Szombat előfizetés 2017

Válasz Naftali Krausnak

Írta: Turán Tamás - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Tisztelt Kraus Úr!

Miután Zoltai ügyvezető igazgató válaszára mindez ideig hiába vártam, így most mindenekelőtt megköszönöm, hogy meglehetős frissességgel, levelem megjelenését már hetekkel megelőzve beküldött írásában Ön azt válaszra méltatta.

Nekem címzett mondataihoz, kitételeihez annyit fűznék hozzá: bár értesülései hézagosak, egy dolog feltétlenül igaz: ugyancsak van mit tanulnom még „református” zsidóktól is.

Zoltai úr inkriminált nyilatkozatát illetően Ön téved: nem puszta formalitást jelent, és erről hivatkozott interjúja alapján is meggyőződhet. Csak annak nem akad meg a szeme rajta, aki számára magától értetődő, hogy a hitközségi férfiúk látszatra súlyos kijelentései is csupán felsőbb hivataloknak lerótt szóbeli szolgálatok. A törődötten bóbiskoló közönség szerepébe nem volt elég időm beletanulni, ezért vetődik fel számomra az a kétségkívül nagyképű kérdés is, hogy miféle hitközségnek vagyok a tagja.

Lényegében osztom, ahogyan Ön „Asszimiláció”, „Hitközség”, „Cionizmus” címszavak alatt a közelmúlt és a jelen állapotait jellemzi. Hozzátenném, az „asszimiláció” szót én más értelemben is alkalmazhatónak találom például amit régebben úgy fogalmaztak Pesten: „a hitközség el van maradva egy brosurával,” mintha ma is állna. Nem eléggé asszimilálódott az új keletű demokrácia bizonyos elvárásaihoz: megfelelő alapszabálya van programja nincs, lapja van nyilvánossága nincs; intézményi keretei vannak civil társadalma nincs. Ami a személyek megítélését illeti, az Ön karikaturisztikus jellemzései, sommás ítéletei kevéssé járulnak hozzá a kontraszelekcióért felelős szerkezet kiküszöböléséhez: ettől még jöhetnek új mesefigurák a régi szereposztásba, és megtalálhatják a számításukat a régiek egy új forgatókönyvben.

Magam sem venném a lelkemre, ha akár ádáz dühömmel, akár felelőtlen csipkelődésemmel megbántottam volna a Szohnutot, mint szervezetet, de féltő gyengédségét, megindító aggodalmát nem osztom. Biztosra veszem, hogy nem fognak minket magunkra hagyni: a Zsidó Ügynökséget a helybéliek érdekelni fogják a jövőben is, persze csak mint potenciális bevándorlók semmiféle sandaság nem kell ennek megállapításához, ez lévén a szervezet raison d’étreje. (Az anamnézisemhez tartozik: a saliahokkal s más izraeliekkel való beszélgetések nemegyszer eszembe juttatják az asszimilált, pszichopata Kafka egyik egypercesének rendőrét, aki az utcán útbaigazításért hozzá fordulónak azt mondja: Add föl, add föl! – és elfordul, „mint aki nem akarja, hogy nevetni lássák”.) Az ügyvezető igazgató úr inkriminált nyilatkozatát én továbbra is inkább a súlyviszonyoknak tulajdonitom. Ha a hitközség csüggesztő állapotait a vezetők saját fantáziátlanságuk alibijéül használják; ha nem illeszkedik koncepcióba a nemzetközi zsidó szervezetek szükséges és hasznos jelenléte, akkor azok kényszerűen az Egyházügyi Hivatal után maradt hatalmi űrbe fognak benyomulni. Akkor itt zsidó-zsidó párbeszéd helyett újra jelbeszéd lesz: hivatalnokok joviális hátba veregetése és összevont szemöldöke fog igazgatni. Ma a hitközség végiggondolt célok és elvárások híján még kérni se tud, megkapja hát sokszor a bóvlit.

Csak egyetérteni lehet megállapításával, miszerint a cionizmus egyike a terápiáknak. Ezt a terápiát azonban nem a hitközség fogja hitelesen képviselni. Nem hiszem továbbá, hogy az asszimiláció lelassulásában Zoltai úrnak vagy akárki másnak oroszlánrésze volna, vagy hogy ő maga a nagy kormányos szerepére áhítozna. Amennyiben az alapszabályban részletesen rögzített számos funkcióját jól ellátja és ebben nincs okom kételkedni -, akkor azzal máris sokat tett és tesz a fennmaradásért. Ha azonban mégis szűknek érezné hivatalának kereteit, akkor mindenekelőtt az alábbi kérdések szövetségi, illetve helyi szintű megválaszolásában volna sürgős szükség erjesztő és koordináló szerepvállalásra:

1. Közelebbről miféle hitet, a zsidóság miféle irányzatát, irányzatait képviselik a hitközség, illetve a körzetek (az ortodox tagozatot leszámítva), azaz: milyen vallásgyakorlatot követ, vagy tart legalább elvben követendőnek? (Az alapszabályokból ideológiai önmeghatározásként úgy látom, csupán annyi szűrhető le, hogy: a) nem ortodox, b) a vallástörvény elsőbbségét, a Sulhán Arukh „alapvető szabályainak” érvényét elismeri. Ez semmitmondó. Az új terminológia számomra rokonszenves módon fogalmilag és jelképesen halálos csapást mért a neológia hagyományaira azzal, hogy az „izraelita” megjelölést a „zsidó”-val cserélte föl, ugyanakkor mégis annak alapvetően parókiális templomkörzeti működését folytatja. Ez a bizonytalanság, önmeghatározatlanság ma még érthető és adekvát, ám nézetem szerint nem tartható fönn sokáig. Magyarországi „helyzet” van, külön „magyar út” szerintem nem kívánatos és nem is lehetséges. Ezen állapot fennmaradása hosszabb távon befelé a szellemi korrupciót konzerválja, kifelé izolációhoz vezet.)

Ennek függvényében, vagy akár ennek előkészítéseként:

2. Kiket alkalmaz a hitközség a jövőben rabbiként? Mi lesz a honi rabbiképzés jövője? Fenntarthatónak, illetve fenntartandónak ítélik-e meg a körzetek jelenlegi elhelyezkedését? Próbálnak-e, tudnak-e kapcsolatot teremteni a templomkörzetek és rabbijaik a nem templomjáró emberekkel? Akarnak-e, tudnak-e utánpótlást biztosítani a zsinagógái közösségek számára? Ha igen, ha nem: miért?

3. Milyen elveket követ a hitközség a más zsidó szervezetekhez, illetve a társadalmi környezethez való viszonyában? (Lásd például: hordó-ügy, újévi állami jókívánságok dolga, pápalátogatás.)

A kérdések sorát lehetne folytatni. Többségük megválaszolása a rabbik kompetenciájába tartozik, de mindegyik sokoldalú végiggondolást igényel. Az „illetékesek” nyilvánosan is követhető diszkussziójára volna szükség; úgy látom e nélkül nincs egészséges hitközségi működés, csak rögtönzés, vegetálás, folyosói intrika.

A túlélésért küzdve megoldásokat csak a hamis próféták árulnak. Ha a hitközség nem törekszik saját erőből többek közt a cionizmustól is tanulva a maga feladatát betölteni, akkor vezetőinek „cionista” jelszavai a legjobb indulattal is csak pótcselekvésnek lesznek tekinthetők.

Turán Tamás

Címkék:1992-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Röfuá sölémá!

Nyílt levél egy „terápiára” szoruló járóbetegnek Többször is figyelmesen elolvastam T. T. „magasröptűnek” szánt fejtegetéseit, amelyeknek, gyengélkedő állapotának megfelelően „egy...

Utaljuk-e kórházba a járóbeteget?

Gondolatok Turán Tamás cikke kapcsán A Szombat ismét szép példáját adta a demokratizmusnak. Igaz, jó volna végre megvonni a határt...

Close