a Cervantes Intézet kIállítása Ángel Sanz Briz emlékére

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

A Világ Igaza címmel az 1944-ben ötezer zsidó életét megmentő spanyol diplomata emlékét idézi fel Spanyolország magyarországi nagykövetsége és a Cervantes Intézet kiállítása, amely a Zsidó Kulturális Fesztivál keretében augusztus 30. és szeptember 6. között látható Budapesten, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában.

San Briz

Ángel Sanz Briz

   

Ángel Sanz Briz sajnos kevéssé ismert Magyarországon, holott egyike azoknak a hősöknek, akik nem egyszerűen embereket mentettek vészterhes időkben – ő maga ötezer főt -, hanem az emberi faj méltóságát is – idézte meg az egykori budapesti spanyol ügyvivő emlékét a tárlat pénteki megnyitóján Spanyolország magyarországi nagykövete.

José Ángel López Jorrin emlékeztetett: Ángel Sanz Briz olyan ember volt, aki tudta, mit kell tenni, még akkor is, ha ez veszélyt jelenthetett számára. “Ezt a munkát Spanyolországból sem becsülhetjük soha elég nagyra” – fogalmazott.

A diplomata hangsúlyozta, hogy Ángel Sanz Briz nem csupán részt vett a történelmi igazságtalanságok elleni küzdelemben, de tetteivel erős köteléket is létrehozott Spanyolország és Magyarország között, “így a két ország közös hőseként gondolunk rá” – fűzte hozzá.

José Ángel López Jorrin kiemelte a kiállítás helyszínét, emlékeztetve arra, hogy a gyönyörű Rumbach utcai zsinagóga Spanyolország építészetét idézi Budapest szívében.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke beszédében arról szólt, hogy a jeruzsálemi Jad Vasem Intézetben liget őrzi azok emlékét, akik zsidókat mentettek a holokauszt idején. Egy vastag törzsű fa idézi meg ott Ángel Sanz-Briz emlékezetét is – jegyezte meg.

Mekkora erdő állna ma Jeruzsálem mellett, ha a holokauszt hatmillió áldozatának mindegyikére jutott volna egy olyan igaz ember, mint Ángel Sanz-Briz? – tette fel a kérdést, hozzáfűzve: “ma, mikor Európa egy olyan problémával áll szemben, amelyet, úgy tűnik, nem tud megoldani, elgondolkodik az ember, a mi korunknak is lesznek-e olyan alakjai, mint Ángel Sanz-Briz?”.

Heisler András kiemelte: a Spanyol Királyság méltán büszke Ángel Sanz-Briz emlékére, de a magyarországi zsidók is legalább ennyire ápolják azt.

Ángel Sanz Briz (1910-1980) spanyol diplomata 1944-ben, a holokauszt alatt Madrid előzetes engedélye nélkül menekítette az üldözötteket védett épületekbe és magyar zsidók ezreit mentette meg spanyol útlevelekkel. Eleinte csak szefárd (ibériai származású), majd minden zsidó embernek kiállított spanyol dokumentumokat. A diplomata később megkapta a nem zsidóknak adható egyik legmagasabb izraeli állami elismerést, a Világ Igaza kitüntetést.

[popup][/popup]