A fiatalabb nemzedék számára álljon itt egy kis ismertetés:
Bettauer (1872-1925) osztrák író, újságíró korának igen ismert és olvasott szerzője. Könyvei nagy példányszámban jelentek meg, (az említett könyv első kiadása 250 ezer példányban kelt el) két könyvét meg is filmesítették. 1925. március 10-én az ifjú náci Ottó Rothstock fogtechnikus az utcán hat lövést adott le a mellkasára, kórházba szállították, ahol 26-án belehalt sérüléseibe.
A könyvről nagyon röviden: Bécs kitiltja a zsidókat a városból, melyet a közvélemény hangos éljenzéssel helyesel. Mindaddig, amíg rá nem döbbennek, hogy a város gazdasági, kulturális élete, de még a turizmus is hanyatlásnak indul.
Bettauer próféciája ijesztő, ha arra gondolunk, hogy Ausztria 30 marhavagont kölcsönzött a környező országoktól…Igaz, hogy a szatírikus regény végkicsengése pozitív, – hiszen a zsidók egy idő után ismét visszatérhetnek az osztrák főváros vérkeringésébe – mégis benne lappang a váteszi előrelátás… a valóságban és valamivel később, 6 millió zsidó nem térhetett vissza…
Hogy miért ez a könyv ihletett írásra és miért pont most? A magyarázat egyszerű. Úgy gondolom, hogy Európa ismét a zsidótlanítás felé halad. Nem, azt egy percig sem gondolom, hogy a Holocaust megismétlődhet (bár számos jel utal arra, hogy igény az lenne rá) – de azt igen, hogy egy zsidó exodus (kivonulás) több, mint lehetséges.
A teljes cikk itt olvasható.