Kései vezeklés

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Szokatlan hírrel került tavaly a Hugo Boss ruhagyár a világsajtó
címoldalára. A nemzetközi hírű német divatház ezúttal nem valamilyen új
öltönyfazonnal, hanem a háború előtti működésének eddig homályban maradt
részleteivel keltett figyelmet.
 

 

forrás:nol.hu

SS-egyenruha a Bosstól, páncélököl az Adidastól, tankakkumulátor a BMW-től

Az alapító Hugo Ferdinand Bossról már eddig is tudni lehetett, hogy metzingeni varrodája annak idején ezerszámra ontotta az egyenruhákat a náci erőszakszervezetek, köztük a Waffen-SS számára. A kilencszázhúszas évek közepén alapított üzem akkortájt a több ezer német uniformisszállító egyike volt, s ezek a nagy tételű megrendelések mentették meg a biztos csődtől – írja egy, a cég támogatásával most megjelent történeti munka. A Harmadik Birodalom bukása után „Hitler szabóját” pénzbüntetésre és szavazati jogának megfosztására ítélték, de az ötvenes években újjászülető divatház sikerei hamar feledésbe borították a múltat.

Ám a németek történelmi szembenézésének részeként egyre több háború után alapított német világcég „előtörténetére” derül fény. Így például arra, hogy a sportcipőiről ugyancsak világhírű Adidas és Puma cégek alapítói, Adolf és Rudolf Dassler cipészmesterek még páncéltörő fegyvereket is gyártottak. Igaz, nem teljesen jószántukból. A Dassler fivérek – még 1922-ben – a 3500 lélekszámú bajorországi Herzogenaurachban tevékenykedő 112 (!) cipőgyártó vállalkozás egyikeként a sportlábbelikre szakosodtak. Olyannyira, hogy az amerikai Jesse Owens futófenomén is Dassler-féle szögesben nyert aranyat az 1936. évi berlini olimpián. Néhány évvel később azonban ők is a hitleri hadigazdaság foglyaivá lettek. 1943 vége felé – amikor úgymond „a totális háború totális gazdaságot követelt” – Dasslerék cipőüzemében a varrógépek helyett hegesztőberendezéseket kellett csatasorba állítani, és ott gyártották a páncélököl néven hírhedtté vált tankelhárító fegyver csőszerkezetét. 1945 áprilisában a benyomuló amerikai egységek először le akarták rombolni a cipészek fegyverműhelyét, de állítólag Adolf Dassler felesége ékes szavakkal, Owens futócipőjére hivatkozva meggyőzte a sportbolond amerikai katonákat. A rossz emlékű fegyvergyártás ma már jószerével csak felejthető epizód.

Nem így viszont a BMW autógyárat tulajdonló Quandt család egykori fejének, Günther Quandtnak a bűnössége. Az alapító nagyapa, Günther Quandt az első világháború idején hadiszállító textilgyártóként alapozta meg vagyonát, Hitler birodalmában pedig övé volt az Afa elemgyár is, amely a Tigris tankoktól a tengeralattjáró U-boatokig rengeteg fegyverhez gyártott akkumulátorokat. A gyáriparos – sok más oligarchához hasonlóan – lelkiismereti kételyek nélkül belesimult a náci rendszerbe: a holokauszt idején már vagy 50 ezer zsidó rabszolga robotolt gyáraiban. Heti hét napon át, napi 10-14 órát, veréssel, éheztetéssel. Az Afa hannoveri üzemében védőfelszerelés nélkül, mérgező nehézfémekkel dolgoztak az odahurcoltak. Az SS eleve a „munkaerő fluktuációjával”, magyarán halálra dolgoztatásával számolt.

Az Afa telephelyén még egy komplett koncentrációs tábort is kialakítottak – akasztófákkal, kivégzőhellyel. – „Ha a háború után rendelkezésre álltak volna a mai bizonyítékok – idézi a Der Spiegel hetilap Benjamin Ferencnek, az egykori nürnbergi törvényszék magyar származású ügyészének véleményét –, Quandtot ugyanúgy el lehetett volna ítélni háborús bűneiért,mint a Zyklon-B ideggázt gyártó IG Farben igazgatóit.” Az iparmágnás azonban „kollaboránsként” megúszta, és 1960-ban fia, Herbert – aki amúgy az Afa személyzetise volt – a konkurens Daimler–Benz orra előtt fel tudta vásárolni az akkor még csak éppen nekilendülő BMW autógyár részvényeinek ellenőrző pakettjét.

2007-ben egy német tévétársaság leleplező dokumentumfilmet sugárzott az üzleti dinasztia sötét múltjáról. Az egykori kényszermunkásokat is megszólaltató alkotás arra késztette az addig elzárkózó Quandt-leszármazottakat, hogy a német társadalmi diskurzus bevett szokásai szerint megbízzanak egy jó nevű történészt, aki szeptember végén tette közzé kutakodásait. Joachim Scholtyseck konklúziója: Quandt a náci rendszer része volt, ő is felelős az elkövetett bűnökért.

Ehhez hasonló vádat néhány évvel korábban a másik „ipari szupersztár”, Ferdinand Porsche ellen is megfogalmaztak a történészek. A Volkswagen Bogarat kitaláló Porsche már a húszas években nagy tekintélynek örvendett, a harmincas évek elején Sztálin is meg akarta szerezni szaktudását. A szovjet autóipar fejlesztésének fejében hatalmat és pénzt kínált neki, s ha Porsche akkor elfogadja a bolsevik diktátor ajánlatát, a VW Bogár ma akár „narodnaja masina” is lehetne – játszik el a gondolattal a Der Spiegel. Ám a briliáns agyú, de kétely nélküli mérnök inkább Hitler szolgálatába szegődött. Wolfsburgban, az irányításával felhúzott gyár a 990 birodalmi márkáért reklámozott népautó helyett fegyvereket gyártott, köztük a híres-hírhedt Kübelwagen terepjárót. Porsche ugyanakkor az úgynevezett Panzer Committee elnökeként új technikai megoldásokkal is segítette a Tigris és Ferdinand néven elhíresült harckocsifejlesztést. Hitler „kedvenc autómérnöke” emellett egy kis fejlesztő üzemet is működtetett Stuttgart Zuffenhausen külvárosában, amelyről egy 2009-ben megjelent történészmunka feltárta: nem is volt az olyan kisvállalkozás. 1944-ben 656 embert foglalkoztatott, köztük vagy 300 kényszermunkást a leigázott Európa sok országából. Porsche kezéhez ugyan nem tapadt vér, de a zseniális konstruktőr – Hans Mommsen történész kifejezésével élve – „a kizárólag technológiai feladatokkal foglalkozó szakértő prototípusaként” habozás nélkül elfogadta a gyilkos náci rendet.

A cégsor még sokáig folytatható: a globális médiacéggé lett Bertelsmann könyvkiadó annak idején milliószámra adott ki antiszemita tárgyú munkákat, a Siemens gyártósort üzemeltetett az auschwitzi halálgyárban, a Dresdner Bank, több más nagy német hitelintézettel együtt, pénzelte a nácik halálprogramjait. Mindent együttvéve a nemzetiszocialista rémuralom 1939-től a második világháború befejezéséig mintegy 8,4 millió civilt és 4,5 millió hadifoglyot kényszerített rabszolgamunkára. Napjainkban a meghasonlott német közvélemény nyomására az egykori vállalatvezetők mai utódai sorban kérnek bocsánatot, vezető történészek bevonásával, levéltáraik megnyitásával finanszírozzák a sokáig titkolt cégmúlt feltárását. Sőt a német üzleti közösség éppen egy évtizede EVZ (emlékezés, felelősség, jövő) néven alapítványt hozott létre az egykori rabszolga túlélők kárpótlására. Bár e lépésükben az is szerepet játszott, hogy az életben maradt áldozatok nemegyszer csoportosan, többmilliárdos kártérítési perrel fenyegetőztek, az EVZ hét év alatt 4,4 milliárd eurót fizetett 1,66 millió egykori rabszolgának.
Magyar felelősség?

Fellebbviteli fórum előtt folytatódott a héten Chicagóban az az ügy, amelyben a holokauszt túlélői, illetve örököseik magyar vállalatok, köztük a MÁV, az MNB, az OTP vagy az MKB felelősségét akarják kimondatni, csillagászati összegeket követelve. A mintegy két és fél órás meghallgatás menetét egy forrásunk a helyszínről „professzionálisan tárgyilagosnak” írta le. A háromfős bírói fórum, amely eldönti majd, hogy folytatódhat-e az elsőfokú szövetségi bírósági eljárás, azt mérlegeli, hogy 1. védi-e a magyar állami intézményeket az úgynevezett szuverén immunitás, 2. megfelelő fórum-e egy amerikai bíróság annak megítélésére, hogy felelősek-e magyar intézmények a holokausztért?

Lapunk is beszámolt róla, hogy az elmúlt években több ilyen keresetet is beadtak az Egyesült Államokban (Chicagóban, illetve Washingtonban), az elsőt 2010 februárjában. Májusban a chicagói bíró elutasította a magyar érvet, hogy ne fogadja be az ügyet, és vesse el a keresetet. – Helyi érdek is fűződik az USA-ban az ilyen felperesek jogainak védelméhez, és komoly amerikai érdek jelenik meg az olyan nemzetközi jogsértésekkel szembeni fellépés érvényesítéséhez, mint amilyen a népirtás – szögezte le forrásunk. Az egyik fellebbviteli bíró viszont azon töprengett, ezen logika mentén vajon az amerikai indiánok is perelhetnek-e mondjuk Belgiumban vagy Svájcban az elkobzott földjeikért. Mindenesetre – a túlélők megdöbbenésére – az USA igazságügy-minisztériuma a keresetek elvetésének pártjára állt. Hasonló, nemzetközi és amerikai peres ügyek is precedensként szolgálhatnak annak megítélésére, hogy végül milyen verdikt születik majd. Egy, a MÁV-éhoz hasonló ügyben 2007-ben a bordeaux-i fellebbviteli bíróság másodfokon felmentette a francia államvasutakat, kimondva: a nácik által megszállt országban az SNCF kényszer hatása alatt cselekedett. A Herzog-gyűjteményre vonatkozó műkincspert tekintve pedig tanulságos lehet az a kereset, amelyet az örökösök egy évtizede adtak be az osztrák állammal szemben Kaliforniában Gustav Klimt öt híres festményét visszakövetelve. 2004-ben a washingtoni legfelsőbb bíróság kimondta: Ausztria nem bújhat a szuverén immunitásról szóló amerikai törvény mögé. (Szőcs László)
 

[popup][/popup]