Szombat előfizetés 2017

Ősi legendák, modern történelem – zsidó témák Kaczér Illés műveiben

Írta: Sanders Iván - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Kaczér Illés egyedülálló volt a magyar zsidó írók között, amennyiben mind saját életében, mind műveiben, áthidalta a hagyomány kötelékében élő, stetl-lakó kelet-európai közösségek és az emancipált, egyre inkább asszimilálódó városlakó zsidók közötti űrt. Főművében, egy négykötetes családregényben, melynek A Zsidó legenda címet adta s amely e cikk középpontjában áll -, Kaczér megkapó, ám szociológiailag is hiteles módon ragadja meg a stetl világából a városba való döntő jelentőségű átmenetet és rajzolja meg a modem zsidó élet eredetét Magyarországon.

Szabolcsi Miklós Patai Rafael, a neves történész és etnológus angolul megjelent önéletírásának kapcsán Kaczér Illés nevét is megemlíti azok között mint pl. Hatvány Lajos, Kóbor Tamás, Zsolt Béla, Újvári Péter és Elie Wiesel -, akik jelentős művekben örökítették meg a magyar zsidó életélményt. Szabolcsi azonban megkülönbözteti azokat az írókat ( Hatvány Lajos, Kóbor Tamás és Zsolt Béla), akik alapvetően az urbanizált zsidó közösségek társadalomtörténetével, a szekularizálódott zsidók szellemi, lelki vívódásaival foglalkoztak azoktól (Újvári Pétertől, Elie Wieseltől, Kaczér Illéstől), akik mivel maguk is közelebb álltak zsidó gyökereikhez és a jiddiskeit kulturális és vallási éthoszához, a pre-modem népi kultúra légkörében élő, az ortodoxiába merült falusi és kisvárosi zsidók életét és korát örökítették meg. Ennek alapján hasonlította Scheiber Sándor Kaczért olyan nagysághoz, mint Isaac Bashevis Singer abban a tanulmányában, melyben Scheiber a Kaczér Illés műveiben felbukkanó zsidó folklór elemeit tárgyalja behatóan.

Ám az effajta összehasonlítások és osztályozások bizonyos értelemben félrevezetőek. Mert igaz ugyan, hogy Kaczér regényei és novellái a hagyományos kelet-európai zsidó életről szólnak érzékeltetik a földhözragadt stetl-létet éppúgy, mint a zsidó legendakincs gazdagságát -, és ebben az értelemben felfedezhetők közös vonások a jiddis irodalom nagyjai, beleértve I. B. Singer műveivel, Kaczér írói attitűdje, valamint nyelvezete és stílusa mégis másfajta íróvá avatják. Egyfelől Kaczér nem szorítkozott pusztán zsidó témákra. írói munkásságának egy része távol áll, vagy csak lazán kapcsolódik a zsidó életérzéshez. Egyik regénye például, az Ikongó nem hal meg, melyről Kardos László írt annak idején meglehetősen kritikus hangvételű recenziót a Nyugatban3, egy afrikai négerről szól, aki Párizsban és Amerikában kutatja identitását. Mondhatnánk persze, hogy Kaczér zsidó érzékenysége még ebből a művéből is kitűnik, hiszen végső soron az asszimiláció problémáját feszegeti itt is annak nehézségét, hogyan őrizhető meg az ősi örökség a modern korszellem csábító pusztító térhódítása ellenében.

Ám mikor zsidó témához nyúl. Kaczér Illés akkor is olyan írónak mutatkozik, aki egyrészt képes arra. hogy kellő távolságot tartson attól a hagyományos zsidó világtól, melyet bensőségesen ismer, másrészt készségesen átéli jámbor zsidó alakjainak ellenérzését azokkal az erőkkel szemben, melyek számukra idegennek és fenyegetőnek tűnnek. Kivételes volta a többi magyar zsidó íróhoz képest éppen abból fakad, hogy számára a hagyományos judaizmus nem megfakult emlék, nem pusztán couleur locale, hanem élő valóság, s ezért e világ ábrázolása nála kevésbé nosztalgiába hajló és idealizált, mint a kortásai műveiben fellelhető hasonló ábrázolások s itt ismét csak Hatvány Lajos. Kóbor Tamás, Komor András nevét említhetjük, akik mind írókként, mind magánemberként az asszimilációs folyamat egy későbbi fázisát képviselték, s akiknek a magyar zsidó élet korábbi fejezetei már csupán elhalványult emlékeken, családi legendákon alapultak, s nem azon a történelmi realitáson, amely Kaczér számára még könnyen elérhető, tapintható valóság.

Ezt előrebocsátva, hozzá kell még fűznöm, hogy Kaczér Illés nagyon is magyar író volt amennyiben egy író nemzetiségét elsősorban a nyelv határozza meg. Számomra ez az egyetlen használható meghatározás, noha mindannyian tudnánk kivételeket említeni. Kaczér valószínűleg jobban tudott jiddisül, mint bármely más magyar író, s ezen kívül még németül, héberül és angolul is beszélt, de csakis és kizárólag magyarul írt. Ha meggondoljuk a magyar zsidó akkulturáció és nyelvi asszimiláció mértékéi, ez aligha meglepő. Igaz ugyan, hogy számos magába forduló, zárt, stetl-szerű közösség létezett a történelmi Magyarországon, főleg az ország keleti részein, és legalábbis a XIX. században sokan beszéllek jiddisül az országban, ám a német és a magyar nyelv túlsúlya miatt a jiddis sohasem vált irodalmi nyelvvé. Lelkes egyéni kezdeményezések ellenére Magyarországon item született jelentős jiddis nyelvű irodalom. Sőt. a magyar zsidók általában megvetették, lenézték s ez napjainkig így van a jiddis nyelvet. Abból a kifejezésből, mellyel Magyarországon és Közép Európában másutt is illették zsargonnyelv bizony világosan kicseng a megvetés. Ezért különös, noha az előbbiek fényében aligha meglepő, hogy Kaczér regényének zsidó szereplői ugyan mind beszélik a jiddist, a szerző mégis szép, zamatos magyar nyelven szólaltatja meg őket; beszédük szabatos, sőt a paraszt

szereplők esetében eleven és ízes. Ritkán fordítják jiddisre a szót. s még ritkábban használnak magyartalan kifejezéseket, noha az efféle botlás egy realista elbeszélésben teljesen elfogadható, sőt mi több: várható lenne. Kaczér elveti a legjobb amerikai zsidó írók gyakorlatát, akik zsidó hőseik beszédmódjában az élő, beszélt jiddis ritmusát, lejtését adják vissza. Érdekes megjegyezni, hogy noha e beszédmódnak egy merészen kísérleti és stilizált változata felbukkan a század legjobb, legtehetségesebb magyar zsidó íróinak műveiben így Füst Milán és Szomory Dezső regényeiben és színdarabjaiban -, Kaczér, aki sokkal öntudatosabban élte meg zsidóságát és tegyük hozzá jóval kevésbé eredeti író volt. stílus dolgában magyar nyelvvédő maradt.

Az ő ábrázolásában a magyar vidék, amelyben a XVIII. század végétől egyre inkább nőtt a zsidó elem, legalább annyit merít magyar irodalmi előzményekből, mint hagyományos zsidó forrásokból. Kaczér gazdag szövegszövedékében megjelennek a vidék jellegzetes zsidó figurái: a falusi kocsmáros és boltos, a zsidó házaló, a vándorkoldus a schnorrer -, a jesiva bócher, a vándormuzsikus, és a bolygó zsidó minden lehetséges változatában. Am ezek a szereplők ismerősek a korábbi magyar irodalomból: felbukkannak már Jókai Mór és Mikszáth Kálmán műveiben, hiszen a vidék magyar társadalmának ők is hasonlóan sokszínű képét rajzolják meg. Ezeket a szereplőket és az őket övező motívumokat még nagyobb kifejező erővel idézi fel számos modem zsidó és nem-zsidó magyar író. Ehelyütt legyen elég utalnom Móricz Zsigmond elbeszéléseire. Szép Ernő színdarabjaira és Zelk Zoltán verseire.

Ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy Kaczér saját családi háttere nagyban megkönnyítette egy olyan világról szóló bennfentes híradás megírását, melynek szokásés taburendszere egyszerre volt szent és profán. Ábrázolásában e világ titokzatossága olyan bensőséges mindennapisággal párosul, amely nagyobbrészt hiányzik azokból az írásokból, melyek ugyanezt a világot idézik fel, ám absztraktabb, fennköltebb és érzelmesebb tudálékossággal. Ebben az értelemben Kaczér valóban a jiddis irodalom nagyjaihoz hasonlítható.

Ugyanakkor és ez helyzetének egyedülállóságából következik Kaczér igen művelt, kozmopolita író volt. Hosszú, eseménydús és termékeny élete során különböző városokban telepedett meg. Korai irodalmi tevékenységének színhelye Budapest, Pozsony és Kolozsvár, de Bécsben és Berlinben is élt. 1938-ban Londonba költözött, s élete elkövetkező két évtizedét ebben a városban töltötte. (Scheiber Sándor a javakorabeli Kaczérra mint elegáns, kifinomult férfira, ״kitűnő kozőrrre” emlékszik.4) Életének utolsó húsz évét Izraelben töltötte. 1980-ban hunyt el, 93 éves korában.

Kaczér A Zsidó legenda két első kötetét , Ne félj, szolgám Jákob és Jerichó ostroma londoni évei alatt írta. E kötetekben visszatér a múltba és szülőföldjére. Magyarország a Kárpátokhoz legközelebb fekvő északkeleti csücskéhez, amely vidék a történelem viharaitól érintetlen kisvárosairól, soknemzetiségű falusi közösségeiről volt nevezetes. Ez az a vidék, amely közel esik Galíciához is. ahonnan a XIX. század folyamán nagyszámú zsidó kel útra dél és nyugat felé abban a reményben, hogy az Osztrák Birodalom, majd később az Osztrák-Magyar Monarchia fejlettebb részein talán jobb életre lel.

A regény első fejezetében találkozunk Sulemmel, ezzel a jámbor, igen szegény zsidóval, aki családjával együtt egy Nagykároly melletti kicsiny faluban telepedik meg. Az 1820as évek elején járunk; egy szerencsés véletlen következtében, vagy legalábbis hősünk így látja az isteni gondviselésnek köszönhetően, a megfelelő időben és helyen bukkan fel. A helyi földesúr felajánlja neki a falusi kocsma árendáját. Kaczér jellemzésében Sulem tipikusan kelet-európai zsidó, ki jártas a Bibliában, a Talmudban és a zsidó hagyományban, ám keveset tud a világról; kinek ősei nincstelen zsidó földművesek voltak; és noha egy előkelőbb, elnémetesedett zsidó családból származó lányt vesz feleségül, küszködik szegényes megélhetéséért, minden lépéséi szerencsétlenség fenyegeti. Kaczér úgy írja le Sulemet, mint az örök zsidót. ״Mióta utazik?” töpreng az elbeszélő, miközben Sulem és családja rozzant szekerükön ismeretlen úticéljuk felé zötykölődnek. ״…Négy napja? Négy éve? Vagy száz éve már?” Felesége úgy érzi, hogy

״a szekér időtlen idők óta zörög és ő időtlen idők óta itt hánykolódik apáival, anyáival, élő, meghalt és születendő gyermekeivel az országúton. Honnan hová? Ki képes megmondani? A család, a népes nagy családmily megszámlálhatatlan Jákob szétszalasztott népe!- állandóan úton van. A szőkébb családban, a Nikolsburgerek közt is alig emlékeztek egyébről, mint őzöttségről, vándorlásról, futásról. Mennyit bolyongott, menekült, bujkált, mennyit utazott riadt kordákon, megtépett vitorlásokon, miközben az öregek nem is háromévezredes múltról, csak háromszázévesről meséltek. Az ősök az öklükbe nyomott kereszttel szaladtak Toledóból, Szevillából, Kordovából, Tudelából. Rejtett ösvényeken, éjszakai utakon Portugálba, Németalföldre. És amikor a kereszt, az inkvizítor és a máglya utánuk ment, futottak tovább. A tengereken és Afrika forró homokján. Francia utakon, flamand utakon, német, lengyel, török, orosz, morva és magyarországi utakon.”5

Ám Kaczér lévén felvilágosult humanista zsidó alakjait és hagyományaikat tágabb kulturális kontextusba helyezi, mintegy antropológiai szemszögből közelítve szokásaikat és rituáléikat. Például megjegyzi, hogy reggeli imái közben Sulem ״évezredes mozdulattal” borítja magára táliszát.

״Így dobta magára chlamiszát a görög, így borította fejére a tógát a haldokló római. És ekként burkolja magát burnuszába a sivatag beduinja.

A családregény későbbi köteteiben Kaczér sokat foglalkozik a felvilágosodás eszméinek hagyományos zsidó szereplőire tett hatásával. Rámutat arra, hogy az ortodoxok és asszimilánsok közötti első ádáz csaták a kultúra mezején zajlottak a művészetben, az irodalomban. Megtudjuk például, hogy Maike, Sulem felesége, ki amúgy szintén vallásos lélek, titkon német és francia klasszikusokat olvas. Érdekes jelenet tanúi lehetünk közte és egy liberális keresztény orvos között Ötvárban (valójában Szatmár, amely később a hasszidizmus egyik fellegvára lett), ahol a Jerichó

ostroma cselekményének nagy része játszódik. Az orvosban olyan férfiúval ismerkedünk meg, aki csak feltételesen fogadja el a zsidókat, csak akkor, ha ,,ízlésének megfelelően bevonulnak az embercsaládba.” De mint általában a keresztények, jegyzi meg Kaczér, ״ki nem állhatja őket, amíg a saját családi életközösségükben maradnak.” Ám az orvos portréja mégsem negatív. A haladást képviseli a tespedésben. Ő és Maike az orvos ötvári rendelőjében költőkről és más művészekről beszélgetnek.

״Az ifjabb költőnemzedékről is csak az elismerés hangján beszélt. Hozott egy verskötetet, meg is mutatta Maikelének, „Bach der Lieder”. A könyv lázba ejtette a német ifjúságot. Alighogy megjelent és ő már csak a hetedik kiadást tudta megszerezni. Újra meg újra elolvassa, már csaknem betéve tudja a verseket. Olyanok, mint a lehellet és a fény. ״Saphire sind die Augen, dein…”״lm wunderschönen Monat Mai…”״Und mein Stamm sind jene Asra, welche sterben wenn sie lieben…” Nem is hinné az ember, hogy ezeket írta valaki, ezek termettek. A költő egy düsseldorfi zsidófiú, de már évek óta nem zsidó. Bölcsen tette: aki géniusz, vonuljon ki a gettóból… A stettini színházban ült, amikor egy tizennyolc éves fiatalember, kicsi, törékeny, fürtősfejű fiú, a saját szerzeményét vezényelte. „Nyitány a Nyár éji Álomhoz.” Tüneményes volt. Azt beszélik, hogy már tízéves korában komponált. Ő is héber származású. Apjának neve Ábrahám, a nagyapjáé Mózes. Neki már kellemesebb neve van: Félix, így ismerik a hazájában és így kezdi megismerni az egész művelt világ. Felicitas mullos habet amicos. Boldog lehet, nemcsak névszerint, okos anyja bevitte Luther egyházába és ezzel megnyílt számára a világ.”

A két zsidó származású művész, kiket az orvos oly nagyra tart, természetesen nem más, mint Heinrich Heine és Felix Mendelssohn.

Ám Kaczér, más szereplőin keresztül, visszaadja az ortodox zsidók a hitehagyottak iránt érzett megvetését is. A tetralógia utolsó kötete, Kossuth Lajos zsidaja, két dúsgazdag pesti kereskedő drámai konfrontációját írja le egyik jelenetében: az egyik az ortodoxia rendíthetetlen híve, a másik az újonnan megalakult liberális hitközség vezető alakja, kinek még gazdagabb bátyja végképp elhagyta ősi hitét. Az ortodox zsidó, Goldberg Joel, megvetően szól a kikeresztelkedettről, aki szerinte olyan ember,

״aki másfélrőfös égő gyertyával a kezében Ávemáriát énekel az istvánnapi búcsún. Otthon az ulmi rabbi házában az asztal körül kergették, ha nem akart a szent processzióban résztvenni és Ávemáriát énekelni.9

Ismét emlékeztetnünk kell arra, hogy Kaczér kettős hagyományos és modem látásmódja saját zsidósága eredetének tudható be. Maga a tény, hogy 1887-ben született Szatmáron, egy szigorúan ortodox családba, és más magyar zsidó íróktól eltérően fiatal újságíróként olyan kulturális központok felé tájékozódott, mint Pozsony és Kolozsvár, azaz valójában sohasem vált budapesti íróvá, némileg megmagyarázza, miért tüntette ki figyelmével Erdélyt és

Magyarország keleti részeit azokat a kisvárosokat és falvakat, ahol az asszimiláció kevéssé hatott. Azáltal, hogy vidéken maradt, Kaczér nem szakadt el gyermekkora világától. És noha A Zsidó legenda történelmi regény, mondhatnák úgy is, hogy könnyebb úgy elmerülni a múltban, ha az a múlt nem is annyira távoli. (Igaz ugyan, hogy a könyv lapjait megtöltő szereplők népes seregének számos tagja végül is Pesten köt ki, és a regény cselekményének jelentős része ebben a városban játszódik, ám emlékeztetnünk kell arra, hogy a XIX. század húszas, harmincas éveiben Pest még csendes, viszonylag jelentéktelen város volt, amely nem hasonlítható ahhoz a nyüzsgő metropoliszhoz, amivé ötven év múlva vált.)

Noha jól körülírható időben és térben gyökeredzik a regény, a gyors és drámai változás krónikája is ugyanakkor, alig változó, időtlen világot ábrázol. Kaczér zsidó családregénye valójában a zsidó történelem egy újabb változata szerencsés kezdetekkel, váratlan kudarcokkal, katasztrófákkal és csodás újjászületésekkel teli történelem. Ezért jogosan állíthatjuk, hogy A Zsidó legenda modem regény az örök zsidó sorsról legfontosabb zsidó témái és motívumai a zsidó élettapasztalat ismétlődő, ciklikus jellegét és változatlanságát emeli ki. A regény tobzódik bibliai, talmudi és néprajzi áthallásokban, párhuzamokban. Íme egy kis ízelítő:

Kaczér regényének első és második kötetének címe természetesen utalás. Az első cím: Ne félj, szolgám Jákob, egy népszerű héber dallam refrénje, melyet gyakran énekelnek szombat este, a sábesz búcsúztatásakor, Ésaiás könyvének egy passzusára vezethető vissza Ál tirá ávdi Jáákov (Ésaiás,

44:2).10 Sulem gyakran idézi fel e mondatot, ez nyúj t számára vigaszt, ha rosszul megy sora; hitének jelszavává válik, az isteni gondviselés bizonyítékává.

A második kötet címe Jerichó ostroma. Kaczér regényének Jerichója Ötvár (vagyis Szatmár), tehát az a magyar királyi város, amely a XVIII. század folyamán nem engedélyezte a zsidók állandó letelepedését falain belül, noha napközben megtöltötték az üzleteket és a piacokat. A XIX. század elejére a környező falvakban élő többszáz zsidó család – kereskedők, kalmárok, szabad foglalkozásúak – ostromolta a várost, várván, hogy az előítélet és türelmetlenség falai leomoljanak, s a város törvénytisztelő polgáraivá válhassanak a magyar, német és más nemzetiségű lakosokkal egyetemben. A hosszú évekig tartó küzdelmet és óvatos politikai manővereket végül siker koronázza: maroknyi zsidó család engedélyt kap a letelepedésre. Ám a győzelem rövid életű. Az 1820-as években kolerajárvány tör ki Ötvárban. A zsidókat okolják a járványért és kiűzik őket a városból, noha az igazi vesztes maga a város, mivel az új lakosok köztük Sulem fogadott fia, ki jó kapcsolatokkal rendelkező becsvágyó és tehetséges vállalkozó meghozták Ötvárnak a régóta áhított gazdasági és polgári fellendülést.

A jámbor és tanult Sulem az, aki minden alkalomra, legyen az örömteli vagy szomorú, nyugtalanító vagy katasztrofális, idézi a megfelelő bibliai vagy talmudi párhuzamot hasonlóan Sólem Áléchem tejesemberéhez, Tevjéhez, azzal az apró különbséggel, hogy Sulem idézetei emelkedettebbek és többnyire pontosak. Ám a regény többi szereplőjét is a hagyomány élteti és igazolja. Ok is kettős életet élnek, újjáélvén az ősi sorscsapásokat, erőt merítvén a hajdani csodákból. A pesti ortodox hitközség vezetői számára a renegát reform mozgalom a bibliai Korach Mózes elleni lázadásának megfelelője, vagyis egy olyan lázadás, amelynek véget kell vetni, el kell fojtani. A liberálisok persze szintén bibliai előzményeket idéznek álláspontjuk igazolására.11

A regény legnyilvánvalóbban biblikus szereplője az öreg házaló, Nyúlbőr Aba. Modem köntösbe bújtatott ószövetségi próféta ő; siralmai és intései egy Jeremiás, egy Ésaiás szavait idézik fel. Ám intéseit és félelmetes látomásait mint áltálában a próféták intelmeit nem veszik komolyan. Amikor Sulem egyik fia, Mailech, tinta és festékgyárat készül alapítani Pesten a városfalon kívül eső új településen, Aba, ki kedveli a buzgó fiatalembert, óvatosságra inti őt és társait:

״Jönnek idők, a nyomorúságok idői, a kisebb, a nagyobb és a még nagyobb nyomorúság napjai. A házaitok megrepednek, a boltjaitok elpusztulnak, erős gyáraitok szétesnek, mint a buborék. Ahonnan ezer ember ment ki, oda száz se tér vissza. Ahonnan elindult száz, alig jön vissza tíz, az is mind nyomorék. Jaj a világnak, és jaj Izráelnek! A sátán egy üveg tintát önt a tengerbe és a tenger fanyar lesz és fekete. És a tengerből füst száll fel és írja, rója betűit az égre. Az ég fanyar lesz és fekete. A föld fanyar lesz és fekete. A víz fanyar, fekete. A nap, a hold, a csillagok fanyarul, feketén ott hevernek a Seól legalján.” 12

A regény legvégén a makacs, eszelős házaló-próféta, látván a zsidó szorgalom és leleményesség lenyűgöző eredményeit Megyerpuszta új településén, megismétli intését, megint csak a pusztulás képeit idézve fel:

״Megmondtam nektek, ne építsetek házakat és ne emeljetek gyárakat, maradjatok alázatban és szegénységben. Ha jön a nagy córesz, ne találjon benneteket készületlenül. És megmondtam nektek, ne közeledjetek az idegenek felkentjeihez és ne hallgassatok a prófétáikra, azok benneteket nem fognak megváltani. Ha a partjaik felé mentek, horoggal fognak el benneteket; ha vizeikben úszkáltok, hálóba vetik fiaitokat és leányaitokat. És jaj nektek, ha a fortyogó fazékba dobálnak, onnan nincs menekvés.”13

A vallási szimbólumok bősége és az alapvetően parabolajellegű, allegorikus keret ugyanakkor nem gátolja a szerteágazó, naturalisztikus cselekmény kibontakozását. Sőt, a regény egyik, talán legfigyelemreméltóbb vonása, hogy pontos és tanulságos képet fest a korai XIX. század vidéki magyar társadalmáról annak elmaradottságáról, merev osztálykorlátairól, tespedtségéről. Kaczér rávilágít arra is, hogy a hagyományos hadállásaiba tömörült vidéki nemesség és az elnyomott parasztság között bőven nyílt alkalom sőt szükség is volt egy mobilisabb, újításokra fogékonyabb középréteg kibontakozására, amely alkalmasabbnak bizonyult arra, hogy kereskedelemmel foglalkozzon vagyis olyan tevékenységgel, amely egyre nagyobb szerepet kapott az ország gazdasági életében. S mint másutt, ezt az űrt többnyire zsidók töltötték ki, akik történelmi tapasztalataiknál fogva gyorsabban alkalmazkodtak az új körülményekhez, hisz rég megtanulták, hogy csakis saját eszükre hagyatkozhatnak, így küzdhetnek meg az előítéletekkel.

Természetesen leegyszerűsítésekkel is találkozunk. Kaczér gyakran sztereotip jellemzéseket ad: magyar nemesei bogaras, szeszélyes lények, parasztjai bárdolatlanok és brutálisak. Vannak persze kivételek. E hosszú regény folyamán találkozunk felvilágosult arisztokratákkal, szelíd parasztokkal, és minden egyes lelkiismeretes és jólelkű zsidónak megvan a kapzsi, ármányosan fondorkodó ellenpárja. A regény ennek ellenére szociológiailag is hiteles betekintést nyújt a magyar zsidóság polgárosodásának jelentős kezdeti korszakába. Kaczér hosszasan foglakozik például a Pest mellett fekvő, főleg zsidók által alapított Megyerpuszta születésével és korai történetével. A területet eredetileg a Károlyi család birtokolta, de a telepesek kezdettől fogva széleskörű polgári jogokat élveztek. A feudális kiváltságok eltörlése és a polgári társadalom alapjainak lerakása az országban Megyerpusztán történt elsők között. Megyerpuszta voltaképp Újpest (pontosabban annak másik neve), amely később Budapest egyik virágzó, ipari kerületévé vált s melynek lakossága, a legutóbbi időkig, nagyrészt zsidókból állt. A kerületben végzett szociográfiai kutatások nagyban alátámasztják Kaczér regényes elbeszélésének történelmi pontosságát.14

Kaczér okfejtése az antiszemitizmus okairól a XIX. század eleji Magyarországon szintén tanulságos, és bizton gyökeredzik a történelmi valóságban. Rávilágít arra, hogy erőteljes gazdasági érdekek melyeket a hagyományos kereskedő társulások és a céhek képviseltek — álltak azon törekvések hátterében, melyek kimondott célja a zsidóknak a városoktól való távoltartása volt. Félve a versenytől, a céhek vezetői, gyakran karöltve a helyi notabilitásokkal, szabadon merítettek a jól ismert antiszemita legendáriumokból és mítoszokból, és rémhírek, rágalmak terjesztésével sikerült is nekik zsidóellenes hisztériát felkorbácsolni. Mint már fentebb utaltunk rá, a regény egyik drámai csúcspontja a zsidók kiűzése Ötvárból a járvány kitörésekor. A helyzet, a módszer ismerős: a vallásos zsidók rituális tisztaságát, amely egybeesett a felvilágosodott orvosok által hangoztatott elővigyázatossággal, a város elöljárói félreértik, félreértelmezik, és az a tény, hogy kevesebb zsidó esik a járvány áldozatául, ármányos zsidó összeesküvés bizonyítékának tűnik. A város zsidó lakóit azzal vádolják, hogy voltaképp ők terjesztik a járványt, megbabonázzák, megmérgezik a kutakat, miközben mentik saját irhájukat. Az a mellékes körülmény, hogy az áldozatok között zsidók is találhatók például Sulem bátyja, Zurech Gimpel, aki nyomorúságos koldus kevéssé érdekli a vádlókat.

A helyzet alig-alig különbözik Pesten. A zsidók betelepedése ott is fenyegeti a céheket, melyek tagjai a legdurvább antiszemita közhelyek felelevenítéséhez folyamodnak, hogy fenntarthassák hegemóniájukat. így például a lakatosok kizárják tagjaik sorából a zsidókat, s ezt ekképpen indokolják:

״Ha a zsidóknak módot adnánk rá, hogy a lakatosmesterséget megtanulják, Pestbudán erősen megszaporodnának a betöréses lopások, lévén minden zsidó született tolvaj és orgazda.”l5

Élete vége felé Kaczér Illés lelkes cionistává vált. Mint már említettük, életének utolsó húsz évét Izraelben töltötte. (Megemlítendő persze, hogy már 1923-ban kifejezésre juttatta zsidó nacionalista vágyait egy korai regényében. Az álomtelepesben, és egy még korábbi elbeszélésében, a ״Feljött az öldöklő Babilonra” címűben, amely egy hajdani héber hercegről szól, ki országa iránti vonzódását többre tartja egy asszony szerelménél, ez esetben egy babiloni hercegnőnél.16 Ám úgy vélem, tévedünk, ha arra a következtetésre jutunk mint tették ezt némely izraeli kritikusok és recenzensek -, hogy Kaczér Zsidó legendája, afféle elrettentő példázat, amelyben a szerző végső soron Abával, a házaló-prófétával azonosul, és azokat a magyar zsidókat akarja óva inteni, ״akik Hitler és a nyilasok után még mindig Ötvárba akarnak bejutni, házakat építeni, fákat ültetni és világosságot terjeszteni idegen földön…”

Nem hinném, hogy Kaczér mondanivalója ennyire egyszerű vagy egyértelmű volna. Krónikás ő, aki krónikájában feltárja azokat a politikai, társadalmi és vallási erőket, melyek a magyar zsidó történelmet alakították. Sulem családjának azon tagjai, akik elhagyják a családi fészket és Pesten telepednek meg, óhatatlanul megváltoznak. A magyar zsidók második nemzedéke már világibb, sikeresebb magyarabb. Néhányan közülük kapcsolatba kerülnek a magyar reformkor kiemelkedő személyiségeivel, és mint újdonsült magyarok, magukra haragítják az osztrák császári hatóságokat. Ám Kaczér józan, realista krónikás: félreérthetetlenül utal arra is, hogy neveltetésük és viszontagságos felnőttkori tapasztalataikból kifolyólag e nemzedék tagjai végül is óvatos, szkeptikus zsidók maradnak. Tudja, hogyne tudná (noha szóval sem említi), hogy az ő gyermekeikből és unokáikból teremnek majd a századvég asszimilált, lelkesült nacionalista, mózeshitű magyarjai. S mivel krónikáját mintegy száz évvel e korai fejlődés után vetette papírra, nem hagyhatta figyelmen kívül a közép-kelet-európai történelem közelmúltjában végbement események végzetes következményeit sem.

Hadd ejtsek még néhány szót Kaczér Illés helyéről a magyar irodalomban. Kevesen hallottak Kaczérról és még kevesebben ismerik műveit ma Magyarországon. Az 1960-as évek közepén kiadott háromkötetes Magyar Irodalmi Lexikon szócikkben emlékezik meg róla, de az újabb Kortárs Magyar írók Kislexikona (1989) meg sem említi.18 Az egyetlen kortárs magyar irodalomtörténész, aki tisztában van Kaczér munkásságának jelentőségével a Londonban élő Czigány Lóránt. A The Oxford History of Hungarian Literature c. művében Czigány az ״izraeli magyarnyelvű irodalom doyenjének” nevezi Kaczért, és a Zsidó legendát úgy jellemzi, mint egy ״nagyigényű családregény… melyben jól megfigyelt zsidó és nem-zsidó figurák színes kavalkádja tűnik fel”.19 Igaz persze, hogy A Zsidó legenda Izraelben jelent meg, magyar nyelven, 1953-1956 között. (A tetralógia egyes részei megjelentek héber, spanyol és angol fordításban is.)

Kaczér a kortárs olvasó szemében afféle régivágású mesemondónak tűnhet. Mint mondtuk, par excellence elbeszélő volt, ki csodás történeteket szőtt, s számos elbeszélését nem csupán a mesék bája, hanem azok naivitása is belengi. Történeti családregényében talán túlontúl fordulatos a cselekmény, túl sok benne a ״véletlen”összecsengés, találkozás, koincidencia. A regény lapjain ismeretlen, vidéki zsidók forgolódnak a bécsi pénzügyi és kulturális elit körül; ifjonti zsidó parvenük raja magyar notabilitások egész sorával találkozik, így Kölcsey Ferenccel, Czuczor Gergellyel, Kossuth Lajossal. Mindez egy olyan regényfolyamban, amely végül realista babérokra törekszik, kissé túlzottnak tűnik. Kaczér el-elkalandozó regényét túlnépesítik a szereplők, túl szerteágazóak a mellékszálak. ״A türelmetlen olvasó nyugodt lélekkel átugorhat száz vagy akár kétszáz oldalt is az 594 oldalból, anélkül, hogy fontos eseményekről maradna le”, jegyezte meg egy New York-i kritikus, aki Kaczér regényének angol fordításáról írt egyébként pozitív hangvételű ismertetést. 20

Kaczér Illés a kései XIX. század és a korai XX. század legjobb magyar elbeszélői által tökélyre vitt elbeszélői hagyomány folytatója. Ő is a jól ismert anekdotikus realizmus híve-mestere, felvonultatva e stílusirányzat minden erényét és gyengéjét. Am joggal állíthatnánk, hogy Kaczér mindazonáltal modem író stílusa árnyalt, lélektani megfigyelései kifinomultak. Modernségét azonban csökkenti

szertelensége. Palettája túl gazdag, regényvilága zsúfolt, túlfűtött. Kardos László is erre utal Kaczérról írt esszéjében, amikor az Ikongo nem hal meg c. regényéről megjegyzi: ״kevesebb szó kellene ide, kevesebb szín, kevesebb vér, kevesebb hő.”21

Mindemellett Kaczér megérdemelné, hogy jobban ismerjék. Zsidó legendája méltán állhatna a legjelentősebb magyar zsidó családregények között Hatvány Lajos Urak és emberek, Komor András Fischmann S. és utódai, és hogy közelebb álló példát is említsünk: Nádas Péter Egy családregény vége című műve mellett. Ahhoz azonban, hogy ismertebb legyen, írásainak hozzáférhetőnek kell lenniük. A Kaczér Illés műveiben felbukkanó zsidó folklór elemeit tárgyaló tanulmányának végén Scheiber Sándor megjegyzi, hogy az elmúlt harmincöt év során Kaczér ,,egyetlen sora” sem jelent meg Magyarországon.” Scheiber tanulmánya először 1982-ben látott napvilágot. A helyzet azóta mit sem változott.

Csak egyetérthetünk Scheiber professzorral: ideje lenne ismét megismerkednünk Kaczér Illéssel.

Jegyzetek

Szabolcsi Miklós, Patai Rafael emlékezése elé, Múlt és Jövő 1989: 2, 21.

Scheiber Sándor, Kaczér Illés és a zsidó folklór, Folklór és tárgy-történet III., Budapest, 1984, 296.

Kardos László, Ikongó nem hal meg Kaczér Illés regénye, Nyugat XXX: 1, 1937, 300.

Scheiber, op. cit., 295.

Kaczér Illés, Ne félj, szolgám Jákob, Tel-Aviv, Alexander Könyvkiadó, 1953, 14.

Ibid., 11.

Kaczér Illés,Jerichó ostroma, Tel-Aviv, Új Kelet, 1956,121.

Ibid., 120.

Kaczér Illés, Kossuth Lajos zsidaja, Tel-Aviv, Új Kelet, 1956, 205.

Scheiber, op. cit., 372-373.

Kaczér Illés, Három a csillag, Tel-Aviv, Új Kelet, 1955,179.

Ibid., 284-285.

Kossuth Lajos zsidaja, op. cit., 269.

Lásd pl. Berkovits György, A Gyarmat Újpest történeti szociográfiája, 1835-1868, Valóság XXIV:8, 1981, 32-50, és a Zsidó Lexikon, Budapest 1929, ״Újpest” címszavát.

Kossuth Lajos zsidaja, op. cit., 214.

Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve, Budapest 1916, 285-311.

Lásd Kaczér, Jerichó ostroma, op. cit., fülszöveg.

Kaczért említi a Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia, Budapest 1992, s felsorolja fordításban megjelent műveit is. Lásd még: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon n, Bukarest, 1991, 575.

Czigány Lóránt, The Oxford History of Hungarian Literature, Oxford, Clarendon Press, 1984, 476.

The New York Her aid Tribune Book Review. 1953. június 28. 4.

Kardos, op.cit.

Scheiber, op. cit., 381.

Seleanu Magdaléna fordítása

Sanders Iván New York Átlani Egyetemén az összehasonlító irodalomtörténet, a Columbia Egyetem Kelet-Európa Intézetében a kelet-európai irodalom professzora.

A fenti szöveg a kolozsvári Moshe-Carmilly Weinberger Judaisztikai Intézet által 1992 októberében megrendezett konferencián elhangzott angol nyelvű előadásának szerkesztett változata.

Címkék:1994-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A fürdőmester

Traian hűséges szemét rámeresztette Krausz tisztviselő úrra, aki fáradtan dőlt hátra székében, amikor az utolsó munkásnak is leszámolta a bérét....

Januári évfordulók

1. 125 éve, 1869. január elsején tartottak először Magyarországon a zsidókat felekezetként feltüntető népszámlálást. 542 279 izraelitát írtak össze, akiknek...

Close