Kreml szóvivő: Izrael és Oroszország folytatja a “bizalmi és baráti” párbeszédet
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nem kívánta kommentálni az izraeli miniszterelnöki hivatal közleményét sem, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök bocsánatot kért Naftali Bennett izraeli kormányfőtől,
amiért Szergej Lavrov külügyminiszter egy interjúban azt mondta, hogy Hitlerben is zsidó vér folyhatott, mint Volodimir Zelenszkij ukrán elnökben. Hozzátette, hogy a két ország folytatja a “bizalmi és baráti” párbeszédet.
Peszkov ismételten azt mondta, hogy a “különleges hadművelet” a tervek szerint halad. A szóvivő ezt arra reagálva hangoztatta, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva csütörtökön hangot adott véleményének, miszerint a művelet “elhúzódott”, amire nem számított.
A szóvivő ígéretet tett rá, hogy “megfelelő időben” közzé fogják majd tenni a bucsai “provokáció” kitervelőre vonatkozó információkat. Erre a témára azért tért ki, mert Lukansenka ugyanebben interjúban azt állította, hogy Bucsába Lvivből (Lembergből) britek érkeztek, hogy információs támadást készítsenek elő.
A Kijevhez közeli Bucsában április elején, nem sokkal az orosz erők kivonulása után nagyszámú erőszakos halált halt civil holttestét találták meg. Ukrajna és a nyugati országok zöme tömeggyilkosság elkövetésével vádolta meg az orosz hadsereget, amit Moszkva elutasít.
Nem kívánta kommentálni Lukasenkának azt a kijelentését, hogy Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna “bizonyos körülmények között” harcolhat majd Lengyelországgal Ukrajna területi épségéért. Hozzátette ugyanakkor, hogy “Lengyelországból fenyegetés érheti Ukrajna területi integritását”.
Az orosz elnöki szóvivő valótlannak nevezte az állítást, miszerint Oroszország gabonát lop Ukrajnából. Peszkov nem kommentálta azt a több ukrán forrásban megjelent hírt, hogy egy orosz hadihajót – az Admiral Makarov fregattot – találat érte a Fekete-tengeren. Mint mondta, a Kremlnek erről nincs tudomása.
Pogár Demeter/MTI