Részletek az auschwitzi magyar pavilon új forgatókönyvéből

Részletek az auschwitzi magyar pavilon új, Ihász István által összeállított forgatókönyvéből

„Nemzeti kultúránk zsidó komponensei jelentő­sen hozzájárultak a mindenkori Magyarország sok­színű arculatához. A legyilkolt zsidók magyarok voltak, vallásukat tekintve sokuk keresztény. A fáj­dalmas múltra együtt kell emlékeznünk, mivel a holocaust az egész emberiség gyásza, nem csak a zsidóságé…” (2.)*

„Az 1919 tavaszi, rövid életű magyarországi Szov­jet (Tanács) köztársaság után, melynek terrorisztikus módszerei a lakosság nagy részéből ellenállást váltottak ki – első ízben vetődött fel a magyar tör­ténelemben a kollektív felelősség elvének alkalma­zása, mely abból a téves felfogásból indult ki, hogy bizonyos zsidóbefolyás következményei lettek vol­na az 1918/19. évi forradalmak, valamint a törté­nelmi Nagy-Magyarország feldarabolása, mivel az 1918-as polgári radikális és szociáldemokrata ve­zetők, valamint az 1919-es kommunista népbizto­sok 60%-a zsidó származású volt. Tehát ettől kezd­ve az 1/3-ra csonkított Magyar Királyság területén a liberalizmus, a baloldaliság, a forradalmiság, a kommunizmus és szocializmus, az internacionaliz­mus elutasítása összekapcsolódott bizonyos politi­kai antiszemitizmussal, jóllehet a zsidóság sorai­ban ugyanígy fellelhető volt a fentiektől való ide­genkedés. Ennek példája, hogy a Pesti Izraelita Hit­község 1919. augusztus 28-án elhatárolta magát a forradalmakban magukat exponált személyektől és elkötelezte magát a később Horthy Miklós fémje­lezte régi-új rezsim támogatása mellett.” (15.)

„A zsidó diákok aránya nem süllyedt a törvény ál­tal megállapított 6% alá, sőt 8-10% között stabili­zálódott és az értelmiségi foglalkozások tényleges összetételére alig gyakorolt hatást. Súlyos prece­denst jelentett ugyanakkor az állampolgári jogegyenlőség elvének megsértése szempontjából. A magyar politikai és gazdasági konszolidáció siker­éveiben a Bethlen-kormány és a rendszer egésze számára tarthatatlannak bizonyult a szélsőjobbol­dali politikai kisebbség fajvédő tevékenysége (fe­ketével áthúzva!). Az 1928:XIV. tc. az ominózus bekezdést hatályon kívül is helyezte.” (18.)

„…A mindenkori magyar kormányt az ország föld­rajzi helyzetén és a kommunizmustól való félelmén kívül az a körülmény is szinte védtelenné tette, hogy Magyarország csak az expanzív olasz fasiszta és a német nemzetiszocialista állam külpolitikájá­tól várhatta a trianoni békeszerződés felülvizsgálatát. Ausztria bekebelezésével a náci Németország közvetlen szomszédságunkba került. A területi reví­ziós sikerekért cserébe (Felvidék: 1938, Kárpátalja: 1939, Észak-Erdély és a Székelyföld: 1940) Magyarország csatlakozott a tengelyhatalmak (Olaszor­szág, Németország) és Japán antikomintern paktu­mához, és a német birodalom külső, valamint a ma­gyar szélsőjobboldal nyomására az erőszakot ugyan elveti, de törvényekkel korlátozta zsidó állampolgá­rainak jogait. Ezzel a magyar nemzetből egy már asszimilálódott alkotóeleme vallási és származási alapon politikailag megkülönböztetett.

Mindez európai jelenség, korszellem volt: a zsi­dók életlehetőségeinek leszűkítésétől a szociális problémák megoldását remélték. A jelentős zsidó népességű országokban kivándorlásuk elősegíté­sét, vagy ’zsidó nemzetállam’ megalkotásának szükségességét hangsúlyozták. Kényszerkivándor­lásuk több nyugati ország gazdasági érdeke védel­mére felállított szűkös bevándorlási kvótájának akadályába ütközött.” (20.)

„A zsidóellenes törvények nem titkolt célja egy­fajta gazdasági őrségváltás volt, a zsidóság eltávo­lítása a gazdasági életből. A rendelkezések azon­ban a gazdaság meginduló fellendülése (hadikon­junktúra) idején léptek életbe, ami eleve kétséges­sé tette a rendeletek teljes körű végrehajtását. Ez­zel magyarázható, hogy a nagyüzemek kisajátítá­sát soha nem hajtották végre, s az elbocsátások számát gazdasági és szakszerűségi szempontok befolyásolták. Legnagyobb eséllyel azonban – mint mindig a történelem folyamán – a politikai elittel kapcsolatot tartó, a háborús előkészületek­ben is részt vevő nagytőke védekezhetett a félreállítással szemben.

A harmadik zsidótörvényt már elsősorban a né­met igények befolyásolták. Észak-Erdély visszacsa­tolását követően Hitler értésére adta Horthy kor­mányzónak, hogy a területi revízióért cserébe igényt tart Magyarország fokozottabb gazdasági közreműködésére, elvárja a tengelyhatalmakhoz való csatlakozását, valamint a zsidókérdés végső megoldását.” (24.)

„…Európában 1940-ben megkezdődött a kelet­-európai zsidó közösségek megsemmisítése. A len­gyelországi gettósítást a szovjet területeken végre­hajtott tömeges kivégzések követték. A német pél­da Romániában talált a leglelkesebb követőkre. A Besszarábiában és Bukovinában lévő közössége­ket deportálták Transznisztriába, ahol az elhurcol­tak nagyobb része betegségek következtében vesz­tette az életét.

A bevezetett zsidótörvények ellenére a magyar kormányok egészen a náci megszállásig nem tettek eleget a totális elszállításra vonatkozó nyomatékos német birodalmi követeléseknek, jóllehet 1942. okt. 17-én a német kormány már jegyzékben is követelte a zsidónak minősülök teljes kizárását a gaz­dasági és kulturális életből, sárga csillaggal való megjelölésüket és koncentrált munkatáborokba történő kiszállításukat.” (24.)

„A 2. világháború kitörésekor a Teleki-kormány (1939-1941) külpolitikai koncepciója még nem ér­vényesülhetett: nem léptünk be a náci Németor­szág oldalán, sőt a fegyveres semlegesség megőr­zése mellett a később megszállt országok mene­kültjei számára Magyarország egyfajta menedék­hellyé vált 1944 tavaszáig…” (24-25.)

„Gróf Teleki Pál miniszterelnök (1939-1941) öngyilkosságával jelezte a nyugati világ felé, hogy az ország politikai mozgástere minimálisra szűkült, mivel minden irányból diktatúrák, illetve német báb­államok vették körül. A Német Birodalom diplomá­ciai manőverei következtében, valamint a Szlová­kiával és Romániával való versengésnek is köszön­hetően Magyarország 1941 közepétől bekapcsoló­dott a II. világháborúba. 1941. június 26-án isme­retlen hovatartozású repülőgépek bombázták Kas­sa városát. A magyar kormányzat a Szovjetuniót vá­dolta a támadással és kinyilvánította a hadiállapot beállását.” (25-26.)

„…Amikor a magyar parlament felső-, illetve képvi­selőházában több felszólalás (gr. Sigray Antal, il­letve Bajcsy-Zsilinszky Endre, Slachta Margit) során kiderült, hogy a munkára fogott kitoloncolta­kat az ukrán rendőrség a német Einsatzgruppénak átadta és kivégzések is történtek, ezeket az akció­kat Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter leál­líttatta. Maguk az ottani náci megszálló hatóságok is a kiszállítások beszüntetését kérték, mert nem vol­tak felkészülve ilyen tömeg ’fogadására’.” (26.)

„A kormányzóné akciója a frontkatonák megse­gítésére

Testvéredet ne hagyd el! OMZSA Budapest, 1940.”

„Fénykép a doni hómezőn vánszorgó magyar katonákról.” (27.)

„A keleti front közeledtével, a magyarok háború­ból való kiugrásától tartva a Német Birodalom 1944. március 19-én megszállta az országot. A re­latív belpolitikai önállóság, a parlamentáris demok­rácia, a liberális és baloldali ellenzék jelenléte, a zsidóság viszonylagos Fizikai biztonsága semmissé vált, a nyílt náci diktatúra felszámolta az önálló ma­gyar alkotmányosságot. Magyarország szuverenitá­sának megszűntével már nemcsak külpolitikájában, de belügyeiben is kiszolgáltatottá vált, a tény­leges hatalmat Edmund Veesenmayer német nagykövet, Hitler teljhatalmú megbízottja gyakorol­ta a német titkosrendőrségre (Gestapo) támasz­kodva, a nácibarát Sztójay Döme vezette bábkor­mány segédletével. Horthy Miklós kormányzó a helyén maradt abban a reményben, hogy később be­folyásolni tudja az eseményeket (32-33.)

„Kolozsvárott május 3-án kezdték el a németek a zsidóság gettóba hurcolását…” (46.)

„A társadalmi szolidaritás ezernyi apró megnyilvánu­lása segített ugyan szomszédon, baráton, ismerősön, de százezreket …megmenteni nem lehetett.” (49.)

„…Horthy Miklós kormányzó júniusban ismerhet­te meg az ún. ’auschwitzi jegyzőkönyvet’ és előké­születeket tett a deportálás leállítására.” (56.)

„A kormányzó leváltotta a Sztójay-kormányt. Az újonnan kinevezett Lakatos-kormány augusztus 30-án megállapodást kötött a németekkel, hogy Budapest zsidó lakosságát vidéken koncentrálják és munkára fogják, a deportálásokat azonban nem folytatják. Határozottan szakított a zsidókérdés ke­zelésének addig követett módszereivel.” (59.)

„A kiugrási kísérlet összeomlása után Szálasi ha­talomra jutását országszerte fosztogatás kísérte. A zsidókérdés irányítása ismét náci kezekbe került és az addig megkímélt budapesti zsidók sorsa megpecsételődött.” (61.)

A fegyverszüneti egyezményről: „…Az egyezmény visszaállította a trianoni határokat, intézkedett a ná­cizmus maradványainak felszámolásáról, az orszá­got a szovjet vezetésű Szövetséges Ellenőrző Bizott­ság (SZEB) felügyelete alá helyezte, a lerombolt ma­gyar gazdaságot alig teljesíthető jóvátétel fizetésére és a szovjet hadsereg ellátására kötelezte. A szov­jet hadsereg január 16-án az Újlipótvárosi, január 18-án pedig a nagy gettót szabadította fel. A fővá­rosban közel 100 ezer ember menekült meg. Buda­pest lakosságának jelentős része szinte a csodával határos módon kerülte el a teljes megsemmisítést.

Az ország azonnal újabb tömeges elhurcolások színterévé vált: a Vörös Hadsereg különleges ala­kulatai válogatás nélkül hurcoltak el nemre, vallás­ra, korra való tekintet nélkül – civileket kényszer- munkára, szovjet területre. A 6-700 000-nyi hadifo­goly katona, munkaszolgálatos és civil sorsa meg­közelítően azonos lett.” (71.)

„1938-ban e régiókban csak két reális nagyhata­lom között lehetett választani: az 1917 óta lágerek­kel, véres terrorral működő bolsevik diktatúra, vagy a jelentős gazdasági és katonai sikereket fel­mutató, az európai határokat visszarendezni képes nemzetiszocialista ’mintaállam’ között. A II. világ­háborút követő években a térség ellenőrzését (Ju­goszláviát leszámítva) egyértelműen és korlátlanul a Szovjetunió vette át. A véres történelem színt váltva folytatódott, népek, népcsoportok kollektív felelősségre vonásával, kisemmizésével, bevagonírozásával, át- és kitelepítésekkel, lágerekkel – ke­vésbé módszeresen, alig dokumentáltan.” (71.)

* A számok az eredeti dokumentum oldalszámai.