Szombat előfizetés 2017

Megkérdőjelezhetetlenül érvelt a színpadon

Írta: Verebes István - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Könyvhétre jelenik meg Kertész Péter A Komlós című könyve az Ulpius Kiadó gon­dozásában. Ebben kortársai emlékeznek Komlós Jánosra. A tabló meglehetősen szí­nes, az emlékezet többféleképpen működik. így aztán Komlós, hol „kövérkés úr”, hol „szép szál férfiú”, hol „számos nyelven beszél”, hol „egyben sem találja fel iga­zán magát”, hol „rohadt ávós”, hol meg „tette a dolgát”, amikor rabbiszemináriumi studírozását elhagyva a politikai rendőrséghez szegődött szolgálatra. Hogy mi min­dent követett el, vagy nem követett el ebben az időben, azt javarészt áthatolhatatlan homály fedi, s ez már nagy valószínűséggel így lesz ez után is.

A rá való emlékezésre készséggel vállalkozó kortársai bizonyos értelemben cin­kosai, hiszen mindannyian valamilyen kapcsolatban voltak vele, s így akarva, aka­ratlan, ugyanazt a szekeret tolták, mint ő. Mindenki szabad akaratából mondja a magáét, a saját személyes sorsáról, a korról, és persze a mind inkább feledésbe merülő, egyszersmind legendává váló Komlósról, Jánosról, Janiról. Ki-ki vérmér­séklete szerint, a maga szerepét eltúlozva, vagy éppenséggel háttérbe szorítva. Senki nem mentegetőzik, hogy élni és dolgozni merészelt akkoriban, amikor Komlós cikkei, könyvei megjelentek, filmét bemutatták, konferanszai a rádióban és a Mikroszkóp Színpadon elhangzottak, és az egykori belvárosi úri szabónál var­ratott alpaka öltönyében havonta egyszer megmutatta a népnek Az érem harma­dik oldalát a televízióban. A legenda szerint ilyenkor tíz percre elnéptelenedtek a pesti utcák, és nem akadt taxis, aki fuvart vállalt volna.

A mintegy 40 szerkesztett interjúból előzetesként Verebes István visszaemlé­kezését közöljük.

Verebes István

Igazán semmilyen különö­sebb kapcsolatban nem voltunk Komlóssal, bár furcsa módon ez rajtam múlott, hiszen jószerével nyolc éven át hívott a Mik­roszkóphoz. Gondolom,

Hofi Géza szólt az érde­kemben, akivel én nagyon jóban voltam. Bizonyos műsorai előtt megtisztelt azzal, hogy az ő minden­kori Mercedesében el­mondta nekem a szövegét, tesztelte rajtam mint fiatalemberen, a hatást. Hofi a barátságunk okán újra és újra mondta a Komlósnak, hogy van itt egy fiú, aki vonzódik ehhez a műfajhoz, de akkor én vidéken rendeztem. Ettől füg­getlenül Komlós mindig hívott. A 70-es évek elején szervezett ilyen ötletbörzé­ket, nyolcan-tízen összejöttünk, és egész délután ontottuk magunkból a gégékét. Komlós két-két és félezer fo­rintot kifizetett akkoriban honorárium­ként, ami egy havi fizetés volt. Ebből is lehetett tudni, hogy ez egy jól szituált színház.

Hofi Kádár paródiája, amely egy sakk parabolára épült, az én ötletem alap­ján született. Volt egy írott monológom, azt vette meg a Komlós, és adaptálta a Hofira. Közben, mint fiatal siheder, találkoztam Kom­lóssal a Rádiókabaréban, ahol ő konferált. Rajta kí­vül olyan nevek voltak, hogy Abody, Major, Gobbi, Schubert, Agárdy, Csákányi. Számunkra a Kern Andrissal rettenetesen nagy megtisz­teltetés volt, hogy ilyen komoly színé­szekkel együtt dolgozhattunk. Komlóst nem szerettem. Engem taszított az ő privát cinizmusa, a magabiztossága, a rendszer kegyeltjeként tanúsított – bo­csássa meg, hogy holtában mondom – arroganciája, nagymellényűsége. Azért is nem fogadtam el a meghívását a Mik­roszkópra, mert már akkor sem nagyon szerettem, ha lekezelnek. Amikor interregnumok voltak az életemben, és el­szegődtem egy vidéki színházhoz, ak­kor sem használtam ki ezt a lehetősé­get, mert tudtam, hogy ebből csak konfliktus lenne. Ha csak egyszer úgy szólt volna hozzám, ahogy a beosztott­jaival hallottam beszélni, én nekime­gyek, vagy jobb esetben becsukom az ajtót, és soha többé nem lát.

A történethez hozzátartozik, hogy ami­kor 1970-ben végeztem Várkonyi Zol­tánnál a főiskolán, a nagy pofám miatt nem volt szerződésem. Várkonyi ugyan felajánlotta, hogy leszerződtet a Vígszín­házba, ahol az apám, és az apám felesé­ge is ott volt, de nagyon sokat kellene várni, hogy szerepet kapjak, menjek in­kább a Mikroszkóp Színpadhoz. Felhá­borodtam ezen, mert nem azért tanul­tam a főiskolán négy évig, hogy egy ka­barészínházhoz menjek. Mire Várkonyi azt mondta: maga ne mérlegeljen, men­jen bárhova, de ahova megy, ott mindig legyen első, arra vigyázzon. Az érdekes az, hogy Komlós és Várkonyi is 1980-ban halt meg, és én ugyanabban az év­ben kerültem a Mikroszkóphoz. Akkor már itt volt a Hofi, és ezért nem lehet­tem első. De amikor Hofi két év után el­ment, akkor első lettem. Várkonyi jósla­ta tíz év után beigazolódott.

Azt el kell ismernem, hogy Komlósnál kulturáltabb, az információkat, amikhez hozzájutott, nála okosabban, politikailag és ideológiailag jobban ke­zelő szerző ebben a műfajban nem volt. Az egyik vácrátóti humorfesztivá­lon volt egy szimpozion, és Marton min­denkit kiszólított. Komlós nem készült erre, de amikor a vita során valahogy megrótták a műfajt, felállt és elmon­dott egy negyven perces értekezést. Le­nyűgöző volt. A rögtönzött értekezés ar­ról szólt, hogy a műfaj elleni averzió tu­lajdonképpen abból ered, hogy a Bach-korszakban a nevetés vagy a derű nemzetgyalázásnak számított. Aztán ez úgy maradt. Komlós ezt levezette történel­mileg, szociológiailag, lenyűgöző mó­don és rendkívül populárisán, hogy a passzív rezisztenciának ellentmondó nemzetietlen derű, ez a bélyeg végig rajta volt a magyar kabarén.

Komlós egy fantasztikus elme volt. Különösen, ha meggondoljuk, hogy mint konferanszié az ő hinterlandjával – rabbiképző, ávo, Népszabadság – a hetvenes években mire volt képes. Az hogy a népszabadságtól, amely a hatal­mi centrum lapja volt, lépett át egy progresszív színházba, ez egy furcsa, bizarr légkört adott a megjelenésének. Ráadásul ő nem kompenzálta ezt, ha­nem éppen ellenkezőleg: provokálta a közönséget. Offenzív, éles és érdes volt, ugyanakkor megkérdőjelezhetetle­nül érvelt a színpadon. Az ő jelenléte egy hallatlan okos dramaturgra vall, aki tökéletesen átlátta azt, hogy ha az első részben így építkezik a műsor, akkor a Hofival hogy koronázódik meg. Komlós kiváló szerkezeteket, gondolatmenete­ket tudott megvalósítani. Az utolsó olyan pali volt, aki bizonyos intellektu­ális léptékekben csinált egy műsort, el­kezdte az Á-nál és befejezte a Z-nél. Há­la volt egy sorrend. Több nyelvet be­szélt, hallatlan tájékozott volt, leszűrte az információt, és már fél évvel előtte tudta, hogy gazdasági mechanizmus készül. Tudta, hogy áremelés lesz, há­rom hónappal előtte. Ezért volt mindig ilyen cassandrai helyzetben a színház.

*

Én mellesleg pokolian rossz előadó­nak tartottam. Ettől ő még tetszhetett nagyon sokaknak, és feltehetően rólam is mondhatják azt, hogy rossz előadó vagyok. Nekem nem tetszett, ahogy ő operált. Én Kellér Dezsőt és még in­kább Darvas Szilárdot par excellence rátermettebb konferansziénak vélem, miközben azt mondom, hogy ők közel sem voltak olyan intellektusok és olyan nagyon furcsa, többrétegű szocializáció­val megáldott emberek, mint a Komlós.

Komlóssal egy jelentős korszak ért vé­get a magyar kabaré történetében. Kezdődött Nagy Endrével, folytatódott Békeffi Lászlóval, utánuk jött Darvas Szilárd és Kellér Dezső. Megemlítem még Róna Tibort, aki ugyan nem volt konferanszié, de az 56 utáni revizionizmusnak egy nagyon tehetséges alakja­ként érdemes rá emlékezni. Komlós a konszolidáció után, Kádár aranykorának volt a konferansziéja, én pedig az elimi­nációnak. A magyarázkodás Róna Tibor, a múlt kritikája, a szocialista értékek vé­delme, az anomáliák bírálata Komlós nevéhez fűződik, és az enyészet maradt nekem. Egyébként én nem sorolom ma­gam ebbe a sorba, mert az én időmben már nem volt nagy korszak. Komlós után már rosszabb volt minden.

Miután öt évig voltam annak a szín­háznak a tagja, amit Komlós alapozott meg számomra az derült ki, hogy ő na­gyon jól igazgatott. Marton Frigyes csak inkluzíve, kívülről segítette Komlóst, de a menedzsmentje a Mikroszkópnak na­gyon erős része volt. Marton nem volt olyan jó igazgató, mint Komlós, szerin­tem nem is nagyon szerette ezt csinálni, ő inkább mint menedzser és feltaláló nyújtott kiemelkedőt. Komlós uralta a helyzetet, és mindennek úgy kellett tör­ténni, ahogy ő kitalálta. Viszont jól meg­fizette a színészeket, akik nála felléptek. Rend volt a színházban, annak ellenére, hogy Komlós ritkán volt tiszta, értem alatta, hogy ő erősen ivott.

Nagymaroson nyaraltunk, ott vettünk ki házat, és a moszkvai olimpiát néztük éppen, amikor a déli krónikában bemondták, hogy Komlós János meghalt. Mondtam az akkori feleségemnek, gyerekeim anyjának, hogy holnap jön a tá­virat Martontól, menjek át hozzá Leány­falura. Nem másnap jött, hanem még aznap délután. Komlós nyilvánvalóan egy fiatalember volt, 58 éves, de min­dent megtett azért, hogy meghaljon. Mi­után nem volt vele különösebb emberi kapcsolatom, hazudnék, ha azt monda­nám, hogy a kardomba dőltem, mikor meghalt. Mindenesetre meg kell mon­dani, nem örültem a dolognak, mert tudtam, hogy én következem. Akkor már konferálgattam egyes műsorokat és tudtam, hogy én leszek a következő. Az Ádám című hetilapnál voltam egy nagyon jó állásban a Bácskai Lacinál, 13 flekket kellett kéthavonta leadnom, azt csináltam, amit akartam, és olyan szabad voltam, mint a madár.

Tudtam, hogy a Mikroszkóp Színpad évi 2-300 előadást játszik, ettől megi­jedtem, de azért leszerződtem. Akkor még ment egy műsor vagy tízszer, ami­re a Kabos Lacit hívták át a Vidám Szín­padról. Ő nem konferált, hanem gyakor­latilag adaptálták számára azokat a szö­vegeket, amiket a Komlós mondott. Én ugyanis nem akartam beszállni ebbe a műsorba, mert másnak a szövegét nem tudom mondani. Volt egy bábjelenet, ahol Arafattal kellett volna eszmét cse­rélni, és Marton Frici rám szólt, hogy ne vágjak pofákat. Mondtam, hogy akkor ne állíts az Arafat mellé, vagy hagyjál ki a műsorból. És akkor a Selmeczi Tibi állt az Arafat bábu mellé.

Jött az első műsorszám, a Hogyan tovább? című, amely­ben először én jöttem. Már úgy körülbelül tudták, hogy ki vagyok, a nevemet ismerték, de az arcomat abszolút nem ismerték. Ez 1980 novembe­rében lehetett. Röviden mon­dom, mert egy regényt lehet­ne belőle írni: én ott körülbe­lül negyvenszer buktam meg. És negyvenszer mondtam fel a Marton Frigyesnek, mert tö­kéletesen hatástalan volt, amit mondtam. Nem voltam kitalálva a magam számára, és nyilván stresszeltem is. Márpedig körülbelül nyolc percig a színpadon lenni úgy, hogy halk mosolyok vannak, egy olyan színpadon, ahol vé­gigröhögték az egészet, ka­tasztrófa volt. A huszonötö­dik-harmincadik. előadáson már mindent megpróbáltam, az eredmény semmi, nulla.

Ház az volt, a műsornak is sikere volt, csak én éreztem, hogy mélyen alatta vagyok annak, amit teljesítenem kell a Komlós után. Harminckét éves voltam, abszolút fiatal ember, és úgy éreztem, hogy egy nimand, egy nyikhaj, egy senki vagyok a színpadon, semmi hitelem nem volt. Ki ez? Hogy jön ez ahhoz, hogy itt beszéljen a világról? Végső elkeseredésemben az egyik előadáson lehordtam a közönséget, hogy miért nem nevetnek, amikor én jókat mondtam. Utána bementem az öltözőbe, és fel volt írva a tükrömre rúzzsal, hogy a közönséget nem lebasz­ni, hanem megbaszni kell. Aláírás: Mar­ton. Gyakran beszélgettem a Hofival, aki a következő tanácsot adta: „Te ne azt csináld, amit a Komlós. Komlós le­hordta a közönséget, kritikát gyakorolt, tőle ezt elfogadták. Hallgass rám, te kérjél bocsánatot. Akármit mondasz bárkire, utána mindig kérj elnézést, hogy ez csak véletlenül csúszott ki a szádon, mert nem akarsz megsérteni senkit”. Meg azt is mondta, hogy „a szemüveged fölött, ha poénkodsz, nézzél ki, és legyél egy kicsit cinkosabb.”

Tíz előadás után tökéletes sikerem lett. És ott akkor elindult valami, amit kezdtem élvezni. Én ugyanis ugyano­lyan hatást akartam elérni rögvest, mint a Komlós, márpedig azt nem adják olcsón, beletellett jó egy évbe. No persze kaptam a pofámra kritikusoktól. Nem nagyon segítettek. Marton türelme, bi­zalma, Hofi mérhetetlen segítsége, és az öreg rókák, Sas Jóska, mindenki azon volt, hogy beváljak, mert nem volt konferanszié az országban. Az 50-60. előadásnál összeállt minden, és aztán már nem volt gondom.

Öt évet húztam le a Mikroszkópon, és tíz évig, 1980-tól 1990-ig konferál­tam a rádió szilveszteri kabaréját, ami őrületes komoly státus volt, és rangot adott. Igaz, először a Bodrogival ketten, de 1981-től már egyedül. Egyéb­ként én több szilveszteri kabarét konferáltam, mint a Komlós. Ő hetet vagy nyolcat, ha jól tudom.

A Mikroszkópot azért hagytam ott, mert elment a Marton Frigyes. Úgy gon­doltam, ha ő azt kiprovokálta, hogy ne tartóztassák, én se maradok, mert min­den hibájával együtt szolidáris voltam vele. Meg nem is kell öt évnél tovább maradni egy helyen. Untam már. Ennyi volt benne. Pedig az én helyzetem jó volt, azt csináltam, amit akartam. Min­den este változtathattam az aktualitá­soknak megfelelően, a műsor meg min­dig ugyanaz maradt. De elég volt már akkor, 1985-ben a magánéletem is azt involválta, hogy változtassak, és akkor elmentem Londonba négy hónapra, amit nem tehettem volna meg, ha a színháznál maradok.

*

Komlós János számomra egy nem ro­konszenves, csöppet sem szeretetre méltó, hallatlan okos, kulturált, a mű­fajt kiválóan érző, de kevésbé jól gya­korló, nagy formátumú személyiség volt. Fogalmam sincs, hogyan hatna ma, ha kiadnák az írásait, vagy a rádió sugározná a konferanszait. Ő egyszerre volt rendszerkonform és ellenzéki. Ezt olyan ügyesen sodorgatta, ami akkor le­het, hogy nem volt olyan feltűnő, de ma már ki tudnánk szemezni, hogy mit mi­ért mondott. Hogy miért mondta azt, ami mellett érvelt, és miért mondta azt, ami ellen. Mert a műfaj az ellenében él. Ő ezt borzasztó ügyesen művelte, és a demagógiáját nagyon okosan csomagol­ta be. Kellett is, mert egy nagyon érzé­keny korszak volt. A lengyel antiszemita hullámot követően a 74-es káder átcso­portosítás során nálunk is megvalósult egy zsidótlanítási program a politikai eli­ten belül. Akkor került ki a felső pártve­zetésből az Aczél, és lett miniszterel­nök-helyettes. A televízióban és min­denhol azt lehetett hallani, hogy sok a zsidó a vezető posztokon. Akkoriban volt az első olajárrobbanás, s az azt Kö­vető áremeléshullám, és Komlós ezt ki­válóan kezelte. Ő nem csak a Mikro­szkópnak és a rádiókabarénak volt ilyen módon a szószólója, hanem a rendszer­nek is, mintegy csatornát képezett a felső vezetés és a nép között. Gyakorla­tilag lefordította a különféle pártprogra­mokat, egyszerre propagálta és kritizál­ta azokat. Ezt úgy csinálta, mint egy iga­zi rabbi, aki jól hohmecol. Komlós konferanszai tulajdonképpen magas szintű hohmecolások voltak, amiben istenien rejtette el ezt a kettősséget. Most ol­vasom Tabi írásait, fantaszti­kusak, jókat derülök rajtuk.

Nagyon érdekes kordokumen­tumok, amelyekből kiolvasha­tó, hogy mi foglalkoztatta, mi ellen szólhatott, hogy szólha­tott, hol van elrejtve a keserű­ség bennük, és hol van a kompromisszum. Ezt én a ma­gam bőrén is tapasztaltam.

1990-91-ben végigmentem egy rádióműsorban az összes konferanszomon, és leellenőriz­tem, hol voltam elvtelen, hol hallgattam el dolgokat, mikor akartam karriert csinálni, mi­kor kezdtem el beszélni, és mi­kor engedte meg a Marton, hogy a Kádár nevét kiejtsem.

1980-tól 84-ig nem mondhat­tam ki a Kádár nevét, akár­hányszor beírtam, Marton azt mondta, még nem, majd én megmondom, mikor. Ő ezt is­tenien tudta. Szembesültem azzal, hogy az első három év­ben semmi lényegi dologról nem beszéltem. Mellébeszél­tem, vicceltem. Mert úgy lehe­tett karriert csinálni. Amikor aztán bedolgoztam magam a műfajba, utána lehetett prog­resszívnak lenni, jól odamon­dogatni. A Mikroszkópon 1983-ban volt az a konferanszom, ami­kor azt mondtam, tegye fel a kezét az, aki kommunista. Ebből aztán volt is bal­hé az Aczéllal.

*

Komlóst, megvallom, nem olvastam a halála óta, és ezzel nyilván nem csak én vagyok így. Azon sem csodálkozom, hogy a halála óta eltelt huszonkét év alatt még egy emlékműsorra sem mél­tatták. fia valaki most elővenné Kom­lóst abból az apropóból, hogy 2002-ben lett volna 80 éves, arra rásüthet­nék, hogy a Kádár korszakot akarja re­habilitálni. Mert Komlós a rezsim embe­re volt, ávós volt, zsidó volt. Aki ehhez hozzányúlna, és nimbuszt akarna ebből csinálni, azt ma, Magyarországon tuti, hogy megtámadják. Önt is meg fogják támadni, hogy könyvet ír róla. Akkor is, ha Komlós zsidónak, ávósnak egyaránt kicsi volt. Mert tessék monda­ni, van kis terhes? Mindegy, hogy mi volt, ávós volt.

Félnek hozzányúlni, mert túlságosan összeforrt a kádári személyzeti politiká­val, az Aczél diabolizmusával. Ha érté­kén kezelnék, akkor beszélni kellene róla, mert egy nagyon jelentős valaki volt, a műfajban is, és a közéletben is. Azzal együtt mondom ezt, hogy ő azért nem nagyon szerettette meg magát. Emlékszem, egyszer a Rádiókabaréban megkérdeztem tőle: „Hogy vagy, Já­nos?” Azt mondta: „Most rúgom az utol­sókat. Másokba.” És röhögött. Ez nekem nem tetszett. Én ezt cinikusnak tartottam. Élvezettel mondta, hogy ő másokba belerúg. El tudtam hinni, hogy élvezi azt, ha valakit megalázhat.

De lehet, hogy ez csak az érzetem. Hoz­zám soha egy rossz szava nem volt, de azt éreztem, hogy ez az ember nagyon önhitten kezeli a hatalmát. Ez azonban Komlós jelentőségéből, súlyából, érté­kéből semmit nem von le. Az érdekte­len, hogy bárki szerette őt vagy nem szerette. József Attila sem volt egy be­hízelgő ember, azt mondják, nála kiállhatatlanabb pali a világon nem volt.

Komlós János a nemzeti kultúrának egy partikuláris műfajában volt jelentős személyiség. Tudván azt, hogy ez egy nyomorék műfaj, egy ortopéd műfaj. A kabarista, az nem ember. Én azért nem lehetek nagy művész, mint a többi nagy művész, mert én a kabaréhoz hű vol­tam. Nyolc évig Koltai Tamás nem írt olyan kritikát, amiben a kabaré szó nem szerepelt volna. Ha nálam elmoso­lyodott valaki egy vígjátékban, leírták, hogy kabaréhumor. Nem tudom, mi az, hogy kabaréhumor, mert van jó humor és rossz humor. Kabaréban is, meg operában, mindenben. Nekem mindig odaírták, hogy kabaréhumor, mert sike­rem volt a műfajban.

Címkék:2002-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Halász Tamás versei

Halász Tamás Magánzsoltár IV. Élet nem lehet elég ahhoz, hogy minden kérdést feltegyünk. Ha elégnek tűnt, az élet nem volt;...

Haszid lektűr

Haszid lektűr Chaim Potok regényei (Chaim Potok: A kiválasztott, ford. Dezsényi Katalin, 299 oldal, 1980 Ft. Chaim Potok: Az ígéret,...

Close