Szombat előfizetés 2017

Kassai Nagyapám

Írta: Sanders Iván - Rovat: Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Furcsa nekem anyai nagyapámról beszélni, írni, hiszen nem is ismertem…

…bár elég sokat tudok róla, főleg anyámtól, anyai rokonságom több más tagjától. Egész kicsi koromban tudtam már, hogy ő volt a kassai főrabbi. Ez nagy hatással lehetett rám, mert úgy ötéves koromig arra a kérdésre, hogy mi leszek ha nagy leszek, határozottan rávágtam: „Jeruzsálemi főrabbi”. Akkori háztartási alkalmazottunk, hívő katolikus, ezért többször megdorgált, mondván, hogy aki pap szeretne lenni, az fogadja meg magának, magában, s ne beszéljen róla. Ez is hatott: ilyen ambicióval többé nem nagyon hozakodtam elő.

4 Sanders cikkhez Eckstein rabbi, feleségével és lányával

Eckstein rabbi, feleségével és lányával

Nagyapám, Eckstein Márk, évtizedekig volt Kassa status quo hitközségének köztiszteletben álló főrabbija. Mindamellett nem volt könnyű tere Kassán. Szlovák vidéken nevelkedett, jobban tudott szlovákul mint magyarul, nem rabbiszemináriumot végzett, a pozsonyi jesivában kapott szmíchet,  (rabbisági kinevezést), mint újdonsült rabbi először németül prédikált, csak később tért át magyarra, és akkor is magyar ajkú felesége nézte át és korrigálta beszédeit. Életvitele szigorúan ortodox volt, a rebecen parókát viselt, bár híveinek zöme nem volt ortodox. Voltak súrlódások nagyapám és neológ rabbitársa, Enten Manó között, mégpedig amiatt, hogy kit illet meg kettejük közül az anyakönyvvezető rabbi cím, az idősebb, hagyománytisztelő Eckstein rabbit vagy Kassa legnagyobb hitközségének közismertebb lelki vezetőjét, Enten Manót. Persze a tét itt nem csupán a megtiszteltetés volt, a kóved: a funkciónak—állami megbízatás lévén—anyagi vonzata is volt.  Pereskedésre is sor került, hosszas jogi huzavonára; annyit mindenesetre tudunk, hogy az 1944-ben készült hitközségi összeírásban Eckstein Márk van feltüntetve mint anyakönyvvezető rabbi. (Lásd „Magyarországi hitközségek 1944 áprilisában” in Évkönyv 1985-1991, Budapest, Országos Rabbiképző Intézet, 1991, 104 o.) Olyat is hallottam túlélőktől, hogy a kassai gettóban, a bevagonírozás előtt a két rabbi kibékült.

*

1956 nyarán anyám elvitt magával szülővárosába. Nagy élmény volt a kirándulás, hisz ez volt életem első külföldi útja. Egyébként is újdonságszámban ment még akkor egy ilyen átruccanás a szomszédos „baráti” országba. Érezni lehetett a kupéban az izgatottságot, az emelkedett hangulatot. Anyám inkább filozofikusan fogta fel a helyzetet. Amikor elhagytuk a magyar határt, a vonatablakból egy libafalkára mutatott és álkomolyan magyarázta: „Látod, ezek már csehszlovák libák…”

56-ban még állt nagyapám temploma, de mint sok elhagyott zsinagógából, abból is raktár lett. Amikor legutóbb Kassán jártam nővéremmel és gyerekeivel,  már az épület sem volt meg, mint megtudtuk, évekkel ezelőtt lebontották, a helyén parkosított teret létesítettek. A közelben lévő hatalmas neológ zsinagóga áll, nincs is rossz állapotban, elvégre ez volt Kassa új zsidó temploma, a huszas években épült, jelenleg hangversenyterem.

*

Anyám sokszor elmondta, hogy nem jó rabbi gyerekének lenni. Mint szociális érzelmű és nagyon is érzékeny fiatal lány, igazságtalannak tartotta, ha  egy közösség, amely rabbit alkalmaz és díjaz, jogot formál arra is, hogy beleszóljon a rabbi magánéletébe. Eckstein rabbi nem volt gazdag ember: négy lányt kellett kiházasítania, egyetlen fiából pedig—anyám szavaival élve—„mindent akart csinálni: orvost, rabbit, talmudtudóst, mindent”.  Anyám úgy érezte, mint rabbilány állandóan vizsgáznia kell, és sose tudhatta, megfelel-e a követelményeknek. Ha történetesen új ruhában jelent meg a templomban vagy rendezvényen, azt olvasta ki egy elöljáró öntelt mosolyából: „Ehhez én is hozzájárultam”. És ha éppenséggel egyik nővére is új ruhát kapott, egy méltatlankodó hang ütötte meg a fülét: „Az én pénzemből…?!”  Anyámnak, azaz annak az öntudatos fiatal lánynak, aki egykor volt, talán az fájt legjobban, hogy míg édesapja a tehetős, befolyásos híveinek megadta a kellő tiszteletet, a szerényebb egzisztenciák iránt, mint ez már lenni szokott, nem volt olyan respektusa. A következő eset, melyet nővéremmel együtt sokszor hallottunk, anyánk gyerekkorában történt, hat-hét éves lehetett akkor. Apjával sétált a kassai korzón, amikor Eckstein papa meglátta, hogy a hitközség egyik korifeusa jön vele szembe. Odaszólt kislányának: „Tessék szépen köszönni.” Később egy másik fontos személyiség közeledett, és újból figyelmeztette a kis Ilust. Utána ő vette észre, hogy valaki mélyen megemeli a kalapját. Nem várta meg, hogy a papa szóljon neki, jó hangos kezicsókolommal köszöntötte ezt az bácsit is. Eckstein papa hátrafordult, hogy jobban szemügyre vegye, aztán legyintett egyet: „Ach, ein Schnorrer.”

4 Sanders cikkhez Eckstein Márkné született Freund Júlia sírköve a kassai temetőben

Eckstein Márkné született Freund Júlia sírköve a kassai temetőben. (A kiterjedt Eckstein család nagyon kevés tagjának van sírhelye Kassán. Nagyanyámnak azért van, mert 1940-ben halt meg.)

Anyámnak sok minden jutott eszébe, amikor arra gondolt, miért nem jó rabbicsemetének lenni. Például kisiskolás korában édesapja volt a hittantanára, és ő hittanóra alatt következetesen és szigorúan csakis vezetéknevén szólította saját lányát, aki ezt végképp nem tudta megszokni. De még cifrább dolgok is történtek az osztályban. Az egyik gyerek például elővett egy cukorkás zacskót,  a tisztelendő úr felfigyelt a zizegésre és büntetésből elvette tőle. Folyt még az óra, amikor szórakozottan ő is belenyult a stanicliba és szopogatni kezdte az elkobzott cukorkát. A gyerekek kuncogtak,  Eckstein Ilus meg pironkodott szégyenében. (Idekívánkozik még, hogy anyám később rabbiférjet sem akart. Ha ilyen kérő jött háztűznézőbe, elmenekült.)

*

Nem vitás, hogy anyám kritikusabb volt apjával szemben, mint édesanyjával, és ez később nyilván engem is befolyásolt. Anyámnak élete végéig ő volt a példaképe. Becsülte szerénységét, puritánságát, olyan embernek látta, aki külsőségekre nem ad, de lelkiekben, szellemiekben igen gazdag. (Humora persze neki is volt. Egyik lányát menyasszony korában sem érdekelte nagyon a főzés, annál inkább az idegen nyelvek. Már közeledett az esküvő napja, amikor — csirketrancsírozás közben — behívta őt a konyhába: „Nemsokára te is háztartást fogsz vezetni,  gyere már ide, legalább nézd meg, hogyan kell csirkét bontani.” „Most nem mehetek, mama, irtó nehéz francia szöveggel bíbelődöm”. Nem sokkal később, már mint férjes asszony, Pozsonyból üzent haza anyjának kétségbeesve: „Itt van előttem egy egész csirke, mit csináljak vele?” A mama válaszlevelében ezt írta: „Kedves lányom, üsd fel a francia szótárodat, talán megtudod belőle, mi a teendő.”)

Ecksteinéknél az irónia, a fanyar humor már-már családi tulajdonság. Ilyen szempontból említésre méltó szüleim esküvője. Apám budapesti születésű, jövendőbelijével Bártfafürdőn ismerkedett meg, esküvőjük pedig  Kassán volt 1939 márciusában, nem sokkal peszách előtt. A családi fáma szerint nagyapám beszédének slusszpoénja ez volt: „A homeccal [kovászossal] együtt kipateroljuk Ilus lányunkat is.” (A boldog ara, a legfiatalabb Eckstein lány, 39-ben bizony már harminc felé járt.) Egyébként tudott anyám is élcelődni, akár sorsdöntő eseményeken is. Sokszor hallottam tőle kisgyerek koromban, amikor még nem is értettem, mire céloz: „Voltam én már cseh menyasszony [‘38 elején], később mégis mint magyar menyasszony álltam a hüpe [esküvői baldachin] alatt.” Izraelban élő apai unokatestvérem nemrég mesélte, hogy kilenc éves kislányként ő is ott volt Kassán szüleim menyegzőjén, és emlékszik rá, hogy jó néhány vendég MINDENT VISSZA kitűzővel jelent meg a keramitkockás templomudvarban, ahol az esketési ceremóniát tartották.

*

1944 február elején nagyapám, aki akkor már hetvenen túl volt, feljött Pestre, hogy részt vehessen legifjabb unokájának brit miláján (circumcisio). Ez volt első és egyben utolsó találkozásunk. A történet szerint, amit jó néhányszor hallottam, a ceremónia előtt megállás nélkül sivalkodtam, bömböltem, utána meg elhallgattam, de nagyon. Kicsit meg is ijedtek az ottlevők. Elbódultam volna a pici bortól, amit a körülmetélő a számba csöppentett?  Vagy valami gikszer történt? Nagyapám keserű iróniával másként értelmezte a hirtelen változást. „Mielőtt megérintette ezt a fiúgyermeket a kés hegye,” mondta, „kiabálhatott, hadonászhatott, övé volt a világ. A körülmetélés után azonban mintha már tudta volna, hogy zsidóként hallgatnia kell.”

Habár gyerekeimnek már szintén a könyökén jön ki a történet, én azért elismétlem, családi eseményeken, örömünnepeken, kihangsúlyozva, hogy nem jöhet el még egyszer olyan kor, amelyben zsidóknak meghunyászkodva hallgatniuk kell. Teszem ezt azért is, mert hiszem, mint tanár és mint egykori jesiva növendék,  hogy az ismétlés csakugyan a tudás, az értés szülőanyja.

 

 

 

Címkék:2013-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Közelharc

Ez a krav maga jelentése. Alapítója egy magyar zsidó, Lichtenfeld Imre, hebraizált nevén Imi Lichtenfeld. Az önvédelemben, tudhatjuk meg az alábbiakban,...

A Jobbik és Irán

Bár a Jobbik politikusai előszeretettel neveznek más pártokat „idegen érdekek” képviselőnek, ez a gyanú az utóbbi időben épp a szélsőjobboldali...

Close