Aki baloldali, nem lehet jó keresztény?

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Kibukott a Fideszre az MSZP – Navracsics Tibor szerint a kormány a fizikai erőszak után most lelkileg akarja megtörni az embereket
Hírszerző összeállítás

2008. május 17. Lehet jó keresztény egy “rendes baloldali” ember is, de Magyarországon nem ez a helyzet – mondta egy interjúban Balog Zoltán. A parlament Emberi Jogi Bizottságának elnöke arról is beszélt, hogy a magyaroknak olyan 2006. október 23-a, mint az Egyesült Államoknak 2001. szeptember 11. Az MSZP felháborodott Balog kijelentésein.

A Fidesz visszautasítja a Balog Zoltán elleni összehangolt, koncepciózus, nyilvánvaló hazugságokon alapuló szocialista rágalom-hadjáratot, amelynek oka egyértelműen az Emberi Jogi Bizottság elnökének következetes kiállása a Gyurcsány-kormány súlyos emberi jogsértései ellen – fogalmazott közleményében Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.

Nyakó István szerint Balog Zoltán kirekesztő állásfoglalásai önmagukban bizonyítják alkalmatlanságát és méltatlanságát e kiemelt fontosságú és szimbolikus feladat ellátására, amelyet a bizottság elnöki feladatköre jelent. A szocialista politikus a vallásos baloldaliak nevében kifogásolta, hogy a református lelkész és fideszes politikus szerint a baloldali ember nem lehet rendes keresztény.

Védtelenek az emberek a kormánnyal szemben?

Nyakó István utalt arra, hogy az ellenzéki politikus szerint a 2006. október 23-i rendőri fellépés olyan volt, mint az Egyesült Államoknak 2001. szeptember 11-e. A szocialista képviselő szerint a bizottsági elnök ezzel egyenlőségjelet tett egy terrortámadás és a független magyar ügyészség által kivizsgált túlkapások között.

A kéthavonta megjelenő Magyar Szemle című folyóirat áprilisi számában Balog Zoltán arról beszélt, “rendes baloldali is lehet jó keresztény és jó keresztény is lehet rendes baloldali. Ami elvben természetesen igaz, csak éppen a mai Magyarországon ennek nem igazán látszik az igazi lehetősége”.

Egy 2006. október 23-án történteket firtató kérdésre, miszerint kicsiben olyasmi ez, mint amit az Egyesült Államoknak, illetve a nyugati világnak a 2001. szeptember 11. jelentett, Balog Zoltán közölte: a magyar élet szempontjából feltétlenül. “Ráirányítja a figyelmet arra, hogy nem vagyunk képesek az erőszak áldozatainak, elszenvedőinek megvédésére, az elkövetők megtalálására, a mindennapi életünk biztonságának megóvására, az emberi jogok feltétel nélküli érvényesítésére, biztosítására” – mondta a lapnak.

Nyakó István beszélt arról is, hogy a fideszes bizottsági elnök nem lépett fel a Magyar Gárda ellen, és nem emelte fel szavát azok ellen, akik megzavarták a tavalyi, a melegek jogaiért demonstrálók felvonulását. A szocialista képviselő közölte: Balog Zoltán kijelentései szöges ellentétben állnak a demokratikus szabadságjogokkal és “az általa képmutatóan hirdetett vallásos erkölccsel”.

Kiállt a melegek jogaiért

Navracsics Tibor közleményében leszögezi: Balog Zoltán bizottsági elnökként, országgyűlési képviselőként számtalanszor tanúbizonyságát adta az emberi jogok, a demokrácia, az alkotmányosság iránti elkötelezettségének. A Magyar Gárda kapcsán az elsők között utasította el a félelemkeltő felvonulásokat, az ilyen jellegű diszkriminatív jelenségeket több közleményben és számos interjújában elítélte. A meleg-felvonulások kapcsán Balog Zoltán szintén kiállt az alkotmányos értékek, a szabadságjogok gyakorlásának lehetősége mellett. Azt is világossá tette ugyanakkor, hogy aki tüntetőként törvénytelenséget követ el, annak vállalnia kell ennek minden következményét.

A Fidesz közleménye szerint nemzetközi színtéren Balog Zoltán szószólója a Tibet kínai elnyomása elleni tiltakozásnak. Az emberi jogi bizottság elnöke felemelte szavát a törvénytelen Kossuth téri kordon és a 2006. október 23-i békés megemlékezés karhatalmi vérbe fojtása ellen.

“Nyilvánvalóan ez szálka Gyurcsány Ferenc és a szocialisták szemében, ez a kiindulópontja ennek a mostani összehangolt rágalomhadjáratnak. Mindez azonban nemcsak Balog Zoltán elleni támadás; a kormányzat a fizikai bántalmazás után most azoknak a lelkébe gázol bele, akiket a rendőrök – politikai utasításra – csupán azért vertek véresre, mert éltek alkotmányos jogaikkal. Balog Zoltán folytatja küzdelmét ezeknek az embereknek a politikai, erkölcsi és anyagi kártérítéséért, és ebben a küzdelmében maradéktalanul élvezi a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség teljes támogatását” – fogalmazott Navracsics Tibor.

[popup][/popup]