A pápa és az iszlám imám együtt ítélte el a vallási erőszakot

Írta: Index.hu - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

130 ezer ember előtt celebrált szentmisét Ferenc pápa Abu-Dzabiban. A Zajed Sportcsarnokban tartott, az egész arab világban élőben közvetített katolikus szertartás történelmi jelentőségű: ez az első alkalom, hogy a katolikus egyházfő az Arab-félszigetre látogatott. Ferenc a kairói al-Aksza nagymecset muszlim világban meghatározó imámjával közös nyilatkozatban ítélt el minden, a vallás nevében elkövetett erőszakot – írja az Index.

Ferenc pápa megérkezik a Zajed Sportcsarnokba. Fotó: Vatican Media / Reuters

Soha nem járt még katolikus egyházfő az Arab-félszigeten, Ferenc most Mohammed bin Zájed, az Arab Emirátusok trónörökösének meghívására érkezett a viszonylagos toleranciájáról ismert arab országba.

A keresztény és muszlim meghívottakon kívül zsidó, buddhista, hindu díszvendégekkel tartott esemény kezdeményezője az az Ahmed al-Tajeb sejk, a kairói Al-Azhar nagymecset imámja volt, akivel Ferenc pápa már ötödik alkalommal találkozott. A legfőbb egyiptomi vallási méltóság a szunnita iszlámon belül a vallásilag toleráns irányzat meghatározó képviselője, a militáns iszlám ellenfele. Ő a közelketi muzulmánokat ezúttal is a helyi keresztény közösségek „átölelésére” szólította fel, a nyugati világban élő muszlimokat pedig arra kérte, hogy integrálódjanak, és tartsák be választott hazájuk törvényeit.

Az imám és a pápa egy közös nyilatkozatot is aláírtak, melyben határozottan elutasítanak minden, a vallás nevében elkövetett erőszakot. A történelmi jelentőségűnek látott muszlim-keresztény nyilatkozat több olyan részt is tartalmaz, amely az iszlám szempontjából is fontos alapvetés: vallási tolerancia és a vallásszabadság tiszteletben tartása, a diszkrimináció tilalma, a különböző egyházak szent helyeinek kölcsönös tisztelete mellett a nők elismerése is szerepel a pontok között.

Ferenc pápa arról beszélt, hogy szomjúzik a békére, az emberiséget pedig Noé családjához hasonlította: eszerint a különböző vallásoknak “egy családként kell felszállniuk a bárkára, ami képes áthajózni a világ viharos tengerein”

A teljes cikk

[popup][/popup]