„A Sátán ügynökei… született hazaárulók”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Best of Szentmihályi Szabó

Szentmihályi Szabó Péter, Magyarország új római nagykövete valamikor a kommunizmushoz írt verset, de 1989 után átnyergelt a nemzeti vonalra. A matt antiszemita Magyar Fórumban és a szélsőjobbra hajló Magyar Hírlapban megjelent, a zsidóságot is érintő írásaiból közlünk egy csokorra valót, továbbá három költeményéből részleteket. (Nota bene: Szentmihályi Szabó alábbi idézeteinek némelyikét már megjelenésük idején bíráltuk az antiszemitizmus.hu honlapon.)

 

Szentmihályi Szabó Péter

„Farizeusok, képmutatók, a Sátán ügynökei. Ott vannak minden pártban, minden egyházban, minden közösségben. Készek minden árulásra, mert üresek. Nincs Istenük, nemzetük, népük, nyelvük, hazájuk, világnézetük, csak bankszámlájuk. Családjuk sincs, csak átmenetileg. Lecserélhető családjuk van. Mindent csak használnak, de semmi sem az övék. És ezt jól tudják. Hallgatom a rádióban a naiv hivatalos nyilatkozatokat a készülő külhoni állampolgársági törvényről. Visszaköszön a sok száz esztendős tévedés: „magyar az, aki annak vallja magát”. Uram Isten, de kacagna ezen bármely művelt nemzet tagja! Vajon angol, francia, német, amerikai-e az, aki annak vallja magát? Akkor a mi strasbourgi romáink már régen kiiratkoztak volna a magyarságból… A Sátán ügynökei a globalizmus hívei; nem ragaszkodnak saját nevükhöz, saját cégükhöz, saját nemzetükhöz. Nincs kötődésük, csak bankszámlájukhoz. Született hazaárulók, hiszen sosem volt hazájuk. Nincs arcuk, mert arcátlanok, ott nyerítenek minden kereskedelmi rádióban és tévében, egymás közt mindent, ami magyar, kiröhögve, nyálasan raccsolva, orrhangon énekelve. Abból élnek, hogy félnek. Hivatásszerűen félnek. Internacionalisták és kozmopoliták. Marx, Engels, Lenin, Sztalin, Lukács és Aczél György hűséges barátai, Rákosi ivadékai, a „bűnös” magyar nemzet fegyőrei. Ávósok, karhatalmisták, munkásőrök. Körülbelül kétszázezer, magát magyarnak valló személy, aki nem takarodott el Magyarországról, mert 1989 után észrevette, hogy ebben az ostoba népben nincs bosszúvágy. A volt kétmillió segédmunkás és családja az MSZP és az SZDSZ demagógiáját érti csak meg.”

A Sátán ügynökei, Magyar Fórum, 2000. december

 

„Most az amerikai Freedom House ugyan hátrébb sorolta a magyar demokráciát a ranglistán, de ez a jelenlegi kormányt körülbelül annyira izgatja, mint Izraelt az emberjogi aktivisták tiltakozása.”

Rohadjatok meg, Magyar Demokrata, 2007. június

 

„Tom Lantos és Imre Kertész, sőt George Soros összes hatalma és befolyása sem elég arra, hogy a tényekkel szembeszálljon (…)”

Tízmillió fasiszta, Magyar Demokrata, 2007.szeptember

 

“Hagyjuk itt magyar hazánkat a romának, a románnak, az osztráknak, a zsidónak, szerbnek, svábnak meg a tótnak, hozzák helyre, amit együtt olyan jól el is toltak.”

Magyar Fórum, 2002. szeptember

Költemények

 

„Hol késel, kommunizmus? Tavaszra tavasz jön, gyermekszemem öregen pislog;

kommunizmus, te, megigért, feszítsd meg minden izmod,

rázd le az élősdieket. Kommunizmus, növekedj, kisgyerekem”

 Nyers fohász a kommunizmushoz (1977) 

„Szemétdomb város ez: tiéd, 

tiéd az összegyűlt szemét!

Villánk s a svájci bankbetét

érted van, s téged véd, cseléd!”

Térdre magyar

„Árpád lobogóját őrizzük meg együtt,

s akik most is óvják, nevük ne feledjük.

Bátor férfiak, büszke nők

− adjon az Isten szebb jövőt!”

Magyar Gárda

Az anyaggyűjtésben közreműködött Petri Simon.

[popup][/popup]