Szombat előfizetés 2017

Zsidók, keresztények és a pénz

Írta: Rajki András - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A francia Fayard Kiadó nemrégiben meg­jelentette Jacques Attalinak, az Euró­pai Bank elnökének új könyvét, melynek címe a Zsidók, keresztények és a pénz. A szerző bevezetőjében óvatosságra int, és azt írja, hogy könyve ezernyi félreértésre adhat okot. Mások szerint azonban még ez a figyelmeztetés sem elegendő, ép­pen azért, mert a zsidóság 3000 éves történelme során a pénznek kitüntető szerep jutott. Persze Attalit a franciák nem az óvatosságáról, hanem sokkal in­kább a merészségéről ismerik. A zsidók és a pénz kapcsolatáról így vall:

A zsidóknak maguknak kell szembe­nézniük történelmük azon fejezetével, amelyet nem szívelnek ugyan, de amely­re joggal lehetnének büszkék.

Tehát tabutémáról van szó, amelyről – persze az antiszemitákat kivéve – nem szokás írni. Attali a könyve végén azon­ban általában véve pozitív egyenleget húz. A kérdés nagyon összetett, hiszen tragikus történelmük nagy része során a zsidók gazdasági helyzetét az egyik oldal­ról a Tanach elvei, a másik oldalról – és nagyobb részben – pedig az üldöztetés határozta meg, az utóbbi miatt pedig sokszor nem is választhattak más hiva­tást, mint a pénzzel való foglalatosko­dást. Nem a zsidók pénzhez való viszo­nya váltotta ki az antiszemitizmust, ha­nem pont az antiszemitizmus kényszerí­tette rá őket arra, hogy szoros viszony­ban legyenek a pénzzel.

Attali tehát egy történelmi malőrből eredő gazdasági szakosodásból kulturá­lis erényt kovácsol, amiért némelyek szemrehányást is tesznek neki. Attali nemcsak rehabilitálja, hanem maximali­zálja is a zsidók sikerét, sőt a következő­ket állítja:

Olyan helyzet alakult ki, hogy az egyistenhit feltalálója létrehozta a kapitaliz­mus etikáját.

Szerinte a modern közgazdaságtan megteremtői a zsidók, és Max Weber ne­vezetes műve (A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, amely szerint a protestantizmusnak az anyagi sikerrel kapcsolatos álláspontja a XVIII-XIX. században a kapitalista fejlődés egyik fő for­rása volt, és amely egy évszázada tan­könyv minden egyetemen) a történelem szemétdombjára való.

De mit válaszol a szerző arra az állí­tásra, hogy könyvének témája eddig leg­inkább csak az antiszemitákat ragadta meg?

– Sokszor kérdeztem magamtól: vajon mi az alapja annak, amit mesélnek, bele­értve a legrosszabb dolgokat is, a zsidók és a pénzvilág kapcsolatáról? Elhatároz­tam, hogy a kérdést nem kerülöm meg, hanem történelmi kutatásokba fogok, és őszinte, becsületes választ igyekszem ad­ni rá. Az eredmény az lett, hogy kialakult a mai véleményem: a zsidóknak minden okuk megvan arra, hogy büszkék legye­nek történelmük eme szeletére.

A Tanach számára a gazdagság csupán eszköz ahhoz, hogy szolgáljuk Istent, hogy méltók lehessünk Hozzá. Egyik so­ra így hangzik: „Szeresd Istent minden erőddel”, azaz – legalábbis a kommentá­rok szerint – „minden gazdagságoddal”, így minél gazdagabbak leszünk, annál több eszközünk van arra, hogy szeret­hessük Istent. A gazdagság tehát nem végcél, hanem eszköz. A feltétel pedig az, hogy a pénzt becsülettel kell megke­resni és nem másoktól elvenni. A Tanach szerint különösen a szaporodó vagyon – a termőföld és a háziállat – a becses. Ábrahám is ilyen módon gyarapítja a nyáját. A munka nagyon fontos, ezért tilos csak tanulni és imádkozni, mert ez elszigete­lődéshez vezet: aki nem dolgozik, csak tanul és imádkozik, az rideggé válik, és többé nem érti meg a világot

A Tanach azt is elmondja, hogy az ókorban két nagy társadalmi forradalom is lezajlott. Ezek eredményeképpen a zsi­dók másképp éltek, mint a szomszédaik. Egyrészt elvetették azt az elgondolást, hogy a gazdagodás végső célja a minél szebb kultikus helyek építése lenne. Másrészt megszüntették a kötelező em­beráldozatot és a megtorlás jogát, helyé­be a pénzbeli kártalanítás lépett, amivel a civilizáció egy fontos szakaszába érke­zett. A pénz hatalma véget vetett az erő­szaknak.

Persze a helyzet továbbra sem volt idil­likus. A zsidók nem, vagy csak nagyon nehezen találták meg az Isten által előírt kiegyensúlyozott viszonyt a gazdagság­gal. Attali erről így beszél:

A zsidóság egyik legfontosabb szöve­ge Salamon királynak 3000 évvel ez­előtt, a Szentély felavatásakor mondott beszéde. Eszerint a zsidó nép csak úgy gazdagodhat, ha egyidejűleg másokat is gazdagít, nem lehet boldog, ha körülötte senki sem az, és fordítva: a nem zsidók­nak érdekük a Könyv népének boldogu­lása, amely értük is imádkozik. Ez az a kor, amelyben bevezették a szolidaritási adó intézményét, amelyből jóval később a cedókó lett. Az adó intézményét tehát a zsidók találták ki és nagyon pontos sza­bályokat fogalmaztak meg hozzá: az adó mértéke 10 és 20 százalék közé essen, legyen anonim és az adót teljes egészé­ben a szegények között kell kiosztani. Ennek ellenére már a Szentély korában két dologban letértek a kijelölt útról: a kölcsönöket nem lehetett részletekben visszafizetni és egyesek a gazdagodást már kezdték végcélnak tekinteni. A bün­tetés nem is késlekedett: a nép megosztottsága, katonai vereség, végül a Szentély pusztulása következett. Az újjá­építés nyomán a szabályokat törvény- könyvekben fektették le. Megalakult az első Szanhedrin, azaz egyfajta Legfelső Bíróság és magához vonta a számtalan kis közösségi bíróság jogkörét.

Attali így folytatja:

Izrael furcsa módon jobban virágzik idegen fennhatóság alatt, mint koráb­ban, amikor még önálló királyság volt. 2300 évvel ezelőtt a világ gazdasági-kul­turális fővárosai Babilon és Alexandria voltak. Mindkettő csak az írni-olvasni tu­dó zsidó kereskedők révén virágozha­tott. A zsidók olyan hatékony pénzügyi és kereskedelmi technikákat dolgoztak ki, amelyek versenyképessé tették őket, és amelyek révén legitimitást is nyerhet­tek. Egyebek között feltalálták a csekket, a váltót, a hitellevelet. Mindez azonban nem akadályozta meg, hogy Alexandriá­ban ne alakuljon ki a zsidóellenesség – még jóval a kereszténység megjelenése előtt.

A római gyarmatosítást megelőző és az azt követő időkben néhány gazdaggá és hatalmassá váló zsidó kereskedő és pap szálkává vált a próféták szemében. A próféták főleg azt vetették a gazdag zsi­dók szemére, hogy pénzüket nem Isten szolgálatába állítják, hanem fittyet hány­va a Törvényeknek, nagy fényűzésben él­nek, gazdagságukat közszemlére bocsát­ják és együttműködnek a rómaiakkal. Ilyen próféta volt Jézus is, csakhogy ő a gazdagságot nem tekintette eszköznek: szerinte nem a gazdagság, hanem a sze­génység visz közelebb Istenhez.

A zsidók számára a szegénység volt elviselhetetlen, az első keresztények szá­mára a gazdagság volt az. De a helyzet az Újszövetség, majd az Egyház megjelené­sével fokozatosan megváltozott. A kö­zösség gazdasága már az egész vallási in­tézményrendszer hatalmát erősítette, sőt maga az Egyház is ösztönözni kezdi az adományokat, majd a püspöki birtoko­kat elidegeníthetetlenné teszi.

A középkorban az Egyház megtiltja a kamat szedését, három okból. Az egyik az (mint a görögöknél), hogy az idő nem az emberek tulajdona, azt eladni vagy gyümölcsöztetni nem szabad. Másodszor a kamat munka nélkül szerzett jövede­lem. Harmadszor a kölcsönadó meggaz­dagodhat, ami nem áll az Egyház érdeké­ben: a pénzgyűjtés kedvezményezettje nem lehet a hívő, csakis az Egyház, amely a hitelezőt az Ördöggel azonosítja. Hiszen a kamat kísértést jelent, amely el­len minden hívőnek harcolnia kell.

A rabbik az Egyház intézkedéseire ügy válaszolnak, hogy könyvekbe fekte­tik az addig összegyűlt ismereteiket. 1600 évvel ezelőtt megjelenik a jeruzsálemi Talmud, majd nem sokkal később a babiloni is. A Talmud részletesen szabá­lyozza a társadalmi élet minden formá­ját, így a kamatot és a nyereséget is. Pél­dául az élelmiszereknél az árrés nem le­het nagyobb, mint egy hatod. Tilos a spe­kuláció: ha az árak emelkednek, nem szabad felhalmozni, sőt el kell adni az árut, hogy az árak csökkenjenek. Tilos a kartellek létrehozása is. A Talmud a kor­szerű gazdaság minden problémájával foglalkozik, legyen az a hirdetés, a kör­nyezet, a közvetlen vagy közvetett adó­zás, a munkához és a sztrájkhoz való jog, az örökösödés, a szolidaritás, stb.

Beszélünk a kereszténység és a zsidók kapcsolatáról, de mi a helyzet a közép­kori iszlámmal?

A muzulmán országokban élő zsidók különösen kitűntek képességeikkel. A kalifák gazdasági tanácsadói és szakértői szinte kizárólag a zsidók közül kerültek ki, ami nem véletlen: az iszlám ugyanúgy tiltja a kamatszedést, mint a középkori kereszténység. És a zsidók azon kevesek közé tartoztak, akik tudtak írni-olvasni. A zsidó kereskedők a világ első nemzetkö­zi gazdasági hálózatát jelentik. Mindezek ellenére a zsidó csak „dhimmi”, azaz megtűrt, megvédett, de megvetett hitet­len. A harmadik kalifa pénzügyminiszte­re Damaszkuszban egy zsidó volt! Tehát megjelentek a zsidók az udvarban, ami a Római Birodalomban elképzelhetetlen volt. Persze ez a réteg csak a zsidók egy elenyésző hányadát képviselte. A többi­ek főleg kézművesek, parasztok, vincel­lérek, tengerészek, kiskereskedők vol­tak, akik rettegtek amiatt, hogy a muzul­mán lakosságnak a gazdag „udvari zsi­dók” iránti féltékenysége és irigysége rá­juk is kisugárzik majd.

Bagdad hanyatlásával a súlypont át­tevődik Európára, ahol 1000 évvel ez­előtt mindössze 150.000 zsidó élt. Ke­vés a nemesfém, nehéz üzletet kötni, kölcsönt az egyházi tilalom miatt három évszázadon át senki sem ad – kivéve a zsidókat, akiket ráadásul a céhek szinte minden szakmából kitiltanak. A zsidókat szinte rákényszerítik az uzsorásmester­ségre: sokszor csak akkor telepedhetnek meg egy-egy városban, ha hajlandóak pénzt kölcsönözni. Minden zsidó bankár­rá válik, még a paraszt és a mészáros is. Ők adhatnak kölcsönt – persze főleg a közvetlen környezetükben élőknek ad­nak -, a helybeli keresztények számára ugyanez tilos. Dél-Európában a dolog elég simán megy: a zsidók hasznosak és a keresztények ezt elismerik. Létrejön­nek az államok, és az uralkodóknak sür­gősen kölcsönre van szükségük, hiszen egyebek között háborúkat, keresztes hadjáratokat kell finanszírozniuk.

Miután áttekintettük a pénz és a gazda­godás ókori és a középkori aspektusait, nézzük meg az újkort, a tőke korát: va­jon mi Attali véleménye Max Weber és Werner Sombart vitájáról, azaz arról, hogy a kapitalizmus kialakulásának hát­terében vajon a protestantizmus, vagy a judaizmus állt-e?

Ha valaki figyelmesen elolvassa a könyvemet, nem lehet kételye afelől, hogy Weber állítása nem állhatja meg a helyét, nagyon kulturált ember volt, de nem értett meg semmit, sem a judaiz­must, sem az általa játszott szerepet, sem az árutermelési rend forrásait. De Sombart sem jobb nála: szerinte a kap­italizmust az Angliába emigrált lengyel zsidók indították el 400 évvel ezelőtt! Szerinte a spekuláció volt a fő elem, de ez nem igaz. Az igazán fontos dolgok má­sutt rejlenek. Az általános etika és főleg a gazdasági, pénzügyi és befektetési eti­ka megteremtése a lényeg. És ezek sza­bályait a zsidók már 1000 évvel ezelőtt lefektették. Sombart mást is elfelejt szá­mításba venni, például a pápaság szere­pét abban, hogy a zsidó bankárok fenn­maradhattak. Vagy a sokszor rejtetten zsidó származású lombard bankárok szerepét Spanyolországnak, majd ké­sőbb a kapitalizmus két bölcsőjének, né­metalföldnek és Angliának és gyarmata­iknak a fejlődésében, nem említi a zsi­dók részvételét a XIX. század ipari forra­dalmában, különösen a repülésben, az autóiparban és a távközlésben. Kevesen tudják, hogy a brit Reuters és a francia Havas hírügynökségek alapítói zsidók voltak, de zsidók alapították a Deutsche Bankot, a Paribast és a legnagyobb ame­rikai üzleti bankokat is. Könyvemben számos hasonló példát hozok fel Orosz­ország kapcsán is.

Amikor az első cionisták pénzért kuncsorogtak a leggazdagabb amerikai zsidó bankároknál (Seligman, Gold­man, Sachs, Lehman, Kuhn, Loeb, Warburg, Solomon), a bankárok eluta­sították őket. Jellemző válaszuk ma is nagy jelentőséggel bír: „A zsidóság nem nép, hanem etika és kultúra. Ennek alap­ján nem lehet államot építeni.” Azok a bankárok (a Rothschildok, Montefiore vagy Hirsch) sem voltak cionisták, akik bőkezűen adtak. Mivel a cionisták nagy része Oroszországból származott, ahol a keresztények a zsidókat a pénzzel azo­nosították és emiatt a zsidók szörnyű szenvedéseken mentek át, a cionisták gyökeresen szakítani kívántak a róluk ki­alakult képpel. Meg akarták mutatni, hogy képesek paraszttá, kézművessé, munkássá válni. Először jött a Bund, az orosz zsidó szocialista mozgalom, majd az orosz forradalmi mozgalom, végül az utópikus cionizmus, a kibuc. Ma a kibucok már csak marginális szerepet tölte­nek be az izraeli társadalomban, mégis a mezőgazdasági termelés egyharmadát biztosítják.

Vajon mi az oka a kibuc, mint társadal­mi kísérlet bukásának? Attali persze tud­ja a választ:

– Csak az olyan utópia lehet sikeres, amely egy szigeten épül. Egy új társadal­mi modell csak akkor maradhat életké­pes, ha elszigetelt és így átadható a kö­vetkező nemzedékeknek. Ha egy fiatal elhagyja a kibucot, hogy három évet a hadseregben töltsön, majd újabb négyet-ötöt az egyetemen, hogyan várhatjuk el tőle, hogy visszatérjen a kibucba, mond­juk tehenésznek? Hasonló történt száz vagy százötven évvel korábban: a zsidó pénzember bankot alapított Bécsben vagy New Yorkban, a második nemzedék vezette a bankot, a harmadikból azon­ban már nem bankárok lettek, hanem zenészek, festők vagy lélekbúvárok.

Könyvemben leírtam a nagy pénz­ügyi és ipari dinasztiák sorsát. A nagy zsi­dó bankok összeomlottak, vagy a két há­ború között nem zsidók kezébe kerültek. Bécsben a XIX. század a zsidó tőkefel­halmozás aranykora volt: de az unokák már inkább a színház, az irodalom és a pszichoanalízis iránt vonzódtak. Ugyanez ismétlődött meg Amerikában, ahol a har­madik nemzedéket a zene, a rádió és a mozi már jobban izgatta, mint a pénz vi­lága. Az Universal, az MGM, a Fox, az RCA, az NBC, a CBS és a Warner cégeket zsidók alapították, de filmjeiknek semmi közük a judaizmushoz. A világ első te­remben vetített folyamatos filmjét (a Lumiére-testvérek 1893-ös filmjéről van szó, címe Vonat érkezik La Ciotat állomá­sára) egy magyar zsidó, Cukor Adolf vit­te el az Egyesült Államokba. 1907-ben tízperces dokumentumfilmet forgatott Bajorországban: témája egy eléggé anti­szemita passió-játék volt. Az 1930-as években az Universal tulajdonosa – aki­nek a fivére Berlinben volt rabbi – kije­lentette, hogy semmi köze az európai zsidók sorsához. A kor egyetlen harco­san zsidóbarát filmese Chaplin volt, aki­ről még maga Hitler is azt hitte, hogy zsi­dó, pedig nem volt az!

A zsidó fő szerepe 3000 éven át az volt, hogy mint született nomád, segítsen a nemzetközi kapcsolatok kialakításában és fenntartásában. Csakhogy a globalizá­ció azt is jelenti, hogy mivel mindenki le­het nomád, az eredeti nomádra már nincs szükség. Ez annyira új dolog, hogy Izrael­ben az új elit a zsidó állammal szemben maga is nomádként viselkedik. A Könyv népére, erre a nomád előőrsre tehát most kétségkívül egy másik szerep vár.

A megtelepedett gyakran gyűlöli a nomádot. De mivel sem a nomád élet, sem a pénzügyek nem zsidó specialitás többé, a gyűlölet el fog párologni. A zsi­dók szerepét a jövőben más diaszpórák – például a kínai – tölthetik be.

És mi lesz Izraellel? Attalinak erre is készen áll a válasza, bár nem biztos, hogy mindenki elégedetten nyugtázza majd.

A zsidó állam számára elérkezett az igazság órája: ha háborúzik, megsemmi­sül; ha békét köt, integrálódnia kell a ré­gióba, és előbb-utóbb keverednie kell. Minden népnek végül ez a sorsa.

Majmonidész valahol azt írja, hogy a jótékonyságnak nyolc fokozata van. A legegyszerűbb az, ha a szegénynek enni adunk. A legmagasabb fokozat az, ha köl­csönt folyósítunk neki, hogy elkezdhes­sen dolgozni. Mivel évek óta azon va­gyok, hogy mikrohitel-rendszereket fej­lesszek ki az egész világon, hiszek abban, hogy zsidóbb vagyok, mintsem gondol­nám. De ez mindenkire érvényes lehet. Képzeljük csak el, mi lenne, ha mindenki követné a babiloni Talmud parancsát és jövedelme 10%-át a szegényeknek adná. Mennyire másképp nézne ki a világ!

Eric Conan interjúja nyomán írta:

Rajki András

Címkék:2002-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hírek

Hírek ÚJ NEMZETKÖZI ZSIDÓ TÉVÉCSATORNA INDUL Chai TV néven 2003 januárjától új, nemzetközi zsidó tévécsatorna kezdi meg működését. A független...

Zsidók a mai Oroszországban és Ukrajnában

Cvi Gitelman Zsidók a mai Orosz­országban és Ukrajnában* Napjainkban az orosz zsidóság történetének rendkívül pozitív fordulata zajlik. Eltűnt a szovjet...

Close