„Elfeledett soproniak”

Írta: mazsihisz.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

…című kiállítással emlékeztek Sopronban, az Új utcai 11-es szám alatt, az Új-zsinagógában, a városból elhurcolt zsidó emberekre a magyar holokauszt 70. évfordulóján. A megnyitón többen részt vettek a tragikus események túlélői és azok családtagjai közül.

elfeledettsoproniak_heisler_besz__d
A tárlat célja, hogy bemutassa a soproni zsidóság életét, főként a 2. világháború alatt. A városból 1944. májusában 1870 zsidó polgárt írtak össze. Július 5-én az egykori Déli Pályaudvarról a soproni és környékbeli, csaknem 3000 zsidót indították útnak marhavagonokban, a szerelvény három nap múlva érkezett Auschwitzba.

A kiállítás a Soproni Zsidó Hitközség valamint a Soproni Magyar-Izraeli Baráti Kör munkája által valósult meg, így Dr. Fodor Tamás polgármester köszöntője után beszédet mondott többek között Sándor Péter, a soproni zsidó hitközség vezetője, Professzor Dr. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója valamint Heisler András, a Mazsihisz elnöke. A tárlatot Tárkányi Miklós építész rendezte. A kiállítás október 31-éig tekinthető meg keddtől vasárnapig 10:00 és 18:00 óra között.

sopron_megnyito_k__z__ns__g

Alábbiakban Heisler András, a Mazsihisz elnökének, a kiállítás megnyitója alkalmából elhangzott beszédét olvashatják.

 

“Tisztelt Emlékezők!

Néhány hete, egy közeli barátunknál vacsoráztunk. A vacsorát követő beszélgetés végén, ahogyan az gyakran megtörténik mindnyájunkkal, előkerültek a családi fényképek. Ükpapa daugerotypiája, az 1848-as forradalmat követő évtizedekből, dédszülők esküvői képei, családi idillek valahol a város szélén, mosolygós szemű újszülöttek – mind míves pólyában és az élet ráncait hordozó öregek bölcs tekintetei az ősök akkori házai, többnyire falusi portái előtt.

Elgondolkoztam. Hol vannak a mi családi képeink? Nagyanyáimról csak egy-egy homályos, töredezett fotónk maradt. Nincs a ceglédi házról, az abonyi portáról egy kép se, hiányzanak a családi összejövetelek izgalmas életképei, vagy a családok többségének meglévő, beállított műtermi fotók.

Édesanyámtól, aki idén lesz 89 éves – I.tennek hála jó egészségnek örvend, s tartsa meg a Mindenható 120 évig, szóval édesanyámtól megkérdeztem, miért nincsenek meg a régi családi képeink. Nincs, mert mikor visszajöttünk Auschwitzból, akkor a ceglédi ház teljesen ki volt fosztva – mondotta. Nem csak az értékek, de a bútorok is eltűntek, s nem csak a mozdítható bútorok, de a nyílászárók, az ablakok, az ajtók is hiányoztak a házról. Csak a puszta falak meredeztek. Azon kevesek, akik visszajöttek a pokolból, többnyire kifosztott otthonokat találtak a meleg családi fészek helyett. Azok, akik visszajöttek.

sopron_heisler_2

De 437 ezren ott maradtak, örökre. „Auschwitz ma a legnagyobb magyar temető” – mondta az idei auschwitzi megemlékezésen Magyarország elnöke, Áder János. Nekem meg mindkettő nagymamámat ott ölték meg, ők is a 437 ezer áldozat között nyugszanak.

Nekem soha nem volt nagymamám. Persze ezt egy kisgyermek tudatosan nem is érzékeli. Van, akinek van, van akinek nincs, minden úgy tűnik természetesnek, ahogyan éppen megéli az embergyerek.

Az élet pedig megy tovább. Unokám született. Nagyszülők lettünk. Látom, feleségem és unokánk között három és fél év alatt milyen szoros, bensőséges érzelmi kapcsolat alakult ki. Figyelem, hogyan próbálnak együtt főzni a konyhában, hogyan tanulja a lányunokám kis kezeivel a maceszgombóc formálását, hogyan tudnak együtt örülni egy ezerszínű pillangó látványán, s hogyan tudja a nagymama megvigasztalni a bármi okból elkeseredett gyermeket. S most őszülő fejjel, nagyszülőként…, lehet, hogy groteszk, de elkezdtek hiányozni a nagymamáim. A sors nekem ezt az élményt ugyanis nem adta meg. Én nem tudom milyen egy nagymama ölében megpihenni, nem tudom milyen, amikor régi családi történeteket mesél.

A teljes cikk itt olvasható.

 

támogatás

Címkék:Holokauszt emlékév