Német bíróság: A holokauszt-emlékhely megtagadhatja a belépést a kefijjét viselő látogatóktól

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A német bírók megállapították, hogy a nő szándéka – tiltakozás az emlékhely, általa „egyoldalúnak” ítélt támogatása ellen az izraeli politikával kapcsolatban – alkalmas lehet a zsidó látogatók nyugalmának megzavarására.

Palesztin kefijje (Wikimedia Commons)

Egy német bíróság úgy döntött, hogy a buchenwaldi koncentrációs tábor emlékhelye jogszerűen megtagadhatja a belépést azoktól a látogatóktól, akik palesztin kendőt (keffije) viselnek, ezzel megerősítve az intézmény jogát arra, hogy politikai üzenetek közlését korlátozza területén.

A türingiai legfelsőbb közigazgatási bíróság szerdán hozta meg döntését, miután egy nő megtámadta azt, hogy nem engedték be az emlékhelyre az áprilisi, a tábor felszabadításának 80. évfordulójára rendezett megemlékezésre – jelentette az AFP.

A nő keffijét viselt, majd bírósági engedélyt kért arra, hogy ezen a héten egy másik megemlékező eseményen is részt vehessen ugyanebben a kendőben.

A bíróság megállapította, hogy a nő szándéka – tiltakozni az emlékhely által tanúsított, szerinte „egyoldalú támogatás ellen az izraeli politikával kapcsolatban” – alkalmas lehet arra, hogy zavarja a zsidó látogatók biztonságérzetét. „Nem kérdéses, hogy ez sok zsidó számára, különösen ezen a helyszínen, a biztonságérzet veszélyeztetését jelentené” – áll a bíróság indoklásában. A bíróság hozzátette: a nő véleménynyilvánítási joga alárendelt az emlékhely azon érdekének, hogy megőrizze az intézmény célját és szellemiségét.

Egy a közelmúltban kiszivárgott belső buchenwaldi dokumentum szerint a keffije „szorosan kapcsolódik az Izrael állam megsemmisítésére irányuló törekvésekhez”, noha az emlékhely igazgatója, Jens-Christian Wagner később úgy nyilatkozott, hogy a dokumentumban szereplő megfogalmazás „hibás” volt.

Wagner hangsúlyozta: a keffije viselése nem teljes körűen tilos, de korlátozható, ha annak viselése a náci bűnök relativizálására szolgál – írja az AFP.

A Weimar közelében található Buchenwaldban a második világháború alatt a nácik mintegy 340 000 foglyot tartottak. Körülbelül 56 000-en haltak meg ott, további 20 000-en pedig a Mittelbau-Dora nevű melléktáborban, ahol rakéták gyártására kényszerítették őket. (Worldisraelnews)