Szombat előfizetés 2017

Heller Ágnes: Az igazságtalanság és a bűn

Írta: Heller Ágnes - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Trianon helye a magyar társadalmi emlékezetben

Lapunk az alábbi körkérdést intézte a szellemi és közélet néhány szereplőjéhez:

“A 20. századi magyar veszteségek napjaink közéleti vitáinak tárgyát képezik, és meghatározó szerepet játszanak az emlékezetpolitikában, az identitáspolitikai küzdelmekben.

Sokat írtunk róla mi is: a vészkorszak emlékezete nem tudatosodott kellőképpen a magyar társadalomban, nem érzékelhető a társadalmi együttérzés.

Felmerül a kérdés: vajon Trianon a megfelelő helyen van-e a magyar emlékezetben: a jobboldalon, a baloldalon és a zsidó emlékezetben?

Ha nem, miért nem? Kell-e, s ha igen, milyen irányban kellene elmozdulnia a társadalmi emlékezetnek ezen a téren? Összefügg-e, s ha igen, Ön szerint hogyan függ össze Trianon és a vészkorszak emlékezete?”

A válaszadók: Böcskei Balázs, Gerő András, Heller Ágnes, Kovács Éva, Köves Slomó, Radnóti Sándor, Somogyi Zoltán, Szerbhorváth György, Szilágyi Ákos, Szőnyi Szilárd és Wekerle Szabolcs.

*  *  *

Most Heller Ágnes válaszát közöljük.

4 - HellerÁgnes_fotóCzirjákPál

Heller Ágnes (fotó: Czirják Pál)

A Szombat körkérdésére csak személyes tapasztalatom elmesélésével tudok válaszolni.

Trianon apám (zsidó, de nem hagyománykövető, magyarrá vált, de osztrák) családja számára személyes tragédiát jelentett .Nagyanyám előbb Modorban (ma Modra), majd Újvidéken volt polgáriskolai tanárnő. Apám ezekben a városokban nőtt fel, itt voltak a barátai. Trianon hatására nagyanyám korai nyugdíjazását kérte. Budapest mindig idegen város maradt a számára. Zsófi nénit minden kedves volt tanítványa ezután „külföldről” látogatta. Nem nagy csoda, hogy ezután kis gyerekkoromban én is „irredenta” lettem, és irredenta verseket is írtam. (Az egyik úgy kezdődött „Vesszen Trianon”!) Mikor azonban Hitler a Felvidék és Erdély egy részét „visszaadta” Magyarországnak, apám figyelmeztetett arra, hogy ez katasztrófa, rossz vége lesz. Végleg akkor mondtam le az irredentizmusról, mikor apám egyik gyerekkori barátja Újvidékről menekülve elmesélte nekünk a magyar katonaság által megszervezett és végrehajtott pogrom történetét.

A Holokausztot és a Felszabadulást követő időben a Trianon-kérdés nem merült fel számomra. Ez a Kádár-korszakban változott meg, valószínűleg azért, mert akkor vált fontossá számomra a kisebbségi lét. A zsidó kisebbségi lét és a magyar kisebbségi lét egy időben. A Tátrában kirándulva hangosan kezdtem magyarul beszélni, mert rájöttem, hogy ezt rossz néven veszik. A Budapest Iskola korszakában rendszeresen jártunk Erdélybe, főleg Kolozsvárra, de Székelyföldre is, keresve (és megtalálva) az ottani magyar kisebbségi értelmiséggel való kapcsolatot. Mindegy volt számunkra, hogy milyen politikai „oldalt” képviselnek. Közéjük tartozott Bretter Gyuri, Molnár Guszti, TGM, Szőcs Géza és még sokan mások. Bretter Gyurival jártuk a magyar falvakat, gyűjtöttük a hímzéseket, ittuk a helyi pálinkákat. Ismerkedtünk. Ha jól tudom, mi (büdös zsidók) fedeztük fel a magyar–magyar kapcsolatok fontosságát, személyes kapcsolatokon keresztül. De természetesen „revizionista” eszméket egyikünk sem táplált.

Vajdasággal való kapcsolatom az erdélyi kapcsolatoknak, mondhatnám, ellentéte volt. Onnan kerestek meg engem Újvidékről, Szabadkáról. Mikor Magyarországon kiadási tilalom alá estem, ottani lapoknál jelentek meg írásaim magyar nyelven. Ők egyengették az utamat a Korculai nyári egyetemre is. Hogy rövidre fogjam: a magyarországi ellenzék és a jugoszláviai vagy romániai magyar ellenzék között remekül működött a magyar–magyar kapcsolat.

De hogy kevésbé személyes módon folytassam. Magyarország a 20. században két traumatikus tapasztalaton esett át. Trianonban elvesztette területe kétharmadát, a Holokausztban elvesztette félmillió zsidó lakosát. A kommunista korszakban mindkét traumatapasztalatot, hogy úgy mondjam, szőnyeg alá söpörték. Úgy mondták, hogy a nácik kommunistákat öltek, a zsidó szót ki sem lehetett egy ideig ejteni. Ami Trianont illette, szomszédjaink (Jugoszlávia kivételével) baráti szocialista népek, a béketábor, hozzánk hasonló, rendíthetetlen oszlopai.

Amint ez várható volt, a szőnyeg alá söpört traumák kísértetként bukkantak elő a rendszerváltozás után. Egy ideig tudomást sem akartak venni ezekről a kísértetekről, úgyhogy azok valóban elkezdtek kísérteni.

A trauma feldolgozása trauma-elbeszéléssel kezdődik. A trauma-elbeszélés pedig őszinteséget követel, mindenekelőtt a belső pszichológiai, vagy ideológiai ellenállás legyőzését. Nos, ez az ellenállás különbözik a maradék zsidó lakosság és a magyar lakosság esetében.

Az őszinte trauma elbeszélésnek mindkét esetben feltétele saját bűneink bevallása.

Nézzük Trianont. A kérdést, hogy mennyire volt Magyarország bűnös abban, hogy Trianonra egyáltalán sor kerülhetett, a történészek döntik el, de a zsidóságnak ebben az esetben sem lehet bűntudata. Ők nem voltak az Osztrák-Magyar Monarchiában abban a helyzetben, hogy a többi nemzetiség sorsáról dönthessenek. Különben remek magyar patrióták voltak, hűségesek a hazához. Maradtak hűséges magyarok Trianon után is (Lásd Márai könyvét: „Hallgatni akartam”) Hűségük jutalmaképpen Magyarországra való „visszatérésük” után azonnal megfosztották őket minden magyar állampolgárt megillető jogaiktól, s végül meg is ölték őket.

Nemcsak az áldozatok, de a tettesek is elszenvedik a traumát. De nekik sokkal nehezebb akadályokat kell leküzdeniük a trauma elbeszélésben. Ezt a rettenetes akadályt küzdötték le a németek 1968 után (nem előbb!). Szembenéztek azzal, amit a zsidók ellen elkövettek, és elfogadták, utólagos reklamáció nélkül, az Odera-Neisse határt.

A magyar lakosság eddig nem volt képes a trauma-elbeszélésre. Most a pszichológiai akadályok mellé még ideológiai akadályok is járulnak. Lásd a Nagy-Magyarország térképével dicsekvő autókat, lásd a Szabadság téri szobrot. Hazugság, hazugság, mindenütt. Ebből nincs gyógyulás.

Nos, a maradék zsidóság joggal hányja a magyar lakosság szemére, hogy az képtelennek mutatkozik a Holokauszttal kapcsolatos őszinte beszédre, képtelen beismerni azt, hogy tettestárs volt. Ugyanez a maradék zsidóság viszont érzéketlen a Trianon-trauma elbeszélés elmaradásával szemben. Nem mintha nem lett volna annak a szenvedő alanya (hiszen azért beszéltem el nagyanyám történetét, ezért hivatkoztam Máriai könyvére), hanem, mert az, amit a zsidók ellen nem sokkal később tettek (lásd: újvidéki pogrom) kitörölte a zsidóság pszichéjéből a Trianon-trauma hegeit.

Beteg ügy ez, sajnos. Igazságtalanságot nem lehet igazságtalansággal, bűnt nem lehet újabb bűnnel jóvátenni. Igazságtalanságot sem lehet bűnnel, bűnt sem igazságtalansággal kiegyensúlyozni. Trianon egyike volt a legigazságtalanabb, egy nemzetállam ellen irányuló, történelmi döntéseknek, a Holokauszt volt a legnagyobb bűn, amit a modern világban egy nép ellen elkövettek. Minden halottat másként siratunk meg, minden veszteséget másként gyászolunk. A meggyászoltak nem összehasonlíthatók. Egy igazságtalanság sem összehasonlítható egy bűnnel. De attól az igazságtalanság nem szűnik meg igazságtalanság és a bűn pedig bűn lenni. Beszéljünk egymással róluk.

Címkék:2015-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

„Személyes, átélhető élmény”

Anne Frank naplója a Metró Galériában

Futballmágusok és labdazsonglőrök itthon és a nagyvilágban

A Magyar Zsidó Kulturális egyesület és az MTK Budapest szeretettel meghívja a „Futballmágusok és labdazsonglőrök itthon és a nagyvilágban” című...

Close