Szombat előfizetés 2017

Zsidó kivándorlás és kulturális mozgalom

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Külpolitika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Tavaly szeptemberben Si­mon Peresz izraeli pénzügyminiszter azt mondta Ame­rikában, hogy a legközelebbi három évben százezer szov­jet zsidó bevándorlására szá­mítanak az izraeli szakér­tők. Walter Ruby, a Jerusa­lem Post munkatársa, visszatérve háromhetes szov­jetunióbeli útjáról, úgy vélekedik, hogy Peresz becslé­sét meg kell szorozni öttel.

Az alábbiakban a jeruzsálemi lapban közzétett riport­jából veszünk át részleteket.

Úgy tűnik, két körülményből ma­gyarázható, hogy a szovjet zsidók körében erősen megnőtt a hajlandó­ság az ország elhagyására: az ottani létfeltételekkel szembeni utálatból és az eljövendőktől való félelemből. Nem hisznek abban, hogy a glasznoszty és a peresztrojka rövid vagy hosszú távon az életkörülmények kedvező változását idézi majd elő.

– Illúzió, hogy ez az elrothadt rendszer alapvető szerkezeti változ­tatások nélkül megreformálható – mondja Borisz Levin, egy középkorú leningrádi zsidó. – Gorbacsov sem­mi mást nem ért el, mint azt, hogy az élet rosszabb lett, a veszély pe­dig jóval nagyobb, mint ezelőtt.

Két lehetőség kísért a zsidók rém­álmaiban: az egyik az, hogy Gorba­csov megbukik, a peresztrojkának vége és bezárul a kapu a kivándor­lás előtt (ez utóbbit sokan a párt­főtitkár bukása nélkül is lehetségesnek tartják valamilyen rendkívüli válságszituáció következtében), a másik aggasztó eshetőség pedig a szovjet rendszer teljes összeomlása, amit anarchia vagy éppen a külön­böző politikai és etnikai csoportok közti polgárháborús konfliktus kö­vet.

A tömeges kivándorlás szűnni nem akaró trendje oda vezet, hogy két-három év alatt szinte minden zsidó eltávozik azokból a városok­ból, ahol a zsidó közösségek jelentős történelmi múltra tekinthetnek vissza.

Vilnában, ahol hatszáz éve élnek zsidók és ahol a közösség virágko­rában a híres vilnai gáon, a 18. szá­zad egyik bölcse működött, ma nyolcezren vannak zsidók. Közülük nyolcszáz felnőtt jár a héber nyelvtanfolyamokra … A hitközség veze­tői szerint az ezredfordulón legföl­jebb kétezer zsidó lesz itt, azok is jobbára öregek. Hasonló a helyzet Bakuban, ahol több mint 25 000 a zsidók száma (egy részük askenázi, másik részük ún. hegyi zsidó, egy sajátos keleti népcsoport tagja, mely már Eszter királyné kora óta a mai Azerbajdzsánban él).

– Itt nagyon rossz a helyzet, el­lenőrizhetetlen – magyarázza Alina Niszker, a bakui Alef Klub egyik héber nyelvoktatója. – Az emberek látták, hogyan hajszolják az utcákon az örményeket szanaszét kóborló bandák, és hogyan terítik le őket ir­galmatlanul. Mi biztonságban va­gyunk – bizonygatják nekünk, de nem érezzük magunkat biztonság­ban.

Ha kibontakozik a tömeges kiván­dorlás, veszélybe kerül a független zsidó kultúra léte a Szovjetunióban. Vitán felül áll, hogy rövid idő óta olyan kulturális fellendülés állt be, ami még hat hónappal ezelőtt is va­lószínűtlennek látszott. A múlt év végén, december 20-án 85 zsidó szer­vezet delegátusai részvételével le­zajlott a Független Zsidó Egyesüle­tek Országos Konföderációjának alakuló kongresszusa. Ez a szervezet a vallásos, a kulturális hagyományo­kat ápoló és a cionista csoportok sokrétű együttese, amellett magában foglalja olyan nemzetközi zsidó szervezetek nemrég létesült helyi tagozatait is, mint a B’nai B’rith, a Makkabi és a Betar.

A Moszkvai Zsidó Kulturális Tár­saság (JCA) azért jött létre, hogy az egész Szovjetunióban előmozdítsa a hamisítatlan zsidó kultúra érvénye­sülését. Ezt a szervezetet a hatósá­gok nem ismerték el, így igen szűk lehetőségei maradtak pénzalapok lé­tesítésére, helyiségek bérlésére és folyóiratok kiadására. Vilnában, Ri­gában és Tallinnban viszont a zsidó kulturális egyesületek megkapták a hivatalos elismerést, sőt ez más vá­rosokban is megtörtént, így Minszkben, Bakuban és nemrég Leningrádban.

Annak ellenére, hogy a hatóságok helyenként igyekeztek gátat vetni e csoportok növekedésének, Moszkvá­ban, Leningrádban és sok vidéki vá­rosban szinte robbanásszerűen meg­élénkült a kulturális élet mind a művészetek terén, mind a héber és a jiddis nyelvoktatás tekintetében. Zsidó újságok és tájékoztató kiadvá­nyok készülnek nagy számban, főleg a balti államokban.

A lettországi zsidó kulturális egye­sület támogatást nyújt a VEK (Zsi­dó kulturális hírek) című orosz nyelvű magazinnak, mely ötvenezer példányban jelenik meg. Alija-aktivisták adják ki az Eclénu című ha­vi folyóiratot, melyet szintén az egész Szovjetunióban terjesztenek.

Van ebben a hirtelen támadt kul­turális pezsgésben valami rajongás. Azoknak az embereknek az érzéseiből táplálkozik ez, akik lelkiismere­tesen fáradoznak azon, hogy fel­élesszenek egy sokáig elnyomott kultúrát, mielőtt elkerülhetetlenül és végleg el nem tűnik a talajról, mely évszázadokon át táplálta.

A zsidó kultúra egyik munkása Vilnában így fogalmazott, miután visszatért Lengyelországból: Varsóban van egy szép zsinagóga és van zsidó színház is, csak zsidók nincsenek többé. Az egész úgy hat, mint egy szeretettel gondozott múzeum. Néhány év múlva ez lesz a vilnai zsidóság sorsa is.

A JCA vezetői több mint egy éve kitartanak amellett, hogy nincs el­lentmondás az alija és a szovjetunióbeli zsidó kultúra fenntartása között. Mihail Cslenov, az egyesü­let elnöke szerint „egyazon érem két oldala ez”.

Éli Lifsic, a szovjet Makkabi el­nöke és Cslenov közeli munkatársa hangsúlyozza, hogy a JCA vezetői­nek tapasztalniuk kell: a zsidó la­kosságnak az a része vándorol ki, amelynek a legerősebb az azonos­ságtudata. A kulturális mozgalom elősegíti majd – véli Lifsic – az ottmaradók gyönge zsidó tudatának erősítését. Elismeri azonban, hogy az utolsó hat-nyolc hónapban jóval nagyobb volt a tülekedés a kiutazási engedélyekért, mintsem a JCA veze­tői 1989 elején elképzelték.

Cslenov kitart amellett, hogy nem reális még feltételezni, hogy nagyon sok vagy éppen a legtöbb szovjet zsidó a kivándorlás mellett dönt, hiszen nincs olyan apparátus, mely kétmillió zsidót négy-öt év alatt ki­juttathatna az országból. És mind Izraelnek, mind Amerikának vége­sek a technikai lehetőségei ilyen tömegek befogadására. Szerinte évi hetvenezer főben jelölhető meg a maximum, amit Izrael és az Egye­sült Államok együttvéve vállalhat.

1969 óta, amikor a kivándorlás el­kezdődött, háromszázezer zsidói hagyta el a Szovjetuniót. Az elkövetkező tíz évben ugyanennyi kiván­dorlóval számol Cslenov, mindamellett elképzelhetőnek tartja, sokkal többen lesznek, ha a mosta­ni, viszonylag rendezett ki vándorlást kontrollálhatatlan menekülés váltja fel. Szerinte azonban ma ez nem lenne indokolt.

Címkék:1990-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A glasznoszty sötét oldala

A Molodaja Gvargyija című, na­cionalista szellemű szovjet havi fo­lyóirat nemrég ezzel a címmel közölt cikket: Le kell vágni a cioniz­mus...

Béke az olajfák alatt?

Egy levél Jeruzsálemből (közölte a The Jerusalem Post International Edition, 1990. március 10., 1531. sz.) „Arafat helyettese, Abu Ijad egy...

Close