Szombat előfizetés 2017

A 100 éve született Szabó Magda zsidói

Írta: Kiss Noémi, Németh Ványi Klári - Rovat: Kultúra-Művészetek

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Szabó Magda születésének centenáriumán életművére, pályaképére és némely, vészkorszakot és zsidóságot érintő motívumára emlékezünk.

Milyen jót akarunk és mennyi hiba van még mindig

(Szabó Magda: Freskó, 1958)

Ha nem érzem a Jóistent a hátam mögött, nem fog megszületni senki” – nyilatkozta több mint tíz éve Szabó Magda az Origo vendégszobájában. A mélyen kálvinista írót nem sokkal kilencvenedik születésnapja után érte a halál. Utolsó regénye, a Für Elise önéletrajzi elemekből építkezik, de végső soron egy kitalált trianoni árva testvér tragikus életútját írja meg. Olyan erőteljes kijelentést tartalmaz, mely megdöbbenti, és egyúttal zavarba is hozza az olvasót, arra készteti, hogy újraértékelje ezt az eleinte rögös, ám később annál gördülékenyebbé váló írói pályát.

7 - Szabó Magda idősen

Hát hiszen énekeljük is, legalábbis magától mindig azt hallottam, mikor zsoltárt énekelt, hogy a jó Isten magyar, a pusztán él pásztori minőségben, és nyilvánvaló tévedés, hogy bármi köze volna a zsidókhoz, különben hogy állíthatná Petőfi, hogy ő a magyarok istene, ki ne sajátítsák maguknak már mások az Urat, mert az illetlenség.” (Szabó Magda: Für Elise, 2002)

für eliseA fent idézett sorokat a kisiskolás Dódi (a kislány Szabó Magda) veti a diakonisszák szemére. Az író jóval a rendszerváltás után, 2002-ben íródott regényében egy új hang szólal meg, melyet korábbi műveiben egyáltalán nem hallottunk. Szabó könyveiből teljesen hiányoztak az ilyen jellegű nacionalista szólamok.

A protestantizmusból jól ismert helyettesítő teológia, miszerint az Úristen Izraelt elvetette, helyettük a keresztény egyházakat fogadta kegyelmébe, megfűszerezve az ősi, nacionalista mítoszok főszereplőjével, a magyarok istenével. E gondolatot Prohászka Ottokár, Gömbös Gyula, Nyírő József és számtalan Horthy-korszakban közkedvelt értelmiségi komolyan hirdette az 1920-as évektől egészen 1944-ig. Ez az időszak köszön vissza a kis Dódi felháborodásában. 1924-et írunk, túl vagyunk Trianonon, a magyar nép öntudatra ébredésén. A református kisiskolás lány bizarr képzettársítása, hogy Izrael királyának, Dávidnak 23. zsoltárát a Hortobágyra vizionálja. Az Úristent bő gatyában, fején pörge kalappal elképzelni, amint „hűvös legelőkre terelget, és csendes vizeken nyugtat”. Mindezt a magyar ugaron. Szabó korábbi műveiben – példaként az emblematikus háború- és németellenes Abigélt említhetjük (pedig protestáns leánygimnáziumban játszódik) – nyoma sincs az efféle „kirohanásoknak”, igaz, hogy azok jóval a rendszerváltás előtt íródtak, akkor más szelek fújtak, és nem volt divat a hungarizmus.

Szabó Magda visszaemlékezéseiben és leveleiben is eleinte üldözöttként tekintett magára, aki jó ideig nem publikálhatott. 1949-ben Baumgarten-díjjal jutalmazták, amit még aznap visszavettek tőle. Évekig hallgatásra kényszerült „osztályidegen” származása, református hite és családja miatt. 1958-ban jelent meg Freskó című regénye; ez a mű hozta meg számára a megbékélést, és nyitott szabad utat ismét az irodalom világába.

Nem volt evvel egyedül, hiszen ezekben az években az írószövetségi és a kiadói politika is átrendeződött. Támogatott és tűrt írók közé került. A kádári kultúrpolitikai hatalom békejobbot nyújtott neki, amit ő privát levelei alapján, gondolkodás nélkül elfogadott.

7 -

Szabó Magda a 60-as évek első felében

Férjével, Szobotka Tibor íróval együtt kiváló kapcsolatokra tettek szert. Olyan kiadókkal dolgoztak, mint a Szépirodalmi és a Magvető. Színházak, a televízió, a rádió és a külföldi irodalmi képviselet (az Artisjus) is a tenyerén hordozta Szabó Magdát – a ’80-as években valóságos írósztár volt, külföldön is ünnepelt, nyugatias regényszerző. Szabó Magda az Aczél-érával is igen jó kapcsolatot ápolt. Baloldali és jobboldali, polgári, református, nyugatos és klasszikus műveltségű íróként igen sok szerepbe beillett, ráadásul jól fogytak a könyvei, jelentős olvasóközönsége volt, főleg nők. Ezt ki is használta, egy furcsa játéknak tekintette – szuverén, írói képzeletvilágnak része volt a sikeres, szocialista karriert befutó polgári, művelt nő. Műveiben sok (amúgy egymást kizárható) érték megfért egymással.

Freskó az ötvenes évekről

„Egyszer, az üldözöttség legmélyebb bugyrában majdnem számonkérő indulattal faggattam Istent, ha arra teremtett, amit élnem kell, ugyan miért tette. Ma már tudom, Isten a Freskóval válaszolt” – olvashatjuk még az 1958-as Freskó fülszövegében. Vitathatatlanul ez az egyik legjobb regénye. Negyvenkét éves, mikor megszületik a rebellis Máté Corinna Annuska festőművész története, aki egy békebeli református pap lánya. Ha az alaptörténetet nézzük, nem értjük, hogyan nyerhette el 1958-ban ez a szöveg az elvtársak tetszését, hiszen hemzsegnek benne a gyűlölt társadalmi osztályok különböző karakterei: papok, úriasszonyok és rengeteg bibliai passzus. Szabó később bevallja, hogy sokáig szülei pincéjében, a szénkupac alatt rejtegette a kéziratot.

Freskó (1958)A református pap család maga a pokol. Haragvó, iszákos, karrierista, agresszív apa, Máté István lelkipásztor, aki püspökségre vágyott és fiút szeretett volna lány utód helyett, 1945 után újságok betűiből kivágott, papírlapra ragasztott, nyelvileg gondosan megformált fenyegető leveleket ír Kun Lászlónak, a békepapnak, aki saját sógora. Máté tiszteletes mindezek mellett ütlegeli már felnőtt korú lányait, terrorizálja családját. Kegyetlen karakterei ők a Szabó regénynek, a tébolyodott anya, Décsy Edit, aki gyűlöli gyermekeit, kényszerzubbonyban szállítják zárt osztályra, az aljas úrinő, a pletykás Franciska néni, aki gonosz beszédeivel mérgezi a körülötte lévők lelkét, Máté Árpád tanító, az Árva, aki rabol, fosztogat, hazudik, színből és érdekből lép a kommunista pártba, ennek ellenére a pap örök kedvence. „Az Úristen, pedig lépten-nyomon azt bünteti, akit szeret”. Ezek ellenpólusaként ott találjuk a szövegben a nincstelen kefegyári munkást, Joó Mihályt, Anzsut, a pápistát, Katit és Rozikát, a cselédeket, Bíró Zsofi proli lányból lett tanítónőt, párttitkárt, és Zucker Éva, holokauszt túlélőt, aki szintén hithű kommunista. Erős, tiszta jellem. „Soha többé háborút!” – ordítják mindnyájan.

A békepap, Kun László Pál apostol igéivel, szent szavakkal veszi védelmébe a kommunista vezetést: „Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak, mert nincs hatalmasság, hanem csak az Istentől.” Külön izgalmas momentuma a regénynek az orosz csapatok bevonulása. Szabó nagyon ügyesen mozgatja a történet szálait, megidézi a rettegést, ami a „felszabadító csapatok” mellé járt, ugyanakkor a ruszkik szemrebbenés nélkül mennek el a gyönyörű, fekete Annuska mellett és senkit nem bántanak, sőt cukrot osztogatnak.

Mindezekből felületes olvasással nem bogozható ki a valódi, mély tartalom, mely az emberi sorsokból, a lelkekben formálódik. A Freskónak így lehetséges egy erőteljesen egyházellenes, az 1945 előtti világot bíráló olvasata, és akad egy alig hallható, finom sugallata az emberi esendőségről, nyomorúságról. Ez az együttérző befogadóké. A kiadás után majdnem fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy helyükre kerüljenek a különböző olvasatok, hogy megérthessük, miért lavírozott az író e két világ, az 1945 előtti és utáni világok között.

Közismert az írónő filoszemitizmusa is. Szabó Magda regényeiben a Freskótól egészen a nemzetközi sikert elért Ajtón át találkozhatunk zsidó szereplőkkel, olyanokkal, akik túlélték a Holokausztot, és olyanokkal, akik nem.

Különös gonddal és finomsággal teremtett karakterek ezek, még ha csak egy pillanatra bukkannak is fel a szövegben. Az 1950-es évektől egészen a nyolcvanas évekig a magyar irodalomban nagyon kevés szerző érintette a zsidóság tragédiáját. Női szerzők közül érdemes említeni Palotai Boris regényeit, Ember Mária, Beney Zsuzsa és Rudnóy Teréz műveit. Ezekben a regényekben is megjelenik a trauma: mely szerint a háború után „úgy tettek a zsidókra”, mintha soha nem éltek volna közöttünk, mintha nem is léteztek volna. Elhallgatták a Világháború ejtette sebeket, és a hiányról, mely az elhurcolt, meggyilkolt tömegekről tanúskodott igyekeztek tudomást sem venni. A szocialista realizmus esztétikáján kívül estek az identitásproblémák és a családi (privát vagy közösségi) traumák.

Szabó újra és újra visszatér az elfeledettekhez, megeleveníti őket szövegeiben. A zsidó gyermeket, Groszmann Évikét, a rideg és tartásos bihari parasztlányból lett cseléd, Emerenc karjába adta, hogy fusson vele e gyilkos hatalom elől, ahogyan az Álarcosbál Éva nénijét is egy rendes katolikus lányra bízza, hogy megmaradhasson. A Freskó Zucker Éváját Budapesten rejti el, később a Danaida Nórájával együtt belépteti a pártba, hogy reménykedhessenek egy új jövőben. Nagyon érdekes momentum Szabó Magda szövegeiben, hogy majdnem minden zsidó lányt Évának nevez.

A Katalin utca Held Henriettjét agyonlövik, de az író feltámasztja őt a halálból és megengedi neki, hogy visszajárjon a kifosztott-kiürített nagypolgári lakásukba. Később Elekes Blanka, Henriett gyermekkori játszópajtása minden kóbor állatot Henriettnek keresztel, és igyekszik megmenteni őket; a vezeklésnek egy nagyon különös és megindító módja ez a könyvben. Az Abigélben Bánki Annát Kőnig tanár úr óvja, hamis papírokkal segíti, és Zsuzsanna testvér bátorítja az ószövetségi Sidrák, Misák és Abednégó történetével.

A zsidó kutya

Szabó Magda legerőteljesebb zsidó témájú szövege az Alvók futása elbeszélés gyűjteményben jelent meg 1967-ben A zsidó kutya címmel. Az írás egy aprócska faluban játszódik. Két fiatal, nyilas suhanc megy, hogy elhurcolja az idős zsidó orvost és feleségét otthonából. Sikertelenül, mert a házaspár ciánnal már előző éjszaka megmérgezte magát. Gyönyörű magyar fajkutya, egy hatalmas kuvasz szinte segítségért fohászkodik a suhancoknak, hogy menjenek, nézzék meg, hol maradnak ilyen soká’ a gazdái, miért nem kelnek már fel, és jönnek ki hozzá a házból. A nyilasok gyűlölettől tajtékoznak, amikor rádöbbennek, későn érkeztek és kicsúszott a markukból a két öreg. Magukkal akarják vinni a kutyát, de az nem tágít.

Nem kellesz te ennek – mondta Antal – Zsidó kutya ez. Hallod? Zsidó kutya.

Szirma elveresedett. Nem egyszerre, lassan, mintha cseppenként szállt volna fejébe a vér. Elindult a veranda felé. A kuvasz nehezen halt meg, mert fiatal volt, egészséges, és Szirma ügyetlenül bánt a puskával, többször rá kellett lőnie. Nem nézett vissza, mikor végre kilépett a kapun, katonásan ment, majdnem kielégülten. A köz olyan üres volt, mintha nem is laknék benne ember. Antal megállt a sarkon, kihányta a konyakot. Míg a falnak dőlt, éppen a háznak látott. A lépcső piros volt, a zsidó kutya fehér, a verandaajtó zöld.”

Az író Ne félj című esszékötetében így emlékezik vissza pedagógusi pályájának megrázó momentumára:

Soha nem felejtem el pályám egyik legdrámaibb esetét. Akadt az osztályomban olyan gyerek, akinek antiszemita kijelentései megdöbbentettek. Behívattam az édesapját. Keressük meg együtt a gyerek embertelen, méltatlan nézeteinek gyökerét. És akkor az apa rám nézett, és elsírta magát. Mert, hogy ők zsidók és a családjuk majd minden felmenőjét, rokonát elégették Auschwitzban. Elhűltem. A férfi pedig könnyek között igyekezett megmagyarázni, hogy szerette volna minden sérüléstől megóvni a gyerekét. Ezért titkolta előtte a múltat, az igazságot, ezért hallgatott, amikor saját gyereke – szavakkal – vérig sebezte.”

Mindezek után még nehezebb megértenünk a Für Elise Dódijának magyarok istenébe vetett hitét. A református egyház teológiájától soha nem állt távol az antiszemitizmus.

Külön érdekessége Szabó regényeinek a sok pozitív zsidó szereplő. Aztán a rendszerváltás után megszületik „önéletírása”, és a kis Dódi „gyermeki őszinteséggel” elszólja magát, mi köze van a jó Istennek a zsidókhoz. Rögtön ezek után a „kis Magda” Petőfivel példálózik. A harmincas években szokás volt, hogy Petőfit tartották a legmagyarabb költőnek, egyfajta szakrális, nemzeti prófétának, kinek nevét „akárkik” nem vehették szájukra. Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy 1939 és 1944 között számos, a református egyház által működtetett népiskolában a tanítók nem engedték az izraelita tanulóknak, hogy Petőfit olvassanak, „mert zsidó ajkukkal beszennyezik a magyar költőt!”

Kiegyezés Kádár rendszerével

Az ünnepelt író talán abból a bizonyos három T-ből a támogatott akart lenni? Aczél György, a Kádár-rendszer vezető kultuszminisztere volt az elnöke a Kossuth-díjat odaítélő állambizottságnak. Szabó Magda 1978-ban kapott Kossuth-díjat. Többi kitüntetését most nem említjük, de ezt megelőzően is részesült állami elismerésekben.

7 -

Szabó Magda a 70-es években

„Polgári íróként” is minden lehetséges támogatást megkapott a szocialista érában. Nagy szívfájdalma volt, ezt leveleiből tudjuk, hogy férjének, Szobotka Tibornak nem jutott annyi elismerés, díj, kritikai ünnep.

Drága kumacs! címmel (2010) az Európa Kiadó közölte Szabó Magda Haldimann Évának, svájci kritikusának írt leveleit (1970-2005). Nagyon érdekes a párbeszédük, mind a zsidósághoz való viszonya, mind pedig az író Kádár-korszakhoz fűződő komoly érzelmi kötelmei miatt. Szabó Magda ebben a levelezésben nyugati sikereit könyveli el, Haldimann Éva a Neue Zürcher Zeitung recenzense – a hetvenes évek hidegháborús időszakában méltatja nyugaton a támogatott írókat – köztük Szabó Magda Debrecenhez kötődő családregényeit.

Szabó Magda a nyolcvanas és a kilencvenes években kendőzetlen nyíltsággal, nem egyszer pikírt módon beszámol Haldimannak a magyar irodalmi és politikai helyzetről. Miközben saját sikereit konstatálja, sőt újabb nyugati utakra, valutás honoráriumra és hírnévre áhítozik, folyamatosan panaszkodik, sőt egzisztenciális szorongással tekint a rendszerváltásra. Szorongását és félelmét a kiújuló antiszemitizmus, az ügynök vádak és Aczél-elvtárs elűzetése is előhívja – valamint a kiújuló nacionalizmustól való félelmei, melynek több levélben is hangot ad. Számba veszi a zsidó felmenőkkel rendelkező írókat és irodalmárokat. Furcsa meztelenség és lemeztelenülés ez a levelezés, melyet Szabó Magda méltatói nemigen tárgyalnak. Kiállás az elfogadás és az asszimiláció mellett, heves tolerancia beszéd – ugyanakkor sajnálat és empátia mindazok iránt, akik a szocialista rendszer irodalompolitikáját meghatározták és egyúttal gúzsba is kötötték, az írók többségének nyugati megjelenését visszafogták. Szabó Magda olyanokat ment fel és emel ki barátként, jótevőként, akik ma emblematikus figurái a korszak hatalmi irodalomtechnikájának (Nagy Péter, Illés Endre, Kardos György).

A Freskó árván maradt zsidó lánya, Zucker Éva szintén jelentős karaktere volt Szabó első regényének. Ő volt a református pap család megszökött lányának egyetlen barátnője. „Kommunista vagyok – gondolta Éva – Azért vagyok az, hogy értelmesebb világot hagyhassak a fiamra. Vajon miért fájnak néha a kis becsukott műhelyek? Talán mert Jenő úgy szerette a mesterségét. Milyen jót akarunk és mennyi hiba van még mindig” – így hangzik Zucker Éva belső monológja. A regény megindító jelenete, amikor Annuska emlékezetből lerajzolja Évának Auschwitzban elpusztított szülei házát és műhelyét, amelyet ’45 után államosítottak, és lerajzolja a címerfestő Zucker Jenőt és feleségét.

Szabó Magda műveiben egy új nőtípust is megteremtett. Az erős, független dolgozó nőt, legyen az tanár, tehenész, gyári munkás, traktoros, könyvtáros. Rögtön az első regényében megszületett Máté Corinna-Annuska, szabad nő. Az autokrata apa elnyomásából bátran kitört, megszökött, hogy megvalósítsa álmát. Számos küzdelem, nélkülözés árán festőművész lett. Óriási érvágás ez egy kálvinista családban, hiszen a puritán vallás borzad a képektől, és fertelmes bűnnek tartja a teremetett világ ábrázolásának valamennyi módját. Ráadásul Máté Corinna vadházasságban élt egy férfivel és pirosra lakozta lábán a körmeit. Igazi lázadó, egyházgyalázó. Erre az útra fog lépni testvére, a mindig elnyomott Janka is, aki a regény végén döntést hoz, kilép a családból, lányával együtt ott hagyja a rajta uralkodókat. Művészi kézimunkáit fogja árulni. Hosszú évek után saját lábára áll.

A férfiról megszoktuk, hogy élete fősodrát a munka alkotja, mellette és mögötte lobog a szerelem. A hagyományos, klasszikus ábrázolás nem ismer ehhez hasonló nőtípust. Engem pedig elsősorban ez érdekel. Asszony, aki férfimód viseli a terheket. Például a Freskó Annuskája.

A változásra utal az a tény, hogy minderről ma már beszélünk. Meggyőződésem, hogy egy előző kor légkörében én sem lehetnék íróként ilyen őszinte. Nem is a kiadó, a közönség utasítaná vissza a nyílt beszédet. Egyébként, a változás elsősorban a fiatalok körében érződik. Annak idején a mi családunk kivétel volt Debrecenben. A nők nagy része a család rabszolgájaként élt, és anélkül halt meg, hogy valaha is megmutatta volna önmagát. A nagy többség elfogadta, mint katekizmust, hogy kezdetben teremté Isten az eget és a földet – aztán a nőt, abból a célból, hogy legyen mindig almás rétes. Ma már vidéken is sokkal kevesebb nő fullad zokszó nélkül a zsírosbödönbe. Eredmény az is, ha felismerik a maguk bezártságát, ha jajgatnak és lázadnak ellene

nyilatkozta egy interjúban a hetvenes években.

Ifjúsági regényeiben (Mondjátok meg Zsófikának, Születésnap, Álarcosbál) tüchtig rajvezetők, fess KISZ-esek, az igazság és becsület bajnokai sorakoznak fel az olvasók előtt. Ugyanakkor Szabó Magda 2001-ben a Horthy rendszer újraélesztett kitüntetésében, Magyar Corvin-lánc díjban részesült. A sokat vitatott kitüntetést könnyű szívvel fogadta el. A helyzet fonák, hiszen akkor már a kommunista rendszer üldözöttjeként tartották tiszteletben.

Mindmáig ő az egyik legnépszerűbb író hazánkban. Szabó Magda privát történelmeket felvonultató, „női” könyvei bestsellerek. A társadalom valamennyi rétegéből vannak olvasói. Júlia utcai lakása zarándokhely, ahogy Emerenc legendás ajtaja is. Az irodalomkritika, főleg az irodalomtudományos kánon azonban nem kedvez megítélésének. Kevés tanulmány, kritikai beszéd veszi őt körül. Néhány kritikus hamisnak és középszerűnek véli, mások a kispolgárok írójának bélyegzik. Lovas Ildikó Cenzúra alatt című regényének a következő alcímet adta: Készülődés a szabómagdaságra. A regény Kiss Piroska népművelő pályáját beszéli el, aki a következő szabómagdaságokra készül: nemzetért tevő, dolgozó Szabó Magda, erős asszony, tekintély, egy meg nem alkuvó Szabó Magda, aki visszakövetel magának mindent, és a nagyszerű és szép, a nemzetnek tetsző dolgokat mondani és írni képes Szabó Magda.

Lovas Ildikó egy interjúban azt nyilatkozta: „Csak az a kérdés, hogy ki az, aki az erkölcs mércéje. Ki az, aki megengedheti magának, hogy pálcát törjön mások felett. Aki kijelentheti, hogy ő az érték és mérték.” (Vajdaságiskaccok, Cenzúra nélkül: Interjú Lovas Ildikó írónővel).

Nehéz az olvasónak kedvenc írójáról elfogulatlanul írni, főleg ha kislánykora óta vele van és hozzá nőtt, ha számára az író egyenlő Szabó Magdával. Az ilyen olvasó megbocsátja Dódinak a magyarok istenét, még a Corvin-láncot is, hiába érzi, hogy valami nem stimmel.

Az író meseregényében, a Tündér Lalában találkozhatunk egy pici, arany egyszarvúval, a Kisgigivel. Ez a lény különleges képességgel bír. Le tudja csavarni fejéről a szarvát, melyben egy tükör található; ha belenéz, meglátja benne az igazságot. A protestánsok szentjeként emlegetett Pál apostol Korinthosziakhoz írt levelében beszél egy tükörről, az Ige tükréről. Ez a spirituális tartalom arra hívja fel a figyelmet, hogy ha valaki ebbe a tükörben megvizsgálja magát, meglátja és megtudja az igazságot önmagáról és korrigálhatja cselekedeteit. A gyakorló református Szabó Magda a mesefigura megformálásakor is az Írásra támaszkodott. Bízzunk benne, hogy ő is belenézett abba a „bizonyos” tükörbe. Mi nem hívattunk pálcát törni felette.

Címkék:2015-03

  • Rozalia Juhasz

    Kedves Kiss Noémi, Németh Ványi Klári !
    Szerintem tökéletesen félreértettétek Szabó Magdát!
    Szabó Magdától ugyanolyan távol áll az antiszemitizmus, mint…mint bárkitől, aki teljesen , tökéletesen elveti az antiszemitizmust, mert tudja, hogy hazugság is és gonosz dolog is.

    Amit írt, arról szólt, amit kisgyerek korában gondolt az Istenről, annak alapján, amit otthon a szüleitől hallott. Egy kisgyerek fantáziavilágát mutatta be, ami imákból, mesékből, dalok félreértett és a maga páréves módján értelmezett töredékeiből áll össze.
    Amikor kisgyerek voltam, én azt hittem, hogy Magyarország a világ közepe, minden normális ember magyar, a magyar nyelv az egyetlen természetes nyelv az egész világon és mindenki, aki nem magyarnak születik az valamiféle szerencsétlen ufo.

    Amióta felnőtt vagyok, nem gondolom ezt, ilyen egyszerű. Bocs, de butaság a cikketek alapvetése és nem mellesleg megsérti egy igaz ember emlékét.

  • Katalin Nemeth

    Nehany targyi tevedesre szeretnem felhivni a figyelmet. 1. “Haragvó, iszákos, karrierista, agresszív apa, Máté István lelkipásztor, aki püspökségre vágyott és fiút szeretett volna lány utód helyett, 1945 után újságok betűiből kivágott, papírlapra ragasztott, nyelvileg gondosan megformált fenyegető leveleket ír Kun Lászlónak, a békepapnak, aki saját sógora.” – Nem a sajat sogora, de a veje, Janka ferje. 2. “… az Álarcosbál Éva nénijét is egy rendes katolikus lányra bízza, hogy megmaradhasson.” – Nem egyertelmu, hogy Megyeri Eva nagyanyja zsido volt, inkabb ellenallo. Amikor elvittek, akkor bizta ra a kis Evat a szomszedasszonyukra. 3. “Ráadásul Máté Corinna vadházasságban élt egy férfivel és pirosra lakozta lábán a körmeit.” – Annuska nem vadhazassagban elt, hanem a Somody Adam felesege.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Bíróságoz fordult párttagságának felfüggesztése miatt Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója

Bírósághoz fordult Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) alapítója, amiért lánya, a pártelnök Marine Le Pen kezdeményezésére...

Obama bírálta Netanjahut, és támogatásáról biztosította az izraelieket

Barack Obama amerikai elnök feltétlen támogatásáról biztosította az izraelieket egy kedd esti interjújában, és figyelmeztetett, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek a...

Close