Szombat előfizetés 2017

Az identitás csapdája

Írta: Bodnár Dániel - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

avagy: lehetséges és lehetetlen választások

Kapedli és kokárda

A Szombat körkérdése a 21. századi magyar-zsidó identitásról.

Lapunk az alábbi körkérdést intézte a szellemi és közélet néhány szereplőjéhez:

“2013-ban az EMIH egy kokárdás, kapedlis kisfiú portréjával kampányolt az 1 százalékos adófelajánlásokért, s Identitás néven, ugyancsak a kisfiú portréjával facebook oldalt hozott létre a következő jelmondattal: „Emlékezzünk azokra a zsidó hazafiakra, akik a magyar szabadságért küzdöttek”.

Értjük és tudjuk, fontos lenne pozitív viszonyt kialakítani zsidó és magyar identitásainkhoz.

Körkérdésünk arra irányul, hogy megtudjuk, Ön hogy látja: ilyen harmonikusan összefér-e ma kapedli és kokárda, két markáns jelkép a 20. század történelme után.

Mi az – ha van ilyen –, ami továbbvihető a száz évvel ezelőtti ideálból? Ön szerint mik lehetnek a 21. század magyar, illetve magyarországi zsidó identitásai?”

A beérkezett válaszok lapunk 2014. márciusi számában jelentek meg. Honlapunkon elsőként Tamás Gáspár Miklós, majd Rubin Eszter reflexióit olvashatták. Most Bodnár Dániel válaszát közöljük. (A szerk.)

Bodnar-Daniel-285x300

Bodnár Dániel

Mindenek előtt fontos, hogy felidézzük az EMIH kérdésfeltevést inspiráló kampányát. Az EMIH maga is kérdést kívánt megfogalmazni: a kipát viselő kisfiú melkasán elhelyezett QR kód, mely egy kokárdát fedett, első megközelítésben a hétköznapi elvárást kívánta kritika tárgyává tenni. A zsidóság kontextusában a mellkason elhelyezett bármilyen jel primer reflexként a sárgacsillagot asszociálja. A kampány még pontosabban a holokauszt-emlékezet kiüresedése, a megkülönböztetéssel kapcsolatos szorongás, a negatív öndefiníció vagy úgy általában az előítélethez való leegyszerűsítő viszony kritikáját kívánta nyújtani. A kampány további szakaszaiban erre a kritikai hangra rezonálva tettünk kísérletet a zsidó és magyar identitás önmagukban is problematikus kérdéseit szembesíteni. A soktízezeres letöltési mutatókkal büszkélkedő identitásvideók publikálása volt ennek a folyamatnak a betetőzése. Fontos volt a kampány végiggondolása során egy központi kérdés ébrentartása: a zsidó identitás és annak képződése nem feltétlenül problematikusabb, mint a magyar identitásé, a két önazonosság találkozási felülete viszont biztosan annál érdesebb, minnél tisztázatlanabb egyik vagy másik. A magyar identitásstratégia kultúrnemzeti, etnikai megközelítései eleve kudarcra voltak ítélve, a politikai nemzet koncepció és a hozzátartozó identitásképzési feladat elvégzése még igencsak várat magára.

Meggyőződésünk máig is, hogy a provokatívnak szánt kérdésfeltevés (és sokkal kevésbé válaszadás) megkerülhetetlen, hiszen a múltból megörökölt zsidó identitásképleteink különböző történelmi fordulópontokon bizonyultak használhatatlannak éppúgy, mint a magyar-identitás konstrukciók fentebb vázolt vonulata. Az asszimilációs képlet 1920-ban, a zsidó teljes szellemi eliminálását célultűző kommunista stratégia 1956-ban éppúgy, mint 1989-ben megbukott. Az 1989-et követő időszak kulturális identás koncepciója a szabad identitásválasztások definíciója mentén vallott kínos kudarcot, amint ezt alább némileg részletesebben szeretném elemezni.

Az önmeghatározások szabad választásának boldog világában is fontos, hogy a választott, megélt öndefiníció a reáliákba legalább valamennyire, de kapaszkodni tudjon. A kulturális zsidó identitás ebben az értelemben, sajnos kénytelen vagyok ezt mondani, egy vonzó, konzervatív, múltba révedő, de eredendően reakciós beállítódás, mely a régmúlt dicsőségét visszavágyva tesz úgy, mintha ma is fennállnának azok a keretek (nyelv, intézmények, befogadó közeg, a jelenkor zsidó kultúráját minden mástól megkülönböztető atribútumok etc.), melyekbe az identitásukat kulturálisan megélni kívánó zsidók kapaszkodni tudnának. Értelmezésemben ezek a keretek a krematóriumok kemencéiben porrá égtek, a kommunista rezsim hazugságvezérelt gépezetében felszámolódtak.

A kulturális identitásnak három lehetsésges forrása állhatna rendelkezésünkre ma: a holokauszt emlékezete, az antiszemitizmus által megteremtett áldozatközösségi lét és a múltba tekintő, legkésőbb 1944-ben felszámolt, eleven zsidó kultúra tisztelete. Fájdalmas ezt kimondani, leírni, de a zsidó kultúra halott Kelet-Európában. Nincs kontinuitás, nincs nyelv (a kelet-európai zsidóság két nyelve a jiddis és a német ma már holt nyelvek a zsidó közösségben), nincs önálló reflexió. Van folklór és kulturális hagyományőrzés. És van egy feladat: egy új, önálló, magyar, Duna-menti, közép-európai zsidó kultúrát megalapozni, annak a felelősségnek a tudatában, hogy mára csak Magyarországon maradtak ehhez hozzájárulni képes zsidók értékelhető számban.

A folytonosságot, mely az identitásképzés és keresés fontos alapozója, egyedül a vallásos megközelítésben látom kimutathatónak. A néha kedvesen bumfordi, máskor becstelenül megalkuvó, megint máskor önsorsrontó, ritkábban dicsőséges és bátor vallásos élet és a vele mindig együtt járó szenvedélyes frakcionáltság a vészkorszak legsötétebb napjaiban éppúgy, mint – bár jelentős korlátozásokkal – a kommunista diktatúra éveiben is továbbélt. Az a vezérfonal, melyet 3200 éve magunkénak tudunk, még soha nem hagyta cserben a zsidóságot. Amit el szerettünk volna mondani előző évi kampányunkban, nem különösebben összetett: a vallásos zsidó identitás a magyar-zsidó identitás kettősség problémájának gordiuszi megoldása. A kérdésfeltevésben alig bújtatottan megelőlegezett konfliktusos viszony magyar és zsidó identitás között csak és kizárólag akkor jelenik meg, ha az örökre eltűnt és vissza nem hozható zsidó múltat siratjuk, és nem elődeink pusztulásra ítélt, de sok szempontból továbbélő hagyományába kapaszkodunk.

A zsidóság feltámasztása elődeink iránti kötelesség, mely egyben a harmonikus magyar zsidó együttélésnek és identitásunk érvényes többgyökerűségének is előfeltétele. Nyilván nem a szemhunyás, megalkuvás elvtelenségét szeretném ezzel hirdetni. Sokkal inkább annak büszkeségét, hogy egy “zsidó identitású” magyarnak egy “magyar identitású” zsidónak vagy egy “zsidó-magyar identitású” állampolgárnak tudnia kell, hogy mi a feladata: a zsidó élet felvirágoztatása ott és nem máshol, ahol ez majdnem teljesen felszámolásra került.

A zsido nép (szakrális/spirituális alapozású) identitása szép megfogalmazást nyer hagyományunkban: „A Tóra, az Örökkévaló és a zsidó nép Egy.” Zsidónak lenni lelki kötődésen és a spirituális, kulturális elköteleződésen túl életforma is. Ezt tanítja a Tóra, ezt tanítják bölcseink. Zsidónak lenni egy olyan obligáció, melyet megtagadni lehet, de tőle teljesen megszabadulni aligha. Hogy hogyan és milyen módon kötnek valakit közösségéhez választásai – ez egészen más kérdés. Az identitásban, úgy általában megélni, kiélni zsidóságot, magyarságot nagyon kényelmes választás. Nem kell sokat tenni érte, elegendő csak beszélni róla. A zsidóság üzenete, mi több: parancsa ennél lényegesen kényelmetlenebb kötelességet ró az arra fogékony cselekvőkre: tevőlegesen kell a zsidóságot megélni. A zsidóságot tenni, cselekedni kell. De ez a cselekvéskényszer identitásunk másik lába, magyar identitásunk megvallása és átélése szempontjából is kényszert jelent: meg kell küzdenünk, hogy rendezhessük sérelmeinket, konfliktusainkat.

A hivatkozott kampány szimbolikája is igen egyszerű: A közös történeti elbeszélés keretei olyan fontos és kiaknázandó mitológiát, szövegkörnyezetet teremthetnek, melyben 1848 köztudomású kliséjéből az összetettebb közös történelmi traumák terrénumába is továbbléphetünk. Az Első Világháborútól (lásd a napokban megjelent Aranyalbum példáját) Trianon traumájáig, a Horthy-korszakkal való megbirkózástól a kommunista rezsim lélekromboló pusztításaival való elszámolásig.

Az egymásra utaltak fájdalmas, akár még katarzissal is kecsegtető szimbiózisaként szeretném ezt a viszonyt elképzelni.

Címkék:2014-03, Kapedli és kokárda

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Heisler András: Mindennél többet ér a jó hírnév koronája

Mindennél többet ér a jó hírnév koronája

Seres: Most jöttek a fajvédőről

Az Orbán-rezsimen a jogállamiságot számon kérő ballib tábort egyáltalán nem érdekelte, milyen eszközökkel akadályozza meg az állam néhány amerikai és...

Close