Szombat előfizetés 2017

Új tanulás

Írta: Franz Rosenzweig (Fordította: Surányi László) - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

FRANZ ROSENZWEIG

Új tanulás

A Szabad Zsidó Tanház megnyitó beszédének vázlata (1920)1

Igen Tisztelt Egybegyűltek, amikor a Zsidó Népfőiskola elmúlt téli és nyári szemesztereinek folytatá­saként ma a Szabad Zsidó Tanház megnyitja kapuit, nem volna illő, ha mintegy vetekedni próbálván azzal a tiszteletreméltó férfiúval, aki ünnepi beszédével intézményünket a múlt té­len megnyitotta, én is a zsidó tudomá­nyok széles körét átfogó témát válasz­tanék megnyitómhoz. Ne is várják ezt tőlem, a fiatalabbtól és ismeretlentől. Az én tisztem csak az lehet, hogy pár egyszerű szóban számot adjak önök­nek arról, milyen feladatokat állítot­tunk magunk elé, és milyen célok le­begnek a szemünk előtt. (…)

Tanulás – csak kevesen lehetnek önök között, akik már nem hallják, milyen sajátosan cseng ez a szó a zsi­dó nyelvben. Egy könyv, a könyv, amelyet nem hiába használunk évez­redek óta még külsőre is változatlan formában (az egyetlen ókori könyv, amelyet ma is használnak tekercs for­mában), e könyv tartott minket élet­ben. Tanulmányozása az egész nép ügye. Rangot ad és demokratizál egy­szerre. (Jichusz – az előkelő szárma­zás hatalma – amit megtör a Tóra is­merete.) Kitölti a zsidó élet kereteit, teljesen kitölti. Valóban minden ben­ne van. Vannak ..idegen könyvek” is, de azok tanulmányozása már az eltá­volodás kezdetét jelenti. Igaz, néhány­szor sikerült az idegent is asszimilálni – például Arisztotelészt ám az utol­só évszázadokban mintha nem volna már elég erőnk hozzá. S ezen a ponton tör be az emancipáció.

Egy csapásra mérhetetlenül kitágítja a látóhatárt, s hamar, nagyon hamar az életforma határait is. A tanulás pedig nem tudja ugyanilyen gyorsan követni a tágulás mérhetetlenül gyors iramát. Nem a külső korlátok leomlása az új; mert igaz, hogy régebben a gettó volt a zsidó életének otthona, de a gettó nem zárta el, mozgott, tevékenykedett ő a gettó határain kívül is. Ám nyuga­lomra, otthonra, szelleme otthonára a gettó falai között talált. Nem az az új­donság, hogy ezentúl messzebbre eljut­hatott, hiszen a középkori zsidó a kö­zépkori társadalomban nem volt különösebben helyhez kötve, inkább kifejezetten mozgékony elemnek szá­mított. A gettó a középkorban (és az új­kor első századai társadalomtörténeti vonatkozásban még a középkorhoz tar­toznak) nem kivételes zsidó jelenség. Ez volt az általános, ahogy Keleten ma is az. Az újdonság az, hogy a vándor esténként immár nem tér vissza, a get­tó kapui nem zárulnak be mögötte, s ő az éjszakát már nem tanulással tölti – és félretéve a hasonlatot: az az újdon­ság, hogy a vándor a zsidó világon kí­vül talál szellemi otthonokra.

(…)

A régimódi tanulás csődöt mond a szellemek kivándorlásával szemben. Hiába – ma a statisztika álláspontjáról nézve azt mondhatjuk: hiába – próbál­ta az ortodoxia és a liberalizmus kitöl­teni a kitágult kereteket. Bármily nagyra szerették volna felfújni a tör­vényt – a belső életet még szabályoz­hatta és uralhatta, a szellemi élettel szemben már nem volt asszimiláló ereje. Az ajtófélfán még fogadhatta mezuza a belépőt, de a könyvespolcon legfeljebb egy zsidó saroknak maradt hely. S nem járt jobban a liberalizmus sem, amely nem a törvény közelharc­ra szabott fegyvereivel akarta kény­szeríteni az életet, inkább az eszmék repülőrajaival próbálkozott. Itt sem történt másképp: a zsidóság szellemét, vagy amit annak tartottak, a legmesszebbmenőkig fel kellett hígítani, hogy a szellemi élet egész terét – nem mondhatnánk, hogy kitölthesse, azt is alig, hogy határait kitűzhesse. Könnyen kéznél voltak a nagy szavak, amelyek persze valóban mind meg­voltak a régi zsidóságban, de amelye­ket az bölcs tartózkodással csak ritkán használt, mert a túl gyakori használat elkoptatja őket; túl könnyen folya­modtak nagy szavakhoz, mert az olyan szavakkal, mint „emberiség”, „idealizmus” stb.. az egész világot vélték megragadni. Ám a világ ellen­áll az ilyen felszínes kezelésnek. Egyéni elbánást követel. Ha valaki slágvortszerűen utal rá, hogy a szelle­mi élet valamely területe rokonságban áll egy zsidó fogalommal, ezzel még a legkevésbé sem asszimilálta e terüle­tet a zsidósághoz. Hiába idézi valaki a Tórának azt a mondatát, hogy „Egy jog legyen közöttetek!”, ezzel még ko­rántsem judaizálta a demokrácia prob­lémáit; a szocializmus problémáit sem judaizáltuk azáltal, hogy utalunk az ősi Izrael egyes szociális intézménye­ire vagy követelményeire. Ha mégis elhitetjük magunkkal, csak annál rosszabb ránk nézve. Nagy, teremtő szellemeink soha nem hagyták, hogy ilyesmi megkösse őket. Sajnos? Nem, szerencsére. Elhagytak minket. Szétrajzottak minden irányba. Megtalálták szellemi otthonukat, és szellemi ott­hont teremtettek másoknak. Csak hát a könyv, amely körül egykor össze­gyűltünk, e könyv most egyedül áll a világban. S még akik számára kedves kötelesség szabályos időközönként visszatérni hozzá, e visszatérés még náluk is: épp csak visszafordulás, el­fordulás az élettől, visszapillantás. Vi­láguk zsidótlan marad, még akkor is, ha van zsidó világuk is. A régi forma, amely az életet a könyvvel összeköt­né, a tanulás – csődöt mond.

Valóban így volna? Nem, csak a ré­gi forma mondott csődöt. Nem vol­nánk minden kérdésességünkkel és kopottságunkkal jel és csoda a népek között, nem volnánk az örök nép, ha nem a betegségünkből születne min­dig a gyógyír. Most is így van. Ami halálos csapást látszott mérni a tanu­lásra, hogy az egykori tanulók kilép­tek a Szfárim hizonim, az idegen tudomány mezejére, hogy az egykori tal­midé háhámimból a modern európai egyetemek magántanárai és pro­fesszorai lettek, éppen ez ad új erőt és új felhatalmazást nekünk. Új tanulás születik, nem: már meg is született.

Új tanulás, amelynek fordított az irá­nya. Nem a Tórából vezet az életbe, hanem az életből, a törvényről mit sem tudó, vagy vele mit sem törődő világ­ból vissza a Tórába. Ez az idők jele.

Az idők jele, mert a kor emberének jele. Nincs ma köztünk olyan, aki el ne idegeneden volna, vagy legalább egy darab elidegenedést ne hordozna magában – még ha „Goethe” is ez az idegenség. Mi mindannyian, akik szá­mára a zsidóság, a zsidóvoltunk ismét életünk középponti ténye lett – s tu­dom, hogy itt nem csak a magam ne­vében beszélek -, mi mind tudjuk, hogy mindent fel kell ugyan áldoz­nunk zsidóvoltunknak, mégsem ál­dozhatunk fel semmit. Semmit nem szabad feladnunk, sem megtagad­nunk, hanem mindent vissza kell vezetnünk abba, ami zsidó. A perifériá­ról a centrumba, kívülről belülre.

Új tanulás ez. Olyan tanulás, amelyre legjobban az képes, aki – a legtöbb idegent hozza magával. Tehát éppen nem a zsidó szakember. De semmiképp nem a zsidó szakember mint szakember, hanem ő is csak annyiban, amennyiben elidegenedett, amennyiben otthont kereső, amennyi­ben hazatérő.

Nem „kapcsolatokat” kell felmutat­ni a zsidó és a nem-zsidó között – ezt már eleget csinálták. Nem apologetikát kell folytatni. Hanem bejáratot kell találnunk életünk szívébe. És bízni benne, hogy ez a szív zsidó szív. Mert zsidók vagyunk.

Ez nagyon egyszerűen hangzik. És egyszerű is. Elég hozzá a tanárokat is, a diákokat is a legkülönbözőbb réte­gekből verbuválni. Nézzék csak meg programfüzetünket! Találnak ott kémikust, orvost, történészt, művészt, politikust. Az itt tanítók kétharmadá­ról elmondható tehát, hogy húsz, har­minc éve, az egyetlen évszázadban, amikor a zsidó tanulás szakemberek ügyévé lett. megtagadták volna tőlük a jogot, hogy zsidó tanházban tanít­hassanak. Ide zsidóként jöttek. Azért gyűltek össze, hogy „tanuljanak”. Mert ebben a szóban a tanítás is benne van. Aki itt tanít – azt hiszem, minden itt tanító nevében mondhatom, aki itt tanít, az tudja, hogy semmit nem adhat fel magából, amikor itt tanít. Aki gyűjt – s mi mind gyűjtünk -, annak ott kell felszednie az összegyűjtendőt, ahol ta­lálja. Sőt: önmagát is onnan kell összeszednie, ahol épp van. Ha más­képp akarnánk csinálni, egy évszázad hibáját folytatnánk és e század kudar­cát állandósítanánk: legfeljebb né­hány, Talmudból vagy máshonnan vett „fénycsóvával” világítanánk meg az életet, egyébként meghagynánk ugyanolyan zsidótlannak, amilyen volt. De nem: mi úgy vesszük az éle­tet, ahogyan találtuk. Saját életünket és a hallgatókét. S a perifériáról, ahol találtuk, fokozatosan (vagy hirtelen!) a centrumba visszük, mindig attól a biztosan bizonyíthatatlan bizalomtól vezettetve, hogy ez a centrum csak zsidó centrum lehet.

És a bizalom bizonyíthatatlan is marad. Mindig nagyobb a hordereje, mint a szónak, és tovább visz annál, amit épp tennünk kell. Hiszen a peri­fériáról jövünk. A centrum egysége nem olyasmi, ami tisztán és világosan és kimondhatóan a miénk. Atyáink­nak megadatott még. Nekünk már nem. Nekünk keresnünk kell az egy­séget és bíznunk kell benne, hogy meg is találjuk. A perifériáról a cent­rum nem látszik egységnek, a középpont a kör minden pontjához más oldalával fordul. Kívülről sok út ve­zet belülre. De a belső ettől egy és egységes marad. Alapjában itt mindenkinek ugyanarról kellene beszél­nie. S aki helyesen beszél, végül is valóban ugyanarról fog beszélni, amiről min­denki más is. Csak a kezdet, a kiindulópont lesz minden­ki számára más. így és csakis így érthetik meg programunk tagolását és az ott felállított ellentéteket.2 Csak azért állítottuk fel az ellentéteket, hogy egyesíthessük őket. Lehet, hogy ma egymás mellett él a zsidóságban a klasszikus, a történelmi és a modern, de ennek az egymásmellettiségnek meg kell szűn­nie és meg is fog szűnni. Azon kell lennünk, hogy feltárjuk a történelmi zsidóság gyökereit a klasszikus zsidó­ságban és beérését a modern zsidó­ságban. Ami valóban zsidó, annak egyszerre kell mindháromnak lennie, így volt ez minden, zsidó szempont­ból termékeny korban. Hogy a Tóra és a próféták, a halákha és a haggada. a világ és az ember közötti ellen­téteket valóságos ellentétnek tartsák – ezt meghagyjuk a kívülállóknak. Ami pedig bennünket illet – melyikünk ne látná világosan, hogy Mózesnak, min­den előtte és utána volt próféta atyjá­nak a prófétai ereje nélkül nem volna Tóra, s másrészt nem volnának prófé­ták a törvények és rendelések alapve­tése nélkül, amely próféciájuk mérté­kéül és szabályául szolgált! És ami a halákha és haggada közötti ellentétet illeti, nos, a tanuló a Talmud minden lapján azt látja, hogy ezek teljesen egymásba szövődnek, a zsidó történe­lem minden lapján is azt látjuk, hogy ugyanaz az egy fej és szív néz két irányba: kutat és megfontol, dönt és értelmez. S végül: ki gondolná, hogy a zsidó világ kiépíthető volna az em­ber, a zsidó ember nélkül is? S mi len­ne hosszú távon a zsidó emberből, ha nem venné körül, bárhol tartózkodjék is, valamilyen zsidó atmoszféra, zsidó világ? (Mert egy ország sem lesz zsi­dó pusztán attól, hogy határcölöpeit kék-fehérre meszelik.)

Így függ össze tehát minden, sőt: mindez önmagában egy s ilyen egysé­ges egyként kell megjelennie itt önök előtt is. Nem mintha csak akkor profi­tálhatnának belőle igazán, ha min­denben részt vesznek, amit itt felkíná­lunk önöknek. Nem, de tekintsenek valóban résznek minden egyes előadást, vagy munkaközösséget, amelyben részt vesznek, egy egész ré­szének, és olyan résznek, amely csak az egész érdekében lehet rész, s önök is csak az egész érdekében részesül­hetnek benne.

Ebben az értelemben üdvözlöm önö­ket itt, e falak között, e pillanatban, az új tanév megnyitása alkalmából. Kívá­nom, hogy az itt töltött órák a bensősé­ges emlékezés órái legyenek, de nem a holt kegyelet fád értelmében, ahogyan ez a szép szó mindmáig olyan gyakran jelölte a zsidó dolgokkal való foglal­kozást; nem egy másféle emlékezés órái, a külsőből a belsőbe való betérés órái, amely, higgyék el nekem, hazaté­rés lesz és az is kell, hogy legyen. Tér­jenek be és térjenek haza legsajátabb létükbe és életükbe!

Fordította Surányi László

A Freie Jüdische Lehrhaus kezdemé­nyezője és első vezetője Franz Rosenzwe- ig volt. A Kleinere Schriften c. kötet közli – két kihagyással – az első megnyitón el­hangzott beszéd vázlatát, fordításunk e szöveg alapján készült.

2 A közreadók megjegyzése: A program­ban, amelyre itt Rosenzweig utal, az előadás-„vázlat” három szakaszra (klasszi­kus, történeti és modern zsidóságra) tago­lódott, s ezek mindegyike két előadássorból állt: Tóra és próféták, halákha és haggada, zsidó világ és zsidó ember, ezek voltak az egyes előadások témái.

Címkék:2006-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Alijá

Héber szó, amely fogalommá vált. Így, fejlődése során a fogalmak útját jár­va, fokozatosan mindjobban elveszí­tette egykori tiszta és szigorú értel­mezését....

„A Föld négy sarkáról…”

NOVÁK ATTILA „A Föld négy sarkáról...” Magyar zsidó kivándorlás Palesztinába a II. világháború első éveiben1 Lázas, forradalmi szöveget olvashatnak a...

Close