Szombat előfizetés 2017

A nagy kérdés és a kicsi

Írta: Panyi Szabolcs - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Kafka markáns különbséget lát a keleti és nyugati zsidók irodalma között: „Már szinte megszoktuk, hogy a nyugat-európai elbeszélésekben, mihelyt kitérnek csupáncsak egyes csoportjaira is a zsidóságnak, az ábrázolás mélyén vagy tetejében mindjárt a zsidókérdés megoldását keressük, és meg is találjuk.”

 

 

 

kafka naplók borito.jpg
Frank Kafka: Naplók, Györffy Miklós fordítása,
Európa, Budapest, 2008. 797 oldal, 3600 Ft.

 

„Többé nem hagyom el a naplót. Itt kell megkapaszkodnom, mert csak itt tudok.” (46). És valóban: a legszemélyesebb élményektől, magánéletének gondjaitól, a fejfájások és emésztési bajok, alvászavarok és furcsa álmok, önmaga testének és másokénak a részletes és szemléletes, hasonlatokkal tarkított leírásától novellái vázlatain át mindenféle olvasmányai és színházi élményei ismertetéséig ezek az 1910-től 1923-ig vezetett naplók a leghűbb lenyomatai Franz Kafka gondolkodásának. A Naplókból kirajzolódó Kafka-kép azonban számos ponton eltér a regények és novellák által sugallttól. A hivatali és a művészi lét Kafkához tapadt közhelyszerű kettőssége mögött a Naplókban másfajta, de sokszor nem kevésbé ellentétes erők és hatások körvonalazódnak. Ezek pedig kulturális természetűek, ami nem meglepő, hiszen a Naplókban egy modern nagyvárosi fiatalember feljegyzései olvashatóak, aki számára a magánélet elsősorban az írást és az önreflexiót, a közélet pedig a kulturális életben való részvételt jelenti. A feljegyzésekben megörökített események túlnyomó részt belső, lelki történések, s ha nem, úgy a külvilág is főként kulturális rendezvények, színházi előadások, olvasmányok és felolvasások, valamint intellektuális természetű baráti beszélgetések formáiban jelenik meg. Mindennek a társadalmi háttérét a 20. század elejének nyelvileg és kulturálisan sokszínű Csehországa adja.

Az első kettősség: a német irodalmi hagyomány és a komplex (kulturális és vallási) zsidó hagyományé. Kafka műveihez hasonlóan a Naplókat olvasva is világos, hogy az irodalmi hagyomány, melyben Kafka él és alkot, melyből ihletet merít, melyet csodál, s melyben saját magát is elhelyezi, a német. Németül ír, német írókat olvas és kommentál, jár a felolvasásaikra, találkozik, beszélget és levelez velük. Kafka legfontosabb szerzője természetesen e hagyomány fő alakja, Goethe, aki számára a legnagyobb inspirációt, s a naplóírásban talán mintát is jelent: „a héten teljességgel Goethe hatása alatt álltam, s mostanára kimerült ez a hatás, és én így semmire sem vagyok már jó.” (275). Ám a német kultúra és a német nyelv mégis valamiképpen idegenként tűnik fel Kafka előtt, és ellentétbe kerül a zsidósággal, melyet elsősorban – a következő idézet szerint – valamiféle közös emlékezet és érzésvilág alkot: „Tegnap az jutott eszembe, hogy azért nem szerettem anyát mindig úgy, ahogy megérdemelte, és ahogy tudtam volna, mert a német nyelv megakadályozott ebben.  (…) »Mutter« – ez a szó a zsidónak különösképp németül van, a keresztény pompa mellett ez akaratlanul keresztény hűvösséget is jelent, a »Mutter« szóval nevezett zsidó asszony ezért nemcsak komikussá lesz, hanem idegenné is. (…) Azt hiszem, hogy már csak a gettóra való emlékezés tarthatja össze a zsidó családot, mert a »Vater« szó szintén messze nem jelent zsidó apát.” (139-140). „Német” és „zsidó” ellentéte azonban egy periférikus, a Naplókban ritkán előkerülő gondolat, annál többet foglalkozik viszont Kafka egy másik problémával és ellentéttel, mely magára a zsidó hagyományra vonatkozik.

kafka.dog.jpg
Kafka kutyájával

 

Goethe mellett Kafka másik fontos szerzője az íróként is csodált barát, Max Brod, a prágai kulturális élet fontos alakja, a cionista mozgalom aktív résztvevője. A Goethével fémjelzett német irodalmi hagyománynál azonban a modern, nagyvárosi zsidó kulturális élet jóval kérdésesebb Kafka számára. Nem annak zsidósága, hanem éppen modernsége, vagyis a zsidó hagyományhoz, saját magához való ambivalens viszonya, tehát a hagyományhoz való hozzáférhetőség jelent problémát. Kafka számára a zsidóság a német-zsidó modern irodalmon, színdarabokon, novellákon, valamint történeti és tudományos munkákon keresztül jelenik meg: Bar Kochba alakját például Abraham Goldfaden színdarabjából ismeri (169), ahogy a német zsidó irodalmat és a zsidóság történetét is tudományos könyvekből. Kafka rendszeresen látogatja a jiddis színtársulat előadásait, hogy a zsidóságról többet tudjon meg általuk. Ez persze két okból is problematikus. Egyrészt, egy teljesen modern és inautentikus gesztussal akar sajáttá tenni egy hagyományt, mely ráadásul más természetű, nem művészeti. Lehet-e műveken keresztül hozzáférni ahhoz a sokrétű valamihez, amit a zsidóság jelent? Másrészt, a német- és világirodalomban jártas, annak színvonalát mércének tekintő Kafkára esztétikai szempontból is óhatatlanul csalódás vár, amikor a két szempont (a tematikus és az esztétikai) összeütközésbe kerül: „Elhagy a fogékonyságom az iránt, ami zsidó ezekben a darabokban, mert túlságosan egyformák, és olyan siránkozássá fajulnak, amely szórványos heves kitörésekre büszke. Az első daraboknál arra gondolhattam, hogy olyan zsidóságra találtam, amelyből a magamé ered, és hogy felém fognak majd bontakozni, felvilágosítanak, és továbblendítenek nehézkes zsidóságomban. Ehelyett távolodnak tőlem, minél többet hallok belőlük.” (268).

A német–zsidón túl a másik ellentétpárt, mely visszatérő mozgatója Kafka gondolatainak, a modernség és a hagyomány kérdése alkotják. A zsidóság a modern korban már nem hozzáférhető, sőt a modernség és az asszimiláció attól eltávolít. Kafka ezt egy helyütt plasztikusan meg is fogalmazza, unokaöccse körülmetélése kapcsán: „a jelenlévők a két nagyapa kivételével az előimádkozás iránti tökéletes értetlenségükben álmodozással vagy unatkozással töltötték az időt, magam előtt láttam az egyértelműen és beláthatatlanul átalakuló európai zsidóságot, amely egyáltalán nem jelent gondot a legközelebbről érintetteknek, igazi átállóként tűrik, amit kiróttak rájuk. E lejárt vallási formák jelenlegi gyakorlása is oly nyilvánvalóan puszta történelmi hagyomány (…)”. A történelem s a modernség „haladása” persze nem csak a zsidóságot, de magát az irodalmat is megváltoztatja. Nagyon érdekes például a Goethe naplóját olvasó Kafka azon gondolata, hogy a postakocsiban utazó Goethe egészen máshogy érzékelte a tájat, így máshogy is írta le, mint száz évvel később, a robogó vonat ablakán kinézve lehetséges. Maga az egész gondolkodási minta pedig antik és modern goethei szembeállításából ered, ami mutatja, hogy Kafka mennyire a német kultúrában él, és mennyire a német kultúra szerint gondolkozik – még a zsidóságról is.

Kafka markáns különbséget lát a keleti és nyugati zsidók irodalma között: „Már szinte megszoktuk, hogy a nyugat-európai elbeszélésekben, mihelyt kitérnek csupáncsak egyes csoportjaira is a zsidóságnak, az ábrázolás mélyén vagy tetejében mindjárt a zsidókérdés megoldását keressük, és meg is találjuk.” (73) Ezzel a külső nézőpontú és általánosító logikájú nyugati irodalommal szemben a keleti – jiddis – irodalomra a közösségen belüli nézőpont, a saját értékek megerősítése és az asszimiláció, valamint a zsidó öngyűlölet negatív bemutatása a jellemző: „Vágyom látni egy nagy jiddis színházat, mivelhogy az előadás talán mégiscsak megsínyli a szűkös társulatot és a pontatlan betanulást. Vágyom ismerni a jiddis irodalmat is, amelynek bizonyára az a rendeltetése, hogy minden egyes művében szakadatlanul nemzeti harcálláspontot foglaljon el Olyan álláspontot tehát, amilyet egyetlen más irodalom sem foglal el ilyen egyetemes érvényűen, még a legelnyomottabb népé sem.” (111). Kafka beszél zsidó vonásról, gesztusról, jellegről, temperamentumról, s ezeket differenciálja is, hogy mi jellemző a zsidó nőkre (például a cuppogás) vagy az öreg berlini zsidókra (a világfájdalomra való hajlam). A jiddis színtársulat előadásaiban egy színész több keresztény szerepet is eljátszik, amit Kafka azzal magyaráz, hogy a zsidók számára a keresztények nem érdekesek s azokat lenézik, ellenben a zsidó színésznő „vonz bennünket, hallgatókat, mivel mi is zsidók vagyunk” (104). Ezek s a hasonló, többnyire bizalmas vagy humoros megjegyzések (ilyen a zsinagóga „fojtott tőzsdei mormogása” is) az otthonosság-érzet, a beavatottság, a közösséghez tartozás élményét jelenítik meg, valami olyasmit, ami végső soron talán megvéd a Kafka novelláiban és regényeiben olyan jól megfogalmazott, az önmagára maradt modern individuumra váró borzalmaktól. Kafka azonban a közösség-érzeten túl világosan megfogalmazza a keleti és nyugat-európai zsidók közti mély ellentétet is, magát pedig a nyugatiakhoz sorolja. Ők azok, akik már visszavonhatatlanul a modern európai kultúrában élnek, annak minden előnyével, de minden hátrányával is. S a nagy kérdés mellett, hogy mit is kezd magával a modern ember, ott áll egy kisebb is, hogy mit kezd magával és hagyományával egy modern zsidó. Kafka Naplói – melyek Györffy Miklós gördülékeny és élvezetes fordításában jelentek meg – a nagy kérdésről, de erről a kicsiről is szólnak.

Címkék:2010-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Fogjunk össze a futball-rasszizmus ellen! – Múzeumok éjszakája 2010.

Dél-Afrika az apartheid hazája volt, idén a világ futballünnepének színhelye. Június 19-én a Páva 39-ben a focira szavazunk és piros...

Hosszú út előtt

A parlamenti baloldal vesztét tulajdonképpen ugyanaz okozta, ami olyan könnyűvé tette, hogy Gyurcsány anno kihívó nélkül maradhasson. A „megmerevedett, kiüresedett...

Close