A Hamasz csak meglovagolja, de nem vezeti a terrorhullámot

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Viták a biztonsági intézkedésekről Izraelben.

Izraeli katonék a Templomhegyen

Az izraeli hadsereg hétfőn arról számolt be az ország politikai vezetésének, hogy ,,a Hamász és gázai vezetője, Jachíja Szinwar meglovagolja a jelenlegi terrorhullámot, de nem vezeti azt”, jelentette a Ynet hírportál.

A katonaság értékelése az Eládban elkövetett baltás terrortámadás két palesztin elkövetőjének letartóztatása nyomán született, akik azt mondták a kihallgatóiknak, hogy nem tagjai a Hamásznak, és nem kaptak utasításokat a terrorista csoporttól – írja az ujkelet.live.

A halálos terrortámadás – amely három izraeli életét követelte – kevesebb mint egy héttel azután történt, hogy Szinwar felszólította az összes palesztint, hogy késekkel vagy baltákkal támadjanak meg izraelieket.

A katonaság azt is közölte a politikusokkal, hogy Szinwart nem szabad az erőszak szervezőjének tekinteni, mivel az csak megerősítené presztízsét a palesztinok szemében. A hadsereg hozzátette, hogy a terrorhullámot magányos farkas támadások özönének tekinti, amelyeket a vallási érzelmek és a jeruzsálemi Templom-hegyen történt közelmúltbeli események tápláltak, és nincs olyan hírszerzési információ, amely a Hamásszal való kapcsolatra utalna.

Néhány nappal korábban Aviv Kochavi, az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke kijelentette, hogy a közelmúltbeli támadások minden áldozatát a hadsereg műveleti kudarcának tekinti, különös tekintettel a hatalmas erőforrásokra és az újabb támadások megfékezésére bevetett csapatokra.

A hadsereg hat zászlóalj tartalékos erőt vetett be a Júdea és Szamária mentén futó biztonsági kerítésnél – amelyet Izrael létfontosságú eszköznek tart a palesztin terrorizmus elleni harcban –, így az ingatag területen a zászlóaljak összlétszáma 26-ra nőtt, ami kétszer annyi, mint a megszokott.

A katonság emellett folytatni kívánja a terrorizmus elleni műveleteket a szamáriai Dzsenin területén (Palesztin Hatósághoz tartozik)– amely az elmúlt hónapokban a palesztin terrorista tevékenység melegágyának bizonyult –, széleskörű letartóztatásokkal és illegális fegyverek lefoglalásával.

Izrael hétfőn egy négy hétig tartó hadgyakorlatot indított több ezer katonával, többfrontos konfrontációt szimulálva, különös tekintettel Gázára, Libanonra valamint Júdea és Szamáriára.

A 12-es csatorna hétfő este arról számolt be, hogy „jelentős nézeteltérések” alakultak ki Naftali Bennett miniszterelnök és a biztonsági tisztviselők között, miközben a felek konzultációkat folytatnak a terrorhullámra adott válaszukra.

A riport szerint a hadsereg és a Sabak belbiztonsági szolgálat arra sürgette a vezetőket, hogy tartsák fenn a különböző frontok szétválasztását, és ne fokozzák a helyzetet a Gázai övezetben az Izraelben és Júdea és Szamáriában elkövetett támadások miatt.

Teljes cikk

[popup][/popup]