Szombat előfizetés 2017

„A cionista állam örökre itt marad”

Írta: Robert Aumann - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

„Hisztérikus békevágyunk ellenünk dolgozik” – figyelmeztetett a közgazdasági Nobel-díjas jeruzsálemi professzor, Robert Aumann, egy 2007 januárjában zajló konferencián. A zsidó államot fenyegető hármas veszélyről beszélt. A tudós szerint nem az iráni atomtervek jelentik a legnagyobb veszedelmet, hanem az, ha Izrael elveszti a saját, cionista identitását, ősi ígéretét Erec Jiszraelre.

 Auman.JPG

 

Először is szeretném megköszönni a konferencia szervezőinek, hogy felkértek arra, beszéljek ezen a fontos és központi eseményen. Arra kértek meg, hogy azokról az egzisztenciális veszélyekről ejtsek szót, amelyek fenyegetik Izraelt. Létezik egy olyan veszély, amely már mindannyiunk számára ismert, Irán nukleáris fegyverkezési programjából fakad, ez azzal fenyeget, hogy eltörli Izraelt a térképről. Nem kell alábecsülni ennek a veszélynek a jelentőségét. Mindazonáltal az a véleményem, hogy ez a veszély kevésbé fenyegető, mint az első pillantásra tűnik. Irán nemzet, mint minden nemzet; van címe — tudjuk, hogy mi, és azt is, hogy hol van. Ha a szóbeszédek igazak — Izrael Állam megfelelő elrettentő képességgel rendelkezik, és azzal is, hogy céljához juttassa el ezeket a fegyvereket: tehát ez valóban létező veszély, de korlátozott. Irán vezetőit gyakran nevezik elmebetegeknek, de nincs bizonyíték arra, hogy ez így is van. Nagyon racionálisan cselekednek. Vannak céljaik, amelyek valóban nem egyeztethetők össze a mi céljainkkal, de ezek a céljaik, és nagyon hatékonyan valósítják meg őket. A központi iráni városok lerombolása nem szerepel a céljaik között. Nekünk nagyon vigyáznunk kell, de az iráni atomfegyvertől való félelem, mármint az, hogy be is vetik Izrael ellen, minimálisnak tűnik. Megengedhetem magamnak, hogy szabadon beszéljek, mert nem tudok semmit arról, hogy mi is történik ezen a „területen” — talán kevesebbet is tudok, mint ebben a teremben bárki.

Mindazonáltal, sajnos Irán nukleáris fegyverkezésében rejlik egy másik veszély — ez tapinthatóbb és fenyegetőbb, bár közvetettebb. Ezt a veszélyt az hordozza, hogy a nukleáris technológia Iránból különféle terroristacsoportokhoz (mint pl. az Al-Kaida) kerül ki. Ezeknek a csoportoknak az identitásuk nem világos, nincsen címük. Még ezek a csoportok sem elmebetegekből tevődnek össze; racionálisan következetesen, és kifinomultan cselekednek azért, hogy megvalósítsák a céljaikat. De mert nem rendelkeznek címmel, a közvetlen elrettentés politikája az esetükben nem hatásos. Így, ha sikerül atomfegyvereket szerezniük, nem világos az, hogyan leszünk képesek arra, hogy elrettentsük őket attól, hogy ellenünk vessék be.

Ezek a csoportok, illetve némelyikük, nagyon közel állnak céljaikban és ideológiájukban Iránhoz. Igen nagy veszély rejlik abban, hogy (az irániak) eljuttatják ezeket a nukleáris technikákat, és az ehhez szükséges anyagokat ezekhez a csoportokhoz. Az egyik lehetőség az, hogy ezt maguk az iráni hatóságok szándékoznak megtenni, és jóváhagyják. Egy másik, valószínűbb lehetőség az, hogy vagy nem akarják eljuttatni ezt a technikát s ilyen tervek sem születnek; egyszerűen az történik, hogy a radikális terroristák beszivárognak az iráni nukleáris létesítményekbe. Ez vagy az iráni hatóságok szükséges óvatosságának hiányából, kiszivárgásból vagy csempészés miatt következik be, és az iráni rendszer alacsonyabb ranglétráit érinti. Ezek olyan kiszivárgások és csempészések, amelyek nem legitimek, és még ismeretlenek a magasabb szervezeti egységek számára. Ha egy ilyen, az előbb említett két eset közüli transzfer történik, nagy bajban leszünk. Nem leszünk képesek arra, hogy közvetlenül megakadályozzuk e csoportokat abban, hogy végrehajtsák a terveiket. Ezért közvetett módon kell eljárnunk: mégpedig úgy, hogy megfelelő ösztönzéseket nyújtunk. A véleményem szerint két mód van erre. Az egyik az, hogy erős és észrevehető hatást kell gyakorolnunk az iráni kormányra azért, hogy mindenféleképpen akadályozzák meg, hogy a már előbb említett, és az általuk nem kontrollált csoportokhoz nukleáris technológiák és anyagok kerüljenek ki. A második és kevésbé hatásos útnak azt tartom, hogy erős és érezhető késztetést „hozunk létre” ezekben a már említett terroristacsoportokban, hogy ne használják a nukleáris fegyvereiket Izrael ellen, még akkor sem, ha már szereztek ilyeneket. Mint már mondottuk, ez a fajta elrettentés nem egyszerű, mert e csoportoknak nincs címük, de céllal és ideológiai identitással is rendelkeznek. Ugyanakkor lehetséges, hogy adekvát ösztönzőket nyújtsunk ezen a területen. Két, Izrael állam létére nézve egzisztenciális fenyegetést említettünk, a közvetett és a közvetlen nukleáris fenyegetést. Ahogy mondtuk, a második veszély nagyobb. Most néhány szót ejtsünk egy harmadik fenyegetésről, ami talán mindegyik közül a legnagyobb. Ezt nem Irán vagy a terroristacsoportok generálják, nem kívülről jön. Hanem közülünk származik. „Találkoztunk az ellenséggel, és ez: mi vagyunk.” Tisztelt Hölgyeim és Uraim, alázatos szolgájuk játékelmélettel keresi a kenyerét — egyebek között, nagyon komoly, az élet és a halál, a létezés és a megsemmisülés játékaival foglalkozik. A játékelméletben szereplő játék neve: indíték, ösztönzés. Korábban megvitattuk a velünk szemben álló oldalon lévők indítékait. Saját magunk motiválása a legfontosabb, és ezzel veszítjük el a legtöbbet. Motiváció nélkül nem fogunk fennmaradni. Mit keresünk itt? Miért vagyunk itt? Mit akarunk itt elérni?

Azért vagyunk itt, mert zsidók vagyunk, cionisták vagyunk, mert régi ígéretünk van erre a földre; mert azt akarjuk, hogy megvalósítsuk kétezer éves reményünket. Törekedjünk arra, hogy megvalósítsuk kétezeréves reményünket, hogy szabad nemzet legyünk a földünkön, Cionban és Jeruzsálemben. Ennek a mélyebb megértése nélkül nem fogunk fennmaradni. Egyszerűen nem leszünk itt; a poszt-cionizmus végezni fog velünk. Úgy fél évvel ezelőtt, a jordániai Petrában a miniszterelnök azt mondta, hogy fáradtak vagyunk. Igaza volt. Őt a nemzet választotta meg, és kifejezi a nemzet érzéseit. Olyanok vagyunk, mint egy olyan hegymászó, aki elakad egy hóviharban; az éjszaka esik, ő fázik, kifáradt, és aludni akar. Ha elalszik, meg fog fagyni. Végső veszélyben vagyunk, mert fáradtak vagyunk. Hadd mondjak néhány népszerűtlen, divatjamúlt szót: a mi hisztérikus békevágyunk ellenünk dolgozik. Eltávolít bennünket a békétől, és veszélyezteti létezésünk alapját. Azt gondolom, ahogy Churchill is mondta: ha békét akarsz, készülj a háborúra. A felkészülés anyagi felkészülést jelent, egy fantasztikus hadseregét, a háború hatásos eszközeit, de mindenekelőtt lelki felkészülésről beszélünk, arról a lelki hajlandóságról, hogy háborúba menjünk.

Útvonalak, kapituláció, gesztusok, (területi) leválasztások, deportálások, és ehhez hasonlók nem fogják elhozni a békét. Éppen ellenkezőleg, háborúhoz vezetnek, ahogyan azt a múlt nyáron is láttuk. Ezek a jelek olyanok az „unokatestvéreink” számára, mint a zöld lámpa az utakon, jelzi, hogy fáradtak vagyunk, hogy nekünk már nincs lelki erőnk, időnk, és hogy hosszabbításért rimánkodunk. Ezek csak megnövelték az étvágyukat; csak arra biztatja őket, hogy gyakoroljanak nyomást ránk, hogy többet követeljenek, és hogy semmit sem adjanak fel. Amiket elmondtam: egyszerű elméleti megfontolásokból és határozott gondolkodásból származnak. De ez nem csak elmélet: már a mögöttünk álló több mint ezer évben bebizonyosodott, és már előzetesen is bebizonyult. Ma tértem vissza Indiából, ahol olyan történelmi sztorikat hallottunk, amelyek ugyanezt illusztrálják. A kapitulációk háborút idéznek elő; az eltökéltség és a készenlét pedig békét. Hölgyeim és uraim, azt kell mondanunk az unokatestvéreinknek, hogy itt maradunk és nem megyünk sehova. Van időnk, türelmünk és állóképességünk. Értsék meg ezt és tegyék magukévá. Nekünk egyszerűen nem szabad erről beszélni az unokatestvéreinknek, de éreznünk kell, magunkban. Ez és csakis ez fog békét hozni. Mi képesek vagyunk arra, hogy békében, egységben és együttműködésben éljünk az unokatestvéreinkkel. De csak azután, miután megértették és feldolgozták azt, hogy a cionista állam örökre itt marad.

Nagyon köszönöm.

Novák Attila fordítása

Az előadás a 7. herzlijai konferencián hangzott el, 2007. január 24-én. A konferenciát a város Politikai és Stratégiai Intézete szervezte. Forrás: www.hatikva.hu

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A baloldali antiszemitizmusról

Magyarországon az antiszemitizmus hagyományosan a jobboldalhoz kötődik. Persze a baloldalon nálunk is számosan voltak antiszemiták, de anélkül, hogy a baloldali...

„Engedelmes Belgium”

Belga történészek arra a következtetésre jutottak, hogy Belgium a második világháború idején nemcsak, hogy aktívan közreműködött a náci rezsimmel a...

Close