Morawiecki és Netanjahu: Lengyelország és Izrael párbeszédet fog folytatni a félreértések tisztázása végett

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Lengyelország és Izrael párbeszédet fog folytatni a második világháború története kapcsán keletkezett félreértések tisztázása érdekében – erről egyezett meg Mateusz Morawiecki lengyel és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő vasárnapi telefonbeszélgetése során.

A beszélgetésre azután került sor, hogy Izrael úgy értelmezte Morawieckinek előző napi,  a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián tett kijelentését,  hogy a lengyel kormányfő szerint a holokauszt elkövetői között zsidók is voltak.

A telefonbeszélgetésről a lengyel kormányfő szóvivője tájékoztatta a sajtót, és maga Morawiecki is írt róla a Twitter közösségi honlapján, “rendkívül rettenetes bűntettnek” minősítve a holokausztot, melynek elkövetőiként “a náci németeket” jelölte meg.

 

Emellett leszögezte: “Azokban a szörnyű időkben az összes nemzetben akadtak emberek, akik a legnagyobb irgalom gesztusaira szánták el magukat”. Hozzáfűzte: “Akadtak sajnos olyanok is, akik az emberi természet legsötétebb oldalait mutatták meg, együttműködve a német nácikkal”.

Aláhúzta: “Ennek a legnehezebb történelmi korszaknak a témájáról nélkülözhetetlen a párbeszéd”, a beszélgetés során mindketten jelezték: ezt a párbeszédet a két ország folytatni fogja.

A lengyel kormányfői hivatal egyébként vasárnap reggel kiadott közleményben hangsúlyozta: Morawieckinek a legkisebb mértékben sem a holokauszttagadás volt a célja.

A telefonbeszélgetésről szóló jeruzsálemi közlemény szerint Netanjahu azt mondta lengyel hivatali kollégájának: semmi alapja sincs a lengyelek és a zsidók tevékenysége közötti összehasonlításnak a holokauszttal kapcsolatban. Hozzátette, hogy a holokauszt célja a zsidó nép megsemmisítése volt, és hogy halálos ítéletet mondtak ki minden egyes zsidó emberre pusztán zsidósága miatt.

Netanjahu azt is leszögezte, hogy nem lehet kijavítani a Lengyelországgal kapcsolatos torzítást egy másik torzítás segítségével. A felek a miniszterelnöki hivatal beszélgetésükről kiadott közleménye szerint egyetértettek abban, hogy a két ország továbbra is beszélni fog a kérdésről abban a reményében, hogy küldöttségeik hamarosan találkoznak a téma megvitatására.

Izraelben heves visszhangot váltottak ki a lengyel miniszterelnök szombati szavai. Avi Gabaj, az ellenzéki Munkapárt elnöke szerint Morawiecki úgy beszélt, mint egy közönséges holokauszttagadó, Jaír Lapid, az ellenzéki centrista Jes Atíd (Van Jövő) párt elnöke pedig “régi fajta” antiszemitának minősítette a lengyel politikust.

*

Mint ismeretes, a lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki szombaton a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia során újságírói kérdésre válaszolt annak az új lengyel törvénynek a kapcsán, amely büntethetővé teszi, ha a lengyel nemzetet, illetve a lengyel államot a Harmadik Birodalom által elkövetetett háborús bűntettekben való – intézményes szintű – bűnrészességgel vádolják.

A kérdésfeltevő, a New York Times újságírója úgy értékelte, hogy a törvény alapján az is bíróság elé kerülhet, aki a bujdosó zsidókat a németeknek eláruló lengyelekről beszél. Az újságíró ennek kapcsán saját családjának háborús sorsát idézte fel. Morawiecki válaszában aláhúzta: a törvény alapján semmiképp sem büntetik majd, “ha valaki kimondja, hogy akadtak lengyel elkövetők”. “Úgy ahogy zsidó elkövetők, orosz elkövetők, illetve ukrán elkövetők is akadtak, nem csak a németek” – fűzte hozzá a lengyel kormányfő a sajtójelentések szerint.

Morawiecki az angolul elhangzott nyilatkozatában a perpetrators (elkövető, tettes) szót használta. Kijelentését úgy lehetett érteni, hogy szerinte a holokauszt elkövetői között zsidók is voltak.

A lengyel kormányfő szavait szombaton felháborítónak nevezte Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő. “Problémát okoz a történelem meg nem értése, valamint a nemzeti tragédiánk iránti érzékenység hiánya” – fogalmazott Netanjahu és kilátásba helyezte, hogy “hamarosan beszél Morawieckivel”.

A lengyel kormányzó párt, a Jog és Igazságosság szóvivője, Beata Mazurek a PAP hírügynökségnek vasárnap elmondta: Morawiecki “az izraeli fél számára nehezen elfogadható igazságot mondta ki”. Előfordult, hogy különféle egyének együttműködtek a megszállóval, ezért nincs szükség bocsánatkérésre az “igazság kimondása miatt” – fűzte hozzá Mazurek.

Történelemhamisítással vádolta meg Morawieckit, és bocsánatkérést követelt vasárnapra virradóan Ronald S. Lauder, a Zsidók Világkongresszusa elnöke is, “paródiának” nevezve, hogy a zsidókat a holokauszt elkövetői között említik.

[popup][/popup]