Szombat előfizetés 2017

„Szenes Hanna volt a nagy szerelmem”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Az idősebbek még jól emlékezhetnek az elmúlt évtizedek híres fejszámolóművészére. A 87 éves Pataki Ferenc Dombóvár díszpolgára, számos kitüntetés tulajdonosa, egy Pozsonyi úti lakásban él és szelleme semmit sem kopott.

Pataki Ferenccel beszélget Szegő Péter

  pataki_ferenc.jpg  
  Pataki Ferenc (Fotó. Szegő Péter)  

Mennyi 312 528-szor 617?
Most a kilenccel és annak hatványaival foglalkozom. Nyolcvanegyet bármelyik háromjegyű számmal gyorsabban összeszorzom, mint maga a számológépen.

Jó. Mennyi 81-szer 675?
(Azonnal – Sz. P.) 54 675.

81 a negyedikennel…
Az 43 046 721.

…is menne?
Persze, hogy menne. Kicsit tovább tartana, de menne. Mondjon egy kétjegyű számot!

Legyen ötvenöt.
(Húsz másodpercnyi gondolkodás után – Sz. P.) 2 367 569 655.

Fantasztikus. Le vagyok nyűgözve.
Szorozza meg 6 561-et egy háromjegyű számmal! Mi a szorzat utolsó három számjegye?

429.
(Nyolc másodpercnyi gondolkodás után.) 589-cel szorozta meg és a végeredmény 3 864 429.

Stimmel. Ezek szerint máshogy nem végződhetett volna a szorzat 429-cel?
Nem. Írja be a gépbe a cipőméretét és a testtömegét együtt, kap egy négyjegyű számot. Szorozza meg kettővel. Adjon hozzá negyvenet. Szorozza meg ötvennel, adjon hozzá nyolcat és vonja ki a születési évét. Egy olyan hatjegyű számot kapott, amelynek az első két jegye a cipőmérete, a középső kettő a testtömege, az utolsó kettő pedig az életkora. Ez mindig kijön.

Persze, mivel amit elmondott, vagyis a cipőméretem és a testtömegem együtt, szorozva százzal, plusz 2008-nak és a születési évemnek a különbsége, azaz az életkorom.
Amikor színpadra léptem, mint fejszámolóművész, néha ilyeneket is be kellett vetnem. Az önmagában kevés lett volna, hogy egy pillanat alatt megmondtam harminchat és huszonnégy szorzatát. A hatvanas években a Ludas Matyi szerkesztőségének volt egy előadása Debrecenben, ahol a lap főszerkesztője, Tabi László a következőképpen konferált be engem: „Hölgyeim és Uraim! Aki most következik, azzal együtt jöttem Debrecenbe a vonaton. Kinéztünk az ablakon és láttunk egy birkanyájat. Azt kértem tőle, hogy gyorsan számolja meg, ha tudja, hogy hány birka legel a réten. Erre ő rögtön azt válaszolta, hogy 679. Megkérdeztem tőle, hogy ez hogy ment ilyen gyorsan. Azt mondta, hogy ez nagyon egyszerű volt: megszámolta a lábukat és elosztotta néggyel.” Mindenki nevetett. Ha így konferál be valakit, egyből fölkelti a közönség érdeklődését. Amivel még személyessé tudtam tenni a műsoraimat, az az volt, hogy megkérdeztem a közönség egy-egy tagját, hogy mikor született és kapásból megmondtam, hogy az milyen nap volt. Maga mikor született?

1972. május 14-én.
(Négy másodpercnyi gondolkodás után.) Vasárnap volt.

Igen. 1971. július 27-e mi volt? Akkor született a feleségem.
(Hat másodpercnyi gondolkodás után.) Kedd. Az egész közönség kíváncsi volt, hogy a hét melyik napján született.

Mikor derült ki, hogy ilyen képességekkel bír?
Szüleim kereskedők voltak Dombóvárott, és amikor 1926-ban, ötéves koromban hallottam, hogy egy fillér az 125 korona, egy pengő az 12 500 korona, pillanatokon belül tudtam számolni pengőről koronára és vissza. Ötévesen már fölléptem egy nagykanizsai szállodában. Egy egyjegyű számot megszoroztattam 729-cel, majd a szorzatot 81-gyel, ezt pedig kilenccel. A végeredmény utolsó számjegyéből megmondtam az eredeti egyjegyű számot, a 729-szeresét, majd annak a 81-szeresét.

Tehát 1921-ben született?
1921. január 20-án. Csütörtök volt. Az óvodában elkezdtem számolni a lépéseimet egyesével. Aztán megszoroztam kettővel, majd hárommal és így tovább. A végén kilenccel szoroztam. Fölléptem Lakner bácsi színházában, ő elvitt Beke Manóhoz, a világhírű matematikushoz, aki megkérdezte tőlem, hogy hány éves vagyok. Hat, válaszoltam. Erre ő azt kérdezte, hogy az édesapám hány éves, mire mondtam, hogy harmincegy. „Hány év múlva lesz édesapád kétszer annyi idős, mint te?” – jött az újabb kérdés. Tizenkilenc – feleltem. Hatéves koromban ez már gondolkodás nélkül ment.

Említette, hogy a szülei kereskedők voltak. Mivel foglalkoztak?
Édesanyám a róla elnevezett Ilka áruházat vezette Dombóvárott. Mindenki ismerte, az egész várossal pertuban volt. Édesapám huszár őrmester volt az I. világháborúban. Hadifogságba került Oroszországban, ahonnét a saját lován jött haza, Tolnára. Testvérem nem volt. Neológ, zsinagógába járó, a szombatot és az ünnepeket tartó emberek voltak a szüleim. Édesanyám gyertyát gyújtott minden péntek este. Az anyai nagyszüleim még szigorúan tartották a kósert is, a szüleimre ez már nem volt jellemző. Apai nagypapám ötven évig tanító volt Tolnán, illetve Bonyhádon. Az iskolaigazgatóságig vitte. Apai nagymamám német anyanyelvű volt, egy szót sem értett magyarul. Osztrák szépségkirálynő volt. Ha háromszor ment ki az utcára egy nap, akkor háromszor öltözött át, még idősebb korában is.

Otthon milyen nyelven beszéltek?
A szüleimmel magyarul, bár apám jól tudott németül. Apai nagymamámmal muszáj volt németül beszélni. Mivel zsidó hittanra jártam, mindmáig tudok héberül olvasni.

Milyen iskolákba járt?
Négy elemi után az Esterházy Miklós Nádor Reálgimnáziumba kerültem. Dombóvárott érettségiztem, majd Budapestre jöttem zeneiskolába, hegedültem és harmonikáztam. Orvos akartam lenni, de egyetemre a numerus clausus miatt nem mehettem. Ránki Dezső apja tanított harmonikázni. Néha azt mondtam a közönségnek, hogy adjanak egy matematikai föladatot és amíg meg nem oldom, addig játszom. Közben kitanultam a férfi és női kalapkészítő szakmát, le is vizsgáztam belőle. Visszaköltöztem Dombóvárra, ahonnét 1942 októberében behívtak munkaszolgálatra Sepsiszentgyörgyre. Egy büntetőszázadhoz kerültem, a Markó főfoglárja volt a parancsnokunk, képzelheti, milyen lehetett. Kivittek minket Ukrajnába. Az 1944-es visszavonuláskor megszöktem. Partizánkodtam, ha jól emlékszem, Nyitra környékén, majd Kárpátalján 1945 májusában szovjet hadifogságba kerültem. Hiába mondtam, hogy zsidó vagyok, azt a választ kaptam, hogy miért nem úgy viselkedtem, mint a varsói zsidók, és elvittek a magyar katonákkal. A brjanszki erdőben lettem fakitermelő. Két embernek napi hét köbmétert kellett kivágnia. Megszöktem és eljutottam Kijevig. Ott elbújtam egy Budapestre tartó vonaton. Csapon, a határon, a kutya kiszagolt. Elvittek Lembergbe egy büntetőtáborba. Két német hadifogollyal sódert raktam le a vagonokról. Miután a normát százötven százalékra teljesítettük, megengedték, hogy levelet írjak Dombóvárra. A községházára címezve annyit írtam: „Élek. Pataki Ferenc.” 1947-ben, úton hazafelé, átutaztam Máramarosszigeten. Jöttek oda a helyi, Auschwitzot túlélt vallásos zsidók. Kértem tőlük enni, mivel a szabaduláskor kiadott, három napra szánt élelmiszert két óra alatt megettem. Magyarul kértem, mert jiddisül nem tudtam és hiába voltam harminckilenc kiló, mivel nem volt szakállam, nem hitték el, hogy zsidó vagyok és nem adtak enni. Hogy ne haljak éhen, amíg hazaérek, minden állomáson, ahol megállt a vonat, kiadtam egy-egy ruhadarabomat egy szelet kenyérért cserébe. Egy alsónadrágban és lepedőben érkeztem Debrecenbe. Rákosi Mátyás tartott beszédet a debreceni pályaudvaron, én pedig ott ültem harminckilenc kilósan az első sorban egy szál gatyában és lepedőben. Az, hogy mindezt túléltem és még mindig élek, a gimnáziumi tornatanáromnak köszönhetem, aki nagyon keményen fogott és kiváló tornász lettem.

A családja túlélte a Soát?
A családom túlnyomó része Auschwitzban végezte. Egy rokonom, aki túlélte Auschwitzot és most Kanadában él, azt mondta, hogy a szüleimet és az apai nagyszüleimet a vagonból egyből küldték a gázba. Az anyai nagyszüleim már korábban meghaltak.

A Szovjetunióból hazatérve Dombóvárra ment vagy Budapestre?
Dombóvárra, de csak pár hónapot töltöttem ott, aztán jöttem vissza Pestre, ahol letettem az artistavizsgát és elkezdtem dolgozni, fejszámolni. Iskolákban, munkahelyeken léptem föl. Közben megismerkedtem az első feleségemmel és 1949-ben összeházasodtunk. Ő, szegény, 1963-ban meghalt. Ebből a házasságból van két lányom, a nagyobbik az Ab Ovo Kiadó igazgatója. A hatvanas években ismét megházasodtam, de a második házasságomból nincs gyerekem. Az ötvenes években fölléphettem külföldön, aztán a hatvanas években hosszabb időt töltöttem mindkét Németországban.

Az októberi forradalom hol érte?
Itthon. Egy héttel korábban érkeztem haza Kelet-Németországból.

Sosem gondolt az emigrálásra?
Nem, pedig Németországban egy hatalmas lakást ígértek, ha ott maradok. Nem volt nekem semmiféle problémám itthon. Jól megfizettek.

A fejszámolásból jól meg lehetett akkor élni?
Hogyne. Rengeteg szerződésem volt. Egy föllépésért Kelet-Németországban kaptam ötszáz keletnémet márkát, Kelet-Berlinben akár nyolcszázat is. Egy munkás havi százhúsz-százharminc márkát keresett ekkor. De Nyugat-Berlinben nyolcszáz nyugatnémet márkát, Svédországban pedig 1956 nyarán bruttó 350 dollárt is megkerestem föllépésenként, ebből persze mind az itthoni, mind a kinti ügynökségem levett tíz-tíz százalékot, így maradt 280 dollár. Persze 1956-ban nem lehetett hazahozni a pénzt. Vagy elvásárolta az ember, vagy a kinti magyar nagykövetségen keresztül átváltotta forintra, persze irreálisan alacsony árfolyamon. Így történt, hogy 1956-ban hazajöttem vagy hat televízióval, nyolc motorbiciklivel, egy vagonnyi holmival. Rodolfo, akivel nagyon jó viszonyban voltam és aki nagyon okos ember volt, azt javasolta, hogy csak akkor írjam alá az Operett Színházzal a szerződést, ha benne van, hogy nem kell vámot fizetnem. Képzelje el, mivel Kelet-Németországban több mint öt évet dolgoztam és ezt igazolni is tudtam, kapok német nyugdíjat. Most emelték föl havi 14 euró 21 centről 14 euró 83 centre. Szerintem bekerülhetne a Guiness-könyvbe, mint a világ legkisebb német nyugdíja.

Mikor lépett utoljára színpadra?
Négy-öt éve. Azóta csak a televízióban szerepeltem egyszer-kétszer.

Auschwitz után tartotta a zsidó ünnepeket?
Nem, semmit, a nagy ünnepeket sem.

A rendszerváltás óta sem?
Nem.

Izraelben járt?
Soha. Valaki nemrég azt mondta nekem, hogy az izraeli magyarok közül az idősebbek mind ismernek. Odavagyok Izraelért és nagyon kimennék, de a feleségem – aki német – egy autóbalesetben a fél oldalára megbénult, őt meg nem hagyom itt. Nekem ő volt és mai napig is ő a támaszom, még így is, hogy nem egészséges. Mos, főz, takarít, mindennel ellát. Egyébként három éve kaptam Izraelből egy levelet, hogy megtalálták a papám életbiztosítását.

Hogy került oda?
Fogalmam sincs. Apámnak volt egy ezerdolláros életbiztosítása. Kamatos kamatokkal együtt kaptam nyolc és félezer dollárt. Aztán kiderült, hogy valamit rosszul számoltak, és még kaptam 1350 dollárt.

Akár még föl is léphetne a kinti magyarok előtt.
Tudja, mi jutott erről eszembe? Szenes Hanna volt a szerelmem. Dombóvárra járt nyaralni a rokonaihoz a harmincas évek közepén és ott estünk nagy szerelembe. Imádtuk egymást. Aztán ő Palesztinába került, én Budapestre, majd a Szovjetunióba, és soha többet nem láttuk egymást.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A bolt

Találkoztam az igazival. Ő volt az, semmi kétség. Az Igazi. Mióta vártam rá! Már le is mondtam róla, hogy valaha...

Miért lakunk a Wallenberg-utcában?

A kultúrtörténet az építészeti és városi együttesekben a harmóniát, az egységes emberi akarás kőben/téglában történő megvalósulását méltányolja, akár a céhmesterek...

Close