Szombat előfizetés 2017

Szegénység Izraelben – Interjú Dr. Yossi Korazim-Kőrösyvel

Írta: Shiri Zsuzsa - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Dr. Yossi Korazim 1957-ben, 10 évesen érkezett Izraelbe. New Yorkban, a Columbia Egyetemen szerzett PhD-t szociális munka szakon. Jelenleg az Izraeli Szociális és Népjóléti Minisztérium főmunkatársa, a szociális munka és a közösségi szociális munka országos hírű szakértője. A szegénység és az elszegényedés kérdése Izraelben az utóbbi években egyre fontosabb kérdéssé válik. Az intifáda nyomán megjelenő gazdasági válság miatt a társadalom egyre növekvő részét fenyegeti a leszakadás.

Mi számít ma Izraelben szegény­ségnek. kik számítanak szegénynek?

Ezt úgy számítják ki, hogy a csalá­dok összes jövedelmét összeadják, és az országos középérték 50 százalékát veszik a szegénységi küszöbnek. Aki ez alatt van, az szegénynek számít Izrael­ben. Ez persze relatív: az, hogy ki sze­gény Izraelben, egyenes kapcsolatban van azzal a kérdéssel, hogy mennyire gazdagok a gazdagok.

Kik esnek Izraelben ez alá a küszöb alá, mit lehet róluk tudni?

– Ma már elég sokat lehet róluk tud­ni, mert ugyanazt a módszert használ­juk több mint húsz éve, így sajnos le­het látni, hogy merre fejlődik a sze­génység Izraelben. A legszegényebbek azok a sokgyerekes családok, ahol a családfő nem dolgozik, az egyedülálló szülők, az izraeli arabok, és az izraeli ortodox családok. Ezek azok a csopor­tok, ahol a szegénység a legkomolyabb. De az utolsó két-három évben beszélnek egy új csoportról, a dolgozó szegényekről is. Ma már a szegények 36 százalékánál a családtagok dolgoz­nak, de olyan keve­set keresnek, hogy a gazdagokkal össze­hasonlítva mégis a szegénységi küszöb alá esnek.

Nagyságrendileg miről van szó? Há­nyan vannak a szegények?

A családok 17,7 százaléka, 343 ezer család, összesen tehát 1,3 millió ember szegény. A 18 éven aluliaknál, vagyis a gyerekeknél 28 százalék ez az arány. Izraelben most egy kicsit több mint hat és fél mil­lió lakos él. Az utóbbi években ezek a számok nagymértékben emelkedtek. S persze a következő kérdése az lenne, hogy mivel magyarázom ezt? Hiszen Izraelt a hetvenes évek végéig jóléti ál­lamként tartották számon. A nyugati mérték szerint is. De amikor Reagan Amerikában és Thatcher Angliában el­kezdték a neoliberális politikát, egyszerre csak az izraelieknek is megtet­szett a gondolat, hogy talán lehetne spórolni az állami kiadásokon. így az 1980-as évek óta nagyon fölerősödtek a családok közti különbségek. Az olló komolyan kinyílik.

Hogyan viszonyul a problémához az állam? Milyen segítséget kapnak a szegények?

– Az államnak két fő szolgáltatása van. Az egyik a társadalombiztosítás, amelyen belül több kategória létezik, a másik a szociális szolgáltatások cso­portja. Az első kategória a munka nél­kül maradiaké, akik kapnak segélyt, de ennek kritériumait az utóbbi években nagyon megszigorították. Kapnak se­gélyt továbbá az idősek, a rokkantak, a fogyatékosok és a fizikailag sérült pol­gárok. Akinek a jövedelme nem éri el az átlag negyven százalékát Izraelben, az kap jövedelmi pótlékot. Ennek mér­téke az utolsó tíz évben nagyon megemelkedett, s a politikusok úgy vélik, itt sok a visszaélés. De az igazság en­nek a fordítottja. A biztonsági problé­mák miatt, a palesztin intifáda miatt na­gyon komoly gazdasági válság van.

Emiatt jóval kevesebb a munkalehető­ség. Vegyük ehhez hozzá a több mint egymillió új bevándorlót, akiknél szin­tén eltelik három-öt év, mire a munka szempontjából is integrálódnak. Renge­teg külső oka van a szegénységnek. A szükséget szenvedők 99,9 százaléka nem azért szegény, mert ezt választot­ta, hanem mert ilyen a helyzet. Talán egy csoportra lehet rámutatni, akik vá­lasztják ezt a szegénységet: az ultraor­todox zsidókra. Életstílusuk következ­tében kevésbé fontos nekik, hogy mifé­le munkát találnak. A vallásos tanulás, a szent könyvek olvasása előbbre való, mint munkába menni. Ezekben a csalá­dokban pedig valami nagyon érdekes dolog történik: évről évre több fiatal ultraortodox asszony vállal otthoni szá­mítógépes munkát high-tech cégeknél. Az állami szolgáltatások másik csoport­ját jelentik a szociális szolgáltatások. Ide tartozik a helyi közösségi házak te­vékenységének támogatása, a bölcső­dék, óvodák, napközik állami támoga­tása egyaránt.

Elég segítséget ad az állam?

Hát persze hogy nem, de ez bonyo­lult kérdés. Először is: ha egyszer igazi béke lesz Izraelben, sokkal jobbak lesznek a munkalehetőségek. Másrészt az állam továbbképzést is nyújt azok­nak a felnőtteknek, akiknek bezárták a munkahelyét. Át kell képezni őket a jö­vő technológiájára. Ebbe a bonyolult történetbe az is beletartozik, hogy az utóbbi években százezer számra érkez­nek Izraelbe a külföldi vendégmunká­sok, akik az alacsony nívójú munkale­hetőségek terén komoly versenytársai az izraelieknek. Most a kormány az egyik kezével megpróbálja kizavarni azokat, akik szabálytalanul maradnak itt, de a másik kezével Jumbo repülő­gépeken hozza az új vendégmunkáso­kat Kínából, Thaiföldről, a Fülöp-szigetekről, Törökországból és Kelet-Európából. Egyszóval a szegénységi probléma szociálpolitikai szempontból nagyon bonyolult, kezelésére nincs egységes politika, bár koncepciók vannak. De ezek végrehajtásához valakinek fele­lősséget is kéne vállalnia. A koncepci­ók aránylag világosak: béke, hazaküldeni a külföldi munkásokat, oktatás a felnőtteknek, átképzések. Ha béke lesz, jönnek majd a turisták, a szállo­dák megint nyereségesek lesznek… Er­ről van szó.

Shiri Zsuzsa

(Jeruzsálem)

Címkék:2004-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

„Ősök keresése” – Martin Buber és a közép-európai zsidó értelmiség a századfordulón

Gantner Brigitta Eszter „Ősök keresése”1Martin Buber és a közép-európai zsidó értelmiség a századfordulón2 „Gyűlöltük a családot, a szülői házat. Egyedül...

„Ha magyar író vagyok, miért nem vagyok része a magyar irodalomnak?” – Bárdos Pál íróval beszélget Várnai Pál

Szegeden tanított közép­iskolában és egyetemen, majd több mint harminc évig a rádiónál dolgozott, írt regényeket és elbeszéléseket. 1975-ben jelent meg Az...

Close