Zsidók és újságírók

Az újvidéki sakkolimpián a magyar női csapat (a három Polgár-lány és Mádl Ildikó) aranyérmet szerzett, immáron másodszor a sakkolimpiák történetében. A Nemzeti Sport, híven az elmúlt majd egy évtized hagyományaihoz, az olimpia idején rosszindulatú kárörömmel figyelte a Polgár-lányok fogcsikorgató küzdelmét. A sporthivatal vezetője ünnepi fogadáson köszöntötte a győzteseket. Az ünnepi hangulatot – mint az a legnagyobb példányszámú magyar napilap beszámolójából kiderült – több incidens is megzavarta. Mádl Ildikó félrevonult, sérelmezve, hogy őt csak kétszer engedték Újvidéken játszani (és győzni …), a Nemzeti Sport újságíróját pedig Polgár László gorombán megsértette, és nem engedte lányait az inkriminált újságnak nyilatkozni. Az újságíró kommentárja szerint Polgár László őt azért diszkreditálta, mert valahova tartozik, holott a sakkozó leányok papája igazán érzékenyen szokott reagálni, ha azért támadják, mert „valahová” ő is tartozik.

A durvaságot – magam is könnyen indulatba jövő emberként – elítélem. Polgár László eljárását éppen ezért nem helyeslem, de indulatait tökéletesen megértem. Az újságíró sanda megjegyzésére viszont érdemes talán reagálni. Az, hogy ki hol dolgozik, sok mindentől függhet (szakképzettség, hajlam, protekció), de mindenképpen „benne van” az önkéntes választás, az egyéni, szabad döntés aktusa is. Az, hogy valaki zsidó – mert kimondva-kimondatlanul erről van szó, különösen napjainkban Magyarországon -, nem attól függ, hogy gyakorolja-e ősei vallását, hordja-e a Dávid-csillagot vagy megnöveszti-e a pajeszát. Zsidó – egyebek közt – az, akit annak tartanak. Polgár Lászlónak tehát kétszeresen is igaza volt: az őt és leányait már hosszú évek óta rágalmazó, támadó újság munkatársát jogosan utasította el, az őt ért/érő antiszemita támadásokra pedig – öntudatos zsidóként – még jogosabban reagálhat „érzékenyen”.

K. L.