazdasági katasztrófába taszító kormányzó sírjára.

Lázár János azon megfogalmazása, miszerint Horthy Miklós „hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk”, mélyen sérti annak a több százezernyi halottnak az emlékét, akik a Horthy-korszak végzetesen elhibázott politikája és vállalhatatlan világnézete miatt vesztették életüket. Lázár János kegyeletinek gondolt megnyilvánulása valójában azon magyar áldozatok emlékének meggyalázása, akiket a fehérterror során Horthy beleegyezésével meggyilkoltak; akiket a Horthy-rendszer alatt aláírt törvények származásuk miatt megfosztottak megélhetésüktől, majd életüktől; akiket a magyar határtól 1600 kilométerre lévő Don-kanyarba hajtottak a „magyar határ” megvédésére, és ott haltak meg Horthy parancsára; akik Horthy sodródó politizálása miatt bekövetkezett náci megszállása után vesztették életüket; vagy akiket az önmagát meggyőződéses antiszemitának tartó Horthy tudtával haláltáborokba deportáltak és megöltek.

A NÜB, a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete a Horthy-korszak áldozatainak és a holokauszt túlélőinek nevében óriási politikai felelőtlenségnek tartja, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere ilyen, s ehhez hasonló módszerekkel, különböző szoborállításokkal és pozitív gesztusokkal igyekszik tisztára mosni annak az embernek az emlékét, akinek a lelkén több százezer ártatlan – ellenálló, antifasiszta, zsidó, cigány – magyar ember halála szárad.

“Félő, hogy ha a Horthy-korszak legitimálása ilyen politikai elszántsággal folytatódik tovább a kormányzópártok részéről, akkor a magyar társadalomban újra felébred a tömeges antiszemitizmus rettenetes szörnye. Véleményünk szerint mostani szégyenletes akciója miatt Lázár János személyes felelősséggel tartozik, ha ez megtörténik” – fogalmaz a nyilatkozat.

támogatás

Címkék:Horthy, Horthy apológia, Lázár János, Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete