Így vette el a zsidók tulajdonát Magyarország miniszterelnöke

A múlt század elején nemcsak hittestvérei, hanem a környék lakói is meghökkenve néztek a Kiskőrösön élő Schwarz Sándorra, amikor a község mellett 70 katasztrális hold földet vásárolt. Az új földtulajdonos szakított elődei, rokonai öröklődő tevékenységeivel: a kereskedelemmel, az orvoslással és az ügyvédkedéssel. Szerette a földet, meg akarta művelni, önmagának és környezetének bebizonyítani, hogy a futóhomokon is lehet mintagazdaságot létrehozni. A Hetek cikke.

A nagy terv sikerült, talajjavítással, növénytelepítéssel, nemesítéssel és hihetetlen nagy szorgalommal, tudással mintabirtokká vált a használhatatlannak ítélt föld, azaz a homok. Beindult a munka. Rövid idő múltán a környék gazdái, a különböző gazdakörök, iskolák egymásnak adták a kilincset, tanulni jöttek, tapasztalatot átvenni. A sikernek mindenhol, mindenben vannak irigyei, így volt ez a Kiskőrös Felsőszebe 26. szám alatti területtel, a Schwarz-tanyával is. Hiszen a gazdát becsülték munkásai, elismerték szomszédai, volt mit irigyelni rajta.

A bort azonnal elvitte

Gyorsan teltek az évek, megszülettek a zsidótörvények, megindult az elkobzás. Schwarz Sándortól is mindent elvettek: kertészetét, gyümölcsösét, mind a 72 hold 176 öl kiterjedésű területet, egy négyszobás családi házat, két cselédházat, présházat, pincét, magtárat, istállót, a teljes gazdasági, szőlészeti felszerelést, jószágállományt, permetezőszereket. 1943. január havában kobozta el az Országos Földhitelintézet és a Vitézi Széknek adományozta. A családot a birtokon lévő lakásból ekkor még nem telepítették ki, ott lakhattak továbbra is. Nem sokáig örülhettek ennek a „kegynek”: február 28-án megjelent vitéz dálnoki Miklós Béla vezérezredes, közölve, hogy a birtokában lévő írás szerint itt már minden, de minden az övé, ő azt a Vitézi Széktől érdemei elismeréséül, a nemzet ajándékaként kapta meg. Nyomatékkal hangsúlyozta, az átvételt azonnal megkezdi. A lakást hat héten belül kell elhagynia a Schwarz családnak. Dálnoki Miklós Béla jól értesült volt, a faluban lévő, a Schwarz família tulajdonát képező borpincét és az ott lévő bort is kisajátította. A vezérezredes figyelmen kívül hagyta, hogy Schwarz Sándor – lévén tizenketten testvérek – annak csak 1/12-ed részben tulajdonosa. A borospincében ott volt a szőlészethez szükséges felszerelés és hordókban a bor. Az új tulaj a bort azonnal Pestre vitette.

Csak az adósságot nem kérte

Schwarz Sándornak egyvalami maradt birtokából: a Bajai Takarékszövetkezetnél lévő 72 ezer pengő jelzálogkölcsöne, azt ráhagyta a vezérezredes, a bank felé az elzavart tulajdonosnak kellett fizetnie továbbra is. Hogy miből, az a katonát nem érdekelte. A zsidó család félt, örültek, hogy élnek. Barátai, ismerősei segítségével Pestre menekülve a nyári üldözést átélték, igaz, Schwarz két fiát, Miklóst és Endrét munkaszolgálatra vitték. De legalább éltek. Felesége viszont az egyik transzportba került, többet nem látták! 1944 novemberében a korosodó férfit is sáncmunkára viszik.

Endre 1944 novemberében szökött meg, átélte a frontvonulást, őt valóban felszabadították, aligha gondolt arra, hogy ez a jövő sem hoz sok jót családjának. Amint lehetett, Kiskőrösre ment, apja munkára nevelte, tudatában volt, hogy a föld nem vár, az időszaknak megfelelő gazdálkodást azonnal el kell kezdeni. Biztos volt abban, hogy a zsidótörvények hatályukat vesztették, visszakapják földjüket, vagyonukat. Neki is látott dolgozni. Pénze nem volt, a szomszédok, ismerősök bíztak benne, a munkaszeretetében, tudták „apja fia”, adtak neki kölcsönt.

Mindenkit elvittek

Dálnoki Miklós Béla vezérezredes 1945 elején jelent meg Kiskőrösön, hogy „birtokát” szemügyre vegye. Ma már lehetetlen rekonstruálni, mit érzett, mit gondolt, amikor meglátta ott Schwarz Endrét, amint szorgosan dolgozik az ideiglenesen nála otthonra lelt, deportált társaival. Egy tény, a parancsnokláshoz szokott tábornok utasított: itt minden az övé, menjenek el. Szólt a vele érkező százados vejének, aki az ottani orosz katonák parancsnokával váltott is néhány szót. Eljött a kijózanodás pillanata: Endre tévedett, amikor azt gondolta, hogy számára is itt a szabadság. Tiltakozik, azonban a katonák parancsot kapnak és letartóztatják, mindenkit elvisznek.

Csak papíron adták vissza

Budapesten időközben megszűnik az ostromgyűrű, befejeződik a harc. Schwarz Sándor igazán körülményesen, de lejut Kiskőrösre, ahol megdöbbenve látja, birtoka mégsem az övé, Miklós rendelkezik felette. A Kiskőrösi Földosztó Bizottsághoz fordul, tegyenek igazat, adják vissza jogos vagyonát. Teljes az egyetértés: egyhangú határozattal neki ítélik. Az ítélet, a jogalap már megvan, de mit ér az az erőszakkal, ez esetben a szovjet fegyverekkel szemben? Miklós közli, a birtok az övé, annyit megtesz, hogy Schwarznak üzen, hagyja a birtokát, majd ad helyette mást, valahogy kárpótolja.

A katonai erő a vezérezredes – ekkor egyben a magyar miniszterelnök – oldalán van, Kiskőrös döntését megfellebbezik a Kecskeméti Földosztó Tanácsnál, újabb vizsgálat indul. A községben már éledeznek a pártok, a kisgazdák, a kommunisták, a szociáldemokraták, az újabb vizsgálatnál is Schwarznak ítélik a birtokot. Az ítéletben nemcsak az előrelátás játszott szerepet, hanem az indokok is. Miklós például az akkor megszokott 120 pengő helyett csak 40-50 pengő napszámot fizetett munkásainak. Az elmúlt gazdasági éve nyereséges volt, nem fosztották ki a harcok folyamán, még akkor is 300 hektoliter bora volt a pincében, mintegy 2 millió pengő értékben. Nem permetezte a gyümölcsfákat, nem javította az épületeket, csak a hasznot nézte.

A Kiskőrösi Földosztó Bizottság elküldte jegyzőkönyvét, határozatát Kecskemétre, de az ott lévő hivatalnokok szerint oda soha nem érkezett meg. A Kecskeméti Földbirtokrendező Tanács 1945 júliusában közli Schwarzcal, hogy az Országos Földbirtokrendező Tanácstól azt az írásbeli utasítást kapták, hogy a birtokkal kapcsolatosan minden intézkedést hatályon kívül kell helyezni, és az újabb intézkedésig az dálnoki Miklós Béla tulajdona.

A teljes cikk itt olvasható.