Szombat előfizetés 2017

Szinte átlagos vegyesházasság

Írta: Dandoy Györgyi - Rovat: Külföld, Politika, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

 

Verőfényes, de már csípősen hideg őszi vasárnap délelőtt. Anneke, Hansje és tízéves lányuk, a legfiatalabb gyerek, már túl van a reggelin; a másik kettő még, mondjuk így, ébredezik. Amszterdam nyugodt, elegáns, kertvárosi negyedében vagyunk.

A gőzölgő kávé mellé gyömbéres sütemény jár. Bár a ház tágas – láthatóan van mint a tejbe aprítani, hiszen mindketten pszichiáterek (a holland egészségügy anyagilag is elismeri az orvosokat), sőt, mindketten ugyanazon kórházban dolgoznak, ahová biciklivel járnak –, beszélgetéshez a reggelizőasztal a legmeghittebb hely.

Szinte átlagos vegyesházasság. A bő húsz év együttlét során megismerték, magukévá tették és most szinte egymás szavába vágva mesélik a társ múltját, az előző generációk itt-ott kalandregénynek is beillő történelmét. Ami Hansje oldalán, apai ágon Németországba nyúlik vissza, Anneke viszont tősgyökeres holland, Zeeland tartomány egyik szigetéről származik.

Hansje: Apám 1929-ben született asszimilált családban – igaz, “megoperálták”. Nagyapám a bajor vasúttársaság igazgatóhelyettese volt, aki nemcsak, hogy szép jövedelemmel rendelkezett, de sokat utazott is, így a vagyon egy részét még időben elhelyezte Hollandiában. ’37-ben meggyűlt a baja a hatóságokkal, mert pénzt utalt át Angliába az ott tanuló unokaöccsének. Amikor a Gestapo elfogta, udvariasan csak annyit kért, hogy hazamehessen elköszönni a feleségétől. A bőröndök már készen álltak, az egész család felült a vonatra és Svájcon át Hollandiába emigrált.

Anneke: A húszas években épült Amszterdamban a Rivierenbuurt negyed, rengeteg Németországból menekült zsidó lakott ott, Anne Frank a leghíresebb.

Amsterdam Rivierenbuurt negyed

H.: Tehát Hollandiába menekültek, de amikor a németek megszállták az országot, itt sem voltak biztonságban. Nagyapám azonnal átlátta a helyzetet, a család szinte azonnal elrejtőzött. Volt egy cím, ahol befogadtak zsidókat, de a tulaj, amikor kis pénzre volt szüksége, elárulta a őket. Tudta, hogy utána felemelheti a ‘lakbért’, a régiek helyére jönnek majd újak. Nagyapámékat is elárulta, és itt jön az a hőstörténet, amit apám már többször előadott a gyerekek iskolájában: a tetőn keresztül menekültek, nagyanyám a szűk szoknyájában alig tudott kimászni a padlásablakon. Újra sikerült elrejtőzniük, most már a városon kívül.

A.: A protestáns egyháznak ebben fontos szerepe volt, voltak lelkészek, akik kötelezték a híveket arra, hogy befogadjanak menekülteket.

H.: Ez persze sok feszültséggel járt, néhol visszafojtott haraggal is. Nagyapám egy ismerősének cipőboltja volt, és amikor el kellett rejtőznie, a készletet megőrzésre holland ismerősöknek adta. Egyikük pénzszűkében el akarta adni a készlet egy részét, és csak akkor vette észre, hogy csupa jobblábas cipő került hozzá. Hogy a ballábasok kinél lehettek, persze nem tudta, de a következtetést levonta: szemét zsidók. Az én családomnak szerencséje volt: Zeelandon kerültek három különböző családhoz, a szülők együtt, a két gyerek külön-külön. Arrafelé elég sok a sötét hajú, sötét szemű ember, még a spanyol hódítás idejéből maradtak ott, és a népes ortodox-protestáns családoknál egy gyerekkel több vagy kevesebb fel sem tűnik. Apámat kibombázott rokongyerekként tartották számon. A mai napig tartja a kapcsolatot a családdal, Jad Vasem kitüntetést is kaptak.

A.: Én tehát Zeelandon nőttem fel egy nem szigorú, de protestáns családban. Protestáns iskolába jártam, ott persze tanultunk a zsidókról is, meg a háborúról is, de arról fogalmam nem volt, hogy Middelburgben létezik zsidó közösség, a jobb- és ballábas cipőkről, meg a rengeteg hasonló történetről nem is beszélve. Hansje apja mondta el nekem, hogy a szülei az ő legkedvesebb tanárának adták megőrzésre a családi ékszereket. Amikor vége lett a háborúnak, és visszakérték, a tanár már cseppet sem volt szívélyes, szitkozódott, hogy pont neki van annyi szerencséje, hogy a zsidai visszajöttek. De az ilyen szégyenletes dolgokról én akkor még nem tudtam, sőt, nem is láttam élő zsidót, csak később, amikor Amszterdamba költöztem, hogy pszichiátriát tanuljak. Hansje a kórházban tűnt fel nekem, és akkor még fogalmam nem volt róla, hogy zsidó.

Hogy fogadták a családok az eltérő hátterű partnert?

H. és A. együtt: No, ez nem ment egészen simán, de nem a vallásbéli különbség volt az ok.

A.: Nekem előzetesen voltak már kapcsolataim, fiúk, lányok felváltva, a szüleim ezért abban reménykedtek, hogy ez majd elmúlik. Mire Hansjeval megismerkedtem, már biztos voltam benne, hogy nekem ez így jó, és vele akarok maradni. Egy éven belül össze is költöztünk, házat vettünk. Anyám egy idő után belenyugodott, de apámat élete végéig bántotta, hogy leszbikus vagyok, szégyellte is, azt mondta: ilyen nálunk, Zeelandon, nem létezik. Hansje-t személyesen viszont nagyon tisztelte…

H.: …de nehezére esett elfogadnia. Az én apám először szinte felrobbant, egy ideig nem is beszéltünk egymással.

A.: Tényleg? Azt gondoltam, hogy a zsidó szubkultúra e tekintetben nagyvonalúbb. De gondolom, attól félt, hogy így nem lesznek gyerekek. Viszont emlékszem, amikor az élettársi szerződés megkötését ünnepeltük, pezsgőt bontott, és egy rövid beszédet is tartott, hogy igaz, hogy nem így képzelte a jövődet, de örül annak, hogy boldogok vagyunk.

Hansje feláll, és rövid keresgélés után büszkén mutatja a szüleitől kaptott ezüsttálat: nászajándék.

A.: Visszatérve a vallásra: a családom, és a falunkban az emberek általában igen tisztelik a zsidókat. Elég elzárkózó a közösség, nem sokat utaznak, de ha igen, akkor Izraelbe biztosan ellátogatnak. A szüleim is jártak ott, meg a szomszédok, én magam is. Az, hogy Hansje a családunkba került, megtiszteltetés is. És persze érdekes, hogy általa betekintést nyerünk a zsidó kultúrába.

H.: Tulajdonképp tetszett a szüleidnek, hogy mi valamilyen vallásban neveljük a gyerekeket, míg a két bátyád családjában ezzel egyáltalán nem foglalkoznak.

A.: Igen, az a mulatságos, hogy az, ahogy mi élünk, nagyon hasonlít arra, ahogy ők éltek, és ahogy az életemet elképzelték – csak épp más vallásban, és férfi helyett nővel élek. Azt hiszem, én inkább nyitott vagyok a zsidó vallás iránt, mint fordítva. Bár az első alkalommal igencsak kényelmetlenül éreztem magam a zsinagógában; bármennyire is tetszett a szertartás, idegességemben dőlt rólam a víz, éreztem, hogy a közösség összezár, hogy kívülálló vagyok. Pedig akkor Hansje még nem is volt annyira aktív. Én figyelmeztettem egyszer, hogy nem kell-e böjtölnie, hiszen jom kippur van.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

EMIH-konferencia a Gulágra hurcolt szovjet zsidókról

A Gulágra elhurcolt, illetve a Szovjetunióban meghurcolt zsidóságról tartottak konferenciát Budapesten. A Gulágra elhurcolt, illetve a Szovjetunióban meghurcolt zsidóságról tartottak konferenciát csütörtökön...

Indulás! MASA Nyílt Nap a fiataloknak az IKI-ben

A MASA Közép-Európa Nyílt Nap a hazai zsidó fiatalok izraeli utazási, tanulási és ösztöndíj lehetőségeit ismerteti. Találkozhattok az izraeli programok...

Close