A katona és a késelő története

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Három külön történetről van itt szó. Az első a katonáé, aki lelőtt egy – már ártalmatlanná tett, földön fekvő – terroristát. A második az izraeli visszhangok története: az eset vad szenvedélyeket korbácsolt, érthető módon, hiszen az országot védő hadsereg moráljáról van szó. A harmadik történet szereplője pedig a nemzetközi média és közönsége, akik boldog gyönyörűséggel falnak minden sztorit, amely alkalmas Izrael elítélésére.

Hebron incidens

Fotó: AFP/Hazem Bader

Egy izraeli katona – mindinkább úgy tűnik, hogy felindultságból és nem önvédelemből – lelőtt egy ártalmatlanná tett, földön fekvő palesztin késelőt.

A Hebron környéki ellenőrző pontnál (súlyos feszültséggóc) két késelő rontott a katonákra, egyiküket közepesen súlyosan megsebesítve. A merénylőket lelőtték, az egyik még élt, amikor egy újonnan a helyszínre érkezett katona fejbe lőtte. A parancsnok jelentette az esetet, egy felsőbb parancsnok utasítására a katonát őrizetbe vették, vizsgálat indult ellene. Miután azonban errefelé átlag öt izraeli katonára jut egy profi vagy amatőr operatőr, az eseményeket rögzítették, az végigfutott az interneten. Később egy másik videó is előkerült, melyen a helyszínen dolgozó mentősök láthatók és hallhatók, akik arról beszélnek vagy inkább felindultan kiabálnak, hogy a késelő testén robbanóöv lehet. (Nem volt.) A katona is erre hivatkozott vizsgálói előtt, ám ha valójában így hitte, akkor is megsértette a szabályzatot, amely ilyen esetre világos előírást tartalmaz: ki kell hátrálni a veszélyes közelségből és tűzszerészt hívni. Az eddigi vizsgálat szerint a katona azt mondta: a palesztin megkéselte a bajtársát, ezért megérdemli a halált. Nem önvédelemről lehet tehát szó, hanem arról, hogy a katona – az iránta érzett szívbéli utálatból – önkényesen lelőtte a késelőt. Az ügyben eljáró bíró szerint a katona „okkal gyanúsítható” emberöléssel (nem gyilkossággal), ezért meghosszabbította őrizetét.

*

A történet vad vihart gerjesztett Izraelben, ahol az etikus katonai magatartásra és az ország jó hírére kényes miniszterelnök, hadügyminiszter és vezérkari főnök összecsapott a hadsereg integritását féltő jobboldallal, valamint a katona rokonaival és szimpatizánsaival. Mindkét oldal a hadsereget védte a maga módján: előbbiek a magas katonai morált helyezik mindenek fölé; utóbbiak a bajtársi szellemet és felháborodnak azon, hogy a másik oldalnak az önfeláldozó (noha ezúttal szabályzatot sértő) katonánál fontosabb a katonákat lemészárolni szándékozó terrorista. Prejudikációval és „morális lincseléssel” vádolták meg a baloldalt és a katona magatartását elítélő kormányférfiakat. A börtön előtt, ahol a katonát fogva tartják, több mint ezren tartottak szimpátiatüntetést. A jobboldali pártok vezetői személyesen álltak ki a fogságba vetett katona mellett, a katona kitüntetését (!) követelő online petíciót pár nap alatt 35 ezren írták alá.

Mose Jaalon hadügyminiszter viszont élesen bírálta a jobboldalt, mondván: kártékony dolog politikai szándékkal, hangulatkeltő módon beavatkozni a katonai igazságszolgáltatás ügyeibe. Az ügynek végig kell mennie a maga útján.

A vita egy-két nap alatt országos méreteket öltött Izraelben: a lakosság széles rétegei rokonszenveznek a katonával, aki sokak alig titkolt véleménye szerint cselekedett: nem érdemes a késelőket kórházba vinni, hiszen ha meggyógyítják őket, előbb-utóbb kiszabadulnak, és újra nekiállnak gyilkolni.

*

Az ügyet természetesen azonnal felkapta a nemzetközi média és ettől a pillanattól a történet teljesen más megvilágításba került: magába szippantotta az „Elítéljük Izraelt” c. nemzetközi társasjáték. Ez pedig már nem a katonáról és Izraelről szól, hanem a nagyvilág Izraellel és a zsidókkal kapcsolatos indulatairól.

A fent említett globális társasjáték szabályai szerint, ha egy izraeli katonát politikust, akárkit, valami vétségen kapnak, azt világra szóló ordítással, lehetőleg ENSZ-határozattal kell elítélni.

Ha viszont izraeliek ellen követnek el bármilyen aljaságot, az a játékszabályok szerint a „megszállásra” adott érthető válasz, amire nem is érdemes szót vesztegetni, vagy ha igen, elítélésétől akkor is tartózkodni kell, elég tárgyszerűen ismertetni. („Újabb incidens Hebronban”)

A szabályok ezúttal sem változtak és a kórus azonnal rázendített. Idézzük most belőle a nemzetközi közösséget képviselő ENSZ különmegbízott szavait, aki szerint ami történt, az „kegyetlen, amorális és igazságtalan cselekedet”.

Felháborodása hiteles is lenne, ha a hónapok óta gyilkolászó késelőket is elítélné. Erről azonban szó sincs.

Általában elmarad az elementáris felháborodás, a megsemmisítő erkölcsi ítélet, amikor a palesztin késelők szurkálják agyon a szembejövő járókelőket, amikor késsel, csavarhúzóval, ollóval, fejszével, bárddal autóval rontanak válogatás nélkül az izraeli civilekre, igyekezvén minél többet megölni közülük. Az ENSZ különmegbízottja ezt nem tekinti „kegyetlennek és amorálisnak”.

A katona tettét – noha hivatalos vizsgálat még nem marasztalta el – elítélte az izraeli miniszterelnök és a hadsereg vezérkari főnöke.

A palesztin késelők gyilkos tetteit viszont uniszónóban dicsőíti a palesztin média, a „mártírokat” (értsd: lelőtt merénylőket) az égig magasztalják, utcákat neveznek el róluk, családjuk kimagasló pénzjutalomban részesül. Éretlen palesztin kamaszok ébrednek egy szép napon úgy, hogy nehéz helyzetükben egyetlen kiút, ha konyhakéssel vagy ollóval rátámadnak egy izraeli civilre vagy katonára.

Mindezt nem tennék, ha nem látnák/hallanák reggeltől estig a televízióban, a közösségi médiában az uszítást, amely szent mártírként emlegeti az agyonlőtt késelőket.

A média nagyágyúi és a nemzetközi közvélemény azonban mindezt hivatalból alig látja. Kivétel és nem szabály, ha erről tudósítanak.

Minek nevezzük mindezt? „Antiszemita seggfejekről” volna szó, amint azt az egyik szókimondó német zsidó blogger írja?

Azt hiszem ennél rosszabb a helyzet. Nem szükséges, hogy ezeket az embereket személy szerint zsidóellenes indulat fűtse, mert a rendszer már e logika szerint működik. Antiszemitának amúgy sem nevezném ezt az Izrael-ellenes politikai kultúrát, mert a hagyományos, 19-20. századi antiszemitizmus elemeit javarészt elveti, és helyette a modern, emberjogi nyelven beszélő zsidógyűlöletet, az anticionizmust használja.

Az Izraelt hivatalból, gépiesen elmarasztaló ENSZ hivatalnokok, újságírók és emberjogi aktivisták, stb. egy bejáratott modellt követnek, gépiesen darálják az Izraelt elítélő mantrákat. Eszükbe sem jut, hogy ezeket más kontextusba helyezzék. Csak az Izraelre kedvezőtlen információkra nyitottak; csak ezeket továbbítják, elemzik, csak ezeken háborodnak fel. A képek észlelésétől az ítélet meghozataláig zárt rendszerben működnek, rendszeridegen információt roppant nehezen fogadnak be.

Így lehetséges, hogy amikor egy jeruzsálemi zsinagógában a palesztin gyilkosok hentesbárddal verik agyon az imádkozó rabbikat, az erről szóló CNN-híradás címe már így szól: „A rendőrség agyonlőtt két palesztint”. Aztán a sokadik tiltakozás hatására kínkeservesen helyesbítenek. (Persze a CNN csak a legkirívóbb példa. A többit lásd itt.)

Lehet, hogy az emberek jó szándékúak, de a rendszer működését nem kérdőjelezik meg, hiszen nincs is tudomásuk róla, hogy egy rendszer részei. Nem látnak azon túl. Élesen, mérlegelés nélkül ítélkeznek, fenntartás nélkül megbélyegeznek. Egyébként széles látókörű, művelt, toleráns humanisták. De ha Izrael nevét meghallják, elönti agyukat a vér.

Mindezt senki nem parancsolja meg nekik. Nem részesei ők semmiféle titkos hálózatnak, összeesküvésnek. Bár azok lennének: egy összeesküvést könnyű leleplezni.

Ez azonban nem összeesküvés – ez kultúra. Véleményüket nem suttogva terjesztik, azon már régen túl vannak. Fennen hangoztatják, zászlaikra tűzik, egyre inkább egyedül érvényes álláspontként akarják elfogadtatni.

És mindez nem valami diktatúrában történik, hanem a nyugati demokráciákban, amelyek a széleskörű tájékozódás sosem látott lehetőségeit kínálják polgáraik számára. Az elfogult, egyoldalú gondolkodást nem valamely diktátor erőlteti rá a véleményformálókra és a hírfogyasztó tömegekre, hanem egy nem kevésbé könyörtelen belső diktátor: az elfojtott tudattartalmak vidékéről feltörő zsidóellenes indulat. Mint a vulkán, amely az eldugult régi kráterből már nem tud kirobbanni, így új kitörési pontot keres magának.

Címkék:2016-04, Hebron, izraeli katona, késelés, Mose Jaalon

[popup][/popup]