Hamarosan kezdődik a 10. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál
A holokausztra való megemlékezés áll majd a középpontjában a 10. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztiválnak, amelyet szeptember és november között rendeznek meg a Tisza-parti városban.
Ledniczky András, a szegedi zsidó hitközség elnöke az MTI-nek elmondta: a fesztivál keretein belül a megemlékezés mellett komoly- és könnyűzenei koncertek, fotó- és képzőművészeti kiállítások, könyvbemutatók is lesznek.
Kiemelkedő programokkal emlékeznek meg a 70 évvel ezelőtti holokausztról, amelynek mintegy 2800 szegedi áldozata volt. Ennek jegyében szeptember 14-én avatják fel az Új Zsinagóga előtt azt a menórát, amelynek elektromos lángjai a díszkivilágítás ideje alatt végig égnek. Ezen részt vesz az izraeli nagykövet is, aki emlékező beszédet mond.
Ugyanezen a napon kezdődik egy izraeli hét is, amelynek első napján megemlékeznek az izraeli-magyar diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 25 éves évfordulójáról. Lesz egy kiállítás amelyet, a Szent-Györgyi Albert Rotary Club és a Magyar-Izraeli Baráti Társaság közösen szervezett a szentföldi látogatásról tett fotóanyagból.
Koncertet ad a Molnár Dixieland Band, Illényi Katica közreműködésével. A koncertek közül az elnök kiemelte a Szegedi Szimfonikus Zenekar fellépését, valamint az SZTE Zeneművészeti Karának kamarazenei előadását. A komolyzenei műsorok közül Onczay Csaba Kossuth- és Liszt díjas gordonkaművész és Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész koncertje régi zsidó komolyzenei alkotásokat vonultat fel. A könnyűzenét kedvelőket Koncz Zsuzsa, Bródy János, Zorán, Gerendás Péter, Malek Andrea és Lerch István szórakoztatja majd. Első ízben operett- és musicaldallamok is felcsendülnek a fesztiválon. Nagy Imre szegedi zeneszerző a színészekkel zsidó zeneszerzők műveiből tart estet.
A Szent-Györgyi Albert Rotary Club kiállítása mellett szerepel a kínálatban Sipos Judit és Macskássy Izolda festőművész tárlata is. A könyvbemutatók közt megismerkedhetnek az érdeklődők Benedek István Gábor új kötetével és a novemberben Kertész Imréről megjelenő kötettel is.
A fesztivál zárása a XIX. Izraeli Vacsoraest lesz november 8-án.
Címkék:Holokauszt emlékév