Baljós jelek: Lecserélődnek az USA Izrael-barát demokrata politikusai

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

A Bronxot is magában foglaló New York-i kongresszusi kerület demokrata előválasztásán egy baloldali újonc legyőzte a körzetet több mint 3 évtizede képviselő, a pártelit által támogatott, harcosan Izrael-barát és nagyon befolyásos politikust, Eliot Engelt.

Eliot Engel

A Demokrata Pártban az utóbbi években megjelent egy az amerikai politikában szokatlanul balos irányzat, amelynek első számú képviselője Bernie Sanders zsidó származású szenátor volt, aki kétszer is elindult, hogy megszerezze az elnökjelöltséget – írja a mazsihisz.hu.

Amikor viszonylag simán vesztett a pártelit kipróbált emberével, Joe Bidennel szemben, úgy tűnt, hogy messze még az idő, amikor a „progresszívek” uralhatják a Demokrata Pártot, annak ellenére is, hogy a fiatal, liberális középosztályban roppant magas a támogatottságuk, szociális igazságosságot követelő jelszavaikra nagyon is vevő ez a közeg, akárcsak a faji-nemi diszkriminációval szembeni fellépésükre, zöld, elsősorban klímavédő követeléseikre, fegyvertartás elleni fellépésükre szintén. De akármennyire értékesek is a fiatal választók, ez még nem volt elég.

A trónkövetelőknek a hatalomátvételre még valóban várni kell, de befolyásuk bizonyos helyeken tényleg növekedni látszik.

New Yorkban, ahonnan a progresszívek ismert, fiatal képviselőjét, Alexandria Ocasio-Cortezt is megválasztották, az övével szomszédos körzetben egy 44 éves fekete progresszív jelölt legyőzte a Demokrata Párt egyik legstabilabb, legnagyobb befolyású és sok tekintetben legkonzervatívabb kongresszusi képviselőjét, Eliot Engelt, aki még a Demokrata Párt régi főáramánál is sokkal lelkesebb barátja Izraelnek. Jamaal Bowman, aki több mint 30 évnyi regnálás után győzte le, szinte a semmiből felemelkedve Engelt, a progresszív demokraták tipikus álláspontján van Izraelt illetően. Nem csak nem támogatja a Nyugati Part (Ciszjordánia, Jehuda-Somron) egy részének tervezett annexióját, ahogy a pártelit jelentős része sem, általában is élesen bírálja Benjamin Netanjahu miniszterelnököt. Felvetette, bár később nem hangoztatta sűrűn, hogy az Izraelnek folyósított amerikai pénzek kifizetését feltételekhez kéne kötni.

Jól kivehetően balra áll, de nem tér el radikálisan a Demokrata Párt fősodrától, nem támogatja a bojkott-mozgalmakat, bár tiltani sem akarná őket, támogatja a kétállami megoldást, Izraelnek a békéhez és biztonsághoz fűződő jogát. Udvarias hangnemű, bár éles vitát folytatott a választókörzet egyik lakójával, Amerika egyik leghíresebb ortodox rabbijával, a nyitott ortodoxiát megalapító Avi Weiss-szel, aki számonkérte rajta, miért nem nehezményezi egyúttal azt is, hogy a Palesztin Hatóság terroristák gyilkosságait jutalmazza forrásaiból, anyagilag jövedelmezővé teszi a terrort, miért csak Izrael esetében érzékeny az emberi jogok megsértésére. Emlékeztette őt a választókörzet egykori zsidó lakójára, Ari Fuldra is, akit Izraelben gyilkoltak meg palesztin szélsőségesek.

Eliot Engel, a most távozó képviselő kész volt saját pártja ellen szavazni Izrael érdekében, Obama elnök iráni megállapodását például nem támogatta, az ő hiánya önmagában is komoly átrendeződés jele és katalizátora lehet a Demokrata Pártban.

Teljes cikk

[popup][/popup]