Szombat előfizetés 2017

Jászberényi Sándor: December

Írta: Jászberényi Sándor - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

1. Tél volt Jeruzsálemben, december vége. Finom réteg hó borította a koponyák hegyét, az óvárosban pedig előkerültek a téli kabátok. Hősugárzók duruzsoltak a boltokban, a hotelek pedig átállították a légkondicionálókat, hogy meleg levegőt nyomjanak be az ötcsillagos boltívek és szökőkutak alá.

jaszberenyi

Jászberényi Sándor

A város arab negyedében mindenhol érezni lehetett az égett cédrus füstjének a szagát.

Az ellenőrzőpontoknál a szolgálatot teljesítő lányoknak és fiúknak látszott a leheletük a levegőben.

Távolabb a Sinai sivatagban zuhogott az eső. Földcsuszamlást okozott és járhatatlanná tette az utakat, egész beduin falvakat mosott le a térképről, de a Waldorf Astoria Hilton nagy termében, a szecessziós óra mellett, semmit sem érzett az ember a hirtelen beköszöntött ítéletidőből.

Hosszú heteken voltam túl. December 23-án jöttem ki a Gázai Övezetből az erezi határátkelőnél, miután az izraeli védelmi erők a médiában is bejelentették, hogy a helyzet tovább fog romlani és újabb hadművelet várható.

A túlzsúfolt, blokád alatt tartott és dzsihadisták által uralt terület után, a Waldorf Astoria maga volt a földi mennyország, bársonykárpitos liftjeivel, süppedős ágyaival. Élettelenül vágódtam el az ágyon, és végigaludtam a napot.

Ébredés után órákon keresztül fürödtem a szoba kétszemélyes kádjában. A vízbe borogattam a fürdőszoba tusfürdő- és testápoló kínálatát, hogy ne legyek se öreg, se ráncos, se kimerült.

Tudtam, hogy nem maradhatok sokáig. Ha írni  akarok a készülődő hadműveletről, majd egy olcsóbb hotelbe kell költöznöm Tel Avivban. Az offenzíva időpontját a hadsereg titkosan kezelte, senki sem tudta, hogy mikor indulnak meg a tankok, a légierő. Azzal mindenki tisztában volt, hogy közeleg az offenzíva, mert Gázából folyamatosan lőtték a házi barkácsolású rakétákat a palesztinok. Egy ötszáz dolláros palesztin kőbaltás rakétát egy harmincezer dolláros izraeli szedett le becsapódás előtt. A Hamász pedig nem spórolt a rakétákkal – a helyzet tarthatatlanná vált Izrael számára. A gyilkosságok miatt Ciszjordániában és a rakétázás miatt a közvélemény vért követelt. Berendelték a katonákat a bázisokra. Mindenki várta az indulási parancsot. Ez napokat, heteket is jelenthetett, nekem pedig be kellett osztanom a pénzemet, ha nem akartam lemaradni a balhéról.

Amikor végeztem a fürdéssel, belebújtam a hotel köpenyébe, beleléptem a hímzett papucsba. A recepciót tárcsáztam és rendes cigarettát hozattam magamnak.

Bár volt még vagy két doboz egyiptomi Cleopatrám, úgy gondoltam, rendes cigarettát fogok szívni, ha már itt vagyok a Waldorf Astoriában karácsonykor. Boldog karácsonyt nekem.

A szobaszerviz tíz percen belül csöngetett. A boy kis ezüsttálcán hozta be a puha dobozos  piros Marlboro-t a hotel márkaneves gyufájával, letette a dohányzóasztalra, majd kiment. Leültem a karosszékbe, rágyújtottam és bekapcsoltam az ágy fölötti plazmatévét.

Reklám ment ivritül, egy szót sem értettem belőle. Egy kisfiú ült szemben egy robotkutyával, hosszasan beszélt hozzá, a kutya pedig géphangon visszaugatott neki, majd amikor eldobta a fiú a labdát, szaladt érte és visszahozta. Még farka is volt, amit csóválhatott. Erre közelített rá a kamera a reklám végén, majd gyerekek kiabálták már angolul, hogy ‘Robodog’.

A bárszekrényhez léptem. Kivettem egy kis üveges Chivas Regal-t, kitöltöttem az egyik pohárba, majd felhajtottam. „Boldog Karácsonyt” – gondoltam és elképzeltem, ahogyan ebben a pillanatban a faceobook üzenőfalamat elárasztják a giccses karácsonyi üdvözlőlapok, a fenyőfáktól a jászolban fekvő kisjézusig, az internetről lehalászott bölcs mondások békességről, szeretetről, nagy karácsonyi vásárlási akciókról.

Az jutott az eszembe, hogy egészen közel vagyok a városkához, ahol ilyenkor már nagyban vajúdott a nő, aki egy istállóban szülte meg a világ megváltóját kétezer valahány évvel ezelőtt. Elvileg.

A magam részéről sosem láttam a megváltás nyomát a világban, ezért mindig a karácsony irritált a legjobban az ünnepek közül. Hiába menekültem előle azonban a Közel-Keletre, a nyakamba zuhogó akciós béke és last minute szeretet ide is követett. Bár sem az arabok, sem a zsidók nem ünneplik a karácsonyt, ez nem tartja vissza a szupermarket láncokat, hogy kedvezményekkel hirdessék a vásárlás egyik legszentebb ünnepét.

Megszólalt a telefonom. Én állítottam be, hogy fél négykor csipogjon, hogy időben elkészüljek, mire Aviad a hotelbe érkezik.

Aviad a legjobb izraeli forrásom volt, és persze a barátom is. Még Budapestről ismertük egymást. Éppen végzett a kötelező katonai szolgálatával, amikor beleszeretett Évába, egy magyar zsidó lányba, aki éppen Tel Avivban nyaralt.

Nagy szerelem volt, amint letette a szolgálatot, ment is Éva után, aki abban a kocsmában dolgozott felszolgálóként, ahol szinte minden nap ültem. Ő is folyton ott lógott, hogy Évával lehessen, így sokat beszéltünk mindenféléről, barátok lettünk. Két kisfiúk született. Amikor Éva végre ráállt, hogy Izraelbe költözzön vele, visszatért a hadsereghez.

Bár évek óta nem láttuk egymást, és csak a facebook-on tartottuk a kapcsolatot, a barátság megmaradt.

A segítségével tudtam egyáltalán bejutni Izraelbe anélkül, hogy végtelenül kellemetlen kihallgatásokon menjek keresztül az útlevelemben lévő rengeteg arab pecsét miatt, a különböző, dzsihadista körökben készült fényképekről nem is beszélve, melyek a munkám során készültek.

Aviad közbenjárásával azonban csont nélkül beengedtek az országba, és a kormányzati sajtóiroda is kérdés nélkül akkreditált. Az engedélyeket is megkaptam, hogy Gázába utazhassak és ő szólt, hogy mindenképpen maradjak, mert jön a háború.

Emiatt is találkoztunk: megígérte, hogy szerez nekem kölcsönbe egy IV-es típusú golyóálló mellényt, ami megfogja a 7.62-es páncéltörő lövedéket a saját III-asom helyett. Azt írta, négyre elhozza a hotelbe.

Kinyomtam a telefon emlékeztetőjét, felöltöztem és lementem a hotel bárjába. Mahagóni lapok borították a falait, középen állt a bárpult, körülötte pedig kör alakú, vörös damaszt terítőkkel letakart asztalok sorakoztak. Egy nagy kristálycsillár szolgáltatta a fényt, de az egész helyiségben kellemes félhomály volt. Leültem egy asztalhoz, kivettem egy cigarettát és rágyújtottam. Egy kis idő múlva feltűnt a pincér. Harminc körüli, hátranyalt, fekete hajú férfi volt, fehér ingben, nyakkendőben és fekete mellényben.

„Boldog Karácsonyt, uram.”

„Boldog Karácsonyt.”

„Mit hozhatok?”

„Egy Budweisert kérek” – feleltem. Bólintott, elment, majd kihozta a sört egy kristálypohár kíséretében, letette elém az asztalra, kitöltötte.

„Zavarná, ha bekapcsolnám a tévét?” – kérdezte, és a fal felé mutatott, ahová egy plazmatévé volt beépítve a mahagóni burkolatba.

„Nem, nyugodtan.”

A pincér visszament a pultba és bekapcsolta a tévét. A robotkutyás reklám ment megint. A kutya ugatott, visszahozta az eldobott labdát és csóválta a farkát. Arabul ment ugyanaz a reklám, amit korábban ivritül láttam, a végén itt is angolul kiabálták, hogy ‘Robodog’. Ittam egy nagy kortyot a sörömből és elnyomtam a cigarettát. Néztem a tévét. Miután a reklámblokk lement, Ramallahot, Betlehemet és a palesztin fennhatóságú városokat mutatták, a palesztin tömegtüntetéseket, majd a Gázai Övezet közelébe vezényelt tankhadosztályt.

A bár ajtaja egyszer csak kinyílt. Aviad lépett be, majd amikor meglátott, vigyorogva megindult felém. Világosbarna katonai nadrágban volt és ugyanilyen színű zubbonyban. Ki volt gyúrva, legalább tíz kilóval több izom volt rajta, mióta utoljára láttam.

„Na, mi van arabbuzi?” – mondta.

„Minden szép, fasisztazsidó.”

Felálltam. Kezet fogtunk, megöleltük egymást.

„Jó, hogy látlak te fasz.” – mondta Aviad a hátamat veregetve. „Nem is értem, mi a tökömet keresel te az arabok között.”

„Dolgozom. Tedd le a segged.”

„Nem lehet, két nap eltávom van, mennem kell haza a kölykökhöz. Karácsony van.”

„Zsidók vagytok.”

„Ezt magyarázd meg a kölyköknek, meg a karácsonyfához szokott magyar lánynak. Sok mindent meg merek csinálni az életben, de azt nem, hogy a két gyerekkel közlöm, hogy mostantól nincs karácsony és nincs ajándék.”

„És a Hanuka?”

„Akkor is kapnak. Ezek ilyenek.”

„Legalább egy sört igyál meg velem. A mellényt elhoztad?”

„El. De nem úszod meg ennyivel. Szedd a cuccodat, mert jössz velem. Éva is vár.”

„Nem akarok zavarni. El is kellene intéznem pár dolgot.”

„Nem zavarsz.”

„Mikor akarsz indulni?”

„Most.”

„Ki kell jelentkeznem.”

„Megvárlak itt.”

Jeruzsálem télen

Jeruzsálem télen

2.

Szderótban laktak, alig pár kilométerre a Gázai Övezettől. Aviad a városban született, ott élt az egész családja. Egy fekete, ütött-kopott Ford Focus-szal járt. Mire kiértem a hotel parkolójába, már járt a motor.

„Dobd csak be a cuccodat a hátsó ülésre.” – mondta. Kinyitottam a hátsó ajtót. Az ülésen ott  feküdt egy homokszínű, felségjelzés nélküli golyóállómellény, egy kevlársisak, Aviad katonai hátizsákja. A gyerekülésbe egy TAR-21-es volt támasztva, a tölténytáska lent hevert a kocsi padlóján. Bedobtam a hátizsákomat és a laptop-táskát a golyóálló mellényre, majd beültem Aviad mellé.

„Nincs bagózás a kocsiban” – mondta vigyorogva.

Elindultunk. Szemetelt a hó. A csúcsforgalom miatt araszolva haladtunk kifelé városból. A főútra vezető út mellett hosszasan bámultam egy hatalmas hirdetőtáblát, rajta a Robodog-gal. Hanukára ajánlották minden gyereknek. Aviad bekapcsolta a rádiót. Ivritül mentek a hírek.

„Mit mondanak?” – kérdeztem.

„Egész nap lövik a rakétákat. Egész kurva nap.”

„Meghalt valaki?”

„Nem, ezek a férgek nem tudnak célozni. Meg ott van az acélkupola.”

„Éváék hogy bírják?”

„Bírják. A kölkökkel sokat gyakorolta a levonulást az óvóhelyre.”

„Egész nap lent voltak?”

„Nem, csak amikor megszólalnak a szirénák. Tényleg jó az acélkupola. Mindent leszed, ami a városra esne.”

Eszembe jutottak a képek, amiket Khan Júniszban készítettem a rakétagyárról. Aviadnak igaza volt, valóban nem voltak irányítva a rakéták. Egyszerűen meg kellett őket gyújtani és irányba tartani. Addig repültek, amíg tartott az üzemanyag, azután leestek. A bennük lévő robbanótöltet különböztette meg őket a tűzijátéktól. Ha robbant, akkor be tudta dönteni a házak falait, szét tudott kapni egy autót. Normál esetben nem érték el Tel Avivot és Jeruzsálemet, de ahhoz elegendőek voltak, hogy terrorban tartsák a határ menti városokat.

„Elmehetsz a rakétagyárba” – mondta Ahmed, fontoskodva a Hotel Palestine-ban. Frissen diplomázott munkanélküli volt, mint nagyjából mindenki az övezetben. Azért fizettem neki, hogy kijárjon nekem dolgokat.

A biztonság kedvéért azért bekötötték a szemem, hogy ne tudjam elmondani, pontosan hová is visznek. Lehet, hogy csak növelni akarták a látogatás különlegességét néhány extra dollárért, lehet, hogy tényleg tartottak attól, hogy fejből tudok minden koordinátát, és ki is adom őket. Mindenesetre eléggé ideges voltam, mire fél óra autózás után levették a szememről a kendőt. Egy koszos garázs – ez volt a rakétagyár, a földön játszó palesztin kisgyerekekkel, néhány esztergagéppel. „Abu Khasszam” – mutatták be a bombagyárost, a Khasszam rakéták atyját. Egy folyamatosan vigyorgó fogatlan vénember volt. Teával kínált, majd büszkén vezetett körbe és mutogatta a különböző fantázianevű rakétáit.

Szderót másfél órára volt Jeruzsálemtől. Alig volt forgalom, mire beértünk, csak a hó esett. Aviadék a város szélénél éltek egy nagy panelházban. Bár Aviad családjának nagy háza volt a város szélén, Éva ragaszkodott ahhoz, hogy ne éljenek együtt a szülőkkel, így Aviad megigényelte, és meg is kapta a szolgálati lakást. A legfelső emeleten laktak.

Lifttel mentünk fel az emeletre, rendesen megpakolva. Aviad csöngetett, Éva nyitott ajtót. A két gyerek azonnal kirohant, amikor felismerték az apjuk hangját.

„Szia Dani” – mondta Éva magyarul, elmosolyodott és adott két puszit. „Régen láttalak.”

„Igen, de még mindig szép vagy” – mondtam. Nem hazudtam, Éva azok közé a zsidó lányok közé tartozott a göndör barna hajával, hófehér bőrével és vörös ajkaival, akiért ölnek a férfiak. A szülés nem hagyott rajta nyomot.

„Drága vagy. Gyerekek, köszönjetek Daninak.”

„Csókolom.” – mondta a két gyerek kórusban, majd visszafordultak az apjukhoz.

„Gyere be Dani, megmutatom a szobád. Úgy örülök, hogy el tudtál jönni” – mondta Éva. Mentem. Otthonosan berendezett kis lakásban laktak, meleg volt és világos. A vendégszoba a nappaliból nyílt. Egy nagy könyvespolc előtt egy műanyag karácsonyfa állt feldíszítve.

„Pakolj le, pihend ki magad, majd gyere vacsorázni” – mondta Éva.

A vendégszobában egy kétszemélyes ágy állt, mellette egy szekrény, a szekrényen egy réz menóra. Kipakoltam a holmimat és behordtam a szobába a mellényt és sisakot, amit Aviad nekem hozott. Közben rájöttem, hogy semmilyen ajándékot nem hoztam a gyerekeknek. Kellemetlenül éreztem magam. Kimentem a nappaliba, ahol Éva és Aviad beszélgetett. Éva Aviad ölében ült. Látszott, hogy ez a két ember mennyire szereti egymást, még hét év házasság után is.

„Bocsánat” – mondtam, amikor észrevettek.

„Ugyan már.”

„Nem hoztam semmi ajándékot a kölyköknek. Aviad ma szólt, hogy jöjjek.”

„Jellemző” – mondta Éva és megpaskolta Aviad fejét.

„Pánikra semmi ok” – felelte Aviad. „Én hoztam.”

„Sikerült megvenned?” – kérdezte Éva ragyogó tekintettel.

„Nem egészen. De a lényeg, hogy megvan.”

Nem tudtam megkérdezni, hogy miről beszél, mert a két gyerek berohant a szobába és cibálni kezdték a szüleiket, kérdezgették, hogy mi a karácsonyi ajándék.

„Vacsora után megkapjátok” – felelte Éva, majd felállt teríteni.

3.

Egy nagy asztalnál ettünk a konyhában. Rakott krumpli volt a vacsora. Éva kikészített egy üveg bort is az asztalra. Vörös Kánaán volt a márkája, Galileában palackozták. Eszembe jutott, hogy ez gyakorlatilag ugyanaz a bor, amit a názáreti Jézus ivott. Egy borász barátom világosított fel még Budapesten, hogy ellentétben Európával, a Közel-Keleten nem pusztított ki minden tőkét a peronoszpóra vész.

Éva kiszedte az ételt a tányérokra. A 4 éves András és a 6 éves Jákob feszengtek az asztalnál, alig bírtak várni.

„Imádkozzunk” – mondta Aviad, és lehajtotta a fejét. Ivritül imádkoztak. Miután befejezték, enni kezdtünk. A gyerekek nem bírtak tovább magukkal.

„Megkaphatjuk már? Nem vagyunk éhesek.”

„Add oda nekik, mert megbolondulnak” – mondta Éva. Aviad felállt, bement az egyik szobába és a kezében egy ütött-kopott dobozzal tért vissza.

„Robodog!” – kiabálták a gyerekek az asztalnál, amikor meglátták.

„Nem elrontani két perc alatt” – mondta Aviad, és Jákob kezébe nyomta a dobozt. A két gyerek felállt az asztaltól és berohant a nappaliba.

„És közös a játék!” – kiabálta utánuk Aviad.

Mindketten mosolyogtak, Éva szájon csókolta a férjét, majd azt mondta:

„Egy hős vagy, hogy sikerült szerezned.”

„Hát nem volt könnyű” – felete Aviad, és bort töltött mindhármunknak. Csörömpölés és veszekedés zaja hallatszott a nappaliból.

„Megyek, rendet rakok közöttük, mielőtt megölik egymást” – mondta Éva, felállt és bement a gyerekek után. Hallottuk, hogy ugat odabent a Robodog.

„Nem hiszed el, mit harcoltam ezért a szarért” – mondta Aviad. Koccintottunk.

„A játékért?”

„Minden gyerek meg van veszve érte Izraelben.”

„Eléggé izgalmas játéknak tűnik. Lehet, hogy viszek egyet a fiamnak.”

„Nem fogsz, sehol sem lehet kapni. Én már Hanukára akartam a kölyköknek. Voltam minden plázában, bevásárlóközpontban Jeruzsálemtől Tel Avivig. Sehol sem volt készleten. Az eladók azt mondták, hogy majd januárban lesz újra.”

„Kéz alatt vetted?”

„Egy fenét. A sefteseknek sem volt belőle. Akinek meg volt, az ezer dollárért akarta adni. Érted, ezer dollárért ezt a szart.”

„Kifizetted?”

„Nem tudok kifizetni ezer dollárt egy játékra a fizetésemből. Egyszerűen nem megy. Látnod kellett volna a kölykök fancsali pofáját a Hanuka utolsó napján, amikor meglátták, hogy nincs Robodog. Még Éva is összeveszett velem. Jött a bezzeg én ideköltöztem veled Izraelbe, és még ezt sem tudod elintézni lemezzel.”

„Szar ügy.”

„Az.”

„Végül hogyan szerezted meg?”

„Hát, ezt nem fogod elhinni. Ez egy kibaszott csoda.”

„Na mesélj.”

„Tudod, jelenleg a különleges egységeknél vagyok.”

„Akarom én ezt tudni?”

„Jaj, fogd be. Szóval a Shájátet 13-nál vagyok őrnagyi rangban. Négy nappal ezelőtt a hírszerzés tájékoztatott arról, a Dzsebha Demokratíja be akar törni Izraelbe egy alagúton keresztül.”

„Ezek a kommunisták?” – kérdeztem.

„Azok” – mondta Aviad, és újratöltötte a poharakat.

„Szóval, hamar jött a parancs, hogy semmisítsük meg az alagutat, és semlegesítsük a fenyegetést. Egy hatos team-mel mentünk éjszaka. Én voltam a rangidős a terepen. ”

„Bementetek Gázába?”

„Be hát. Hajnali háromkor támadtunk. Az intel úgy szólt, hogy az alagút egy farm alól indul. Két bejárata volt, két oldalról támadtunk. Totál megleptük a dzsihadistákat. Kettő volt ébren a nyolcból.”

„És?”

„Szóval, betörtem az ajtót, belőttem a flashbanget, bementem. Az egyik őrbe beletettem négyet, majd amikor láttam, hogy ugrik fel a fal mellett alvó két csávó, azokba is kettőt-kettőt. Bele a fejükbe. Érted, boldog karácsonyt, gecik.”

„Kemény.”

„Mi nem szórakozunk. A többiek elintézték a maradékot és biztosították a terepet. Nekiálltam megkeresni az alagút bejáratát, meg bármi intelt, amit használhat a hírszerzés. Hát, alagút kurvára nem volt.”

„Basszameg, civilek voltak?”

„Egy fenét. Ott álltak szépen sorban a kalasnyikovok a falhoz támasztva. Az őröknél is volt fegyver. Ezekkel előbb-utóbb ránk lőttek volna.”

„Az egész térség tele van fegyverrel.”

„Na ja. Szóval képzeld, miközben túrom fel a lakást, az egyik fejbelőtt rohadék cuccában a fal mellett ott figyel egy teljesen új Robodog, gyári csomagolásban. Fogtam és elhoztam.”

„Nem mondod.”

„De igen.”

„Lehet ebbe a szarba bombát rakni, vagy ilyesmi?”

„A faszt lehet. Ez egy kibaszott játék. Azért a biztonság kedvéért megnézettem a fiúkkal a bázison, de semmi extrát nem találtak. Ma hoztam el a mellényeddel együtt.”

„Mi a francért volt ez a játék egy palesztin milicistánál?”

„Tudja a tököm. Mindenesetre én abszolváltam az ünnepeket. A kölykök boldogok, Éva nyugodt, minden szép. Boldog Karácsonyt.”

„Boldog Karácsonyt.” – mondtam. Koccintottunk. Befejeztük az üveg bort. Abban maradtunk, hogy holnap kipletykáljuk magunkat, mert Éva már altatja a gyerekeket.

Bementem a szobámba és lefeküdtem az ágyba. A mobilom pittyegésére ébredtem fel. Éjfél felé járt már. Felkeltem az ágyból, elővettem a mobilt, hogy megnézzem, ki írt.

„Boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket kíván minden kiküldött tudósítónak a Hamász külpolitikai sajtóosztálya.”

A vendégszoba ablakához léptem és kitártam. Megborzongtam a becsapó szélben. Cigarettát vettem elő és rágyújtottam. Az ablakból messze el lehetett látni. Az izraeli falvak és városkák fényei sárgán derengtek a távolban, csak a Gázai övezet feküdt sötéten a hóesésben. Ránéztem az órámra. Éjfél volt. Kétezer valahány évvel ezelőtt Betlehemben, egy zsidó asszony éppen befejezte a vajúdást.

Címkék:2016-02

  • Enrico Palazzo

    Kétezer valahány évvel ezelőtt Betlehemben, egy zsidó asszony éppen befejezte a vajúdást.

    Ja, a mesében amit gyártottak a vallás alapjának. Vagy ennek a többi része is mese? Mert akkor illik bele.

    • Boriska

      Egyik sem mese. Szerintem.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Nemzetközi konferencia Izraelben a magyarországi zsidóságról

"Mindig magyar" címmel nemzetközi konferenciát tartanak május 30-31-én Izraelben, a Bar Ilan Egyetem – Dahan Centrum szervezésében a magyar zsidóság...

Hollande: Franciaország Izrael-elleni szavazata „félreértés volt”

A palesztin-izraeli viszályban közvetíteni próbáló Franciaország szabadkozik. Továbbra is ellenzi közel-keleti francia békekezdeményezést az izraeli miniszterelnök. Erről tájékoztatta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap...

Close