„Halál menete” a zsidók ellen

Írta: ATV - Rovat: Hírek - lapszemle

Gázában palesztinok tízezrei vettek részt egy, az Iszlám Dzsihád és a Hamasz által rendezett eseményen, amelyen a palesztin-izraeli béketárgyalások ellen tiltakoztak. „Halál Amerikára, halál Izraelre” skandálta a pénteki tüntetésen részt vevő tömeg.
 

Ramadan Shallah, az Iszlám Dzsihád egyik száműzött vezetője felvételről üzent a résztvevőknek. „Izrael csak pusztulást hoz a régióra, ezért mindenki számára az üzenet az, hogy a zsidó államot meg kell semmisíteni” – uszította üzenetben a tömeget Shallah, aki következetesen ellenségként utalt Izraelre. A demonstráción számos magas rangú Hamasz vezető is megjelent.

Gáza: dzsihád-központ

Az eseménytől függetlenül kiadott éves jelentésében az Izraeli Biztonsági Ügynökség (Shin Bet) elemzői arra figyelmeztetnek, hogy egyre erősödik a „globális dzsihád” mozgalom Gázában. Az Ügynökség szerint 2009 óta számos szélsőséges szervezet jött létre. Ilyenek az iszlamista Dzsais al-Iszlám, Dzsais al-Umma vagy pedig a Fatah al-Iszlám. Ezek a szervezetek és a Hamasz az elemzők szerint implicit és helyenként közvetlen módon is az al-Kaidához kötődnek.

Kis-sátán, nagy-sátán, Ahmadinezsád

A gyűlöletbeszéd és uszítás azonban nem csak a szélsőséges szervezetek sajátossága a régióban. Ugyanez a retorika jellemző Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök nyilvános beszédeire is, aki 2005-ben Izrael megsemmisítésére szólított föl, 2008-ban pedig a kis-sátán és nagy-sátán jelzőkkel illette Izraelt illetve az Egyesült Államokat. A perzsa állam rendszeres katonai díszszemléin állandó jelenség a „halál Izraelre, halál Amerikára” retorika és szimbolika, az Iszlám Köztársaság elnöke pedig rendszeres hazai és nemzetközi körútjain uszít a zsidó állam ellen. 2008-ban kijelentette, hogy „Izrael napjai meg vannak számlálva és a régió lakói nem fogják elmulasztani a legkisebb lehetőséget sem a cionista rezsim kiirtására.”

Az iráni elnök uszításaira az Európai Unió elnöksége 2008. február 25-én egy kemény hangú nyilatkozattal felelt, amelyben a legmélyebben elítélte Ahmadinezsád, az iráni külügyminiszter valamint az Iszlám Forradalmi Gárda kapitányának „elfogadhatatlan, káros és civilizálatlan” megnyilvánulásait Izraellel szemben. Felszólította továbbá az Iszlám Köztársaságot, hogy tartózkodjon a jövőben a nemzetközösség bármely tagja elleni fenyegetésektől és uszítástól.

Nyugtalanító felmérés Ramallahban: 41 százalék a fegyveres harcok mellett

A Hamasz ellenségének számító Palesztin Hatóság befolyása alatt álló Nyugati Parton is nyugtalan a helyzet. Az Európai Unió a béketárgyalásoktól a két-állam megoldást várja, egy független palesztin állammal. Ebben az alternatívában azonban maguk a palesztinok sem bíznak, derült ki a nemrégiben kiadott Palesztin Politikai Elemző Központ és a Jeruzsálemi Héber Egyetem által végzett közös kutatás is. Az intézet szerint aggodalomra ad okot az, hogy a kutatás szerint a palesztinok 41 százaléka támogatná a fegyveres intifádát Izrael ellen, ha a tárgyalóasztalnál nem sikerül elérni a kívánt eredményt.

A kutatás alapján a palesztinok 64 százaléka szerint a béketárgyalásokban fontosabb az ő álláspontjuk érvényesítése, míg az izraeli válaszadók 51 százaléka úgy véli, hogy a két fél számára egyaránt szükséges a sikeres eredmény. A tárgyalások kimenetelét illetően mind a két fél szkeptikus, azonban annak folytatását az izraeliek 78 százaléka, míg a palesztinoknak csak 30 százaléka támogatja.

A kutatás alapján a palesztinok 40 százaléka felszámolná magát a Palesztin Hatóságot is, és nem tartják reális elképzelésnek azt, hogy az elkövetkező 5 évben létrejöhet egy független palesztin állam Izrael mellett.

A tárgyalások bukása esetén a palesztinok 51%-a támogatná az ellenállást, míg 41%-uk ismét fegyveres intifádába kezdene. A közhangulatra jellemző, hogy a válaszadó izraeliek közül mintegy 63%-an tartanak attól, hogy a palesztinok ismét erőszakos támadásokba kezdenek.
 

[popup][/popup]