A szexualitás misztikája – A szentség levele

Írta: Nahmanidesz - Rovat: Hagyomány

Nahmanidész 13. században íródott műve, A szentség levele a zsidó misztikus hagyomány, a kabbala különleges műve, amely a szexualitás isteni és emberi vonatkozásait tárgyalja, és meglepően friss gondolatokat tartalmaz a nemiségről, a férfi és a nő kapcsolódásáról. A szexualitás a megfelelő keretek között sem nem bűn, sem nem alantas dolog, éppen ellenkezőleg, szent, Istennek tetsző, sőt magához az istenihez való kapcsolódás.

A mű szándéka szerint egyfajta kézikönyv, amely bevezeti az olvasót a szexuális élet titokzatos, rejtett tartalmaiba, ugyanakkor praktikus útmutatóul is szolgál az ideális nemi élet gyakorlati oldalát illetően. A misztikus magyarázat szerint férfi és nő egyesülése Isten belső életének történéseit képezi le. Nemcsak megjeleníti, de elő is idézi Isten férfi- és női princípiumának egyesülését-szétválását, befolyásolja Isten rejtett létének dinamikáját. A szex révén a felső világ fényét és örök tökéletességét lehet lehozni az alsó, mulandó világba.

Néhány részletet közlünk a műből, mely a Jaffa Kiadó gondozásában, Zsom Dóra fordításában és jegyzeteivel most magyarul is megjelent.

*

Tudd meg, hogy a férfi egyesülése feleségével szent és tiszta dolog, ha a megfelelő módon történik, a megfelelő időben és helyes szándékkal. Nehogy azt gondolja bárki, hogy a megfelelő együttlét bármilyen szempontból is szégyenletes vagy visszataszító volna, Isten ments!

Ha az együttlét Istennek tetsző módon történik, akkor nincs is annál tisztább és szentebb dolog.

A világ rendje és szerkezete a férfi és a nő kapcsolatának mintáját követi, a kiáradás és a befogadás kettősségének megfelelően. Amikor a férfi szentségben egyesül feleségével, az isteni jelenlét lakozik közöttük.

Ezért először is hangulatba kell hoznod a feleségedet a szívének kedves beszéddel, mely felvidítja, és kedvet csinál neki az aktushoz, hogy tudatát tudatodhoz és szándékát szándékodhoz kösd. Évődj vele kicsit, olyan dolgokat mondva, melyek felkeltik a szenvedélyét, szerelmét és vágyát.

Keltsd fel a vágyát, hozd hangulatba a szavaiddal. Végül, ha úgy látod, hogy te spirituálisan is készen állsz az aktusra, akkor érd el, hogy feleséged szándéka egyezzen a tieddel. Amikor pedig egyesülsz vele, ne kapkodva akard felkelteni vágyát, hogy nyugodtan léphessen a szerelem ösvényére, és ő élvezzen el először, és magja olyan legyen, mint az anyag, a tied pedig mint a forma.

Nem úgy van, hogy a tapintás érzéke szégyenletes ránk nézve. Isten ments!

Mi, a Tóra népe, hisszük, hogy Isten úgy teremtett mindent, ahogy bölcsessége elrendelte, és semmi szégyenletes vagy visszataszító dolgot nem teremtett. Ha azt mondanád, hogy a nemiség szégyenletes, akkor a nemi szervek is szégyenletesek volnának, holott Isten teremtette őket.

Ő teremtette a férfit és a nőt, és minden egyes testrészüket, szerveiket rendeltetésük szerint, és nem teremtett bennük semmi szégyenleteset. Világos bizonyíték erre a teremtés története: „Mindketten meztelenek voltak, a férfi és felesége, és nem szégyenkeztek.”

Vagyis a teremtés részéről semmi romlott vagy visszataszító dolog nincs az ember egyetlen tagjában sem, hiszen mind magasztos bölcsességben, jónak és hibátlannak teremtetett.

Mert a férfi a bölcsesség titka, a nő a megértés titka, a tiszta egyesülés pedig a megismerés titka.

A megfelelő módon történő egyesülés nagy és magasztos dolog.

Nem volt semmi szégyellni való Júda és Tamar egyesülésében, ahogy nincs semmi szégyellni való a világ rendjének helyreállításában akár egy részét, akár az egészét illetően.

Éppen ezért az a helyes, ha a férfi a felesége kedvét keresi, felvidítja, kedveskedik neki és hangulatba hozza szívének tetsző beszéddel, hogy ő is osztozzon vele tiszta gondolataiban, és ők ketten egyek legyenek a házasélet parancsának teljesítésében. Csak így forrnak eggyé gondolataik, csak így lakozik az isteni jelenlét közöttük, csak így fognak annak a tiszta formának megfelelő gyereket nemzeni, mint amit elképzelnek. művelői is.

Azon gondolatoknak és képzeteknek megfelelően alakul és formálódik jóvá vagy rosszá a gyerek, melyek megfordulnak a férfi és a felesége szívében az aktus alatt.

Nem szabad, hogy a férfi kényszerítse a nőt az aktusra, nem szabad megerőszakolnia, mert az ilyen egyesülésben az isteni jelenlétnek nincs része, mivel a nő szándéka ellenkezik a férfi szándékával, a feleséged kívánsága nem egyezik a tieddel.

Címkék:Nahmanidesz, szentség, Szexualitás

[popup][/popup]