Kurucok Amerikában – a kuruc.info végül a terrorizmus “banánhéján” csúszott el

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Egy texasi bejegyzésű amerikai szerveren működik
tovább a kuruc.info, miután a szélsőradikális, személyes adatokkal is kufárkodó
honlapot korábbi amerikai szolgáltatója a szerződési feltételek megszegése
miatt egyszerűen lekapcsolta.

Forrás: 168 Óra

 

2008. július 23. / Bartus László

Többségükben Amerikában élő magyar internetesszakemberek érték el, hogy a kuruc.info hat napig nem működött: a szolgáltatóegyszerűen lekapcsolta a szerveréről.

 

– A magyar kormány nem kérte ki az USA-ban dolgozómagyar számítógépes szakemberek, szoftverfejlesztők, website üzemeltetőkvéleményét, azokét, akik ismerik az amerikai törvényeket, és tudtak volnasegíteni abban, hogyan kell a kuruc.info bezárását hatékonyan kezdeményezni –állítja F.

A neve elhallgatását kérő férfi egyike volt azoknak,akik panasszal fordultak a kuruc.info szerverszolgáltatójához, és elérték anáci tartalmú hírportál bezárását. Mint mondja: ezek a magánszemélyek nemtartoznak egyetlen politikai irányzathoz sem, pusztán megelégelték a derék„SS-kurucok” elszánt uszításait, a nekivadult stílust. F. szerint többbizonyítékot gyűjtöttek a szervert üzemeltető cég tulajdonosa számára, hogy akuruc.info már rég megszegte a „Terms of Service” (a szerződési feltételek)szabályait, viszszaélve azzal, hogy az amerikai magáncégnél senki nem beszélmagyarul. A panaszosok tehát bemutatták angolul azokat a „tartalmakat”, amelyeksértik a Terms of Service előírásait.

F. szerint a magyar kormány tehetetlensége meglepteőket, hiszen a kuruc.info-t az amerikaiak már rég bezárták volna, ha a rajtalévő tartalom angolul jelenik meg. Az ügyben eljáró hazaiak nem a szervertüzemeltető céghez, hanem az amerikai kormányzathoz fordultak. Ám a szerverrőlcsak annak tulajdonosa zárhat ki bárkit. A sokak által ismert Go Daddy nevűszolgáltató szabályzata tiltja a rasszizmust, az etnikai gyűlölködést, avulgaritást, a gyerekpornót, és főként a terrorizmussal kapcsolatostevékenységet. A kuruc.info számos szabályt megszegett, s végül terrorizmus„banánhéján” csúszott el.

Egyes hírek szerint az igazságügyi tárca a szervertulajdonosának azonosítását is az amerikai kormányzattól kérte, amely ettől –jogszerűen – elzárkózott. Holott egy közepesen kvalifikált számítógépesszakember is pár perc alatt lekérhette volna a nyilvános adatot. Az egyik amerikaimagyar hetilap közzé is tette az Arizonában bejegyzett cég paramétereit,amelynek szerverén „kurucaink” akkor működtek.

 
F. állítása szerint a biztosítékot a Hollán Ernőutcai Molotov-koktélos támadás verte ki. Kimutatható volt ugyanis, hogy a kuruc.info-naknem csekély szerepe volt a merényletben. A bírák, ügyészek és politikusoklakcímének, telefonszámainak közreadása azzal a céllal, hogy őket üzemszerűenzaklassák, szintén ebbe a kategóriába tartozik. F. biztos abban, hogy atulajdonoshoz egymástól függetlenül érkeztek panaszok – túlnyomórészt azÁllamokban élő magyar webesektől –, akik tudták, hová kell fordulniuk.


Amerikában az FBI vagy a rendőrség tartalmikifogással nem zárathat be internetes oldalt. Ez a szerver tulajdonosának joga.Mivel a helyi bíróságokon hatalmas kártérítéseket ítélnek meg, ha valakisikeres pert indít a szolgáltató ellen, ennek lehetőségét igyekeznek kizárni. Aszerződési feltételekben tehát tiltanak minden olyan tevékenységet, amelyért aszerver tulajdonosa beperelhető. Az FBI figyeli azokat a website-okat, amelyeka közrend megzavarására uszítanak.

 
Az internetes oldal ellen nem lehet fellépni, ám aszervezők ellen igen. Ha bárki mások tüntetése ellen uszít, az amerikairendőrség nem a kordonnál veszi fel vele a harcot, hanem napokkal korábbanbegyűjtik a szervezőket, és megakadályozzák a helyszínre érkezésüket. Másoktüntetését zavarni – nem alkotmányos jog. Amerikai szemmel nézve furcsa amagyarok tehetetlensége. Rendőri erővel próbáltak volna betiltatni egywebsite-ot, amire Amerikában nincs lehetőség. És amikor meg a rendőrségnekitthon kellene a lázító website-ról beszerzett információk alapján megelőzőintézkedéseket tennie, akkor meg nem történik semmi.

A magyar biztonsági szolgálatok alkalmasságátkérdőjelezné meg, ha máig nem tudnák, kik a főkurucok, az álnéven publikálószerzők. Amerikában az FBI – épp a szélsőséges honlapok segítségével – időbenlekapcsolja a garázdákat, így arról szó sem lehet, hogy velük utcai csatákbakeverednie.

Bezárása után a kuruc.info egy németországi szerverremenekült, és onnan adta le hibaüzenetét. Ám hamar rájöhettek, hogy a némettörvények büntetik a holokauszt tagadását, a gyalázkodást, a gyűlöletbeszédet.Iránban (és más, a terrorizmussal fertőzött országokban) tárt karokkal fogadnákőket, ám saját bevallásuk szerint az ottani szerverek csak nagyon lassú európaielérhetőséget tesznek lehetővé. Ezért hát visszatértek Amerikába, s a leállástkövető első cikkükben bejelentették: „új, sugárhajtású szervergép repíti célbaa Kuruc.info hírbombáit”. A nyilvánosan elérhető internetes adatok szerint azúj szolgáltató neve: Layered Technologies, Inc., a texasi Plano városában vanbejegyezve, de maga a szerver bárhol másutt működhet. Az új cégnél a „hyperlink„mailto:[email protected][email protected]” email címen lehet panaszttenni. A kuruc.info ettől a perctől nem érezheti magát biztonságban, mertmostantól kitüntető figyelemmel lesznek a nyomukban azok, akik egyszer márelérték a bezárását. F. szerint fontos lenne elérni, hogy a keresőben akuruc.info a „hate site” kategóriába kerüljön, ami rontana a helyzetén.Végleges megoldást az jelentene, ha felkutatnák a szerzők és a szerkesztőkkilétét, és jogszerű büntetőeljárás indulna ellenük.

 
A kuruc.info korábban rejtélyes körülmények közöttkerült Amerikába. Feltehetően külső segítséggel. Erre utal „Egei Antal”főszerkesztő-helyettes mondata: „Ha az FBI cselekedett volna, az Amerikábanegyrészt nem titok, és újsághír is lesz belőle, óceánon túli kollégáinkatletartóztatták volna, és vádat emeltek volna ellenük.” Nem ismert, kik az„óceánon túli kollégák”. Annyi tudható, hogy Amerikából kizárólag két honlapothirdetett a kuruc.info: a fő helyen az amerikai polgári köröket tömörítőnemenyi.net-et és a New York Polgári Kör oldalát. A kuruc.info elérhető voltezekről az oldalakról. Az is megfontolandó, hogy a kuruc és a New York PolgáriKör internetes portálja, a nemenyi.net az USA-ban található több száz hasonlócég közül ugyanannál a cégnél regisztráltatta a doménnevét. Mindkét esetben külsőcéget kértek fel ennek lebonyolításra, amit többnyire akkor tesznek, ha adoménnév valódi tulajdonosának kilétét el akarják titkolni. A külső cég akuruc.info és a nemenyi.net esetében is ugyanaz, a Domains By Proxy, Inc. volt.Az USA-ban működő több tízezer szolgáltató közül egész véletlenül mindkétwebsite szolgáltatója azonos. Vagyis a New York Polgári Kör, a neményi.net és akuruc.info egy fatális véletlen folytán ugyanannak az amerikai cégnek aszerverén futott. A „nemenyi” regisztrációja 2004. június 11-én történt meg, akuruc.info-t ugyanott, 2005. december 30-án jegyeztették be ismeretlenek. Az is„véletlen” lehet, hogy amikor a kuruc.info-t leállították, a neményi.net és aNew York Polgári Kör is elérhetetlen lett.

 

A New York Polgári Kör és a kuruc.info szellemirokonsága eddig is nyilvánvaló volt. Ezért is meglepő, hogy – miután a NewYork-i szervezet a Fidesz által létrehozott polgári körös mozgalom részénektartja magát – a Fidesz és a polgári körök szervezői soha nem határolódtak eltőle.

 

[popup][/popup]