Némafilmek Palesztináról

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Film

PORDENON

Steven Spielberg rendező magánarc­hívumába gyűjti a zsidóságot valami­lyen formában érintő filmeket. Ezek kö­zül néhány „ős” másolatát mutatták be a múlt év végén az olaszországi Pordenonében, a 14. némafilmfesztiválon, és ezek rövidesen láthatóak lesznek majd Németországban is, a frankfurti és berlini zsidó kultúrnapokon. Az első felvételeket a Szentföldön 1896-ban forgatta a Lumiére fivérek megbízá­sából Alexandre Promio. Látható rajta a török birodalomhoz tartozó, nyomor­gókkal teli Jeruzsálem. E pár kockát követő felvételek – felismerve a mozgó­kép hatását – már a cionista eszmét szolgálták. Ezt tette az angol Murray Rosenberg 1911-ben Jelenetek a Szentföldről című összeállításában. Bemutatja a Siratófalat, a Jaffa-kaput, a zarándokokat. Megörökítette az arab életet is, ugyanis – bizonyára jó oka volt rá – arabnak öltözve forgatott.

Amikor Palesztina angol mandátum lett, kezdett dolgozni Ya’acov Ben Dov. 1918-ban felvett dokumentumának a Júdea felszabadítása címet adta, a rákövet­kező évben pedig saját vállalkozásában, a Menora Első Palesztin Filmtársaság ké­szítette az Izrael szabad földje című összeállítást. Ugyancsak az ő műve az 1923-ból származó Az Ország látványai, ő tudósított Eliezer ben Jehuda nyelvész temetéséről, s 1925-ben a jeruzsálemi Héber Egyetem felavatásáról. Az 1928-ból számlázó Tavasz Palesztinában az or­szág több táját mutatta be. Ezek a filmek bejárták a világot, a cionista szervezetek­ben vetítették, csakúgy, mint az 1929-es arab felkelés és pogrom egyes rémségeit.

Dov mellett Oroszországból más fil­mesek is érkeztek Palesztinába. Köztük Natan Axelrod forgatókönyvíró-operatőr és Chaim Halachmi rendező. 1932-es rövid komédiájuk címének az Eszter könyve első szavait adták. Egy kibucban játszódó, Oded, a vándor című mű­vük pedig a Palesztinában készült egyet­len, teljes estét kitöltő néma játékfilm.

Címkék:1996-05

[popup][/popup]