Azonnali hatállyal felmentették a 168 óra főszerkesztőjét

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Media1 információi szerint a mai napon elbocsátották Rózsa Pétert, a 168 Óra című hetilap tavaly szeptemberben kinevezett főszerkesztőjét.

Fotó: Klubradio.hu

A Media1  szerint Milkovics Pál, a 168 Órát tulajdonló Telegráf Kft. anyavállalata, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) közeli Brit Media vezérigazgatója és résztulajdonosa még tegnap eldöntötte ezt, és nem sokkal ezelőtt, szerdán reggel írásban közölték Rózsával az elbocsátás tényét. Ugyan rendes munkáltatói felmondásról van szó, de azonnali hatállyal felmentették a leváltott főszerkesztőt a munkavégzés alól.

Az elbocsátást a Media1 érdeklődésére Milkovics Pál is megerősítette nem sokkal ezelőtt.

A vezérigazgató a lépést azzal indokolta, hogy a 168 Óra most megjelenő lapszámát Rózsa Péter úgy engedte nyomdába, hogy az újságban Orbán Viktor miniszterelnökről és családjáról egy korábbi, adventi fotó is megtalálható.

Milkovics elfogadhatatlannak, morálisan aggályosnak tartja a kép közlését: a fotón ugyanis a kormányfő fiatalkorú gyermeke is látható, emellett a vezérigazgató véleménye szerint „a képet a kormányfő családjához nem kapcsolódó szöveghez használták fel illusztrációnak”. Milkovics úgy véli, „a gyerekeket, függetlenül szüleik közéleti szerepvállalásától, védeni kell, nem pedig politikai tartalmú üzenetekhez felhasználni és gyűlölködés céltáblájává tenni.”

Az adventi fotó egyébként eredetileg Orbán Viktor weboldalán, a miniszterelnok.hu-n jelent meg korábban, egy ünnepi fotósorozat részeként – a szerkesztőség innen emelte be a lapba.

Teljes cikk

Címkék:168 óra, Rózsa Péter

[popup][/popup]