Iszlám médiaterror – magyar portálon

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Megint megfenyegették Németországot és Ausztriát
Hírszerző összeállítás

2007. november 22. A News osztrák hírmagazin információi szerint minden bizonnyal az Ausztriában terrorista cselekmények gyanújával letartóztatott Mohamed M. szövetségesei működtetik tovább azt a Globális Iszlám Médiafront (GIMF) nevű internetes hírügynökséget, amely a közelmúltban ismét fenyegető videóüzenetet hozott nyilvánosságra. Az ügy érdekessége: a terrorista honlap egy magyarországi internetes portálon bukkant fel szeptemberben.

Az osztrák rendőrség az ősz elején vette őrizetbe Mohamed M.-et és a feleségét (és még egy arab származású osztrák állampolgárt). A hatóságok szerint a 22 éves férfi azonos azzal a személlyel, aki a GIMF – különböző propagandaanyagokat, videókat, fenyegetéseket és al-Kaidáról szóló híreket német nyelven közlő – honlapját üzemeltette.

Később olyan értesülések is megjelentek róla a sajtóban, hogy valójában egy veszélyes internetes terrorhálózathoz tartozott, és magas szintű al-Kaida-kapcsolatokkal rendelkezett. Mind ő, mind a felesége azóta is vizsgálati fogságban van.

A GIMF először márciusban került a nyilvánosság középpontjába, amikor megfenyegette Németországot és Ausztriát, mert azok csapatokat küldtek Afganisztánba a tálibok ellen fellépő nemzetközi erőbe. Az iraki al-Kaida nemrég külön megköszönte a GIMF-nek, hogy támogatja propagandacéljait.

“… különben meg fogjátok bánni”

A hét elején pattant ki, hogy a “front” újabb fenyegető videóüzenetet tett fel az internetre. A mostani felvétel elsősorban Németország ellen irányul. Dicsőíti a 2001. szeptember 11-én amerikai célpontok ellen intézett terroristatámadást, és bejelenti a tálibok küszöbönálló téli offenzíváját.

Ausztriát csak a végén említi, méghozzá két vonatkozásban. Egyfelől ismét szóba hozza az osztrák hadsereg afganisztáni küldetését, másfelől az osztrák kormány tablóképe alatt a következő szöveg olvasható: “…Követeljük, hogy tüstént engedjétek szabadon a Bécsben őrizetbe vett testvéreinket, különben meg fogjátok bánni, hogy muzulmánokat merészeltetek börtönbe zárni.”

Azóta kiderült, hogy az osztrák és a német hatóságok már egy héttel korábban, november 14-én tudomást szereztek a felvételről, és azt tüzetesen megvizsgálták. Állítólag az üzenetet felolvasó személy osztrák akcentussal beszél rajta.

A News most azt írta, hogy a videóüzenetben az osztrák kormánytagokról közölt fényképek ugyanazok, amelyeket a márciusi felvételhez is felhasznált a GIMF.

Jól védett network

Ebből a hatóságok arra következtetnek, hogy a honlap új működtetői hozzáférnek azokhoz az anyagokhoz, amelyek korábban Mohamed M. rendelkezésére álltak. Vagyis minden bizonnyal a fogságban lévő férfi szövetségesei, illetve követői.

A hírmagazin értesülése szerint a GIMF honlapja tulajdonképpen már nem sokkal Mohamed M. őrizetbe vétele után, szeptember 21-én újra feltűnt az interneten, méghozzá egy magyarországi internetes portálon (a GIMF egyébként hosszú ideig számos honlapot üzemeltetett amerikai és német szervereken is, ezeket azonban a szolgáltatók többsége – antiterrorista honlapok nyomására – levette).

A website új üzemeltetői szeptember végén olyan értelmű nyilatkozatot tettek közzé, amely közvetlen utalást tartalmaz Mohamed M.-ék őrizetbe vételére: így az osztrák hatóságok szinte már számítottak arra, hogy előbb vagy utóbb fenyegető üzenet is érkezik.

A News úgy tudja, hogy a GIMF-nek 159 regisztrált tagja van, akik jól védett csatornákon és fórumokon keresztül tartják egymással a kapcsolatot.

(Forrás: MTI, The Jawa Report)

[popup][/popup]