Meghalt a Sász ultraortodox párt szellemi vezetője

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Az izraeli ultraortodox Sász párt szellemi vezetője, Sálom Cohen rabbi, 91 éves korában hétfőn hunyt el Jeruzsálemben.

Shalom Cohen, a Sasz elhunyt szellemi vezetője

Cohen rabbi a szefárd és a mizráhi zsidókat képviselő Tóra Bölcsei Tanácsa és a jeruzsálemi Porat Joszef Jesiva vezetője volt – írja az ujkelet.live.

Családja, öt fia és három lánya gyászolja. Temetése délután két órakor kezdődik a Geula negyedben, végső nyugalomra a jeruzsálemi Szanhedria temetőben fogják helyezni felesége mellé.

A rabbi halálát a Sász elnöke, Árje Deri közleményben jelentette be, „apánknak, tanárunknak és vezetőnknek” nevezve a párt szellemi irányítóját, akinek elhunytával „a hajó elvesztette kapitányát.”

A kormány vezető és ellenzéki politikusai mellett Jitzhák Herzog Twitter bejegyzésében olyan szellemi vezetőként méltatta, aki alázattal és szerényen irányította a zsidó közösséget.

Sálom Cohen rabbi 1931-ben született Jeruzsálemben, szintén rabbi édesapja egy vallásos iskolát vezetett a fővárosban.

Fiatalon annak a Porat Joszef Jesivának volt a növendéke, amelynek később tanára majd vezetője lett.

Korai nyilvános támogatója volt a Sásznak, 1984-ben csatlakozott a párt Tóra Bölcsei Tanácsához, majd 2014 áprilisában, körülbelül hat hónappal Ovadja Joszef halála után átvette a vezetést a tanács élén.

Az izraeli médiában megjelent riportok szerint Sálom Cohen rabbi helyét a tanácsban várhatóan Jichák Joszef rabbi, Ovadja Joszef fia veszi át.

[popup][/popup]