Szombat előfizetés 2017

Poszthumusz karrier – Gergely Mariann Kádár Béla monográfiájáról

Írta: Faludy Judit - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

(Gergely Mariann: Kádár Béla monográfia, Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002. Ára 8000 forint, angol változata 10 000 forint.)

Kádár Béla (1877-1956) mun­kásságáról mindezidáig kevés szakmai kritika jelent meg. Alkotásait a dekorativitás bélyegével ellátva, a festő egész életművét a második vonalba sorolták a mű­vészettörténészek, holott avant­gárd munkái máig megbecsült darabjai a korral foglalkozó szá­mos külföldi gyűjteménynek.

Gergely Mariann az eddig „kis­mesterként” aposztrofált Kádár Béla teljes életpályáját az olvasó- közönség elé tárja. Maga is úgy vé­li, hogy ezzel „csupán háttér infor­mációkkal” járul hozzá a korszak nagyjainak korrektebb elhelyezé­séhez, életszerűbb bemutatásá­hoz. Kádár a korszak általános fes­tői színvonalán dolgozott nem volt a legsikeresebb, de bemutatásának mindemellett van létjogosultsága. A mo­nográfia objektivitásra törekszik és eh­hez végig tartja is magát a szerző, aki a Magyar Nemzeti Galéria festészeti osztá­lyának kutatója. Nem nagyítja fel, de nem is kisebbíti a művész érdemeit. Nem ítélkezik a festő felett sem a csalá­di hagyományok, sem a történelmi ese­mények tükrében. Tudományos igényes­séggel elemzi stílusának pluralitását, be­mutatja az alkotót érő kortárs tendenci­ákat, és azokat a festőket is megemlíti, akiknek munkássága valószínűleg erő­sen hathatott Kádárra.

Nem riad vissza a tematikai egyenet­lenségek megemlítése elől sem. Igyek­szik kronológiailag csoportosítani a fes­tő által szinte sosem datált képeket. E feladat megoldása a korábbi katalógusokban rendre elmaradt, illetve csak a nyolcvanas években kezdtek hozzá az életmű feldolgozásához. Gergely Mari­ann által elvégzett igen alapos és mély feldolgozás Szíj Béla, Rózsa Miklós és Sümegi György művészettörténészek, valamint számos műgyűjtő kutatásaira is támaszkodik. Korábbi cikkek íróival sokszor vitába is száll a megjelent eset­legesen téves adatokról, kizárva például Kádár Béla és Rippl-Rónai József kö­zös szerzőségét egy konkrét művel kap­csolatban. Egy magányos alkotó helyke­resésének küzdelmeit mutatja be, aki­nek munkáit hol baráti elismerés vagy külföldi siker övezte, hol kudarcra és fe­ledésre ítéltetett. A monográfia alapján a festő életét egy humánus értékek iránt fogékony ember egyáltalán nem hivalko­dó életútjaként szemlélhetjük. A szerző három nagy egységben dolgozza fel az életművet, szakítva a Bedő Rudolf által korábban ajánlott, majd a későbbi mű­vészettörténeti méltatásokban is tovább élő tagolással. Az Indulás és kibontako­zás (1877-1920) című fejezet a hiányo­san rendelkezésre álló adatok tényszerű bemutatására épül. A német eredetű zsi­dó család jellegéről csak feltételezések­kel bír, mindennapjaikat még a festő visszaemlékezéséből sem lehet rekonst­ruálni. A kétnyelvű közeg bizonyára ha­talmas előnyt jelentett a festő későbbi külföldi (a berlini Der Sturm Galériával kapcsolatba hozható) sikereinek eléré­séhez. A logikus elrendezésű alfejezetekből kiderül, hogy a kezdeti időszak­ban, saját művészi hangjának keresése közben, mely hazai és külföldi kortárs művészek hatottak Kádár Bélára, milyen művészi közegben mozgott. A magyarok közül elsősorban Ziffer Sándor, Perlrott Csaba Vilmos, Rippl-Rónai József, a külföldiek közül eleinte Gauguin, Matisse, később az expresszionisták inspi­rálhatták műveit. A szerző bemutatja a festő első sikereit, köztük a Kohner-díj elnyerését 1910-ben, ami egy évig mun­kalehetőséget biztosított számára a szol­noki festőtelepen. Mindezek következ­ményeire a későbbiekben is utal a könyv. Visszatekintve a korabeli kriti­kákra és ismerve a mű­vész teljes életművét, már a korai munkákkal kapcsolatban hangsúlyo­san említi a vázlatokban és a képtémákban megjelenő monumentalitást.

Egy újabb ösztönző díj elnyerésével (a Művész­ház díjazottja) és a Százados úti műteremlakás elfoglalásával egy időben, a festő falképek tervezésé­be kezdett, majd az első világháború éveiben jelentős megbízásokat is ka­pott. Ebből a szempontból az 1918-as év fordulópontot jelentett az életműben. Gergely Mariann az első szakasz lezárá­sát, mintegy átvezetésként a következő évek sikerei felé, Kassák Lajos és a MA művészgárda rövid bemutatásának szenteli, Kádár Béla további alkotásai­hoz az összekötő szálat Herwarth Walden ott megismert könyveiben találja meg.

A monográfia szerzője Az avantgárd vonzásábanBerlin, New York (1920-1928) címmel foglalja össze Ká­dár Béla nyugat-európai bemutatkozá­sát, személyes kapcsolatát Herwarth Waldennel és csoportos kiállításokon való részvételét a Dér Sturm Galériá­ban, Berlinben, ahova Kassák ajánlására egy bécsi bemutatkozás után jutott el Scheiber Hugóval. Az itteni tárlato­kon való részvétel alapozta meg mind­két művész külföldi elismertségét. En­nek ellenére egyikük sem kerülhetett be a honi művészeti életbe. Hazatérve Kádár összegezni igyekszik az őt ért művészeti hatásokat, 1921-22-ben még mindig azt látjuk, hogy saját hang­ját keresve, művészete a legkülönbö­zőbb áramlatok felé nyitott marad, fes­tészetének elemeit főleg az expresszio­nisták és Chagall narratív formavilágá­ból meríti. 1923-ban önálló kiállítása nyílt a berlini Dér Sturm Galériában, ez­után kiutazásai rendszeressé váltak. Festészete ebben az időben fordult meghatározó módon a dekorativitás fe­lé és maradt meg az art deco stílusá­ban. 1926-28-ban az ötvenéves mű­vész életében újabb stílusváltás követ­kezik be. A jól felépített monográfia vi­lágosan értelmezi ennek okait, kiemeli a korábbi külföldi tárlatok eredményé­nek elkönyvelhető amerikai bemutat­kozás inspiráló hatását.

A szépség dicsérete (1926-1956) címmel ellátott rész a második világhá­borút, az azt közvetlenül megelőző és az azt követő időszakot egységben szemléli. Kassák hazatérése és a Men­tor könyvesbolt rendszeres programjai, a kiállító avantgárd művészek, a külföl­di tapasztalatokat hazahozó kollégák ki­mozdították Kádárt korábbi műtermi magányából és újabb reményeket éb­resztetek benne. Művészetének egy újabb felfelé ívelő szakaszáról olvasha­tunk. A festő harmincas években ké­szült munkái máig talán a legismerteb­bek és a legkedveltebbek. Geometrikus, konstruktív formai elemek épülnek munkáiba, észrevehető az amerikai él­mények befolyása is. Ez időben az újon­nan alakult Képzőművészek Új Társas­ága (KÚT) és az Új Művészek Egyesülete (UME) is tagjai közé fogadta a mestert. Könnyed, virtuóz képeivel ekkor rend­szeresen sikerrel szerepelt mind hazai és mind jelentős külföldi tárlatokon. Gergely Mariann átütő sikerként említi a festő 1934-es Frankel Szalonban megrendezett Anyaság című tárlatát és ki­emeli, hogy Kádár a harmincas évek második felétől rendszeres kiállítója volt a Tamás Galériának, egészen ez utóbbi, 1944-ben bekövetkezett kény­szerű bezárásáig. Már 1931-ben rende­zett bemutatkozása alkalmával is meg­határozó sikert könyvelhetett el itt.

Önálló alfejezet foglalkozik az „Entartete Kunst” („Elfajzott művészet”) és Ká­dár Béla kapcsolatával, a „sturmos” Ká­dár Béla megjelenésével a rasszista pro­paganda címlapján. 1937-ben München­ben Wolfgang Willrich fotómontázsa a magyarok közül Bernáth Aurél, Bortnyik Sándor, Kádár Béla, Moholy-Nagy László, Péri László és Scheiber Hugó alkotásait szerepeltette a német művésze­tet „beszennyező” expresszionista mun­kák között. Gergely Mariann megállapít­ja, hogy ezzel „paradox módon egy aljas gondolkodás negatív szándékú kiemelé­se – egy adott történelmi pillanatban – Kádár Bélát az avantgárd művészet veze­tő egyéniségeinek a körébe sorolta.”

1939-44 között az OMIKE „Művé­szakciójának” keretén belül hat kiállí­tást szerveztek Budapesten a diszkrimi­nált művészek munkáiból, de más mó­don is segítették az alkotókat. Kádár Béla is a támogatottak között szerepelt. Régi barátja, Bedő Rudolf is vásárolt tőle képeket, ily módon járulva hozzá a művész megélhetéséhez. 1943-ban az ő gyűjteményéből rendeztek kiállítást Kádár Béla és Bán Edit szobrászmű­vész műveiből a Tamás Galériában. 1945-ben hatalmas törés következett be mind életében, mind munkásságá­ban. A festő mindkét fiát és feleségét is elvesztette. A háború utáni időben könyvillusztrálással foglalkozott. Korábbi hazai és nemzetközi sikerei ellenére, haláláig szegénységben tengődött.

Ha nem figyeltük, hogy az elmúlt idő­ben milyen kiállítást rendeztek az alko­tó műveiből, akkor az aktuális tárlatok­ról a válogatott irodalomjegyzékéből tá­jékozódhatunk, mint a korábbi mecéná­sok írásairól. Jelen monográfia megjele­nése a Mű-Terem Galéria 2002. nyári ki­állításához kapcsolódott. 2000-ben és 2001-ben Győrben, a Városi Művészeti Múzeum Képtárában rendeztek tárlatot, amit katalógus elkészítésével is doku­mentáltak. Kádár Béla munkái ezen kí­vül egy rövid bemutatón is szerepeltek a Budapest Kiállítóterem kiállításán 2000-ben, amit a nyári Zsidó Fesztivál keretében rendeztek meg. Ez volt a Fesztivál nékem szülőhazám című kiál­lítás-sorozatának első megjelenése. Ki­emelkedően szép festményeit Scheiber Hugó és Schönberger Armand alkotá­saival együtt láthattuk. Kádár Béla az avantgárdtól a kubizmuson keresztül kora minden művészeti irányzatát meg­ismerte és művein keresztül magába fo­gadta, méltán állíthatják ki ma is Archipenko, Kandinskij, Braque és Picas­so társaságában. Míg absztrakt festmé­nyei kevéssé ismertek, a festőt ma jobbára art decós formavi­lágban alkotott, figurális képei alapján ítéljük meg, a fenti tárla­tok érdekessége éppen abban mutatkozott, hogy igyekeztek ár­nyalni a festőről mára kialakult nem túl hízelgő képet.

Jelen monográfia is ebbe a sorba illeszkedik. Az életmű tel­jes egészén keresztül hűen kö­veti Kádár Béla és két fő támoga­tójához, Rózsa Miklóshoz, a Művészház vezetőjéhez és Bedő Rudolfhoz fűződő kapcsolatát, akiknek munkássága jelentős mértékben befolyásolta mind a festő egyéni életét, mind megíté­lését, a szakmai kritikák sorát.

Fontos szerepük volt a kiállítások és a külföldi bemutatkozások meg­szervezésében és méltatásában is. A ki­sebb szakmai cikkek mellett 1971-ig csak a korszakot átfogó könyvekben szóltak a festő munkáiról, 1971-ben a Magyar Nemzeti Galériában emlékkiállítást rendeztek műveiből, melynek kata­lógusát Bedő Rudolf és Szíj Béla szer­kesztette. Szíj Béla már ekkor egy ala­posabb, komolyabb, monografikus fel­dolgozást készített elő, de halála miatt ezt a feladatot már nem tudta elvégez­ni. Ezt az akkor félbe maradt munkát folytatta és fejezte be sikeresen Ger­gely Mariann. Igen fontos munkát vég­zett. A Mű-Terem Galéria sorozatindító könyve hiánypótló abból a szempont­ból, hogy egy eddig kevéssé kutatott, ám a műkereskedelem területén jól is­mert mester munkásságát dolgozta fel.

Címkék:2003-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Barátok, ellenségek, társtettesek

Barátok, ellenségek, társtettesek (Kertész Péter: A Komlós, Ulpius Ház, 2002, 471 old, 1980 forint) Néhány nap elég volt rá, hogy...

2003. februári szám

Summary Blau Jenő: A magyar Orthodoxia Seres László: Gyűlöletbeszéd, avagy - kinek jó a szigorítás? Margit Patrícia: Antiszemita közbeszéd Magyarországon...

Close