Feldmájer bocsánatot kért Merkeltől Heisler megjegyzéséért

Írta: hír24/Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

feldmajer-peter

Feldmájer Péter

Feldmájer Péter, a Mazsihisz volt vezetője levélben kért bocsánatot Angela Merkel kancellártól Heisler András jelenlegi Mazsihisz-elnök nyilatkozata miatt, miután Heisler a Hetek című lapnak azt mondta: „történelmi epizód volt a magyar zsidóság életében Angela Merkel Dohány utcai zsinagógában tett látogatása. Német részről utoljára Adolf Eichmann volt ilyen magas rangú vendégünk”.

A zsidó hitközségek szövetségének kommunikációs irodája közleményben tiltakozott az ellen, hogy ezt a kijelentést úgy állítsák be, mintha Heisler bármilyen formában Adolf Eichmannhoz hasonlította volna a kancellár látogatását. A nyilatkozat arról szólt, hogy Németország milyen nagy történelmi utat járt be a soától napjainkig – írták.

Feldmájer viszont Angela Merkelhez írt, és a Népszabadságnak is eljuttatott levelében megdöbbenését fejezte ki, amiért a nyilatkozat összefüggésbe hozta a kancellárt azzal az Adolf Eichmannal, aki személyesen tervezte meg az európai zsidóság kiirtását és irányította a Budapesten élők összegyűjtését és vagonírozását. A teljes cikk itt olvasható.

*

Szombat kommentár: Feldmájer Péter levele már nem annyira Angela Merkel budapesti látogatásához, mint inkább a Mazsihisz elnökválasztási kampányához tartozik. A tisztújítás ez év áprilisában esedékes.

 

[popup][/popup]