Szombat előfizetés 2017

„Nem lehet kizárni, hogy a kaotikus időszak még sokáig eltart”

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Beszélgetés Itamar Rabinovich izraeli csúcsdiplomatával

Itamar Rabinovich, Izrael volt washingtoni nagykövete, a Szíriával tárgyaló izraeli békedelegáció vezetője, a Közel-Kelet tudományok professzora, legutóbbi Budapesten tartott előadása alkalmából beszélgettünk vele.

7 - Itamar Rabinovich

– Az arab forradalmak nyomán több arab ország gyakorlatilag szétesett. De létezett valaha szíriai, líbiai, vagy iraki identitás?

– Az elmúlt században a Közel-Kelet és az arab világ egyik legfontosabb fejleménye az volt, hogy kialakultak az önálló arab államok. Ám az egyetlen arab állam, amelynek az európaihoz hasonló erős identitása van, az Egyiptom. A többi állam jóval később, a 20. században született, legalábbis mai formájában. Identitásuk, kohéziós erejük sokáig kérdéses volt az olyan ideológiákkal szemben, mint a pánarab nacionalizmus vagy az iszlám. De mégis megmaradtak – olyan áron, hogy élükön diktatórikus vagy éppen totalitárius rezsimek álltak: roppant erős államapparátussal, ami néha expanzív külpolitikával társult. Most valóban több állam szétesett, ám új határokat nem húz senki. Ennek egyik oka, hogy az arab ország eszméjével szemben nincs versenyképes alternatíva. A pánarab eszme eltűnt, az iszlám pedig nem akar egységes birodalmat. Iszlámisták hatalomra kerülhetnek egyik vagy másik országban, de nem törekszenek a határok lebontására.

– Szíria vagy Irak gyakorlatilag megszűnt létezni a régi határok között.

– Sajnos nem lehet kizárni, hogy ez az államhatalom nélküli, kaotikus időszak sokáig eltart, de az arab ország eszméjével szemben alternatív elképzelés nincs. Illetve talán egy kivétel van. A Szíriában harcoló egyik iszlámista szervezet, az ISIS programjában le van írva, hogy Irak és Szíria (legalábbis bizonyos) területeit egyesíteni kell. Ők iraki szunniták, el akarnak szakadni Iraktól, ahol az új, síita többségi rezsim áldozatainak érzik magukat. Ezért harcolnak Szíriában egy szunnita dominanciájú államért. Ugyanakkor az iraki olajjövedelmek visszatartó erőt jelenthetnek, elképzelhető tehát, hogy a szunniták mégis bennmaradnak egy laza iraki konföderációban.

Valahol Szíriában (fotró: REUTERS/Yaman Al Halabi)

– És a palesztin identitás mennyire szilárd? Nekem úgy tűnik, ennek alapja valójában az áldozatiság, illetve az Izrael és a zsidók ellen vívott harc.

– Ezek valóban fontos elemei az identitásuknak, de az identitás akkor is létezik. Tévedés azt állítani, ahogy egyes, erősen jobboldali izraeliek teszik, hogy palesztin identitás nincs, hogy már van egy palesztin állam, Jordánia. Viszont komolyan kell venni azt az opciót, amit a palesztinok egy része elfogad, hogy egy államban élnének a zsidókkal. Ők azt mondják: Nincs megállapodás? Nincs önálló palesztin állam? Nem baj, mi várhatunk, majd lesz Izrael/Palesztina. Nem a közeli jövőben, de valamikor lesz.

– Vannak olyan komoly palesztin politikusok, akik ilyen megoldásban gondolkodnak?

– Nem feltétlenül politikusok, inkább értelmiségiek, de egyszerű emberek is. Például Kelet-Jeruzsálemben 200 ezer palesztin lakos él, akik nem izraeli állampolgárok, de jogosultak az izraeli szociális ellátásra. Ők szeretnék ezt a státuszukat megőrizni, akkor is, ha létrejön a palesztin állam. Egyrészt a magasabb életszínvonal miatt, másrészt azért, mert nem hiszik, hogy a jövendő palesztin állam egy liberális demokrácia lesz. Ismerik a palesztin biztonsági szerveket, és nem vágynak ezek fennhatósága alatt élni.

– Lát esélyt Ön arra, hogy a palesztinok attitűdje Izrael és a zsidók iránt megváltozzon?

– Azt gondolom, a lehetőség megvan, de ez nagymértékben a vezetőktől függ. 1979-ben azon múlott az egyiptomi–izraeli békekötés, hogy Begin és Szadat erre elszánta magát. Ha más konfliktusokat nézünk, mint Észak-Írország vagy Dél-Afrika – az eltökélt vezetők mindenütt kulcsszerepet játszottak. Így tehát azt mondhatom: ha Netanjahu és Mahmud Abbasz elszánják magukat a békekötésre, akkor azt meg is tudják csinálni. Ez nagyon nehéz lesz, és nem is várható, hogy a konfliktust azonnal felváltja a szívélyes jószomszédi viszony. Főleg azért nem, mert a palesztin állam is az arab világ része, és ott is könnyen megjelenhetnek hasonló belső feszültségek, konfliktusok, mint mondjuk Szíriában. Már pedig nehéz jó kapcsolatot tartani egy olyan szomszéddal, ahol nincsen stabilitás.

– Az 1990-es évek közepén Ön vezette az izraeli delegációt, amely béketárgyalásokat folytatott Szíriával. Milyen volt tárgyalni olyan emberekkel, akiket az Izrael iránti ellenségesség szellemében neveltek?

– Egy tárgyalás soha nem csak alkut és megállapodást jelent, hanem a másik fél megismerését és a vele való megbékélést is jelent. Engem azért választottak ki erre a feladatra, mert Szíria-szakértő hírében állottam. Beszélek arabul, több könyvet írtam az országról – de valódi Szíria-szakértő csak a tárgyalások végére lettem. Partnereim nem voltak mind egyformák. Volt, aki ellenséges volt, de volt, aki komolyan törekedett a megállapodásra. Ugyanakkor tudni kell, hogy ahol az egyik fél egy demokráciát képvisel, a másik pedig diktatúrát, ott szinte lehetetlen megértenünk egymást. Például egy diktatúrából érkező partner roppant nehezen érti meg a független média mibenlétét.

– Volt a tárgyalások során bármi valódi esély a megegyezésre?

– 1993 augusztusában volt néhány pillanat, amikor úgy tűnt, hogy lehetséges a megegyezés.

– Hogyan bukott meg akkor mégis?

– Nos, ezek háromoldalú tárgyalások voltak, Amerika, Izrael és Szíria részvételével. Mind a három oldal követett el hibákat. Továbbá: Asszad és mi is törekedtünk ugyan megállapodni, de nem mindenáron. Márpedig ilyen helyzetben nagyon eltökélt vezetésre van szükség. Azonban Rabin miniszterelnöknek volt más alternatívája is: a megállapodás a palesztinokkal vagy Jordániával. Mondhatta tehát, hogy ha Asszad túl nehéz partner, próbálkozzunk mással. Egyszóval, nem volt igazán átütő szándék a felekben, és az amerikaiak is követtek el hibákat.

– Volt a szír tárgyalók között olyan, akivel baráti vagy legalább korrekt kapcsolatot tudott kialakítani?

– Többnyire Walid Muallem szíriai külügyminiszterrel tárgyaltam, aki rendkívül tapasztalt diplomata volt, és érzésem szerint valóban törekedett a megállapodásra. Ha barátság nem is, de jó munkakapcsolat alakult ki köztünk. Tárgyalásainkat bar micva diplomáciának is neveztük. A két amerikai közvetítő, Denis Ross és Martin Indyk, maguk is zsidók lévén, meghívtak engem és Walid Muallemet gyermekeik bar micva ünnepségére. Muallem az egyikre el is ment és egy asztalnál ült velem. Az ilyesmi nagyon fontos dolog. Később, mikor Simon Peresz lett a miniszterelnök, Muallem és ő több napot töltöttek Amerikában a Wye Plantation nevű elnöki nyaralóban, többször együtt vacsoráztak és egészen oldott beszélgetést folytattak. Ez jót tett a tárgyalások légkörének.

– Mi motiválta a szíreket a béketárgyalásokra?

– Mindenekelőtt vissza akarták kapni a Golán fennsíkot. Továbbá javítani akarták a kapcsolataikat Washingtonnal és megértették, hogy ehhez az út a béketárgyalásokon keresztül vezet. Ugyanakkor a két Asszad, apa és fia, bizonytalanok is voltak. Féltek, hogy a békekötés a hatalmuk végét jelenti: mivel magyarázzák ugyanis hatalmas erőszakszervezeteik létét, ha már nincs ellenség? Így hát Szíria motivációja sem volt túlságosan erős.

– Milyen nyelven tárgyaltak?

– Legtöbbször angolul, néha arabul, sőt alkalmanként franciául is, mivel az idősebb szír diplomaták még a régi iskola neveltjei voltak, és franciául tanulták a szakmát. Mindazonáltal az angol volt a fő tárgyalási nyelv, hiszen az amerikaiak is jelen voltak, és ebben a roppant kényes ügyben én is angolul tudtam a legnagyobb biztonsággal tárgyalni.

Címkék:2014-01, Asszad, Irak, Itamar Rabinovich, Palesztina, Szíria

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Kern András: “Szeretném megmutatni a dolgokat, ahogy vannak”

A Gondolj rám! szép, vidám film lesz a halálról. De kell-e humor egy halálos betegségről szóló filmbe? Egyáltalán hány nézőre...

A bözödújfalusi zsidózók Izraelben élnek tovább

A hét tragikus hírrel kezdődött: nem egyszerűen egy helyes kis erdélyi templomocska romja semmisült meg a „sehol” közepén. Bözödújfalu neve...

Close