Aki legyőzte az időt – milánói fesztiválon a Keleti Ágnes dokumentumfilm

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A milánói FICTS Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon versenyez novemberben a jelenlegi legidőseb élő olimpiai bajnokról, a 102 éves Keleti Ágnesről készült dokumentumfilm.

Keleti Ágnes öt aranyérmével

Az “Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes” című alkotás gyártójának, a Makabor Studio Kft.-nek a közleménye szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elismert, 40. alkalommal sorra kerülő fesztiválon öt kontinens húsz sportfilmfesztiváljának nyertes alkotásait láthatja a közönség. Az ötszörös olimpiai bajnok életét bemutató film a “Documentary – Great Champion” kategória egyik jelöltje és Olaszország legrégebbi mozijában, a Cinema Centrale-ban vetítik majd.

A vetítésen és a november 11-i díjkiosztó gálán a film rendező-vágója, Oláh Kata és Csukás Sándor operatőr személyesen vesz részt.

Az “Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes” dokumentumfilm premierje tavaly szeptemberben a Miskolci Cinefest Fesztiválon volt, melyen elnyerte a nemzetközi kritikusok Fipresci-díját. Azóta számos fesztiválon és a hazai mozikban vetítették. Sport és történelem kategóriában kiemelt nemzetközi elismerésben, a zsűri különdíjában részesült az AIPS Sport Media Awards-on, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség nemzetközi versenyén. Jelenleg a film megtalálható a Cinego és az HBO Max felületeken.

A film a Makabor és a Belfilms gyártásában, magyar-izraeli koprodukcióban, a Nemzeti Film Intézet és az Izraeli Kan Tv támogatásával készült. (MTI)

[popup][/popup]